- Gyere beljebb. – invitálta Riki a házba a srácot.

- Kész vagy? – kérdezte Seb.

- Igen, indulhatunk is ha gondolod.

- Ha akarod? – kérdezett vissza Seb, valahogy érezte Rikiben a feszültséget, de nem tudta mire vélni.

- Nincs miért maradni. – mondta Riki és gondolatban még hozzátette, hogy Frank már úgysem fogja felhívni. Fogta a táskáját, Seb a koffert, és kimentek a kocsihoz. Berakodtak a csomagtartóba, Riki bekapcsolta a riasztót, és beült Seb mellé az autóba. Így már nem hallhatta, hogy odabent megszólalt a telefon. Az üzenetrögzítő 2csengetés után kapcsolt be.

 „Mindenkinek boldog karácsonyt, én épp nem vagyok itthon, vagy nincs kedvem felvenni a telefont. Riki, a sípszó után hagyjatok üzenetet!”

- Szia Riki Frank vagyok. Boldog karácsonyt neked is, szeretlek. – azzal Frank letette a telefont, talán jobb is hogy Riki nem vette l a telefont, biztos csak elszomorítottam volna. Gondolta magában Frank.

 Sebastian a vezetésre koncentrált, tiszta más ilyenkor mikor vezet, annyira átadja magát az érzésnek. Az út egy részén ahogy elhagyták a volt svájci- német határt már annyi hó volt, hogy fel kellet rakni a hóláncot.

- Vezettél már lánccal? – kérdezte Riki, mert meg kellett, hogy álljanak, mert annyira csúszkált a kocsi a tükörsima letaposott havon.

- Azt sem tudom, hogy van-e a kocsiban lánc.

 - Felelte aggodva Seb

- Semmi gond, csak nyisd ki a csomagtartót és megkeressük. – azzal mind a ketten kiszálltak a kocsiból, megcsapta az arcukat a hideg szél. A kocsi Seb szüleié, úgy tuti, hogy van benne hólánc biztatta magát Riki, mert azt is tudta, hogyha nem találják meg akkor az úton maradnak, mert elég veszélyes lenne így útnak indulni. Egy kék BMW M5-ről volt szó, ami meg kell hagyni, hogy már magában is veszélyes autó, de hogy még a jeges úton kell vele hajtani, na köszönöm de ebből nem kérek.

- Ha, nem találjuk, meg akkor azt hiszem felhívom apát, hogy valahol a közelben megszállunk, mert így nem merek elindulni. – jelentette ki Seb 10 perc keresgélés után, ami már majdnem teljesen reménytelen volt, már teljesen üres volt a csomagtartó.

- Nézd mi ez a rekesz, eddig nem is láttam. – szólt Riki

- Nézzük csak mi lapul itt? – azzal Seb kinyitotta, és ott volt elrejtve a hólánc. – Hála az égnek anyát tuti megütötte volna a guta, ha nem érünk haza időben. – mondta Seb és szinte hallani lehetett, hogy egy óriási kő esik le a szívéről. Felrakták a láncokat, és óvatosan elindultak Heppenheim felé, Riki nem tudta pontosan merre van a település, de valahogy érezte, hogy egyre fogynak a kilométerek, és hogy hamarosan megérkeznek. - Na itt is vagyunk. – mondta Seb és felhajtott az egyik ház bejárójára. Az ajtóban egy mosolygós pár álldogált és vidáman integettek.

- Na végre már nagyon aggódtam. – mondta Seb mamája, miközben megölelte a kisfiát.

- Anya, nyugi itthon vagyunk épen és egészben. Anya, apa Ő Riki, de biztosan emlékeztek rá.

- Hát hogyne. Üdv nálunk. – Üdvözölte először Seb apukája, majd az anyukája is megölelte.

- Csókolom, köszönöm, hogy itt lehetek. – mondta Riki.

- Ne viccelj, jó, hogy jöttél, többen leszünk, jobbat eszünk. – mondta mosolyogva az édesapja.

- Gyertek be, nehogy megfázzatok nekem. – azzal mindannyian bementek a házba, és ott kellemes meleg fogadta őket.

- Sebastian mutasd meg Rikinek a vendégszobát.

- Rendben anya. – azzal elindult az emeletre Riki pedig utána. – Anya nem akar rosszat, csak tudod mióta a nővéreim elköltöztek, kicsit jobban anyáskodik felettem meg az öcsém felett.

- Nincs semmi gond, Anna is ilyen volt. – mondta Riki mosolyogva.

- Ez lesz a te szobád, ez mellette a fürdő, ez szemben meg az én szobám. – mondta és sorban rámutatott az ajtókra.

- Oké. – felelte Riki.

- Most hagylak kipakolni, lemegyek a nappaliba.. – mondta Seb.

- Kérlek , ne hagyj itt. – szólt Riki segélykérően, mert tudta ha most maga marad akkor elbőgi magát, és azt semmiképp nem szerette volna.

- Baj van? – kérdezte Seb röviden, és leült Riki ágya mellé.

- Nincs, - próbálta tagadni Riki nem nagy sikerrel. – csak gyorsan kidobálom a cuccaimat és már mehetünk is.

- Jó. – válaszolta Seb, nem akarta firtatni a dolgot, mert tudta, hogy majd elmondja, hogy mi bántotta. Csak némán figyelt, ahogy Riki bepakolja a ruhákat a szekrénybe. Majd miután végeztek, lementek a konyhába.

- Fiam elugorhatnánk a fáért. –

- Rendben. – felelte Seb és már öltözött is. – itt hagylak anyával, ha nem gond? – mondta mosolyogva, közben pedig egy csókot nyomott a lány arcára.

- Nem dehogy csak menj nyugodtan, és vigyázz magadra. – mondta Riki, és visszament a konyhába.

- Miben segíthetek? – kérdezte Seb anyukáját.

- Semmiben, csak ülj le nyugodtan, és pihenj. A vacsi már hamarosan kész, a sütik is.

- Rendben.

- Kérsz valamit inni, egy teát, vagy kakaót?

- Ha lehet egy kakaót. – mondta Riki. majd ketten megcsinálták a kakaót és a teát.

- Tudod, hogy te vagy az első barátnője akit hazahozott?- szegezte Rikinek a kérdést.

- Hát erről nem tudtam. – mondta halkan.

- Nagyon sokat jelentesz neki.

- Ő is nekem. – mondta Riki, mert nem nagyon tudott mást mit mondani. Majd némán elfogyasztották az italokat. Hamarosan megjelent Seb apja.

- Megjöttünk. – lépett be, de még kívül lesöpörte magáról a havat. – megint havazik, ha így folytatja akkor holnap nem tudunk menni sehova.

- Pedig nekünk holnap reggel el kell mennünk Daruért. – mondta Seb mamája. Riki nem értett semmit. És ezt a szülők is látták rajta.

- Tudod a kisebbik fiunk a nővérénél van, és holnap reggel megyünk érte, ezért majd a te és Seb feladata lesz felállítani és feldíszíteni a karácsonyfát. - Jézus, gondolta magában Riki, nem erről volt szó, hogy fogja ő tudni feldíszíteni a fát. A rémület egy apró pillanatra ki is ült az arcára, de amint, meglátta Sebastian mosolygó kipirult arcát meg is nyugodott, velem minden démont el tud majd üldözni, amik már évek óta üldözik

- Szia Fiam, menj és öltözz át, mindjárt vacsora. – Seb nem mondott semmit, csak megragadta Riki kezét és magával vonszolta a szobájába.

- Gyerekek, 10 perc múlva kaja.

- Rendben anya. – kiabált vissza Seb az ajtótól, majd becsukta azt. – Hiányoztál. – majd megcsókolta a lányt.

- Hey ember te tudtommal azért jöttél fel, hogy átöltözz, és nem, azért hogy engem átöltöztess. – mondta Riki miközben rácsapott Seb kezére ami már a felsője alatt volt. – Tudod mit inkább lent megvárlak.

- Csak nem félsz? – és újabb csókokkal borította be a lány arcát.

- Én tőled, ugyan ne nevetess. – csókolta vissza. – de tudod akkor is mennünk kell.

- Oké. – de még mindig az ágyon csókolóztak

- Eressz, mert éhes vagyok. – erőlködött Riki.

- Kaja, most. – hallatszott fel a kiáltás odalentről. Seb, mint akibe a villám csapott hirtelen felugrott és elindult kifelé.

- Gyere. – nyújtotta a kezét, Riki megfogta és kézen fogva lesétáltak a konyhába. Ott már terített asztal várta őket.

- Na ideje volt. Holnap elmegyünk az öcsédért, úgyhogy Rikivel kell feldíszítenetek a fát.

- Rendben apa, valahogy csak megoldjuk. – mondta és mosolyogva Rikire nézett, akit megint elfogott az aggodalom. Seb ezt látta de nem akart rákérdezni. Elfogyasztották a vacsorát, ami nagyon finom volt, főleg a ha tisztában vagyunk a ténnyel, hogy Riki nem nagyon van hozzászokva a tökéletes főt ételhez családi körben. Megvacsoráztak, a lányok berakták az edényeket a mosogatógépbe, Seb megrakta a tüzet a kandallóban az apja pedig felbontott egy üveg vörösbort.

- Iszol egy kis bort? – kérdezte meg Rikitől.

- Hát nem nagyon szabad, mivel nem vagyok 18.

- Ja tényleg el is felejtettem, pedig ez egy nagyon finom kis bor, szerintem Sebastian anyja is ettől esett teherbe. – na puff. Seb elég furán nézett az apjára, hogy ez most mi akart lenni, meg, hogy mire volt jó. – Te iszol?

- Nem apa, én sem iszom, inkább kakaórom Rikivel. – mondta majd kiment a konyhába elkészítette a két bögre kakaót, majd visszajött. – Nem lenne kedved elmenni sétálni?

- De, mehetünk. – beleivott a kakaóba ami hála az égnek nem volt meleg, így gyorsan meg tudták inni, Riki felment a szobába egy vastagabb pulóverért.

- Na milyennek találjátok? – kérdezte a szüleit

- Aranyos. – felelte az anyja

- nekem is szimpatikus, remélem hogy boldog leszel vele, és végre aztán már lesznek unokáim is.

- Apa, ez még korai. – mondta Seb, és már meg is jelent Riki, akit karon fogott és elindult vele kifelé. Lassan, némán sétáltak, Riki azon gondolkodott, hogy jó ötlet volt eljönni, és hogy meddig lesz még boldog Sebastiannal. De megígérte Jhonak, hogy boldog lesz, bármi is történik.

- Gyönyörű. – törte meg végül a csendet Riki, mikor a város főterére értek ahol már ált az óriási feldíszített karácsonyfa.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. – mondta Seb és átölelte Rikit, majd néhány pillanatig csak csodálták a látványt.

- Meséld el nekem, hogy mi bajod. – kérte meg Riki Sebastiant, mert érezte rajta, hogy valamiért nagyon feszült.

- Honnan veszed, hogy bajom van? – kérdett vissza Seb.

- Ugyan, te a nagy mókamester, nem lehetsz ilyen hallgatag.

- Arról van szó, hogy néha nagyon ki tud akasztani apa. Az előbb is azzal jön hogy mikor lesz unokája.

- Miért mi van abban, te sosem akarsz, gyereket?

- De majd egyszer, de túl fiatalok vagyunk még, arról nem is beszélve, hogy a kapcsolatunk is eléggé gyerekcipőben jár még.

- Aranyos vagy, hogy így beszélsz a kapcsolatunkról.

- Miért te nem így látod? – kérdezte szomorúan

- Nekem te vagy az első pasim, és most úgy néz ki a dolog, hogy nem is nagyon akarok másikat. – azzal megcsókolta. Majd elkezdett rohanni egy kisebb park felé, Seb meg utána. Riki felmarkolt egy adag havat és egy hógolyót gyúrt belőle

- Szivi, ha azzal megdobsz, meghalsz. – mondta mosolyogva, és már ő is készítette a hógolyót.

- Na csak figyelj, és azzal vállon dobta Sebastiant. Seb sem hagyta válasz nélkül és ő is eldobta a sajátját, majd Rikire vetette magád, és így mind a ketten a puha hóban landoltak.

- Mondtam, hogy megbánod. – mondta Seb, és közben hóval takarta be Riki testét.

- Neee, tiszta hó leszek. – mondta nyafogó hangon Riki.

- Olyan gyerekes vagy.

- Van egy kérdésem, hová tűnik a hóból a fehér, miután elolvad? – kérdezte vigyorogva, miközben egy szép adagot sikerült betömnie Seb nyakába.

- ÁÁÁ, ez hideg.

- Nesze, most már tudod kivel kezdegess. – letörölhetetlen vigyor mind a kettőjük arcán

- Sziasztok. – köszönt rájuk egy közeledő pár.

- Hello. - Üdvözölte őket Seb, és ha lehet, akkor most még jobban vigyorgott. Közben pedig felsegítette Rikit. – Ti meg hogy kerültök ide? – kérdezte meglepetten Seb

- Csak sétálgatunk. – felelte a lány, Riki kicsit furán érezte magát.

- Bocsi, ő a barátnőm Juliett Richardson. Riki ők pedig a volt osztálytársaim Hanna, és Patric.

- Sziasztok. – üdvözölte őket Riki. és valami furát látott a csaj szemében, de nem tudta hogy mi az

- És te, hogy kerülsz ide? – kérdezte Hanna Sebatiant.

- Itthon töltöm a karácsonyt a szüleimnél.

- Értem, és mióta is vagyok együtt? – kérdezte és kritikusan végigmérte Rikit.

- A FIA gála óta. – vágta rá Seb, és megölelte Rikit, aki úgy nagyjából értette a dolgot, tuti Hanna volt az előző csaj és most itt őt stílöli.

- Az jó, mi meg novembertől. – vágta rá Hanna és belebújt Patricba.

- Igazán, gratula haver. – majd újra kezet rázott a sráccal. – De ha most megbocsátotok, akkor mi megyünk, mert már kezd olvadni a hó a nyakamban és elég kellemetlen érzés. – mondat mosolyogva, és nem törődött Hanna gyilkos tekintetével. Majd mindenki mindenkitől elbúcsúzott, és Seb Rikivel elindultak haza.

- Minek kellett engem is belekeverned ebbe? – kérdezte Patric Hannatól.

- Ugyan ne légy gyerek.

- Én ne legyek gyerek mikor te kezdtél ilyen kicsinyes játéba, pontosan tudod, hogy mi nem járunk.

- Figyeld meg, hogy fél éven belül már nem lesznek együtt és akkor majd sírva könyörgi vissza magát hozzám. – mondta Hanna és nem törődött Patric rosszalló tekintetével

- Te beteg vagy, komolyan mondom félek tőled. – azzal Patric nem szólt többet Hannahoz. De azon agyalt, hogy valahogy figyelmeztetni kellene Sebastiant, hogy legyen óvatos.

- Várj kitalálom, együtt jártatok? – kérdezte Riki útban hazafelé

- Mi, Hannavál, á dehogy, mi csak barátok voltunk

- Értem, na biztos. – mondta szkeptikusan Riki.

- Jaj, ne légy ennyire olyan mint az anyám. – válaszolt vissza Seb mosolyogva, majd megállt egy pillanatra és megcsókolta Rikit. Hamarosan hazaértek.

- Megjöttünk. – szólt halkan Seb, mert pontosan tudta, hogy szülei már nem lesznek fent. – Iszunk még egy kakaót, vagy már álmos vagy?

- Nekem jöhet még egy kakaó. – felelte Riki, és ment Seb után a konyhába, majd onnan át a nappaliba, a kandallóban még pattogott néhány szem parázs.

- Megrakjam a tüzet?

- Igen, annyira szeretem nézni ahogy táncolnak a lángcsóvák. – mondta Riki, majd letelepedett a párnák közé, Seb megrakta a tüzet, majd odabújt Riki mellé.

- Jól érzed magad? – kérdezte Sebastian.

- Igen, nagyon tetszik itt nálatok. – felelte Riki majd megcsókolta Sebastian. – mesélj nekem a családodról.

- Anyát, meg apát már ismered. Van egy öcsén Alexnek hívják, négy éves, most a nővéremnél van, aki 2 évvel idősebb nálam, és Ingridnek hívják. – kezdett bele a mondókájába Seb, Riki a mellkasára hajtotta a fejét, és úgy hallgatta ahogy mesél. – Aztán van egy húgom, aki pont annyi idős, mint te és sokáig azt sem tudtuk merre van. Legutóbb mikor hírt adott magáról Tibetből jött képeslap. Ő a család feketebáránya, de nekem nagyon hiányzik, de apa hallani sem akar róla, hogy megkeressem. Belépett valami szektába, és járják a világot. – mondta Seb és a hangja nagyon elszomorodott, tényleg nagyon hiányozhat neki a húga. – Alex, meg csak azért született, hogy megmentse anyáék kapcsolatát, és nagyon úgy néz ki a dolog, hogy sikerült is, mert nagyon boldogok együtt. – mosolyodott el, és ránézett Rikire, aki egyenletesen szuszogva már el is aludt. - Olyan gyönyörű vagy, és én annyira szerencsés, hogy vagy nekem. – mondta halkan majd megcsókolta a homlokát, kényelmesen elhelyezkedett és ő is elaludt. Másnap reggel Riki elgémberedett tagokkal ébredt, kinyújtózott és akkor jött rá, hogy a nappaliban a kandalló előtt aludt el. Maga volt a szobában és már elég világos volt.

- Sebastian, merre vagy? – kérdezte ahogy nyújtózott egyet.

- A konyhában. – jött a válasz, és Riki is kiment a konyhába.

- Szia kicsi. – mondta Seb és megcsókolta Rikit.

- Szia szüleid?

- Már elmentek, reggelizzünk, aztán meg feldíszítjük a fát. – mondta Seb és kihúzta az egyik széket jelezve, hogy Riki üljön le. Megreggeliztek, majd visszamentek a nappaliba. Seb bevonszolta a fát, ami majd 2 méter magas volt, és nagyon szép.

- Apa is mindig úgy csinálja, hogy behozza ide, és fejszével igazítja bele a talpba. – magyarázta Seb és 10 perc múlva már ált is a fenyő. – Na ugye milyen ügyes vagyok.

- Mellé még szerény is. – mondta Riki és megpuszilta Seb arcát.

- Na akkor most már jöhetnek a díszek. Ti milyen sorrendben rakjátok fel?

- Hát nem nagyon emlékszem mivel az elmúlt 7 évben nem díszítettem fát. – mondta Riki szomorúan.

- Micsoda? - nézett rá Seb. – Az meg hogy lehet?

- Tudod amióta Anna és Peter meghalt, nem tartunk Karácsonyt.

- Ó szegénykém. – lépett közelebb Seb és szorosan magához ölelte a lányt, aki elkezdett zokogni. – Ezentúl minden másképp lesz, ígérem, nem hagyom hogy valaha is szomorú légy. – mondta majd letörölte a könnycseppet az arcáról. Riki magára erőltetett egy enyhe mosolyt.

- Na akkor essünk neki, szerintem először az égőket kellene felrakni.

- Szerintem is az lenne a leglogikusabb. – azzal elővette a szobai létrát, és a doboz égőt. Újabb 20 perc azzal telt, hogy az égő zsinórját bogozták ki. – Felmászol a létrára, vagy én csináljam?

- Nekem tériszonyom van. – mondta Riki.

- Akkor Monacóban is féltél? – kérdezte Seb

- Nem ott nagyon közel voltál hozzám. – felelte Riki, így Seb felmászott a létrára és Riki sorban adogatta neki az égőket.

- Abban a szekrényben ott szemben vannak a díszek légyszi vedd ki őket. – mondta Seb a létrán állva.

- Oké. – Riki kivette a dobozokat, és azokból is sorban odaadta Sebnek. Így hamar végeztek, már csak egy doboznyi volt hátra. – Fú ezek nagyon szépek. – mondta Riki arra az utolsó fél tucatnyi díszre ami még a földön volt, egy kézzel festett széria volt, téli havas tájat ábrázolt.

- Anyának ez a kedvence, ezt kapta apától az első közös karácsonyukkor. – felelte Seb, akin látszott, hogy mennyire boldog, hogy most együtt ünnepelhet Rikivel. Ő ezt észre is vette, és kicsit elpirult. Felrakták az utolsó díszeket is, és épp akkor érkeztek meg Seb szülei. Alex rohant be elsőnek a szobába.

- Szíjja bátyó a Jézuska már meghozta a karácsonyfát? – ugrott Seb nyakába. – Ingi is mondta, hogy már biztos itt lesz, mert jó kisfiú voltam. – és akkor vette csak észre Rikit, és hirtelen elhallgatott, kicsit megszeppent.

- Szia. – köszönt neki Riki.

- Te ki vagy? – kérdezte Alex.

- Daru, ő az én barátnőm. – mondta Seb és átkarolta Rikit. – És Rikinek hívják.

- Szia Riki Daru vagyok, és ma a Jézuska hoz nekem olyan autót amivel a bátyó versenyez, mert azt kértem tőle karácsonyra. – na ezek szerint rögtön megbarátkozott Rikivel, és már vonszolta is a szülei felé. – És te mit kértél a Jézuskától?

- Én, azt hogy itt lehessek veletek.

- Akkor biztosan anya meg apa megengedi, hogy itt maradj örökre. – azzal leült a nappali másik végében és elkezdett játszani.

- Szép lett a karácsonyfa, ügyesek voltatok. – mondta Seb mamája.

- Sebastian érdeme, én csak a díszeket adogattam. – mondta Riki.

- Közösen csináltuk, na meg persze a Jézuska is segített. – mondta Seb hangosan, hogy Alex is hallja, de nem nagyon foglalkozott a többiekkel, mert elkezdett játszani.