Mikor magamhoz tértem minden porcikám sajgott. Feküdtem valami kemény és hideg dolgon. A hátamon fekve lassan próbáltam kinyitni a szemem, de mikor kinyitottam akkor se láttam sok mindent. A fekvés iszonyatosan kényelmetlen volt, így ülő helyzetbe tornáztam magam. Kicsit jobb lett végre, de látni nem láttam semmit az elsötétített helyiségben. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is történt velem, de nem nagyon ment. Ekkor iszonyatos fájdalom hasított fejembe. Azt hiszem, beüthettem valahova. De hogy kerültem erre a rideg, ismeretlen és sötét helyre? És a legnagyobb kérdés: Miért?

Ki tette ezt velem és mért? Lassan derengeni kezdett a múlt… fájdalmasan tódultak elő az emlékképek. Az apámmal való vita, a repülőút, majd Kimit láttam egy idegen nővel, én pedig elrohantam… és akkor hasított a fejembe a fájdalom.

Már emlékeztem. Bár ne jöttek voltak elő az emlékek! Eleredtek a könnyeim. Annyi megválaszolatlan kérdésem volt, és én nem tudtam, ki adhatna választ rá.  Már percek óta potyogtak a könnyeim, mikor beszélgetésre kaptam fel a fejem.

-         Hogy lehettem ilyen marha?!- kérdezte Kimi a fejét fogva miután lemászott a lányról és leült a nappali padlójára.

Barbi felbukkanása egyből kijózanította, sajnos annyira nem, hogy utána is bírjon menni. Közben Roosa is feltápászkodott a földről, és kicsit elhátrált a sráctól. Halkan szólalt meg:

-         Akkor én most megyek…- kezdte.

-         Azt jobban is teszed. - válaszolta bosszúsan Kimi. A nő, nem mert válaszolni, így megkereste a táskáját és kisétált az ajtón. Kimi agya a miérten járt. Nem értette magát, hogy mért is tette. Persze Roosa vonzó lány volt, meg minden, de Barbit meg se közelítette semmiben… sajnos erre már csak akkor döbbent rá, mikor viszontlátta Barbit. Nem tudta hogyan engesztelhetné ki a lányt, és hogy nyerhetne bocsánatot a tette. Annyira szedte csak össze magát, hogy el tudjon botorkálni a bárpultig, ott megkereste a vodkás üveget, és mikor kinyitotta nagyot kortyolt belőle. 

Szóval mikor Barbi végre felfogta, hogy nem hallucinál és tényleg beszélgetést hall, abbahagyta a sírást és letörölte a könnyeit. A fájdalmánál már csak a szabadság vágya volt nagyobb.

-         Igen főnök. - hallotta a beleegyező választ a sötétségből Barbi. Lassan lekászálódott az ágyról és bizonytalan lépésekkel indult meg a sötétben előre. Valahol lámpa gyúlt, ami az ajtó rése alatt bevilágított a szobába, így Barbi végre tudott tájékozódni. Rögtön a fény irányába indult meg. Fülét az ajtóhoz szorította és várta a további beszélgetést.

-         Nem főnök… senki nem látott meg. - magyarázta a férfi.

-         Tényleg… ne aggódjon már!- kérte a férfi. Aztán csönd lett. Majd újra hallotta a kissé rekedtes hangot.

-         Most jön ide?- értetlenkedett a férfi. - És Roosanak hívják?

-         Megértettem… főnök. - válaszolta a férfi kissé csalódott hangon. Aztán több beszédet nem hallott, pedig nagyon fülelt. Viszont léptek zaját hallotta közeledni, majd azt, hogy valaki a zárral matat. Reflexszerűen ugrott hátrébb. Egy pillanattal később már nyílt is az ajtó. Barbit elvakította a hírtelen támadt éles fény, így egy ideig csak hunyorgott és nem látta csak a férfi körvonalát.

Mikor szeme újra megszokta a fényt borostás, középmagas, 30 körüli férfi állt az ajtóban. Katonai terepszínű egyenruhában volt, rangjelzést Barbi nem látott rajta. Meglepődöttségét próbálta leplezni, mert a férfi arcán gúnyos mosoly jelent meg.

-         Na, felébredt a mi kis cicusunk?- kérdezte a Barbi által előbb hallott rekedtes hangon. A lány megvetéssel nézett a férfira. A férfi beljebb lépett a szobába, Barbi pedig hátrált pár lépést.

-         Na, mi az kislány, elvitte a cica a nyelved?- próbálkozott tovább a férfi, és kéjesen megnyalta a száját. Barbit undor fogta el, de nem szólt semmit. Teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát ebben a helyzetben.

-          Harry, merre vagy?- törte meg a csendet egy Barbi által még nem hallott hang, ami a folyosó felől érkezett.

-          A lánynál vagyok… és mondta már, hogy ne szólíts a nevemen!- kiabálta a férfi. Barbi kicsit megkönnyebbült mikor meghallotta a másik hangot, az kissé kedvesebbnek tűnt a számára. Megjelent a másik férfi az ajtóban, de megjelenése nem volt túl bizalomgerjesztő. Ő is terepszínű katonai ruhában volt, magasabb volt az előbbi férfinál, vele kb. egyidős, de frissen borotvált és rendezett frizurájú volt, neki csak a tekintetétől borsódzott a lány háta. Félelem fogta el. És ezernyi kérdés fogalmazódott meg benne.

-         Kik maguk?- kérdezte halkan a lány összeszedve minden bátorságát.

-         Mi? Hát a jó tündérek! - vette poénosra a választ a szakállas férfi. A másik kifejezéstelen arccal figyelte a lányt.

-         Vicces. - állapította meg Barbi összeszedve magát.

-         Nézd már, tetszik neki a humorom! - állapította meg gúnyosan a Harrynek hívott férfi. Barbi kelletlenül mosolygott vissza.

-         És mért vagyok itt? Mit akarnak tőlem? - kérdezte értetlenül Barbi.

-         Mindent a maga idejében kislány. - válaszolta még mindig vigyorogva a szakállas férfi.

-         De jogom van hozzá! - kezdte Barbi.

-         Ez itt nem így működik hölgyem. - vette át a szót a másik férfi. Barbi kérdőn nézett az ijesztő tekintetű férfira. A két férfi egymásra nézett, majd vigyor ült az arcukra.

-         Még hogy joga van hozzá!- méltatlankodott a szakállas férfi miközben vigyora hahotázásba ment át.

-         Hagyd már! –szólt rá a másik. - Így is eléggé meg van ijedve. - tette még hozzá. Barbi ijedten kapkodta a tekintetét a két férfi közt. Nem tudták folytatni a kis játékukat, mert a szakállas fazonnak megcsörrent a telefonja. Kissé távolabb húzódott, míg a beszélgetés tartott. Csalódottság látszódott az arcán mikor letette a telefont. Némán biccentett a másik férfi felé, majd mindketten megindultak kifelé a szobából. A szakállas még távozóban visszaszólt Barbinak:

-         Még látjuk egymást!- mondta és újra megnyalta a szája szélét. Barbit megint kirázta a hideg. Becsukódott az ajtó és ő egyedül maradt a szobában. Szerencsére egy lámpát hagytak ott neki, így körbe tudott nézni a szobában. Egy kis ablak volt mindössze az ágy felett, a falakon penészfoltok látszódtak, melyet a több réteg festék se tudott eltűntetni. Fehérre voltak festve a falak és az ágyon kívül egy szék volt az összes berendezése a helységnek. Barbi most magát vette szemügyre. A ruhája koszos volt, mindenhol rászáradt sárfoltok éktelenkedtek rajta. A karjaira és a lábszárára is rászáradt a sár. Beletúrt a hajába, de ujjai elakadtak benne, mert összetapasztotta a tincseket a sár. Elkeseredetten ült le az ágy szélére. Nem tudta mit keres ő itt, hogy került ide, és egyáltalán hol van most?  És miért?  Tovább nem volt ideje keseregni, mert lépések zaja törte meg a csendet. Barbi letörölte a könnyeit, és felkészült minden rosszra. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, és a lány szembe találta magát egy rémálommal. Barbiban megfagyott a vér.

Teeee?- csak ennyit tudott kinyögni, de az agya nem akarta felfogni, hogy az a nő áll előtte, akivel Kimi megcsalta.