Az emberek jönnek és mennek, a boldogság születik, és elmúlik. A sors kifürkészhetetlen a szerelem, ha akar, jön a legváratlanabb helyzetben alakul ki és nincs menekvés.

 2001. március 7. négy új pilóta a Forma 1-ben, négy tehetség, aki arra hivatott, hogy új színt vigyen ebbe a benzingőzzel átitatott versengésbe. Ami már rég nem csak arról szól hogy ki mekkora tehetség, hanem, hogy milyen csapat áll mögötte, mennyire rámenős a menedzsere, és hogy mennyi pénzt hoz majd a csapatának. A karizmatikus quartett, 3 temperamentumos latin, és 1 higgadt északi. Enrique Bernoldi Brazíliából az Arrows színeiben, Fernando Alonso spanyolként a Minardinál, Juan- Pablo Montoya columbiai a Williams BMW színeiben. És végül de nem utolsó sorban, egy újabb repülő Finn Kimi Räikkönen a Sauber istálló színeiben. A maguk sajátos módján mindannyian nyomot hagynak majd a Forma 1 egén.

Peter Sauber urat felkereste egy menedzser abból a rámenősebb fajtából, név szerint Steve Robertson. Aki egyenesen egy hét tesztelési lehetőséget kért a favorizált pilótájának. Aki ezt meg is kapta, bár a tapasztalata vajmi kevés volt, hiszen a háta mögött csak mintegy 23 együléses verseny volt. De nincs mit tagadni a srác már akkor is vérprofi volt, így hát Sauber úr annak ellenére, hogy a csapat fő szponzora Enriquet szánta Nick Heidfeld mellé a kocsiba, leszerződtette Kimit az elkövetkező évre. Így kezdődött hát a mese, de a mi szőke hercegünk még nem nyerhette el a királylány kezét, még sok sárkánnyal meg kellett küzdenie. Az első az volt, hogy bizonyítani kellett, hogy neki igenis van keresni valója a Forma 1-ben. És ő sorban hozta a jó eredményeket, és mindenki elismerte, hogy ez a 21 éves már épp nem gyerek igenis idevaló ebbe a nagycsaládba. Már a spanyol nagydíjon arról beszéltek, hogy Kimi ül majd az egyik ezüstnyílba honfitársa helyére. Mika a dobogós helyét vesztette el, a technika megadta magát. Szomorú pillanata ez az ilyen sportnak, te hajtasz, és a gép megadja magát, és te nem tehetsz semmit, csak némán tűröd, hogy a gép megadta magát. Mika kocsija meghalt, és ő tehetetlenül nézte, hogy a legnagyobb riválisa Michael Schumacher, és az egész mezőny elmegy mellette. A semmiből lelassít egy kék kocsi, egy másik finnel a volánnál, és felajánlja, beviszi Mikát a boxba, de ő int, hogy köszöni de inkább sétál. Majd megáll mellette a kollégája, aki ugyanúgy tesz mint Kimi. Könyörgöm, hogy nézne ki ha visszautasítaná, így hát ráül az ezüstnyíl bal oldalára és integet a hálás spanyol közönségnek, és búcsút is vesz tőlük, mert ő már nem jön ide többé, ilyen négy keréken. A Kimi által felajánlott gesztus sokat sejtető volt, de a végső bejelentésre még várni kellett. Aztán ott volt szeptember 11.-e, a pilótákat lesújtva, némán állnak az érthetetlen események mellett. De nagyon sok dolog történt még április és szeptember között. Michael Schumacher a Hungaroringen, 4 versennyel a vége előtt lealázta a mezőnyt és megnyerte a világbajnoki címet. Ott Olaszországban szeptember 16.-án Mika bejelenti, hogy egy éves szabadságra vonul, de akkor már sejthető volt, hogy sosem tér vissza pilótaként az F1-be. A McLaren a várakozásokkal ellentétben nem a saját nevelésű, német Nick Heidfeldet ültette a kocsijába, hanem a fiatal, ámde nagyon tehetséges Kimi Räikkönent. A bejelentés után még a kék overálban jelent meg David Coulthard kíséretében, kicsit félénken, megszeppenve, nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel.

2002. Utolérni Fangiot

Michael Schumacher és a többiek. A sajtó Schumi méltó ellenfelét vélte felfedezni az ifjú columbiai Juan Pabloban.  Aki mindent meg is tett annak érdekében, hogy kiérdemelhesse azt a tisztséget, hogy üldözheti a 4 szeres világbajnokot. Már az Ausztrál nagydíjon meg is mutatta a foga fehérjét, nagy csatában voltak, mind a ketten, de végül Schumi nyert Montoya második és Kimi ért oda a harmadik helyre. Malajziában a Michael – Montoya csata szépen kiélesedett, de baleset történt és Michael visszaesett a mezőny végére Montoya pedig a 11. helyre. A kockás zászló Ralfot intette le mint győztes. A McLaren megint csak vergődött mint a partra vetett bálna, a monacói nagydíj is csak a dicső múltat idézte, de az erejükből csak ennyire tellett. Magny – Coursban aztán ott volt az esély arra, hogy Kimi megnyerje élete első futamgyőzelmét, de sajnos ez nem történt meg, és így Michael Schumacher zsinórban harmadszor lett világbajnok. „Valahogy belenyugodtam abba, hogy nem leszek világbajnok a verseny után, aztán láttam, hogy Kimi kocsijával történt valami, életem leghosszabb 4 köre volt. Teljesen máshol jártam, teljesen össze voltam zavarodva.” Győzött, táncolt, sírt és utolérte Juan Manuel Fangiot. „nem az, amit ő elért én sosem tudnám elérni, ő egy igazi hős volt.” Schumi, a Ferrari és az egész csapat a mennybe ment, megint csak lealázták a mezőnyt.

2003. A FIA szabályokat módosít, hátha visszaszoríthatja a Ferrari fölényt, a Schumi diktatúrát. Megváltoztatták az időmérőt, meg a pontozást és sok minden mást. Kimi Räikkönen is megszerezte élete első futamgyőzelmét, az évad második versenyén, és bár mind végig versenyben volt a végső győzelemért, a technika megint csak betett. Vagyis egy versenyt nyert, és sok értékes pontot vesztett el a szezon során.

2004. megint annyit ért mint egy kalap szar, a McLaren megbízhatatlan, hiába volt nekik a leggyorsabb pilótájuk, nem tudott bizonyítani, vergődtek, mint a hátára fordított teknőc.

2005. Dennis csapata jól konstruált volt, Kiminek sikerült legyőznie a 7-szeres világbajnokot, csak az a kár, hogy ott volt a pakliban egy Fernando Alonso nevű örült spanyol aki még Kiminél is jobb volt. És aki 20 egységgel verte a mi Jégemberünket.

Mert a mi finnünknek ez a tisztességes beceneve, vagyis Iceman, amit az angol úriember akasztott rá. Hát végül is nem baj ha az ember meg tudja őrizni a hidegvérét, főleg ilyen sportnál, főleg ha egy rakás szerencsétlenség éri őt. 2005-ben 7 versenyt nyert, 5 pole pozíciót szerzett, de nem volt elég.

2006. jojó effektus, Kimi egyetlen versenyt sem nyert meg, és a csapattárs sem. A botrányosan rossz autó, arra bátorította Montoyat, hogy a szezon alatt szakítsa meg minden kapcsolatát a csapattal.

2007. a váltás éve, a szürke hétköznapokból, a vörösen izzó versengésbe. Meghozta élete legnehezebb, és legfontosabb döntését, és elfogadta a Ferrari ajánlatát.

„Nem bújtam el, boldog vagyok a Ferrarinál!” jelentette ki az Ausztrál nagydíj előtt. A világot megrázta, hogy Schumacher visszavonult, és sokan kritizálták Montezemolot, hogy a kicsapongó Kimit hívta Michael helyére. Erre ő csak annyit mondott, hogy mit gondolnak, Michael sosem bulizott, és ezzel lezártnak tekintette a dolgot. Mi pedig izgatottan vártuk, hogy mi lesz a vége az első versenynek. És tessék, ő megmutatta, hogy az ő vére is vörös, és hogy ő is tagja annak a családnak, aminek Schumi Todt, Montezemolo, és a többiek, akik, vagy nyerni, vagy meghalni mennek a pályára. Pár szerencsétlen verseny következett, de utána újra szárnyalt, és egyre magasabbra repült, és nem lehettet megállítani. És nyert, lés megmutatta, beérett mint a jó bor, és a sajt. A világ tudtára adta, hogy ez a szörnyű évad is végződhetett számára jól is. Annyira hihetetlen volt az egész, te a sors fura fintora ez. Ott volt az a szerencsétlen kémkedési ügy, és hogy a Fia megbüntette a McLarent, mégsem lehettünk elégedettek, de a sors abszolút igazságot szolgáltatott. Először kimondják a Meki bűnösségét, de nem büntetik meg, aztán fordulat, ettől hangos a sajtó, és jön a büntetés. Max és Bernie előadják, hogy fú de, nagyon megbüntetik a csapatot, 100 millió dollár, na puff, adjunk a szarnak egy pofont. Ha mindent végiggondolunk nagyjából és egészében 10 millióra apadt vagy még annyira sem. Na mindegy ne keseredjünk el, Kimi Mathias Räikkönen világbajnok lett, így hát nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ez a győzelem, morális győzelem volt a rendszer felett.

Az időpont újra 2001, csak a helyszín más. Svájc Genftől alig több mint 20 kilométerre, egy takaros ki házban vagyunk. Frank Richardson otthonában, aki épp a nappalijában ül és olvassa az, aznapi újságot. Frank tőzsdeügynök, van egy felesége Anna, aki a helyi középiskolában tanít. Van egy 20 éves fia Péter, aki sok fejfájást okoz az apjának, de eszeveszettül jó pilóta. Igen Peter versenyszerűen vezet, most még csak a Forma 3000-ben, de az előrelépés lehetősége, már ott lók a levegőben. És van egy 11 éves lánya, aki pont ellentettje a fiák, ő nem lázad, csak tűr. De most olyan következik, ami még nem volt.

- Frank, van rám pár perced? – igen a lány a keresztnevén szólítja az apját, mert most ez a sikk Svájcban. Frank, nem válaszolt, és nem is nézett a lányára, csak mordult egyet hogy figyel. Bár az érdeklődését felkeltette, de nem mutatta ki,a abban sosem volt jó, hogy kifejezze az érdeklődését a családja iránt. – Versenyezni szeretnék. – mondta határozottan a lány, erre az apja felkapta a tekintetét az újságból.

- Mi? – kérdezte meglepetten.

- Azt szeretném tenni, mint Peter. – a határozottság még mindig ott volt a hangjában

- Rendben, de csak ha azt teszed amit én mondok, és csak akkor hagyhatod abba amikor én mondom. – felelte Frank, és azzal elintézettnek tekintette a dolgot. Juliett visszament a szobájába, és elégedetten könyvelte el magában, hogy ez elég könnyen ment. Becsukta, hát szobája ajtaját, és leült az ágyára. A szoba nem mondható épp egy jellegzetes gyerekszobának. Csak egy ágy, egy asztal, székkel, egy szekrény és egy gitár volt benne. Igen Juliett gitározott, de csak úgy magának otthon, hogy valamivel elverje az időt. Ő egy különleges gyerek volt, nem érezte jól magát nagyobb társaságban, nem szerette a kortársait, lehet, azért mert kiközösítették őt. Azért döntött a gitár mellett, mert azt az otthon óvó ölelésében is meg tudta tanulni. Frank befejezte az újságot, és kiment a feleségéhez a konyhába.

- A lányod is versenyezni fog. – Anna arcára a meglepettség ült ki. – Ne nézz így rám, ő találta ki az egészet.

- És te belementél, nem hiszem el. – mondta Anna, de hamarosan meg is bánta

- Igen, és belement a feltételekbe. – felelte keményen Frank

- Ki fogja kísérgetni a versenyekre?

- Georgo Valentini. A fiad hol van, beszédem van vele.

- De hiszen még Jho is csak gyerek.

- Pont annyi idős, mint a fiad. És tökéletesen megbízom benne.

- Peter a te fiad is. – mondta az asszony és kiment a konyhából

- Hát néha úgy érzem, hogy nem. – mondta Frank. Anna Peter kíséretében tárt vissza a konyhába. – Te most mehetsz. – mondta a feleségének, aki némán kiment a szobából. Frank Peterre nézett, aki sejtette, hogy valami nincs rendben. – Először is mi ez a marhaság, hogy a húgod versenyezni akar?

- Nem tudok róla semmit, én csak fogadtam vele, hogy nem tudna bejutni a Forma 1-be.

- Te tiszta hülye vagy? Tudod milyen ő, ha egyszer a fejébe vesz valamit.

- Te belementél?

- Igen belementem, neki meg kell adni a lehetőséget, hogy megvalósítsa magát.

- Akkor nem értem, hogy miért vagy így kiakadva?

- Ne pimaszkodj velem, nem vagy olyan helyzetben. – a fia kérdőn nézett rá. – Erről is akartam veled beszélni. – az asztalra dobta az újságot. – És újra megkérdem, mond te normális vagy.

- Apa, de az csak egy mariskás cigi volt. – na tessék, ez tisztára meg van őrülve, fel sem fogja, hogy mit tett, és még csak a megbánás szikráját sem látom rajta.

- Nem lehetsz ennyire felelőtlen, az a szar nemcsak a testedet teszi tönkre, te sportoló vagy, rád ezer meg ezer fiatal figyel, úgy kell viselkedned, hogy példaképük lehess, és hogy fel tudjanak nézni rád. Értetted, amit mondtam? - kérdezte Frank, Peter nem válaszolt csak némán bólintott. Na erre a hegyi beszédre nem volt szükségem, őt csak az érdekli, hogy mit mond a külvilág, de sosem dicsért meg egyetlen eredményért, sosem kérdezte meg hogy boldog vagyok-e, vagy, hogy akarom- e folytatni ezt az egészet. Jobb, ha nem szól hozzám. Gondolta keserűen Peter, majd felállt és kiment a konyhából. Teltek a napok, Frank intézkedett a lánya ügyében. A határozott fellépése, sőt néha a kelleténél kicsit erőszakosabb hozzáállása, nem tűrt ellenvetést. Riki, mert mindenki Rikinek szólította a lányt, lehetőséget kapott egy kisebb csapatnál, hogy teljesítsen. Az eredmények pedig jöttek, és Riki bizonyított, és Jho is egyre jobban élvezte a munkát. Mert nem erre számított mikor elvállalta az asszisztensi állást Frank Richardsonnál. De megbékélt a sorsával és nagyon kedvelte Rikit. Boldogok voltak együtt, teltek a hónapok Riki már a második szezonját töltötte gokartozással, és már az év második felénél jártak mikor, komolyan fontolóra vette a dolgot, hogy feladja.

- Jaj, Jho miért nem megy nekem ez a dolog? – kérdezte halkan, miután zsinórban harmadszor veszítette el az első helyet.

- Törpe, nyugodj meg minden rendben lesz, bízz bennem, én tudom, hogy az idén nyerni fogsz, és van egy meglepim aminek, nagyon fogsz örülni. – Jho volt az egyetlen, akinek megengedte, hogy törpének szólítsa. Már két hónapja úton voltak és az óta nem találkozott a családjával.

- Csak nem Anna és Peter?

- Eltaláltad, az előbb hívott az anyukád, hogy hamarosan itt lesznek. – Jho tudta, hogy Riki nagyon fog örülni, de arra nem is gondolta, hogy ennyire. Riki egyre izgatottabb lett, nem értette a késés okát. Másfél órával később Jho eltűnt néhány pillanatra, és mikor visszament Rikihez nagyon furcsa volt.

- Mi a baj? –kérdezte Riki, mert érezte, hogy valami rossz történt

- Törpe, annyira sajnálom, most beszéltem Frankkel, minden az én hibám. – mélyet sóhajtott

- Annaval és Peterrel történt valami?

- Igen útban ide balesetük volt, és mind a ketten az életüket vesztették. – ez olyan dolog, amit nem lehet finoman közölni, és Jhot amúgy is furdalta a lelkiismeret, magát hibáztatta, mert idehívta őket.

- Jho nem a te hibád. – mondta Riki, és megölelte a srácot. És akkor ott bánatában, amit nem tudott kimutatni megfogadta, hogy a bátyja miatt végig csinálja, és ha lehet egészen a Forma 1-ig menetel majd. Azt is tudta, hogy nehéz lesz, de semmiképp nem adhatja fel, mert tartozik ennyivel Annanak, és Peternek. Az elkövetkező négy versenyt megnyerte, és mint főnixmadár úgy éledt ujjá, és meg is nyerte a végső csatát.

- Jho mennyünk haza. – mondta, miután átvette a trófeákat, és mindennel végzett.

- Hazaviszlek, de utána mennem kell. – Jhot még mindig bántotta a dolog, és nem tudta magában elrendezni, nehéz volt minden nap azzal a tudattal élnie, hogy Riki őt hibáztatja.

- Miért kerülsz engem?

- Jaj, Törpe nem arról van szó, csak van egy kis szülinapi meglepim. – ami igaz is volt, és nem akarta előbb elárulni a dolgot. Visszautaztak Svájcba, Rikit az oly ismerős magány fogadta megint. Vissza Bellevueba, a tópartra ahol már nem várja semmi csak egy gitár, és az apja, akit a temetés óta nem látott.

A napok teltek és Riki egyre közeledett a 13. születésnapjához. Maga sem tudta, hogy mit vár a dologtól, de nagyon kíváncsi volt Jho meglepetésére. Aztán elérkezett a várva várt nap 2003. október 9.-e. pont úgy ébredt, mint az elmúlt napokban minden reggel. Álmából riadt fel valami elől futott, de nem tudta, hogy mi az, csak menekült. Kimászott az ágyából, megsimította a gitárt, majd kiment a fürdőbe megmosakodni, újabban azt a szokást vette föl, hogy a fogkeféjét rágta, míg meghallgatta az üzenetrögzítőt, ami az elmúlt napokban üres volt. Most mégis megszólalt, és ahogy meghallotta az ismerős hangot akkor jött rá, hogy ő ma 13 éves.

- Boldog születésnapot törpe, úgy 10 órára ott leszek érted. Van egy meglepetésem. – mondta az ismerős hang, uram isten háromnegyed 10, Jho pillanatokon belül itt lesz. Remélem, nem valami babazsúrt szervezett nekem, mert attól tuti behalok. Gyorsan felöltözött, és a konyhába várta Jhot, aki mint mindig pontosan érkezett. Nagy csokor rózsa volt a kezében, és mosolyogva ölelte át Rikit.

- Boldog szülinapot Törpe, remélem életed végéig nagyon boldog leszel. – azzal újra megölelte. – Kész vagy? Mehetünk?

- Hova? – nézett értetlenül Riki

- Hát a meglepit még nem láttad, itt az ideje, hogy mindent megtudj. – mosolygott ezerrel. Na erre kíváncsi vagyok, mi ez a nagy meglepi, gondolta magában Riki. Fogta a kabátját, és követte Jhot a kocsihoz.

- Azt azért elárulod, hogy hova megyünk?

- Nem, de majd mindent megtudsz a maga idejében, és ígérem, hogy nagyon fog tetszeni a dolog. – ettől félek én igazán, pontosan tudja, hogy utálom a meglepetéseket, de annyira odavan, hogy nincs szívem letörni a kedvét. Hamarosan Genfbe értek, ahol egyenesen a reptérre hajtottak, ott felszálltak az első angliai gépre. Riki, nem értette az egészet, de már nagyon kíváncsi volt a dolog végére, és várta, hogy Jho kiböki-e, hogy mi folyik itt. De nem szólt semmit csak átszellemült arccal mosolygott. Londonban azt béreltek egy autót és tovább utaztak, majd megérkeztek, és Riki nem hitt a saját szemének.

- Na ne, ugye ezt nem gondolod komolyan?- csodálkozott el Riki.

- Ugyan miért ne, pontosan tudod, hogy készen állsz a továbblépésre, és most itt a lehetőség.

- Persze, de pont ehhez a csapathoz? – nagyon küzdött a dolog ellen

- Mi bajod van ezzel a csapattal? – Jho nem értette Riki reakcióját.

- Tudod, mit takar a 3 R? Räikkönen Robertson Racing Team. Kell ez nekem?

- Igen, pontosan ez kell neked, higgy nekem. – Győzködte Rikit, aki végül beadta a derekát.

- Ha te mondod. – Rikivel, csak az volt a baj, hogy kevés volt az önbizalma és nem, mert nagyot álmodni. Beléptek az épületbe ahol már várta őket egy férfi, aki cseppet sem volt meglepődve, hogy Riki lány, és ennek ő nagyon örült.

- Sziasztok, Steve vagyok. – nyújtotta a kezét, először Jhonak, majd Rikinek

- Hello. Ő a én nagy reménységem, Juliett Richardson, de jobban szereti, ha Rikinek szólítják.

- Szia Riki, örülök, hogy itt vagy. De ha nem gond akkor ma csak a szerződés részleteit beszélnénk meg, a tesztvezetést, meg valamikor a jövő hét folyamán ejtenénk ?

- Nekem teljesen mindegy. – felelte Riki, lehangolva, de nem is tudja, hogy mit vért, talán, hogy most rögtön beültetik a kocsiba.

- Ne légy ennyire letörve.  – mondta Jho megrovó tekintettel, Riki ebből tudta, hogy jobb lesz, ha nem inkább nem szól, csak szépen mosolyog, és mindenre bólogat. Elég unalmas volt az egész megbeszélés, ami arról szólt, hogy mennyi ideig marad a csapatnál, és hogy a versenyzésen kívül mi lesz a feladata, és végül Steve kibökte, hogy arra gondolt, hogy 4 évig marad a csapat pilótája. Jho nagyon előnyösnek találta az ajánlatot, így hát belement.

- Az lenne a legjobb, ha a tesztvezetés valamikor november elején lenne, Spaban. Az nektek is közel van, meg elég technikás pálya, és akkor megtudjuk, hogy mit is tud valójában a mi kis üdvöskénk.. – mondta Steve vigyorogva, és már akkor eldöntötte, hogy az egész tulajdonos gárda előtt mutatja be az új szerzeményét. Riki nem válaszolt, megtanulta, hogy jobb, ha csak mosolyog, mert nem volt jó emberismerő, de azt biztosan tudta, hogy a legtöbb férfi, csak úgy tekint a nőkre mint használati tárgyra. De biztos volt abban, hogy Jho az egyetlen férfi akit élete végéig igazán szeretni fog, igazi szívből jövő szeretettel. Elbúcsúztak Stevetől, és visszaindultak Bellevueba. Ahol egy újabb üzenet várta Rikit. „Boldog szülinapot akartam kívánni, és gratulálni az új szerződéshez. Szia.” Frank, telefonállt jobb is hogy nem voltam otthon gondolta Riki így legalább nem kellett vele beszélnem.

- Jól vagy?- kérdezte Jho

- Persze, csak azon agyaltam, hogy biztos jó ötlet e ez a Forma 3000-es csapat, nem vagyok túl fiatal hozzá?

- Ne feledd mi a célunk, neked a Forma 1-ben a helyed, és ezt mind a ketten minél hamarabb el akarjuk érni.

- Pontosan. – bólintott Riki, és elhatározta, hogy mindig küzdeni fog azért, hogy ez valóra váljon, és nem csak azért hogy teljesítse a fogadalmát, hanem mert ez volt a vágya, mert szerette ezt csinálni Más nem volt neki csak a versenyek, a gitár és Jho.