61. rész
2009.02.20. 15:21
Sebi már egy hete otthon volt, éltük az életünket. Nico, Khloé és az ikrek itt töltötték nálunk a hetet. Nagyon jól éreztük magunkat. Tegnap este hívtunk a gyerekekhez bébiszittert és elmentünk mi 4en vacsizni. Így Khloéval végre tudtunk rendesen beszélni és a fiúk is elvoltak. Aztán ma reggel összecsomagoltak és elindultak Finnországba, hiszen Nico nagymamája még nem is látta a dédunokákat. Finnország hallatán rögtön összeszorult a szívem, mivel nekem, mint mindenről, erről is rögtön Kimi jutott az eszembe.
-Egész jó hetet zártunk, nem?-Sebi látta rajtam, h kissé ingerült vagyok.
-Igen, többször is összehozhatnánk még ehhez hasonló dolgokat.
-Abban én is benne lennék!- még elmosogattunk a vasárnapi ebéd után, megetettem a kis manómat, Sebastian vállalta a büfiztetését. Mikor mindennel végeztünk és már a kicsi is aludt, csak befeküdtünk a TV elé és úgy döntöttünk, h megnézünk egy DVDt. Összebújva feküdtünk, és egy idő után arra lettem figyelmes, h Sebi simogatja a karomat. Hátrafordultam és egyenesen a szemébe néztem, ő meg csak fürkészte a tekintetemet. Nem tudtam megszólalni, talán most először néztem úgy Sebire, mint egy férfira és nem csak pusztán barátra. Elvesztem a gyönyörű szemeiben és akarva- akaratlanul, de megsímítottam a haját. Összerezzent.
-Olyan szép vagy! És annyira jó anya, a kis Sebike nem is kívánhatna nálad jobbat.
-Cssss!-tettem a szájára az ujjamat, majd becsuktam a szemem, és vártam, h mi fog történni. Másodperceken belül megéreztem Sebi puha ajkait a számon, finoman megcsókolt, de éreztem, h közben remeg, amiből arra következtettem, h fél, h esetleg visszautasítom. De nem ezt tettem, visszacsókoltam. Érezni akartam őt, ezért átöleltem és szorosan magamhoz húztam. Ezen felbátorodva ő is átölelte a derekamat, a másik kezével cirógatta a nyakamat. Egyre jobban kezdtünk belejönni, Sebi felsőjétől már sikerült is megszabadulnunk. Csókolgattam a nyakát, az ujjaimat végighúztam a mellkasán, ő szabad utat engedett a kezemnek, így elértem az izmos hasáig, de ő nem bírta tovább a csókjaim nélkül, megfogta az állam és újra megcsókolt, de már sokkal vadabbul, mint először. Minden eddig felgyülemlett vágya benne volt, úgy ölelt, mintha bármelyik percben elveszíthetne. Ismét a derekamat cirógatta, ujjaival már a pólóm alatt kutatott. Már ott tartottunk, hogy majdnem lekerült az én felsőm is, mikor a szomszéd szobában felsírt a kicsi. Sebivel zavartan néztünk egymásra, mintha vmi egész más dimenzióból tértünk volna vissza, mintha felriadtunk volna vmi álomból. Egyikük sem tudta, mit kéne mondania a másiknak, felültem az ágyon, majd bocsánatkérően néztem Sebire.
-Menj csak!- mondta halkan és megtörten. Ő is és én is tudtuk, h annak ami előbb történt, így most már biztos nem lesz folytatása. Mikor a pici visszaaludt, jobbnak láttam nem visszamenni Sebastianhoz és inkább ő is kint maradt és tovább nézte a TVt. Mindketten visszagondoltunk a történtekre. Tudtam, h nagy hibát követtem el, hiszen csak kihasználtam volna szegényt a szeretetéhségemmel. Én szeretem, de sajnos nem úgy, ahogy ő, és bármennyire próbálom én csak barátként tudok rá tekinteni, Kimit pedig nem bírom kitörölni a szívemből. Ő az én örök szerelmem, még ha meg is bántott, mindig szeretni fogom.
Sebi se tudott a TV-re koncentrálni, az ő gondolatai is folyton Ramin és a történteken jártak. Tudta, h Rami szinte végig sem gondolta, mit csinál. Azt is tudta, h a lány nem úgy érez iránta, ahogy ő. Tudta, hogy ezt ők soha nem folytathatják már, nagy hiba lenne.
Már besötétedett, mikor előmerészkedtem a szobából. Láttam, h Sebi elaludt, fogtam egy pokrócot és betakartam, de ő erre felébredt.
-Ne haragudj!- bár ez úgy hangzott, mintha azért kértem volna bocsánatot, mert felébresztettem, de mindketten tudtuk, h a délutáni eseményekre gondoltam.
-Semmi baj, megértelek.
-Biztos?
-Igen még mindig Kimit szereted, és én bármit teszek, nem tudom őt feledtetni veled.
-Sebi sajnálom!- átöleltem és sírni kezdtem, ő csak megértően simogatta a hátam. Mikor már megnyugodtam és újra normálisan tudtunk beszélgetni, ettünk némi vacsorát, majd elindultunk lefeküdni.
-Hová mész?-kérdeztem, mikor láttam, h fogja a takaróját és a párnáját és menni készül.
-Jobbnak látom, ha ezek után inkább külön alszunk.-csak bólintottam, de éreztem, h ezek után már semmi nem lesz olyan mint régen, de igaza volt!
-Sebastian!
-Igen?-fordult vissza.
-Csak meg szeretném kérdezni, h holnap ráérsz-e?
-Igen! De miért?
-El kell mennem a dokihoz, vigyáznál addig Sebikére?
-Persze, ilyet máskor ne is kérdezz, szuper lesz!-derült rögtön jobb kedvre.
-És Sebi!
-Hm?
-Köszönöm-hirtelen ötlettől vezérelve adtam egy puszit az arcára.
-Ezt inkább ne!-utalt a pusizra.- És nehogy már te köszönd, ez nekem a megtisztelő.-majd fogta magát és távozott, 10 perc múlva mindketten, illetve 3an az igazak álmát aludtuk.
|