Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Az Angyal - by: Bimbicsi
Az Angyal - by: Bimbicsi : 34. rész - Ketten

34. rész - Ketten

  2009.02.18. 18:14

-


Teltek a napok, Lillian egyre jobban ragaszkodott az apjához. A két kisebb Cornell pedig élvezte hogy nincsenek fotósok és hogy Pete bácsi meg Lucy minden óhajukat teljesítik.

- Susann szeretnélek megkérni valamire. – kezdte Chris a mondókáját az egyik este mikor kettesben voltak Peteréknél. Mert Peter és Lucy elvitte a 3 gyereket moziban.

- Ha azt akarod, hogy vihesd el Lilliant abba nem megyek bele. – válaszolta Susann, néha azért arra gondolt hogy mi van ha Chris el akarja venni tőle a lányát. De megfogadta hogy azt nem hagyja neki.

- Nem, arra szerettelek volna megkérni, hogy mind a ketten kísérjetek el a következő turnéra. Március 27.-étől április 19.-ig. – Susannt villámcsapásként érte a kérés, ez eszébe sem jutott volna, hogy Chris arra kéri majd kísérjék el a turnékörútra.

- Mint régen?

- Akár. – mondta Chris, de arra gondolt, hogy régen együtt aludtak, most viszont már nem akar Susannal aludni, nem azért mert nem szexi csak ő már másvalakit szeret, és fogadalmat tett, hogy hű marad hozzá.

- És ha nekem van valaki más? – kérdezte félénken Susann, úgy érezte magát mint egy tini. Miért van rá ilyen hatással, még ennyi év után is a férfi.

- Nem érdekel ha van más, hozd őt is, engem csak az érdekel, hogy Lillian mellettem lehessen, és nem akarom tőled elvenni őt.

- Azt akarod hogy költözzünk Los Angelesbe?

- Igen, gyertek oda lakni. – vágta rá Chris. Ez a nő a vesémbe lát, olvassa a gondolataimat, pont mint régen. Azért voltunk olyan jó páros.

- De nekem itt van a munkám, és Lilliannak meg a barátai.

- Munkát ott is találhatsz, és Lillian is talál új barátokat. Kérlek.

- Rendben először elmegyünk veletek a turnéra. Meglássuk hogy működik a dolog, aztán hogy hogyan tovább. – mondta Susann.

- Kösz. – válaszolta Chris és megölelte a nőt. Chris elfogta valami furcsa nosztalgikus érzés. Olyan volt mint rég, 10 évvel ezelőtt. Susann szemébe nézett és nem bírt ellenállni a látványnak. Megcsókolta a nőt, hosszú forró csók volt, tele átfűtött erotikával. Alig tudtak ellenállni a vágyainak. De Susann észnél volt, leállította Christ

- ezt ne, nem szabad. – mondta és kicsit eltolta magától.

- Miért nem, hisz te is akarod. – erősködött Chris és megfogta a nő két kezét.

- Ugyan Chris térj észhez. Ez már nem lesz olyan mint rég, semmi sem lesz olyan mint 10 éve. Én csak azt akarom hogy boldog légy, de köztünk már nem lesz semmi. Elválunk, erre emlékezz. – mondta Susann és lassan kihúzta a kezét a férfiéből. Arra gondolt hogy talán most rontott el mindent. Talán még újra boldogok lehettek volna együtt. De kettőjük közül valakinek muszáj racionálisan gondolkozni.

- Igazad van. – mondta Chris. Hogy lehettem ennyire gyenge, hisz megfogattam, hogy vagy Lucy vagy senki. Talán ennyire félek az egyedülléttől, hogy fogom kibírni. Ha meglátom majd Peterrel belepusztulok. Aspenben meg kellett volna akadályoznom hogy összeházasodjanak. Meg kellett volna mondanom Lucynak hogy szeretem, és hogy nem tudok nélküle élni.

- Chris elmondod mi bánt. – szólalt meg Susann.

- Semmi bajom. – vágta rá gyorsan Chris.

- Ugyan ne viccelj vele, ismerlek. Pontosan tudom hogy bajod van.

- Hiába te vagy az egyetlen ember aki a fejembe lát. – mosolyodott el Chris. – Szerelmes vagyok valakibe, aki mást szeret. És félek hogy életem végéig egyedül maradok.

- Nem maradsz egyedül, ott vannak a gyerekeid a családod, a barátok, és már mi is.

- Tudom.

- Mesélsz nekem a lányról?

- Ha lehetne akkor inkább nem. Úgysem tudsz rajtam segíteni. – mondta Chris és abban a pillanatban kinyílt az ajtó és berohant rajta a három gyerek, Lucy és Peter.

- Apa nézd mind a hárman kaptunk ajándékot. – újságolta Kicsi Chris.

- És jók voltatok.

- Naná, mint mindig. – vágta rá Toni.

- Had lássam miket kaptatok.

- Voltunk moziban a Volton és mind a hárman kaptunk egy, egy plüssfigurát a meséből. Enyém lett volt. Tonié Mici, és Chrissé pedig T Rex.

- Értem és jó mese volt?

- Nagyon. – vágták rá mind a hárman

- Akkor majd miután hazamegyünk ott is eljárunk majd meséket nézni. – mondta Chris.

- De sajna én akkor már nem mehetek.

- de igen anyukád azt mondta hogy odaköltöztök Los Angelesbe

- Anya ez most komoly? – kérdezte Lillian csillogó szemekkel.

- Igen az. Most beszéltük apukáddal, hogy elkísérjük a turnéra, aztán ha minden jól megy és találok odalent munkát akkor mi is megyünk. – mondta mosolyogva Susann. Chris futva Peterre és Lucyra nézett, és nem tudta eldönteni hogy most örülnek, vagy szomorúak. A tekintete megint elidőzött Lucyn. A lány épp oly gyönyörű volt mint első találkozásukkor, vagy talán még szebb. Különleges fény járta körül, és különlegesen csillogott a szeme. Ezt az arcot fogja elraktározni Chris örökre a szívébe, és ezt a képet veszi majd elő mikor szomorú lesz, és vigaszra vágyik. A lány arcát akit élete végéig szeretni fog, és akit elvesztett, mert nem volt mersze kimondani az érzéseit.

Március 20.-án aztán Chris Susann és a gyerekek elmentek. Peter vitte ki őket a reptérre Lucy nem ment velük. Nem akart búcsúzkodni.

- Örülök, hogy megismertelek, remélem még találkozunk. – mondta Susann és megölelte a lányt.

- Én is örülök neked. Kitartás. – mondta majd búcsúzott a kicsiktől, és már csak Chris volt hátra. Peter a kocsiba pakolta a csomagokat.

- Szia Lucy. – nyögte ki Chris.

- Szia. – válaszolta a lány. Azon imádkozott hogy véletlenül se kelljen megérintenie a férfit. Érezte hogy kiszárad a torka, a szíve majd kiugrik a helyéről.

- Na mi lesz, mehetünk? – kérdezte Peter.

- Persze. – vágta rá Chris és abban a pillanatban elkapta a tekintetét a lányról. Beült a kocsiba és többet nem nézett Lucyra. A lány az ajtónak támaszkodva nézte a távolodó autót. Még egy utolsót intett a kicsiknek, akik végig integettek neki. bement a házba és maga sem tudta miért bőgni kezdett. Elvitte őket. Miért mit hittél, hogy veled maradnak örökre. Te egy senki vagy, nem számítasz neki. elfeledett, és újra fogja kezdeni Susannal. Monda egy gonosz hang a fejében, egy hang amit már hónapok óta nem hallott, most mégis újra megszólalt. Te csak egy pótlék vagy, Peter is Susannt szeretni, te csak azért kellesz neki, hogy ne legyen egyedül. Lucy ordítani kezdett.

– Fogd be, hagyj békén, tűnj el az életemből. – kiabálta a semmibe, közben zokogott. Felrohant az emeletre, a fürdőbe, és mint a dúvad tépte fel a gyógyszeres szekrény ajtaját. Nyugtatót keresett. Kivett egy fiolát majd becsukta a szekrényke ajtaját és meglátta a tükörképét. – Öld meg magad, mindenkinek ez lesz a legjobb. – mondta neki a hang, és mozgott a szája. Hallucinál, mi lehet ez komplex személyiségzavar, tudathasadás, vagy csak egyszerűen megőrült. Remegett a keze ahogy kiöntötte a fiolából a gyógyszer. Mennyit vegyen be? Kettőt, hármat. Lehet nem is segít, még vesz be mellé biztosa ami biztos alapon. 5 szemet rakott a markába, majd bekapta mindet, megnyitotta a csapot és ivott rá egy kis vizet. Míg volt ereje, addig elment a hálóba és elnyúlt az ágyon. Magára húzta a takarót és már érezte is a nyugtatók hatását. Aztán mikor felfogta hogy mit is tett, arra gondolt hogy mi van ha sok a gyógyszer és ha meghal. Nem akar meghalni, csak pihenni akar, elkergetni a hangokat a fejéből.

- Nem akarok meghalni. – mondta és elaludt, talán örökre, de legalább a hang nem szólal meg többé a fejében.

- Mindent kösz tesó. – mondta Chris Peternek a reptéren.

- Ugyan semmiség, tudod ha bármi van csak jelentkezz, én, jobban mondva mi itt vagyunk. – mondta Peter.

- Lucynak is mond meg hogy köszönöm. – még egyszer megölelték egymást. Aztán Peter Susannhoz lépett.

- Te is nagyon vigyázz magadra, szeretlek. – mondta Peter és egy öleléssel búcsúzott el Susanntól.

- Ugyan nem a világ végére megyünk, bármikor meglátogathattok bennünket.

- Nem tudom, hogy Elizabeth mennyire akar majd utazni a történtek után. Talán rábeszélem, hogy kezdjen el suliba járni, hogy itt is elfogadják a diplomáját.

- Jó ötlet, legalább leköti magát kicsit, és nem rágódik a múlton. – mondta Susann. – De azt azért gondolt át még egyszer.

- Már késő, voltam. – mondta Peter mosolyogva.

- Végül is a te életed, a ti életetek. Na de mi megyünk legyetek jók, és kitartás. – azzal a 3 gyerek Susannal és Chrissel felszállt a gépre, és meg sem álltak egészen Los Angelesig. Chris alig bírta ki kérdezés nélkül, de végül mikor hazaértek rákérdezett.

- Mi volt az a titokzatos dolog amiről Peterrel beszéltetek.

- Az a lényeg hogy titok, és Peter a lelkemre kötötte hogy senkinek nem mondhatom el. Szóval bocs, de ezt majd Petertől kell megkérdezned.

- Ugye nincs köztük rendben valami? – kérdezte riadtan Chris.

- Miért szerinted úgy néztek ki mint akikkel baj van?

- Nem csak Peter és Lucy is nagyon furcsák voltak.

- Igen tudod Lucy beteg, és nem lehet gyereke, és Peter lépéseket tett ez ügyben. – mondta Susann

- Értem, én meg azt hittem, hogy valami komoly baj van, hogy válságban van a kapcsolatuk.

- Ugye Lucy az a nő akibe szerelmes vagy.

- Rendben én nem kérdezősködök többet, akkor te sem hozod fel a témát.

- Megegyeztünk. – vágta rá Susann. Chris felvitte Susann csomagjait az emeleti vendégszobába, és hagyta kipakolni.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77