Percekig nem szólt semmit, csak nézte az ábrákat a karomon. Végül gyengéden megérintette a jobb kezemet.

-Mark és Heikki.- suttogta halkan.

-Valaki, aki mellettem volt, mikor nem tudtam, ki vagyok és valaki, aki az életem minden szakaszában velem volt így vagy úgy.- feleltem.- Két férfi, akik nélkül el sem tudom képzelni az életet.

Rám emelte a tekintetét. Nagyon jól tudta, hogy nem emiatt féltem, hiszen ez csak egy személyes köszönet. A másik sokkal inkább érinti őt is. Újabb hosszú percekig nézte a bal karomat is. Talán tovább is, mint a másikat.

-És ez?- kérdezett rá végül.

-A két nagy szerelem jele: a vezetésé és a tiéd.- válaszoltam magabiztosan. Lassan megérintette a tetoválást és többször végigsimított az Iceman feliraton.

-Tökéletesen ugyanolyan.- mutatott a sajátjára.

-Tudom. Nem véletlen, hidd el.- mosolyodtam el.

-Miért nem mondtad eddig? Hiszen láttam a nyakadon lévőt is.- dőlt le mellém, majd kíváncsian nézett rám.

-Összevesztünk, azt akartad, hogy más mellett legyek boldog, nem adtál választ a kérdéseimre… Kezdtem meginogni, és úgy éreztem, hogy ha elmondom azt, hogy magamra varrattam a beceneved, akkor az a kapcsolatunk vége lenne. Féltem, hogy elveszíthetlek.- teltek meg a szemeim könnyel.

-Ne sírj, kicsim, nincs semmi baj.- bújt közelebb és megcsókolta a homlokom.- Eddig értelek. Most viszont tiltakozni akartál Jenni ellen. Miért?

-Megijesztett, hogy itt van. Ez az egyetlen olyan dolog, amit nem tudtál. Az már tudatosult bennem, hogy az elkövetkezendő napokban be kell avassalak a titkomba, mert nem tudom folyton elkerülni, hogy láthasd. De én akartam elmondani. Hogy ő honnan tudta meg, arról sejtelmem sincs…- akadt el a szavam.

-Mi baj?- ijedt meg a férfi.

-Nem sokan tudtak a tetkókról, csak Kat, aki csinálta, Tobias, Sonja, Heikki, Catherine, Leena, Sebastian, Mark, Rami és Fredrik.- néztem rá.

-Azt értem, hogy Mark tudta. De Rami? A bátyám?- csodálkozott.

-Észrevette, mikor elhozták Markkal a Ferrarit. Megígérte, hogy nem mondja el és be is tartotta a szavát. Ezért hálás vagyok neki.

-Akkor mi a bökkenő?- érdeklődött.

-Van valaki a felsorolásban, aki már nem áll közel hozzám és…

-Fredrik!- szakított félbe.- Csak be kellett volna törni az orrát annak a szemétnek.- morgott már csak magának. Ezen jót mosolyogtam. Ekkor lépett be Mark.

-Hannah?- kérdezte, mikor a szeme a karjaimra tévedt.

-Már tud róla.- sóhajtottam.

-És nagyon is tetszik.- ölelt magához.

-Ez megnyugtató. Amúgy Heikki keresett, hogy minden rendben van-e. Nem említettem neki, hogy elestél, mert csak idegesebb lenne.- ült le az ágy melletti fotelba.

-Miért? Ideges?- kérdeztem, miközben Kimi a karomat cirógatta.

-Csak aggódik érted nagyon. És ő is felelősnek érzi magát a baleset miatt.

-Ő is?- döbbentem meg.- Még ki?

-Atte és… hát…- dadogott.

-Miért lennél te a felelős?- néztem a Jégemberre.

-Mert hagytalak versenyezni. Nem lett volna szabad ennyire felelőtlennek lennem. Le kellett volna beszélni téged.

-Nem sikerült volna semmivel. És senki nem felelős a baleset miatt. Csinálhattatok volna akármit, én akkor is beültem volna abba a gokartba és végigmentem volna.- adtam egy puszit a mellettem fekvő férfi ajkaira.- Most az a legfontosabb, hogy segítsetek. Dr. Omaro 2 nap múlva kiszedi a varratokat és utána megint a pokolban fogom érezni magam.

-Ne is említsd!- kérte Mark kissé idegesen.- Nem leszek képes ismét azt mondani minden alkalommal, hogy folytasd. Most nem.

-Akkor majd én megteszem!- szólt Kimi.- Már előre félek attól a fájdalomtól, amit az fog okozni, hogy szenvedni látlak, de nem hagyom, hogy feladd.

-Köszönöm! Mindkettőtöknek, hogy velem vagytok!- mosolyodtam el halványan. Mind a hárman tudtuk, hogy az elkövetkezendő hónap nem lesz egyszerű és lelkileg kell erősnek maradnunk, de azt is tudtuk, hogy egymásra mindig számíthatunk és ez erőt adott.