- Mióta ismered Christ? – kérdezte Susann Lucytól néhány percnyi némaság után

- Arra vagy kíváncsi, hogy mikor találkoztam vele először?

- Igen.

- Hát érdekes történet. Tim Mosleynál dolgoztam, még csak néhány napja voltam nála, mikor egyszer két gyereket találtam a nappaliban. Mint kiderült Chris gyerekei. Szó nélkül hagyta a házban őket. Először nagyon ellenszenvesnek találtam, főleg azért hogy csak úgy szó nélkül hagyta ott a kicsiket. Persze mondanom sem kell hogy a srácokat azonnal megszerettem, két aranyos kiskölyök. Toni elég lepcses szájú Kicsi Chris meg olyan kis félénk.

- Akkor Toni olyan mint Lillian, ő is mindig megmondja amit gondol, ezt láthattad is az előbb.

- Toni pont ilyen, kis helyeske, csak a haja egyenes.

- Igen Lilliané göndör mint az apjáé. Tagadhatatlanul úgy néz ki mint Chris. Neki is ilyen kislányos feje volt ennyi idősen.

- Azt nem tudom, hogy nézett ki, de Tonival nagyon hasonlítanak.

- És Kicsi Chris, ő milyen?

- Szőke haja van és ha beindul nem lehet megállítani.

- szereted azt a két gyereket? Igaz?

- Ennyire látszik. Először azt hittem, hogy Chris rossz apa, de aztán rájöttem, hogy Vicky a hunyó a történetben. Nem szerette a két gyereket, csak azért szülte őket, hogy magához láncolja Christ. Chris viszont szerelemes volt a nőbe. Vagyis ahogy én láttam, nem is Vickybe volt szerelmes, hanem egy maga által teremtett képbe, aminek semmi köze nem volt a valósághoz.

- És te hogy viszonyultál Vickyhez?

- Erről inkább nem akarok beszélni, eléggé bánt a dolog, de már rég el lehetett volna távolítani a család mellől. De én voltam az aki ezt megakadályozta, még mindig hibásnak érzem magam. Ha akkor nem segítek, meghal, vagy csak simán kórházba kerül és akkor megszabadulnak tőle. Vicky állandóan bántotta a kicsiket, de ezt egyikünk sem akarta meglátni, csak átsiklottunk a részletek felett. Egyszerűen nem szívleltem Vickyt. De végül is nem az én dolgom volt megtenni a lépést. Ki is vagyok én valójában annak a családnak. Ha belegondolunk akkor egy senki vagyok, nem lett volna jogom, hogy szóljak bármit is. Ha Chris olyan lett volna az első alkalommal elküld a sunyiba.

- És nem ezt tette? Pedig nem szereti ha parancsolgatnak neki.  nem az a fajta ember, aki eltűri ha valaki a feje felett intézkedik. De szerintem te tetszettél neki. Olyan lány, vagy aki elvarázsolja, akit csodál.

- Miből gondolod?

- Édesem 14 évig voltam a felesége, ismerem mint a tenyeremet. Minden lányban azt kereste ami te vagy. Már bocs, de nem kezdett ki veled?

- Nem. – vágta rá gyorsan Lucy. De ez a nő a vesémbe lát, gondolta magában a lány. Hihetetlen, hogy valaki néhány pillanat alatt így felismeri a helyzetet. Lucy gyorsan el akarta terelni a szót valami másra, de nem volt rá szükség. Susann látta, hogy elég kellemetlen Lucynak ez a Chris téma, ezért inkább másról kellene vele beszélni.

- Mesélj nekem Peterről, hogy ismerted meg?

- A mi történetünkben nincs semmi különös, megismerkedtünk egymásba akadtunk, és most itt vagyok. Igazán még nem ismerem, de sok időnk van még hogy megismerjük egymást.

- Lányok ideje lenne ha bejönnétek, hideg van odakint. – lépett ki a teraszra Peter és betessékelte a két nőt. Lehetséges hogy valakinek az életében megadatik, hogy kétszer legyen szerelmes? Kérdezte magától Peter, ahogy a két nőt nézte. Megérdemlem én ezt a boldogságot, tette fel magának a kérdést. Talán amit Susann iránt érzett nem az elsöprő szerelem volt, nem is lett volna jó ha összekötik az életüket, mert csak elváltak volna, és így nem lenne az igaz barátja. Viszont azzal tisztában van, hogy Lucyt szívből szereti, amennyire csak lehet.

Teltek a napok, Lucy felkészült a család fogadására, mert Chris telefonált hogy néhány napra Seattlebe utaznak, és hogy szeretnének Peteréknél megszállni. Persze Peter túl sem élte volna ha nem náluk lesznek az ott tartózkodásuk alatt. Elérkezett a nap mikor megérkeztek. Chris jön meg a két gyerek, Lucy már nagyon várta a kicsiket.

- Nagyon látszik rajtad hogy alig várod már hogy itt legyenek. Ígérem sietek. – mondta Peter és egy csókot nyomott a lány arcára.

- De vigyázz az úton, nehogy valami bajod essen.

- Oké vigyázok, de most indulok, nehogy lekéssem az érkezést. Biztos nem akarsz velem jönni?

- Nem, idehaza megvárlak benneteket. Hamarosan kész a süti, és nem akarom itt hagyni. Meg még a takarítással sem vagyok kész. És mi van ha épp az alatt érnek ide Susannék.

- Igazad van. – mondta Peter, és nyomott egy csókot a lány arcára – De indulok mert lekésem a gépet. – Lucy az ajtóból figyelte ahogy Peter elhajt a kocsival. Még integetett is neki. minden egyes alakalommal mikor maga ment valahova Lucy attól rettegett, hogy megszólal a telefon és a rendőrség hívja majd, hogy Petert baleset érte és meghalt. És minden egyes alkalommal mikor hazatér hálát ad az égnek hogy semmi baja nem lett. Lucy kötényt kötött és visszament a konyhába, hogy befejezze a sütit. Közben a szólt a rádió és épp egy LP dalt játszottak, a Lying From You. Eszébe jutott Chester és hogy ő meg a gyerekei is mennyire hiányoznak neki. nem fogja ezt sokáig bírni, hiába ámítja magát. Szüksége van a barátaira, Peter nem elég. Kinyílt az ajtó és Susann hangját hallotta.

- Megjöttünk.

- Gyertek be, a konyhában vagyok. – mondta Lucy, miközben kivette a sütit a sütőből. Már minden kész volt csak az asztalt kellett megterítenie. 7 lesznek mint a gonoszok, gondolta magában mosolyogva. – Azonnal megyek, csak beviszem a tányérokat. – azzal kinyitotta az egyik szekrényt és kivette a tányérokat. Belépett a nappaliba és nem csak Susann és Lillian állt vele szemben hanem Matt.

- Szia Lucy, Matt is velünk jött.

- Látom, hozok még egy terítéket.

- Ha gond hogy itt vagyok, akkor majd visszajövök később.

- Dehogy gond, egy egész hadseregre főztem. Csak csüccs le nyugodtan, én feldobálom a tányérokat, aztán megvárjuk a többieket és már ehetünk is.

- Segíthetek? – kérdezte Lillian.

- Persze, nyugodtan. Izgulsz? – kérdezte Lucy a kislányt.

- Kicsit. Mesélsz nekem apáról. Te jól ismered.

- Apukád nagyon jó ember, és szeret téged, nem lesz semmi baj. Hamarosan itt lesznek, és nagyon jól kijöttök majd egymással. – mondta Lucy a kislánynak, aki most újra az a varázslatos 8 éves kiscsaj volt, mint akivel először találkozott, és nem olyan mint aznap, amikor elolvasta a levelet. Akkor úgy viselkedett mint egy tinédzser, vagy egy felnőtt. Miután megterítettek Lucy töltött a nagyoknak a folyékony bátorságból, Lilliannak meg üdítőt. Aztán hamarosan fékcsikorgást hallottak.

- Megjöttek. – mondta Lucy és felugrott a helyéről. Az ablakhoz lépett, hogy tényleg azok jöttek e? Aztán csapódtak a kocsiajtók, és kinyílt a bejárati ajtó. Mindenki izgatottan várta az érkezőket. Mindenki valami más miatt. Lucy lépett ki először a nappaliba. Semmi sem változott, talán még szexisebb mint volt, nem szólt semmit csak a lányra mosolygott. Lucy alig kapott levegőt, vajon direkt csinálja ezt velem. Toni Chris karjában aludt. Kicsi Chris pedig Peternél.

- Sziasztok, képzeld mind a két gyerkőc elaludt a kocsiban. – törte meg a csendet Peter, és megcsókolta Lucy ajkát. Ezzel is figyelmeztette Christ hogy Lucy az ő szerelme.

- Felvisszük őket a szobájukba. – mondta Lucy és kivette Chris kezéből Tonit. A kislány mocorogni kezdett. – nyugi Toni. Lucy vagyok. – susogta a kislány fülébe és Peterrel felmentek az emeletre. – Menj le nyugodtan hozzájuk, én is azonnal megyek. – mondta Peternek, ő pedig egy néma bólintással elindult lefelé. Lucy óvatosan betakarta mind a két gyereket, mind a kettőnek nyomott egy, egy csókot a homlokára. Majd kiment a szobából. Az ajtót nem csukta be teljesen, késnyi nyílást hagyott rajta, hogyha bármi van akkor hallja őket. Lassan lépdelt lefelé a lépcsőn, félt a látványtól ami odalent várja. Félt attól hogy Lillian elutasítja az apját, vagy hogy Chris nem akar majd semmit a kislánytól.

- Haver neked is annyira örülök, jó hogy itt vagy. – mondta Chris Mattnek, miközben megölelték egymást.

- Susann szólt hogy jössz. Hiányoztál ám. – válaszolta a férfi mosolyogva. Akkor vették észre hogy Lucy az ajtóban áll, és a nappaliban lévőkre mosolyog. Chris egy fél pillanatra ráemelte a tekintetét. Tüzes volt, szinte Lucy bőrét égette. Mi lesz ebből, kérdezte magától a lány. Aztán Chris elkapta a tekintetét. Végigsiklott a szobában lévőkön és így szólt.

- Apám, újra 20 évesnek érzem magam. – mondta majd Susann elé lépett. – Meg tudsz nekem bocsátani? Mindenért szeretnék elnézést kérni, egyszerűen hülye voltam.

- Figyelj Chris mindenkinek vannak hibái, még neked is. Bár még mindig dögös vagy. – mondta viccesen Susann és megölelte a férfit. Chris végig Lilliant figyelte, vajon mit mond majd neki a kislány. De nem csak ő várta az igazság pillanatát, hanem mindannyian a szobában. Peter közben Lucy mellé lépett megfogta a kezét és teljesen átszellemült arccal figyelte, hogy mi fog történni. Chris Lillian elé térdelt, hogy egy magasságban legyen a szemük.

- Szia Chris vagyok. – mondta elsőre.

- Szia én meg Lillian Jean. Tudod hogy pont olyan az írásod mint nekem. – mondta a kislány. Chris alig tudta visszatartani a könnyeit.

- Én vagyok az apukád. – mondta nagy nehézségek árán.

- Tudom, a hajam is pont olyan mint neked, csak az enyém hosszabb. Nézd. – azzal a kislány megfogott egy tincset a hajából és kihúzta a loknit. Tényleg jó hosszú volt neki. – És a szemem színe is pont olyan mint a tiéd. – mondta még a kislány.

- Lillian és szeretnéd ha most már többször találkoznánk?

- Igen, szeretném ha eljönnél a suliba az apák napi ünnepségre, végre én is megmutathatom az osztálynak hogy van apukám. – mondta a kislánya. Na szép ettől Chrisnek teljesen vége volt. Már folytak a könnyei, de a szobában senki sem bírta visszatartani a könnyeit.

- Apa miért sírsz? – kérdezte a kislány Christől. Ért hozzá hogy lehet még fokozni a drámát.

- Hiányoztál. – mondta Chris, és kitörölte a szeméből a könnyeket, majd megölelte a kislányt.

- Ugye tudod, hogy ezt neked köszönheti. – súgta P Lucy fülébe, és mellé nyomott egy csókot az arcára. Lucy elszomorodott, még mindig nem tette magát túl a kisbabán, aki igazából még nagyon pici volt, de mégis az övék és szerette volna. Muszáj lesz mosolyt erőltetnem magamra, parancsolt magára Lucy, hisz most mindenki boldog.

- Asztalhoz, együnk, mert éhen halok. – mondta Lucy.

- Jajj már nagyon hiányzott a kaja amit te csináltál. – mondta Chris ahogy asztalhoz ültek.