60. rész
2009.02.19. 14:21
Kimi beszállt a kocsijába, és csak ült. Bámult maga elé, egyszrűen nem hitte el, h ez vele történt. Azt hitte apa lesz, és a másik percben meg kiderül, h a lány, akit szeret, nem az ő gyerekével terhes, hanem..... Nem tudta felfogni. Most otthagyta őt, nem tehetett mást, nem engedi a büszkesége. Szeretné öröre kitörölni a szívéből. Tudta, h ez nem fog könnyen menni, de megpróbálja, el kell felejtenie.
-Sziasztok! Megjöttem!- lépett be Sebi az ajtón.
-Hello!- léptem oda hozá és kapott egy puszit az arcára.- Ügyes voltál.
-Igen??? Néztetek engem?
-Persze, ki nem hagytuk volna.
-És te is? Kis prüntyőkém.- cirógatta meg a karomban pihenő kisfiú fejecskéjét.
-Igen...perszehogy...mondjad Sebinek...ugye...
-Jajjj, úgy hiányoztatok-ölelt magához.-Jössz hozzám? Hmmm? Anyukád ideenged hozzám egy kicsit?-nézett rám majd nyúlt rögtön a kis csöppségemért.
-Menj csak!-mosolyogtam mikor megláttam, h illik Sebi kezébe a kicsi.
-Istenem, mennyit változott ezalatt a pár nap alatt. Ugye? Hogy megnőttél...-mosolygott- De most itt leszek, itt leszek veletek két hétig. -Már két hónapja, hogy ez történik minden futam előtt és után. Ha Sebi éppen futamon van, mindig hazatelefonál. Nagyon szeret minket. Most épp otthon van, két hét múlva lesz csak futam, úgyh együtt töltünk minden időt így hárman. Ő, én és a kisfiam Sebastia – Matias, akit májusban hoztam a világra. Sebi végig mellettem volt, az egész terhesség alatt és most is ő vigyáz ránk. Bár én megmondtam neki, h nyugodtan élje az életét, én visszamegyek a családomhoz, de ő hajthatatlan, azt mondja számára mi jelentjük a családot. Kiminek a Monacói gála óta a színét se láttam. Sebi azt mondta, h nagyon fura lett, senkivel nem kommunikál, csak végzi a dolgát, vagyis végezné, ha menne neki. Az első, Ausztrál Nagydíjat úgy ahogy végig szenvedte, de végül pár körrel a vége előtt tönkrement a kocsija. A Maláj és a Spanyol Nagydíjat megnyerte, de aztán Kanadától már csak szenved. Sebastian szerint rá se ismerni, elhanyagolta magát és nem törődik senkivel és semmivel, néha beszélt Sebivel, de egyszer se kérdezett rám, vagy a kicsire. Pedig ha tudná, ha tudná hogy neki nagyonis sok köze van ehhez a picihez, akit most épp Sebi tart a karjában, apjaként.
-Mikor fürdetjük meg?-mosolygott ezerrel.
-Nem szeretnél előbb inkább enni?
-Neeeem. Fürdessük meg inkább Sebikét, utána ráérünk enni.
-Oké, végülis te tudod mennyire vagy éhes.-engedtem vizet és elkezdtem fürdetni a picit, de Sebastian átvette. Ahogy rájuk néztem, mindketten élvezték, öröm volt őket nézni. Miután ráadtam a pelust, lefektettem aludni, közben Sebastia is lezuhanyzott.
Vacsora alatt beszélgettünk.
-Na és beszéltél Fernandoval?
-Igen. Szerinte is nyilvánvaló a dolog. Azt mondta, ha támogatásra szorulok, ő szívesen fizeti a gyerektartást, persze ezt nem fogadtam el. És mondta, h majd vmikor meglátogat.
-Na de nem hiszi el hogy az övé a gyerek?
-Mért te a helyében elhinnéd?- tudniillik a gyerkőcnek szőke haja volt és kék szeme, bár még változhatottm nyilvánvaló volt, egyetlen vonása sem hasonlított Fernandoéra.
-Na jó, ez egy költői kérdés volt. Akkor ennyi volt?
-Azt mondta, hogy ha nagyon akarom, ő benne lenne egy apasági tesztben.
-És megcsináljátok a tesztet?
-Dehogy, fölösleges! Csak rá kell nézni Sebikémre.
-Le se tagadhatná. De Kimi? Mikor tudatod vele?
-Felesleges lenne! Nem hinné el.
-De hát ő ugyanúgy nem emlékezett a történtekre. Mért ne hinné el?
-Azért mert eddig én is csak találgattam, de most, h őt a világrahoztam, már 100% biztos, hogy akkor, ott mi együtt voltunk. Csak ő ezt nem fogja elhinni.
-Dehát elmondod neki.
-Igen?? Állítsak elé és mondjam, hogy Kimi szia! Van egy gyereked, és ne nézz rám úgy mintha megőrültem volna. Emlékszel, akkor ott a bulin, mikor ketten ott maradtunk bezárva abba az erdeiházba, és másnap reggel Toni meg Miki keltettek. Tudod, mikor reggel egymás karjaiban ébredve, azt sem tudtuk mi történt előző este. Na hát én tudom, ez, itt tartom a kezemben a végeredményt. Ugyanmár, biztos nem hinné el.
-Egy próbát megér, hiszen csak rá kell néznie a csöppségre és lerí róla, h az ő fia.
-Sebi! Nem és kész! Ő akkor kiszállt az életünkből, nem kért belőlünk.
-De hiányzol neki, miattad ilyen!
-Igen??? Ha nekem vki hiányzik, hát azt megkeresem, de ő lassan 8 hónapja nem hallat magáról, igen biztos hiányzom neki.
-De ha meglátná őt, biztos megenyhülne a szíve.
-Sebastian, én nem akarom, h sajnáljon és csak a gyerek miatt jöjjön vissza hozzám
-Értelek és akkor mi lesz?
-Az ami eddig! Eddig is megvoltunk nélküle, ezután is megleszünk.
-Értem!
-Holnap átjön Khloé az ikrekkel.-tereltem gyorsan a témát.
-Ez remek! Jön Nico is?
-Igen áthívtam, ha van kedved te is velünk tarthatsz, elmegyünk sétálni, meg tartunk ilyen családias napot.
-Hogy gondoltad hogy én hiányoznék! Ti vagytok a családom! Perszehogy veletek tartok! Meg már amúgy is rég dumáltunk Nicoval.-és igen, tényleg olyan voltunk mint egy család, közös ágyban aludtunk, a kicsi kiságya is a szobánkban volt. jól éreztük így magunkat.
-Megyünk lefeküdni?
-Persze, csak még elmosogatok.
-Segítek.
-Ugyanmár, addig menj fel, majd megyek én is.
-Jól van, de siess.
-Oké igyekszem.-már tudtam, h Sebi felment, elengedtem magam és csak sírtam. Nagyon fájt, h Kimi, a gyerekem apja így bánt velem,és nem bízott bennem. Még, ha ő úgy is tudta, h nem az ő fia, de ha állítólag szeretett... na mindegy, nekem most már ez az életem. Gyorsan még elmosogattam, majd felsiettem a szobába. Csendben mentem fel, így Sebastian nem vett észre. Hallottam, h a kicsinek beszél.
-Úgy szeretlek benneteket. Tudod a mamádat én nagyon szeretem, ugyanúgy mint téged, és nem szeretnélek sose elveszíteni titeket. És tudod, ha esetleg az apukád visszatérne hozzátok, már semmi sem lenne ugyanaz, és azt én nem tudnám elviselni. Nem tudnám elviselni a hiányotokat. Kicsi baba, én úgy szeretlek téged, mint a saját fiamat, kis Sebastian- Matias.
-Na készen vagyok.-Sebastian zavartan nézett rám.
-Oké! Jó éjt.-homlokon puszilt, befeküdtünk az ágyba és elaludtunk.
|