Seb a nap végén végre rászánta magát, hogy felhívja az anyját. Vénusz nagyon megörült ennek, főleg azok után, hogy Sebastian úgy elviharzott tőle. El is döntötte, hogy rábeszéli Seb-et, hogy béküljön ki Leonával.

-          Hát anya…-kezdte tétován a srác,- nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy én keressem őt… tudod, szerintem látni se akar.

-          Szerintem pedig épp ellenkezőleg.- állapította meg az anyja.

-          De azt se tudom, hogy mit mondjak neki…

-          Jaaj fiam, ne legyél már ilyen! Talán elmondhatnád neki az igazat!

-          Talán.- válaszolta elgondolkodva a srác.

-          Kérlek!

-          Jól van, csak összeszedem magam egy kicsit…- egyezett bele végül Seb.

Aztán a srác elköszönt az anyjától és letette a telefont. Nagyot sóhajtott. Majd megállapította, hogy későre jár, és először aludnia kell az ígéretére egyet.

Eközben Leona az aggódó apjával találta szemben magát a reptéren.

-          Szia apa!- köszönt némi csodálkozással a hangjában.

-          Szia drágám!- ölelte magához Sebastian.

-          Ne már!- kérte a lány, és kibontakozott az ölelésből.

-          Már nem is aggódhatok?- kérdezte csodálkozva Sebastian.

-          Nem.- vágta rá Leona.- Vagyis nem akarom, hogy aggódj!- tette hozzá szelídebben a lány.

-          Próbáltam, de nem ment.- válaszolta még mindig aggódó tekintettel Sebastian.

-          Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom a keresztanyunak.- állapította meg Leona.

-          Szerintem pedig jól tetted.

-          Mostmár úgyis mindegy….- jegyezte meg a lány, majd karon fogta az apját és elindultak a kijárat felé.

Nem mentek rögtön haza, inkább beültek egy csendesebb kávézóba, ahol végre Leona elmesélte a történteket az apjának. Sebastian is csak értetlenül nézett a lányra. Régóta ismerte a srácot, és úgy látta, hogy szinte már testvéri szeretet alakult ki a lánya és Seb közt. Nem értette, hogy mért pont Leonával bánt így….persze arról neki se volt tudomása, hogy a lánya többet érez a srác iránt.

Próbált lelket önteni a lányba, és azzal vigasztalni, hogy ha tényleg számít Sebnek a lány, akkor ki fog vele békülni. Leona is ebben reménykedett.

Teltek a napok, és Sebnek indulnia kellett volna haza, ahogy megígérte az anyjának. De nem nagyon akaródzott neki. Most végre több időt tudott az apjával tölteni, és Danivel se csak a rivalizálásról szóltak az együtt töltött idők.

Elhatározásra jutott, bár tudta, hogy az anyja csalódni fog benne, és Leonával is kétségek közt marad, de nem volt ereje haza menni, és szembe nézni velük.

Mikor felhívta az anyját, az eléggé kiakadt, és szinte követelte, hogy menjen haza, legalább Leona miatt. Seb nem tudott mit mondani erre, végül megvárta, míg az anyja befejezi a mondani valóját, majd megígérte, hogy felhívja a lányt és bocsánatot kér a viselkedéséért.

Vénusz kissé nyugodtabban tette le a telefont.

Seb pedig percekig tétován nyomkodta a telefon gombjait. Végül úgy érezte, jobb ha hamarabb túl lesz rajta.

A sokadik csengésre vette csak fel a lány.

- Tessék.- hallotta Seb a bánatos hangot.

- Szia Leona, Seb vagyok…- kezdte bátortalanul a srác.

- Mit akarsz?- kérdezte barátságtalanul a lány.

- Bocsánatot kérni.- vágta rá gyorsan Seb.

- És mégis miért?- kérdezte tettetett csodálkozással Leona.

- Mindenért…ne haragudj, hogy undok, kiállhatatlan voltam veled! Nem tudom mi ütött belém, de te nem tehetsz semmiről….csak én voltam hülye….- magyarázta a srác.

- Ennyi?- kérdezte kissé csalódottan a lány.

- Kezdetnek….szóval most tényleg szeretném, ha mellettem lennél a következő futam alatt.- jelentette ki a srác.

- Ez most komoly?- kérdezte Leona összezavarodottan.

- Igen, komoly.

- Hát, ha tényleg az…..akkor oké, ott leszek veled.- ígérte meg a lány.- De nem lett volna egyszerűbb, ha hazajössz?- kérdezett rá azért a lány.

- De az lett volna…csak az az igazság, hogy néhány dolgot még helyre kell raknom magamban…

- Milyen dolgokat?

- Inkább majd személyesen…- hárította el a kérdést Seb.

- Oké, nem kíváncsiskodom.

- Jó akkor még kereslek a belga futam előtt.- ígérte a srác.