- Kérlek vigyél haza innen. Nem akarok tovább maradni. – mondta halkan Lucy és még mindig szorította Peter kezét.

- Kicsim amint lehet elviszlek innen, de még pihenned kell, nehogy valami bajod essen.

- Ennél több bajom már nem lehet. – válaszolta kis éllel Lucy és elhúzta a kezét a férfi tenyeréből. – Elvesztettem a kicsit aki boldoggá tehetett volna bennünket. – Peter még sosem látta ilyennek a lány. Hihetetlen hisztit csinált, nem akart mondani semmit mert csak az lesz a vége hogy jól összevesznek, de nagyon bántották Lucy szavai. Talán azt hiszi hogy ő nem akart azt a kisbabát

- Kicsim, tudom, hogy most ez neked nagyon fáj. El sem tudom képzelni hogy mennyire. De hidd el nekem hogy nagyon szeretlek, és melletted vagyok.

- Valld be hogy te nem is akartad ezt a gyereket. –  Lucy tudta hogy megbántotta a férfit, de kíváncsi volt arra hogy mit válaszol. És azt is tudta hogy ebben  a helyzetben nem lehet helyesen válaszolni.

- Te mindennél fontosabb vagy nekem, és azt szeretném hogy boldog légy, együtt legyünk boldogok. Ha nem adatik meg hogy közös gyerekünk legyen, akkor nem lesz. Csak te vagy és én, és semmi sem számít.

- Ne haragudj rám, csak annyira fáj. – mondta Lucy, és a férfihoz bújt, aki az ágya fölé hajolt.

- Sírj csak nyugodtan, attól jobb lesz. – mondta Peter is közben simogatta a lány hátát.

- Kérlek vigyél el innen. Nem akarok itt maradni. – szipogta a lány, és épp akkor lépett be az orvos.

- Sajnálom a történteket. – mondta a doki akin látszott hogy még igen ritkán közölt szomorú híreket. Lucynak megint összeszorult a gyomra. Nem akarta végighallgatni a doki sajnálkozásait. Főleg úgy hogy eszébe jutott, hogy rá akarta beszélni az abortuszra.

- Doktor úr szeretnék hazamenni. – vágott a szavába Lucy.

- Nos a saját felelőségére elengedhetem, de meg kell ígérnie, hogy nem hajtja túl magát. – mondta a doki és firkálni kezdett valamit a papírjaira.

- Doktor úr szeretnék önnel váltani néhány szót. – mondta Peter.

- Rendben addig míg a nővér elvégez néhány vizsgálatot jöjjön velem az irodámba. – Peter követte a dokit. – Nos hallgatom miről szeretett volna velem beszélni? Mert ha arról van szó a felesége már nyugodtan hazamehet, mert már komoly baja nincs.

- Nem erről van szó, érdeklődni szeretnék, hogy tud e nekem segíteni. Vasectomiát szeretnék csináltatni. – mondta Peter határozottan.

- Én nem nagyon tudok önnek ebben segíteni, de az egyik kollégám majd részletes információkkal szolgál a beavatkozással kapcsolatban.

- Még lenne egy kérésem, a feleségem nem tudhatja meg. Most semmi szüksége hogy még ilyenen is aggódjon.

- Pedig ebbe lenne neki is beleszólása.

- Szeretem őt és nem akarom elveszíteni. – Peter nem akart vitát nyitni ezzel kapcsolatban.

- Akkor holnap délelőtt jöjjön vissza és én bemutatom a kollégámnak. – azzal visszamentek Lucy szobájába. A lány már fel volt öltözve és az ágy szélén ült. Várta hogy Peter hazavigye.

- Akkor a viszont látásra. – mondta a doktor és kezet rázott  a távozókkal. Lucynak nehezére esett minden mozdulat, de már egyetlen percet sem akart a kórházban tölteni. Menekült, csak azt nem tudta hogy hova. Eszébe jutott a pillanat mikor megvette a tesztet. Azt tervezte hogy másnap csinálják meg Peterrel, de aztán jött a telefon és Peter elutazott. Lucy nem akarta visszatartani, mert Chrisnek szüksége volt rá. Reggel aztán megcsinálta a tesztet, és a szíve repesett a boldogságtól. Pont úgy mint mikor még Kendrát várta. De aztán minden elromlott, pont mint akkor. Lucy azt hitte, hogy talán boldog lesz, de még azt sem tudja megadni Peternek hogy saját gyereke legyen. Hazaértek. Lucy most az egyszer úgy érezte hogy nem fog tudni ebben a házban élni. Nem volt ereje hogy felmenjen az emeletre. Peter a karjában vitte fel a szobájukba. Lucy csak állt az ágy mellett

- Várj segítek. – mondta Peter és elkezdte vetkőztetni a mozdulatlanná dermedt lányt.

- Nem kell, megy egyedül is. – mondta durván és ellépett Peter mellől. Nagy nehezen levetkőzött és erőtlenül rogyott az ágyba.

- Akkor én most megyek, hagylak pihenni. – mondta P, mert nem tudott mást mondani.

- Kérlek ölelj meg. – kérlelte a lány zokogva.

- Csss. – ült le az ágyra Peter és megölelte a lányt, Lucy szorosan befészkelte magát a férfi karjaiba és az egész napot és éjszakát úgy töltötték, mozdulatlanul, szótlanul egymás ölelésébe. Lucy másnap reggel Peter illatára ébredt.

- Jó reggelt. – mosolygott rá Peter és csak nehézségek árán tudott kiszállni az ágyból. Az izületei teljesen beálltak, nagy fájdalmak árán tudott kiegyenesedni.

- Fáj a hátad? – kérdezte Lucy.

- Hiába, már öreg vagyok. – válaszolta Peter.

- De én ilyennek szeretlek.

- Én is szereltek, történjék bármi, azt sose feledd el hogy mindent odaadnék a boldogságodért. – mondta Peter és megcsókolta a lányt. Most viszont el kell ugornom, sietek vissza.

- Hova mész? – kérdezte Lucy ahogy felült az ágyon.

- Be a városba, beszélnem kell egy ismerősömmel az új projekttel kapcsolatban. – Peternek lelkiismeret furdalása volt, mert hazudott a lánynak. De az igazságot mégsem mondhatja meg neki. nem árulhatja el neki, hogy mit tervez, mert a lány kibukna és nem hagyná. Viszont ő sem akarja még egyszer végigcsinálni azt amit az előző két napban átélt, meg amúgy is neki teljesen mindegy.

- Tisztában van vele, hogy a beavatkozás után soha nem lehet gyereke? – kérdezte a doki még egyszer miután elmesélte a művelet folyamatát.

- Igen, és nem érdekel. Az számít hogy Elizabeth ne kerüljön bajba.

- Rendben, akkor ezt a nyilatkozatot kell aláírnia, és akkor a szükséges vizsgálatok elvégzése után értesítjük az időpontról.

- Köszönöm. – mondta Peter, miközben aláfirkantotta a papírt. – Amint lehet telefonon értesítsenek. És még egyszer köszönöm. – azzal Peter még elment a kiírt vizsgálatokra.

Lucy maga maradt a házban, félt az egyedül léttőt. Szörnyű volt. Peter elment és bezárta az ajtót. Lucy kérte meg hogy véletlenül se jöjjön be valaki. De 10 óra körül mégis arra lett figyelmes hogy valaki a bejárati ajtót csukta be. Először azt hitte hogy Peter jött meg, de egy női hangot hallott odalentről.

- Peter merre vagy? – hallatszott a kérdés

- Ki az? – kérdett vissza Lucy. Miközben nagy nehezen kimászott az ágyból, és azon agyalt hogy ki a frász lehet. Kinek van kulcsa a házhoz, hogy gond nélkül be tudott jönni. Már a pongyolát vette magára mikor a lépcső ropogását hallotta.

- Peter gyere elő nincs kedvem bújócskázni. – mondta a női hang és már az emeleten volt. Lucy akkor lépett ki a hálószoba ajtaján és szembe találta magát a nővel. – Bocs, nem akartam megzavarni semmi. – mondta és kicsit zavarban volt, mert Lucyt pongyolában látta.

- Semmi gond csak pihentem kicsit. – válaszolta Lucy aztán arra gondolt hogy vajon miért is magyarázkodik a nőnek, hiszen otthon van.

- Petert keresem?

- Rájöttem. Ő most nincs itthon, ha gondolod megvárhatod odalent. – Susann már épp szólni akart mikor kinyílt az ajtó és Peter lépett be rajta. Felnézett az emeletre.

- Kicsim neked nem lett volna szabad felkelned. – mondta és kettesével szalad fel a lépcsőn, hogy Lucy mellett lehessen.

- Nincs semmi baj, de vendéged van. – figyelmeztette Petert, mert úgy csinált mint aki nem is lássa Susannt.

- Csak jöttelek megnézni, hogy mi van veled, napok óta felénk sem nézel. – mondta Susann szemrehányóan.

- Tudod neki már van egy új családja. – válaszolta Lucy Peter helyett, majd bőgve visszarohant a hálószobába.

- Kérlek menj el. – mondta Peter Susannak.

- Ezt a kandallón hagyom. – mondta a nő és felmutatta a bejárati ajtó kulcsát, majd elindult a lépcsőn lefelé. Aztán odalent egy pillanatra megtorpant, talán várt valamire. Talán hogy Peter utána megy és magyarázatot ad a dologra, de nem jött és Susann jobbnak látta ha elmegy.

- Kicsim, mi a baj? – kérdezte Peter ahogy megölelte a lányt, aki a szoba egyik sarkában zokogott. De Lucy elhúzód, és csak a kisírt szemeivel bámulta a férfit. – Te azt hiszed hogy én még mindig Susannt szeretem. – Lucy megint csak nem válaszolt csak megrántotta a vállát és a férfit bámulta. Peter leült mellé és átkarolta a vállát és magához húzta. – Elizabeth kérlek ne tedd ezt velem, szeretlek. Nem tudom hogy mondjam még el, te vagy a legfontosabb nekem. – simította meg a lány arcát. Lucy beleborzongott az érintésbe.

- Én is szeretlek, és bocsánatot akarok kérni mindenért. Azért hogy az előbb gonosz voltam, azért hogy nem bíztam benned, és azért mert nem tudok neked gyereket szülni. – mondta halkan és megint sírni kezdett.

- Kicsim, kérlek? – de Peter sem tudta tovább folytatni, mert már nem bírta visszatartani a könnyeit, és egymás vállán sírtak. Néhány perc némaság után Lucy törte meg a csendet. Peter először félt attól amit mondani akart, de aztán megnyugodott.

- Peter lehet hülyén hangzik majd, de többet nem akarok beszélni Lucasról, meg arról hogy nem lehet gyerekünk. Lapoztam és boldog akarok lenni veled. – mondta a lány határozottan. Peter örült a változásnak, és abban bízott hogy tényleg tudnak lapozni, és hogy bármekkora is a szörnyűség ami mögöttük van, azért még lesznek együtt boldogok. – Amint lehet szeretnék bocsánatot kérni Susanntól, nem akarom hogy azt gondolja rólam, hogy egy féltékeny picsa vagyok.

- Nem gondolja, és nincs is miért féltékenykedned. Csak visszahozta a lakás kulcsát.   

- Neki kulcsa volt ide? – kérdezte meglepetten a lány.

- Igen, sokat voltak itt. Volt egy idő mikor itt éltek Lillian Jeannel. Mikor váltak Chrissel.

- És elmondod Susannak hogy Chris és Vicky elváltak?

- Ez jó kérdés, de nem akarok belefolyni ebbe az ügybe.

- Nem tudom de szerintem elég rendesen benne vagy már. De igazad van Chris ha akarja majd megkeresi őket. Ha nem gond akkor én most magadra hagylak egy kicsit, beszélnem kell Matt-tel. De amint tudok jövök haza.

- semmi gond, csak intézd a dolgaidat. – mondta Lucy vidáman. – addig én kitakarítom a házat.

- de ne nagyon erőltesd meg magad. – azzal Peter távozott. A ház előtt beült a kocsiba és előkotorta a telefonját. De nem Mattet hívta, hanem valaki mást.

- Tessék? – szólt bele Susann.

- Beszélnünk kell, minél előbb.

- Rendben, otthon vagyok. – válaszolta a nő. Nem kérdett semmit, de tudta hogy baj van, és azt is hogy idővel mindent megtud, mert Peter elmondja mi bántja