A varratokat 3 nap múlva szedték ki, az edzés utána kezdődött. Az első napon a fájdalom elviselhetetlen volt. Ahogy Markkal elkezdtük a gyakorlatokat, élesen felsikítottam. Paula ijedten rohant fel a konyhából.

-Lányom, minden rendben?- kérdezte. Könnyes szemekkel kapaszkodtam a Kimi karjaiba.

-Anya! Nincs semmi baj, megoldjuk.- mondta a férfi, miközben próbálta elfojtani a könnyeket. Tudta nagyon jól, hogy neki is nehéz lesz, de csak ekkor döbbent rá, hogy mennyire. Közben Mark folytatta a munkát velem. Aznap alig egy órányit tornáztam, de a nap hátralévő részében használhatatlan voltam. És lelkileg sem tudtam elviselni a terhet.

-Kimi!- suttogtam este, miután már lefeküdtünk aludni.

-Mondd, kicsim!- érintette meg az arcom.

-Én nem bírom ezt a fájdalmat! Meg akarok halni!- mondtam sírva.

-Ezt felejtsd el! Együtt fogjuk elviselni a fájdalmat és utána együtt öregszünk meg. Felejtsd el, hogy itt hagysz engem a nagyvilágban!- húzott magához és reggelig el sem engedett. Ez minden este így folytatódott, majd miután már elindult a javulás, az effajta „beszélgetések” áttevődtek a torna időszakára. Az idő pedig csak telt, elmúlt a karácsony és a szilveszter is. Már 3 hete voltam a Räikkönen házban, mikor az edzés alatt a könyörgésemre nem kaptam választ. A Jégember csak nézett rám, majd hirtelen felállt és ott hagyott a nappaliban. Aznap nem volt velünk Mark, mert valamit el kellett intéznie Helsinkiben.

-Kimi!- kiabáltam utána kétségbeesetten és elindultam az ajtó felé. A járásom még nagyon labilis voltam, néhány lépés után el is estem.- Kimi!- kiáltottam újra a nevét és ököllel ütöttem a padlót, miközben zokogtam.

-Hé, hé, hé!- lépett mellém valaki. Gyengéden felemelt és letett a kanapéra.

-Rami!- nyögtem ki nagy nehezen és a vállára borultam.

-Az öcsém éppen most viharzott el, úgyhogy hiába hívod, nem hall.- simogatta a hátam. Szép lassan megnyugodtam egy picit.

-Hogy kerülsz ide?- emeltem rá a tekintetem. Nem láttam újév óta.

-Kristinával úgy döntöttünk, hogy ide költözünk Espoo-ba, mert túl messze vagyunk a szüleinktől és a családunk többi tagjától. A napokban fogjuk aláírni a szerződést, és emiatt vagyok itt. Ti hogy haladtok?- nézett a lábamra.

-A fájdalom már mindennapos, megszokott, mégis menekülni akarok.- hajtottam le a fejem.

-Kimpaa pedig már nem bírja lelkileg, ugye?- emelte fel a fejem.

-Nem tudom. Mostanában nagyon keveset beszélünk, csak élünk egymás mellett. Olyan, mintha a szerelmünk már nem létezne.

-Ilyet ne is mondj!- szólt rám egyből.- A szerelmetek örökéletű. Történhet akármi, soha nem fog elmúlni.

Rami ott maradt velem és segített befejezni a Mark által kiszabott gyakorlatokat. Nem sokkal 11 után megjött Paula is, aki Mattinak segített valamit a munkájában. A nap pedig szép lassan vánszorgott, vacsorára Mark is hazatért. Egyedül Kimi miatt aggódtam, de nagyon, mert semmi életjelet nem adott magáról. Este 10-kor viszont megszólalt a mobilom, amit Heikki küldött karácsonykor.

-Kicsim?- szóltam bele reménykedve. Vonalas készülékről hívtak.

-Sajnos nem. Leena vagyok.- szólt bele kishúgom.

-Szia!- szomorodtam el.

-Miatta hívlak, bár megkért, hogy ne tegyem. Ott van Heikkinél, nincs semmi baja, csak lelkileg készült ki. Azt mondta, hogy rosszul viseled a rehabilitációt és hiányzik a lelki erőd. Engem ezzel nagyon megijesztett és szeretnélek már látni.- csuklott el a hangja.

-Az a kevés lelki erőm, ami van, azt is mind tőle kapom. Mondd meg neki, hogy jöjjön vissza, mert nélküle nem fog menni!- kértem.

-Megmondom. Nagyon hiányzol! Szeretlek!- köszönt el pityeregve.

-Én is szeretlek! Szia!- köszöntem, majd bontottam a vonalat.