59. rész
2009.02.17. 21:37
Egyikük sem tudott szóhoz jutni, Kimi az örömtől, Sebi a megnyugvástól. Végül Sebastian tért vissza hamarabb a gondolataiból.
-Köszönjük doktorúr!
-Igazán nincs mit! A kisasszony csak a szerencséjének köszönheti, h mindketten épségben megúszták.
-De maguk mindent megtettek, h helyrehozzák, köszönjük.
-Ez csak természetes, ha a nővér szól, akkor nyugodtan bemehetnek, de ne erőltessék meg nagyon a hölgyet.
-Jól van! Köszönjük szépen.-a doktor tovább állt, Kimi meg csak meredten, mosolyogva bámult maga elé.
-Haver...még mindig nem fogtam fel, h apa leszek.
-Hát.....-Sebi nem tudta mit mondjon. Úgy érezte ezt nekik kell megbeszélni.
-Te tudtad?
-Igen tudtam.-vallotta be őszintén.
-És mért nem szóltál? Mért nem hívtatok?
-Most én erre mit mondjak? Úgy érzem ezt vele kell megbeszélned.
-Miért mi van?
-Mondom majd vele mindent megbeszélsz!
-Haver nem tetszel nekem, nagyon titokzatos vagy, de mindegy, most nem tudod elvenni az örömömet! Mióta várok erre, végre apa leszek! És az a nő lesz a gyermekem anyja, akit imádok és, aki mellett le szeretném éli az életemet!
-Biztos vagy benne, h szereted? Eddig nem kerested, még csak fel sem hívtad!
-Mert azt hittem nem kellek neki, végig bánkódtam miatta! Nem múlt el nap úgy, h ne gondoltam volna rá. Szeretem Sebastian, szeretem!
-Hát akkor ennek örülök!-mostmár Sebastian kissé megnyugodott, h látta, Kimi mennyire szereti a lányt.
-Na de ha végig mellette voltál, legalább mondj vmit! Mindent hallani akarok! Fiú, vagy kislány? Egészséges? Biztos van már róla ultrahang-kép? Nem tudom mit kérdezhetnék még. Nem vagyok jártas az ilyen dolgokban.
-Kimi mindent megtudsz majd Ramitól! Ez nem az én dolgom!
-Jaj de útálatos vagy, de most nem tudok rád haragudni-veregette meg mosolyogva Sebi hátát. Éppen kilépett a nővér a kórteremből.
-Bemehetünk?-kérdezték egyszerre.
-Igen de kérem ne terheljék le túlságosan!
-Szia Szöszi!-léptek be egyszerre a kórterembe.
-Hogy van a kicsi?
-Jól van, előbb beszéltünk a doktorral.-mondta Sebi.
-Hála istennek.
-És te hogy vagy? Jól ránk ijesztettél?-ezen elmosolyodtam.
-Köszönöm megvagyok, leszámítva, h nagyon fáj a fejem és nem érzem a karomat.
-Édesem én nem tudom, h köszönjem meg! Ennyit kockáztattál értem.-lépett Kimi az ágyamhoz és simította meg a kezem.
-Na srácok azt hiszem, nektek sok a megbeszélnivalótok, én lent leszek a büfében.-míg Kimi hála pillantást, addig én egy segélykérő pillantást küldtem Sebi felé, ő pedig megvonta a vállát és kiment a szobából.
-Hát abban igaza van, h nagyon sokat kell megbeszélnünk.-néztem Kimire.
-Én is így érzem. Mikor akartad elmondani?-tette a hasamra a kezét és mosolygott.
-Kimi ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled.
-De igen, egyszerűen felhívhattál volna. Ki akarsz hagyni ebből a részéből? Vagy egyátalán nem akartál szólni?
-Kimi nem erről van szó! Csak....á nem is tudom, h mondjam....
-Ne mondj semmit, felejtsük el! A lényeg, h már tudom és most már végig melletted leszek. Tudom, h szeretsz te is, hiszen bebízonyítottad, kockára tetted mindkettőtök életét. Mondjuk ez butaság volt, inkább feküdnék én itt. Köszönöm! Szeretlek!-és megcsókolt. Mennyi ideje vágytam erre a csókra, h legalább még egyszer újra érezzem.
-De Kimi!-szakítottam meg a csókot.-Ennyire biztos vagy te az érzéseidben?
-Ennyire még sose voltam!-Rami örült, bár nem volt benne biztos, h ha megtudja a teljes igazságot, hogy akkor is így fog e reagálni.
-Kimi! Mondanom kell vmit!
-Perszehogy! Annyi mindent meg kell beszélnünk!
-De ennek nem fogsz örülni....-húztam el a számat.
-Hadd halljam, most annyira boldog vagyok, h semmi nem veheti el a jó kedvem.
-Kimi....szóval én....már a 4. hónapban vagyok.-rám nézett.....csak bámult, úgy nézett ki, mint aki nem fogta fel, h mit mondok neki. Megfogtam a kezét, de ő elrántotta.-Neharagudj, ezért nem akartam szólni.
-Tehát nem az én gyerekem.
-Nagy valószínűséggel Fernandoé!
-Nagy valószínűséggel????? 100%......mert akkor mi nem voltunk együtt.-én csak bámultam, nem akartam neki szólni semmit, nem is tudtam.
-És akkor most mi lesz? Fernando már tudja?
-Még nem, de nem tudom, h fogadná. Már van új barátnője, nem akarom ezzel terhelni.
-Szuper...tehát nem lesz apja a gyereknek?
-Azt hittem esetleg te majd apja helyett apja leszel, bár ezt nem várhatom el tőled.
-Sajnálom, én ezt így nem tudom elviselni, ő nem az én gyerekem...ne várd, h úgy szeressem, mintha a sajátom lenne.
-Csak azt hittem, ha úgy szeretsz, ahogy állítod, akkor őt is el tudod fogadni.
-Sajnálom Rami!
-Gondolhattam volna.....nem baj, hidd el megleszek én egyedül is, így is fel tudom őt nevelni.
-Sajnálom.-hajtotta le a fejét, majd fogta a kabátját.-Most mennem kell.
-Megértelek.-mikor kilépett az ajtón, zokogásban törtem ki, sejtettem, h így fog reagálni, de mikor azt mondta, h ennyire még nem szeretett senkit, felcsillant a remény. Kopogtak az ajtón és Sebi lépett be. Látta a kisírt szemeimet, az ágyhoz lépett és átölelt.
-Sajnálom!
-Tudhattam volna, de olyan más volt, azt hittem elfogadja.
-Sajnálom! Bár tehetnék érted vmit.
-Sebi te már eddig is sokat tettél.
-És ezután is szeretnék! Ha Kimi nem is, én szeretnék melletted állni végig és apja helyett apja lenni a kis gyerkőcnek.
-Sebi ezt már tényleg nem fogadhatom el, annyit segítettél már, de nem a fiatalságodat nem pazarolhatod arra, h segítesz egy nőnek, aki arra sem volt képes, hogy rendberakja az életét.
-Ugyan nekem ez nem nyűg, sőt már így is a magaménak érzem őt.
-Sebi!
-Szöszi, szeretlek és végig melletted akarok lenni.
-Köszönöm! Te egy remek ember vagy és nagyon sajnálom, hogy én ezt neked nem tudom viszonozni.
-De tudod, azzal, h mellettem lesztek ti ketten.
-Így lesz, ígérem!
|