Seb még mindig nem tért magához az ámulatból. Leona se értette a látottakat.

-          Srácok, jól vagytok?- hallották Felix hangját.

-          Aha.- eszmélt először Seb.

-          Na, de mi ez a meglepett kép?- kérdezte csodálkozva a csapatfőnök.

-          Kimi és a családja?- kérdezte még mindig csodálkozva Seb.

-          Igen. De mi ezen a meglepő?- kérdezte Felix is értetlenül.

-          Á, semmi.- mondta kis gondolkodás után a srác, azzal elrohant.

-          Várj már!- kiabálta utána Leona, és alig bírta utolérni a srácot.

-          Beszélnem kell az anyámmal.- jelentette ki miközben megállt és Leonára nézett.

-          Seb, kérlek…- kezdte a lány, de a srác meg se hallgatta, csak tovább futott.

-          …nyugodj meg.- fejezte be a mondatot lehangoltan a lány.

Leona értetlenül nézte a távolodó srácot.

Seb rögtön választ akart a felmerülő kérdésére. Így beült a kocsijába és visszament a szállodába. Rögtön csomagolni kezdett. Ekkor eszébe jutott, hogy Leonáról elfelejtkezett és otthagyta a pályán. De most nem volt ideje ezzel foglalkoznia.

Gyorsan rendelt jegyet a legközelebbi járatra, és fél óra múlva már a reptéren is volt.

Míg a jegyét ellenőrizték Leona hívta. Csak annyit mondott neki, hogy majd otthon, vagyis Svájcban találkoznak.

A lány nem lett túl boldog ettől a váratlan eseménytől, bár ő is elcsodálkozott, hogy Kiminek családja van, de nem értette a srác reakcióját. Nem volt más választása, ő is foglalt jegyet egy másik gépre, majd lassan összeszedte a cuccait. Kezdte úgy érezni most, hogy felbukkant a lány minden nehezebb lesz.

Eközben Seb már a gépen ült. A pár órás út alatt csak a lányra és a családjára tudott gondolni. De mért nem mondta neki az anyja? Mért titkolta, hogy Kimi megnősült? Ezért hagyta volna el az anyját akkor?  Elbóbiskolt, csak mikor már a leszálláshoz készült a gép akkor riadt fel.

Alig tudta kivárni a sorát a leszállásnál, mert már választ akart a kérdéseire és a miértekre.

Kiérve a váróból fogott egy taxit, és bemondta a címet.

Sietve szállt ki a taxiból, és futva tette meg a pár méteres utat a bejárati ajtóig. Benyitott. Megtorpant egy pillanatra, majd elindult az emeleti szoba felé.

Vénusz épp a ruhákat hajtogatta, mikor fia betoppant a szobába. Értetlenül nézett a váratlanul megjelent fiára.

-          Mért nem mondtad? Nekem is jogom lett volna tudniról! Tudod, milyen érzés volt ennyi év után szembesülni ezzel?- zúdította a kérdéseit és felháborodását az anyjára Seb.

-          Héhéhé!- szólt rá Vénusz.- Lassabban fiam!- kérte megrökönyödve, miközben felállt és a fia elé lépett.

-          Jó hogy itt vagy!- mondta őszinte örömmel Vénusz.

-          Ne tereld a szót!- szólt rá Seb.

-          Akkor beszélj érthetően!- kérte Vénusz is már idegesen.

-          Láttam Kimit… meg a családját .- mondta lassan a srác, még mindig nehezére esett felfogni a tényt. Főleg úgy, hogy a lánynak, aki végre tetszett neki köze van Kimihez.

-          Mit?- kérdezte elkerekedett szemekkel Vénusz.

-          Jól hallottad. Csak azt nem tudom, én mért nem tudhattam róla.- mondta megvetéssel a szemében Seb.

-          Hol láttad?- kérdezte erőtlenül Vénusz, és érezte, hogy kezdenek a lábai elgyengülni.

-          Nem mindegy az anya?- kérdezte zavarodottan Seb.

-           De….végül is…- motyogta maga elé Vénusz.

-          Anya, jól vagy?- kérdezte értetlenül Seb. Nem értette most min lepődött meg az anyja ennyire.

-          Hagyj magamra!- kérte már kissé összeszedettebben a nő.

-          Elküldesz, most?- kérdezte felháborodottan Seb.

-          Sebastian!- kiabált a fiára Vénusz.

A srác szólni se tudott a meglepődöttségétől, de nem ellenkezett, inkább kiment a szobából.

Vénusz leroskadt az ágyra. Nehezére esett ezt az információt befogadnia, nemis az agyának, inkább a szívének.

15 éve nem hallott róla semmi, és őszintén meg is volt nélküle. Mikor elváltak útjaik, nem volt kíváncsi rá mi is van vele. Kimi se kereste őt. Úgy ért véget a kapcsolatuk, hogy maradt egy csomó nyitott kérdés, amit Vénusz sose tett fel Kiminek. Elfogadta Kimi döntését, és azt is, hogy ő már sose lehet boldog azzal, akit szeret.

Eközben Sebastian nyugtalanul járkált a nappaliban. Nem értette anyja reakcióját. Ha tudott róla, mi volt ez a részéről? Mikor rákiabált akkor merült föl benne először, hogy lehet, hogy ő se tudott erről? Akkor pedig nem túl kíméletesen tudta meg. Lelkiismeret furdalása lett, így elindult felfelé az anyja szobájába.

Csak épp bekukkantott, úgy kérdezte tőle, hogy bemehet-e.

Az anyja háttal ült neki az ágy szélén, csak bólintott, de nem szólt semmit. Seb bátortalanul lépett be a szobába. Úgy érezte magát, mint kisgyerekként, mikor néha az anyja idegeire ment, aki sírva rohant fel a szobájába.

-          Nem tudtam.- hallotta az anyja hangját. Vénusz megfordult és egy könnycseppet törölt le az arcáról.

-          Ne haragudj!- kérte megbánva a dolgokat Seb.

-          Nem tudhattad.- válaszolta még mindig merengve Vénusz.

Seb leült az anyja mellé és megfogta a kezét.

-          És sose voltál rá kíváncsi mi lett vele?- kérdezte kíváncsian Seb.

-          Nem.- válaszolta röviden Vénusz és megrázta a fejét.

-          Értem.

Többet nem beszéltek. Átölelték egymást, majd a srác magára hagyta Vénusz.

Elmerengve bámult ki a szálloda ablakán a fiatal, barna hajú lány. Észre se vette, hogy nincs egyedül a szobában.

-          Lányom, olyan furcsa vagy mostanában.- hallotta a kedves, de erélyes hangot maga mögött.

Az anyja mindig ilyen volt, fegyelmezett és szinte rideg. Ijedten csukta be a kezében tartott naplóját.

Egy fogadásra készültek, de a lánynak nem tetszett ez az elfoglaltság, inkább a vele egykorú barátaival akart lenni.

-          Nem vagyok az.- jelentette ki a lány, azzal felállt a székről és a szekrényhez ment.

-          Csak hogy meggondoltad magad!- lelkesedett visszafogottan az anyja.

-          Nem gondoltam meg magam.- jelentette ki a lány.- Nem megyek veletek.

-          De tudod, hogy apádnak milyen fontos ez.- érvelt az anyja.

-          Azt meghiszem.- válaszolta gúnyosan a lány.- Apa csak a te kedvedért jár ilyen helyekre, mert nem tud „nem”-et mondani.- válaszolta pimaszul a lány.

-          Sisu!- szólt rá idegesen a nő, és fenyegetőn nézett a lányára.

-          Ne aggódj, fél év múlva nagykorú leszek….- kezdte a lány.

Nem tudta folytatni, mert az apja lépett be a szobába. Kicsit zavartan néztek mindketten rá.

-          Már megint vitatkoztatok.- állapította meg Kimi.

-          Szívem….a lányod nem akar velünk jönni, már megint.- panaszkodott Jeni.

-          Jaj, hagyd már!- kérte Kimi kedvesen.- Tudod, hogy mi se szerettük az ilyen helyeket az ő korában.- emlékeztette feleségét Kimi.

-          Jól van.- mondta kelletlenül az asszony.- De éjfélre legyél itthon!- fordult a lánya felé.

-          Értettem.- mondta gúnyosan Sisu.

-          Mi meg igyekezzünk, ha nem akarunk elkésni!- sürgette Kimi a feleségét.

Sisu végre egyedül maradt a szobában. Gyorsan elővette a naplóját és írni kezdett.

„Viszontláttam Őt! Gyönyörű barna szeme van, és olyan édesen tud nézni…ja egyébként f1-es pilóta....”