Susann a konyhában volt, és Peter után pakolt el. Azon gondolkodott amit Peter mondott, mi lesz ha Chris jelentkezik. Lillian akkor lépett be az ajtón.

- Hello anya. – mondta a lány és egy lágy csókot nyomott az anyja arcára.

- Mit keresel itthon? – kérdezte az anyja mikor meglátta a lányát

- Vége a sulinak, de neked mi bajod? – kérdezett vissza a lány miközben kivett egy üveg ásványvizet.

- Semmi, csak Pete volt itt.

- Ja, jó hogy mondod, Matt ezt küldi neked. – azzal az asztalra dobott egy borítékot. Susann rögtön felismerte az írást. Hihetetlen, vajon mit akar.

- Hogy került ez Matthez?

- Azt mondta hogy az ő címükre ment, tudod, abba a házba amibe most laknak.

- Igen ott mi laktunk régen.

- Ki írt neked levelet?

- Ne is foglalkozz vele. Amúgy is jobb lenne ha tanulnál. – mondta a nő és remegő kézzel előkotort egy cigit a táskájából.

- Te anya bent nem szoktál.

- Tünés.  – kiáltott a lányra, aki szó nélkül bevágta maga mögött az ajtót. Susann keze még mindig remegett, kivette a levelet és olvasni kezdte. Kétszer is elolvasta, aztán újra alig hitt a szemének. Vajon most mitévő legyen.

- Elmegyek. – szólt be Lillian ajtaján.

- Hova? – kérdett vissza Lillian.

- Nem mindegy, majd jövök. – válaszolta Susann, tudta hogy megbántotta a lányt, de most ez nem számít. Kocsiba ült és meg sem állt Peterék házáig. Kopogott, de nem kapott választ. A francért adtam vissza azt a rohadt kulcsot, morgott magában. Újra kopogott, szinte már dörömbölt. Nem sokkal később kinyílt az ajtó és Lucy nézett vele farkasszemet.

- Gyere be. – mondta  a lány.

- Egyedül vagy?

- Nem, Peter a konyhában.

- Beszélnem kell veletek. – azzal beviharzott a konyhába, Lucy meg csak bambán bámult utána, lassan elindult ő is. – Azt írta hogy szeretne bennünket újra látni.

- Kicsoda? Kiket?

- Hát Chris engem és a lányát. Mit képzel ez magáról, szerinted teljesen hülyének néz.

- Hol beszéltél vele?- kérdezte Peter. Lucy nem szólt semmit, csak Peter mellé ült és megfogta a kezét.

- Levelet írt, várj megmutatom. – mondta a nő és kotorászni kezdett a táskájában. – A franc ezt nem hiszem el, otthon hagytam. Mi lesz ha Lillian megtalálja. Kérdezősködni fog, és nem akarom hogy kérdezősködjön.

- Nem értem mi bajod van? – kérdezte Peter.

- Csak annyi hogy a drága öcséd méltóztatik gondolni ránk. Kérdem én hol volt eddig. Nem foglalkozott velünk, nincs rá szükségünk.

- Susann adj neki még egy esély. – kérlelte Lucy. – Chrisnek fontos a család, és tudja hogy nem pótolhatja be azt a 4 évet ami kimaradt az életéből. De kérlek csak egy lehetőséget adj neki. – Susann először majd nem beszólt Lucynak, hogy mit is tud ő az életről. Már nyitotta a száját, de aztán belenézett a lány szemébe, és minden megváltozott. Látta a lány szemében a szenvedést, hogy annyira boldog akar lenni. Kapaszkodik minden egyes lehetőségbe. És nem teheti meg vele, hogy megbántsa. Mert végül is igaza van, Chris megérdemel még egy esélyt. Hiszen az egyik napról a másikra kiadta az útját. Még csak azt sem engedte meg neki hogy megmagyarázza. Egyszerűen csak elküldte a fenébe. Pontosan emlékszik, szilveszter éjszaka volt Párizsban voltak hármasban. Susann mindig attól rettegett hogy Chris talál valaki mást, egy fiatalabb csajt, aki majd elcsábítja és elrabolja tőlük a férfit. Karácsony és szilveszter közt az Audioslavenek fellépése volt Párizsban, és amúgy is oda mentek volna karácsonyozni, mert Christ odahívta a kötelesség. Ott nyitott egy elég drága és felkapott éttermet. Egy görög származású szimpatikus srác lett a vezető, és nagyon jól ment neki. Nicholasnak hívták, és a húga is ott dolgozott a vendéglőben. Susann az első pillanatban meglátta a rájuk leselkedő veszélyt abban a fiatal nőben aki ott illegette magát Chris előtt. És egy éjszaka megtörtént amitől a legjobban félt. Rajta kapta Chris a nővel ahogy az étterem raktárában hemperegnek. Chris sem részeg nem volt, sem beszívva nem volt, teljesen józan volt, és tisztában a tettei következményeivel. Volt már rá példa hogy félre lépett, koncertek után egy, egy potya numera, de akkor a sok adrenalin, meg a pia és a drogok miatt. Ezeket az eseteket Susann mindig elnézte neki, de most nem volt hajlandó megbocsátani. Mire Chris visszamászott a gatyájába Susann már a taxit várta a szálloda előtt.

- Susann könyörgöm ne menj el, ő nem jelent semmit. – esdeklett Chris, de Susann úgy tett mint aki meg sem hallja. Némán beült a kocsiba a kislányokkal és meg sem állt hazáig. Chris csak a távolodó taxit bámulta, a fejét fogta és felüvöltött fájdalmában.

- Susann kérlek bocsáss meg. – kiabálta a párizsi éjszakába, de azt nem hallotta más. Nem volt mersze hazamenni, hazahaza. Visszament a szállodába és ott találta Vickyt, aki szerelmet vallott neki. Chris semmitől sem félt jobban csak a magánytól. Hamarosan elváltak, még csak nem is találkoztak. Aztán Susann hírt kapott, hogy Chriséknek megszületetett a kislányuk. Akkor már tudta hogy többé, míg ezzel a riheronggyal van nem látja viszont az ő kislányának az apját. Pedig voltak gyenge pillanatok, mikor hajlandó lett volna visszafogadni a férfit. De be kelett látnia, hogy már az 50 felé közeledik és már sosem lesz az a nő aki elrabolta Chris szívét. Bármilyen jól is néz ki, nem veheti fel a versenyt Vickyvel. Egy év elteltével, teljesen kizárta a férfit az életükből. Minden emléket eltűntetett és Lilliannek azt hazudta hogy az apja meghalt. Akkor még a lány kicsi volt, sokat kérdezősködött, de megértette hogy az anyja minden egyes alkalommal elszomorodik, mikor szóba kerül az édesapja. Lillian Jean megtanulta hogy nem kérdez az apjáról, mert az anyját mindennél jobban szereti, és nem akar neki fájdalmat okozni. Így éltek ők ketten a seattlei otthonukban, boldogan a család régi barátainak ölelésében. Lilliannak ott volt az apapótló Peter, akit nagyon szeretetett és sok időt töltött vele. Néha azt akarta a kislány hogy az anyja és Pete bácsi összejöjjenek, és hogy neki is végre legyen apukája, de ez valahogy sosem teljesült. Most meg ,ár Pete bácsi sem lesz olyan neki mint az apukája, mivel feleségül vett egy lányt, aki akár a lánya is lehetne. Lillian az első pillanatban féltékeny volt arra a nőre, aki Pete bácsi kezét fogta, de aztán mégis valahogy megbarátkozott a gondolattal, mert Pete bácsi is megérdemli a boldogságot.

Lillian kilépett a konyhába, szomjas volt, de addig nem mert előjönni, míg az anyja otthon van. El sem tudta képzelni, hogy mi ütött belé. Sosem beszélt még így vele. És akkor megpillantotta a levelet az asztalon. Biztos ezért volt ilyen vele, gondolta magában a lány. Sosem turkált az anyja cuccai közt, de most érezte hogy muszáj megnéznie a levelet. Mi váltotta ki az anyjában ezt a hangulatváltást. A kezébe vette a kézzel írt papírt. Olyanok voltak a betűk mintha ő írta volna. Hihetetlen, ezek a t betűk pont olyanok mint amilyeneket én írok, nevette el magát. A tanárnő mindig ezzel húzta az agyát, hogy lehet ilyen t betűket írni. Elolvasta a levelet, és azonnal tudta hogy hol van az anyja. És azt is tudta, hogy már 4 éve átverik minden nap. 8 és fél éves fejjel, hívott egy taxit és meg sem állt Pete bácsi házáig. Kifizette a taxit és kopogás nélkül berontott a házba. Már kis kora óta lobbanékony természete volt, nem volt erőszakos, csak határozott és mindig elérte amit akart.

- Megmagyarázná nekem ezt valaki. – lépett be a konyhába és az asztalra csapta a levelet.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte Susann.

- Miért kellett azt hazudnod nekem, hogy apa meghalt. Él és virul, csak eddig nem mert megkeresni.

- Apádnak eddig volt egy új családja aki miatt nem keresett. Ne hidd hogy én tiltottam el tőled. Nem vagyok olyan megátalkodott. Eddig egyetlen egyszer sem keresett, nem hívott, nem írt, még csak a születésnapodon sem. Itt nem én vagyok a hunyó. – mondta Susann.

- Nem érdekel, én találkozni akarok vele. Meg akarom ismerni. – mondta határozottan a kislány.

- Rendben akkor felhívom és beszélek vele, hogy ha akar eljöhetnek ide és találkozhat veled. – válaszolta Susann.

- Megadom a telefonszámát. – ajánlotta fel Peter, és elővette a mobilt a zsebéből. Majd lediktálta a számot a nőnek. Susann megnyomta a hívás gombot, és kiment a teraszra beszélni.

- Kérsz valami enni, vagy inni? – kérdezte Lucy Lilliantől.

- Kösz, de nem vagyok éhes. – válaszolta a lány, és az anyját figyelte ahogy fel alá mászkál az ablak előtt.

Chris hallotta hogy csörög a mobilja, de vajon hol lehet. A zsebében tuti nincs, mert azt érezné. Kutatni kezdett utána, és egy halom újság alatt talált rá. Ismeretlen szám, vajon ki lehet az. Biztosan nem Susann, lehet hogy sosem kap választ a levelére, hisz az is lehet hogy csak részegségében hallucinálta az egészet.

- Halló, itt Christopher John Boyle. – mondta be a régi nevét.

- Szia Chris Susann vagyok. Megkaptam a leveled.

- Igazán. – mondta Chris és a szíve repesett az örömtől.

- Csak azt akarom, hogy tudd bármikor eljöhettek a gyerekeiddel hozzánk. Lillian szeretne megismerni.

- Ennek örülök. – mondta Chris de valahogy annyi mindent szeretett volna még mondani, de nem jöttek a szavak, csak kukán állt telefonnal a fülénél, talán arra várt hogy Susann mondjon valami. Hogy mennyire gyűlöli, és hogy sosem bocsát meg neki. de nem mondott semmit, csak hallgatta ahogy Chris szuszog a vonal másik végén.

- Tudnod kell, hogy Lillian eddig azt hitte hogy meghaltál. – bökte ki végül Susann

- Értem, és mikor mehetnénk el. Mert nagyon szeretném már őt látni. És téged is, sok dolog van amit meg kell beszélnünk.

- Sok dolog lenne amit meg kellene beszélnünk, de én nem akarok a múltról beszélni. Csak gyertek el, és aztán meglátjuk mi lesz. De most leteszem, majd jelentkezz mikor érkeztek. – azzal Susann kinyomta a telefont, meg sem várta hogy Chris elbúcsúzzon, vagy mondjon valamit. Nem hitte hogy ennyire nehéz lesz vele beszélni. Annyi emlék jutott eszébe, annyi szép dolog. Nem ment vissza a konyhába, csak leült a teraszon lévő hintaszékbe, vajon Chris is emlékszik azokra a pillanatokra mikor együtt voltak boldogok. És ha igen akkor miért tartott neki eddig, hogy jelentkezzen. Mennyi időt töltöttek együtt ebben a hintaszékben. Susann szeme előtt megint felsejlett egy régi emlék, Chris itt kérte meg e kezét másodszor, és akkor igent mondott neki. az ajtó nyikorgása hozta vissza a jelenbe. Lucy állt mellette.

- Leülhetek? – kérdezte félénken a lány.

- Persze. – válaszolta Susann.

- Tessék, hoztam egy kis forró csokit. Peter mondta hogy ez a kedvenced. – mondta Lucy és odaadta a nőnek a bögre gőzölgő finomságot.

- Peter, istenem, olyan más mint Chris. – mondta Susann ahogy a két tenyerébe fogta a poharat.