Seb még félálomban volt, mikor ismerős hangot hallott. Felült az ágyban és tovább figyelte a beszűrődő hangokat. Nem akart hinni a fülének. Összevont szemöldökkel ült az ágyon. Majd Gyorsan felkelt és lesietett a nappaliba. Ledöbbenten bámulta az ismerős hanghoz tartozó nőt.

-          Anya? Te mit keresel itt?- kérdezte értetlenül Seb.

-          Ennél nagyobb lelkesedést vártam tőled.- jegyezte meg Vénusz.

-          Bocsi…de nem úgy volt, hogy…- kezdte még mindig elképedve a srác.

-          De… meggondoltam magam.- magyarázta.

-          Ilyen gyorsan, és pont most?- értetlenkedett a srác.

Majd nem folytatta, mert látta a nagyszülők szúrós tekintetét is.

-          Tudod, nekem is hiányoztak anyáék.- magyarázta- És olyan rég mozdultam már ki, jó alkalom lesz ez a fogadás.- mondta elgondolkodva Vénusz.

Seb csak pislogott. Neki ennyi információ túl sok volt ilyen hajnali órán.

-          Még visszafekszem egy kicsit.- mondta tétován és elindult felfelé a szobájába.- És anya, örülök, hogy itt vagy.- szólt vissza a lépcsőfordulóból.

Vénusz hálásan nézett fiára.

-          Na és mikor jönnek a lányok?- kérdezte visszazökkenve a beszélgetésbe Vénusz.

-          Ebéd után. Úgy gondoltam, akkor már nyugisabb minden.- magyarázta az anyja.

Vénusz egyetértően bólogatott. Beszélgetett még egy kicsit a szüleivel, majd ő is felment a gyerekkori szobájába. Már évekkel ezelőtt kicserélték a bútorokat, és a régi dolgai is valahol a padlás mélyén porosodtak már, így csak Seb néhány kiskori fotója és rajza díszítette a szoba falait. Gyorsan kipakolt, majd ledőlt az ágyra. Fáradt volt, így elnyomta az álom.

Seb és Vénusz is csak ebédtájt ébredtek fel. A nagyi megölelte mindkettőjüket, majd az asztalhoz parancsolta őket.

-          Hát anya, a nagyi főztjével nem tudsz versenybe szállni.- állapította meg Seb, mikor belekanalazott a levesbe.

Vénusz kissé rosszallóan nézett fiára.

-          De a te főztöd is jó.- nyugtatta meg a srác.

-          Ma milyen kedves vagy velem!- méltatlankodott Vénusz.

A nagyszülők csak mosolyogtak a fiatalokon.

Épp hogy leszedték az asztalt, és nekiálltak mosogatni, mikor megérkeztek a „lányok”.

Vénusz nagyon megörült nekik, még meg is könnyezte érkezésüket. Aztán persze egy ideig minden Seb körül forgott. A lányok irigykedtek Vénuszra, hogy a fia milyen sikeres és híres lett, és milyen jó lehet egy ilyen anyának. Vénusz igazat adott nekik, mert nem akarta untatni őket az ezzel járó kellemetlenségekkel.

-          Na és meséljetek lányok, veletek mi újság?- érdeklődött Vénusz, mikor végre hagyták szóhoz jutni.

Egymásra néztek, majd Gerda kezdett el mesélni. Már mindegyik lány megállapodott, és Gerdának volt is egy kislánya, akit azért nem hozott magával, mert épp beteg volt. Szóval mindenkinek jól alakult az élete. Aztán megbeszélték, hogy másnap délelőtt együtt mennek ruhát nézni az esti fogadásra Vénusznak. Már sötétedett, mikor a lányok elköszöntek.

Vénusz izgatottan készülődött, egy 20 éves lány lelkesedésével várta a vásárlást. Gerda pontban 10-re érkezett meg. Seb csak pislogott, mert az utóbbi időben nem látta még ilyennek az anyját. Olyan más volt. Nem sok anyás viselkedést látott benne aznap reggel. Vénusz boldogan ölelte át barátnőjét, majd felkapta a kocsi kulcsát és elköszönt tőlük. Az egyik nagyobb bevásárló központba indultak.

-          Na mesélj!- kérte óvatosan Gerda, mikor kiszálltak a kocsiból.

Vénusz értetlenül nézett barátnőjére.

-          Engem nem tudsz megtéveszteni…a tegnapi meséd szép és jó volt, de látom rajtad, hogy nincs minden rendben az életedben.- magyarázta Gerda.

Vénusz nagyot sóhajtott, majd elindult a bejárat felé. Már percek óta szótlanul sétáltak egymás mellett, mikor végre megszólalt.

-          Seb látta Kimit és a családját.- kezdte.

Gerda értetlenül nézett rá. Vénusz megállt, majd szembe fordult a lánnyal.

-          Mióta elváltunk nem tudtam róla semmi.- folytatta.

-          Váratlanul ért?- kérdezte együtt érzőn Gerda.

-          Valahogy úgy.- mondta zavartan Vénunsz.

-          És mi van vele?

-          Van egy lánya… meg felesége.- mesélte letörten Vénusz.

-          Még mindig szereted?- kérdezett rá Gerda.

-          Nem.- tiltakozott Vénusz.

-          Biztos?

-          Biztos.

-          Hát, te tudod.- hagyta rá végül Gerda.- De akkor mi a baj?

-          Nem is tudom….- gondolkodott el Vénusz.- Egyszerűen csak váratlanul ért….annyi év után a fiam nekem esett, hogy mért titkoltam el előle ezt….- fakadt ki Vénusz.

-          Pedig te se tudtál róla.- fejezte be a mondatot Gerda.

-          Igen, így van.

-          Értem. És tényleg csak ennyi a baj?- firtatta tovább Gerda.

-          Te rosszabb vagy, mit egy pszichológus!- méltatlankodott Vénusz.

-          Kösz.- mondta kissé sértődötten Gerda.- Szóval?

-          Seb és az apja közt sincs minden rendben….Seb szerint az apja nem foglalkozik vele eleget, és Danivel is örökös harcban állnak.- mesélte Vénusz.

-          Hát ez nem jó!- látta be Gerda is.- És tudsz valamit tenni értük?

-          Nem hiszem. Tán ha közelebb laknánk, többet látná Nicot, de a Danivel való rivalizálására ez nem megoldás, tudod a nagy ellenfél csapatánál van.

-          Ez tényleg lehetetlenné teszi a jó viszonyt köztük.

-          Na most, hogy már tudod a nyűgjeimet, mehetünk vásárolni?- kérdezte kissé lelkesebben Vénusz.

Gerda örült, hogy ilyen gyorsan váltani tudott a barátnője. Karon fogta, és az egyik kedvenc boltja felé húzta őt.

Az üzlet tele volt gyönyörű ruhákkal. Vénusz csak ámult, de valahogy nem is tudta milyen ruhát keres. Mikor fiatal volt, még határozottan tudta, hogy milyen a divatos ruha, de már egy ideje nem követte ezt. Szerencsére Gerda jobban képben volt. Ki is nézett neki egy ruhát.

-          Na, ezt próbáld fel!- nyomta Vénusz kezébe a ruhát.

Vénusz először csak nézte felvont szemöldökkel, majd elvonult a próbafülkébe.  Pár perc múlva kérdő tekintettel jelent meg.

-          Tökéletes.- vágta rá Gerda.

A ruha széles V kivágású, nyakban pántos, hosszú és testhez simuló volt. A nyakpánt egy része ezüstszínű csatból állt. A ruha színe bordó volt, melyet halványabb bordó és piros színekben pompázó fák tarkítottak.

Vénusznak is egyre jobban tetszett az összhatás. Hosszú, sötétbarna hajához és enyhén napbarnított bőréhez tökéletesen illett ez a szín. Kritikus szemmel mérte végig magát.

- Istenem, hogy maradtál te ilyen vékony!- ámuldozott Gerda látva Vénusz alakját.

- Tudod a sok stressz.- próbálta poénosra venni Vénusz.

- Akkor is jó formában vagy.- szögezte le.

- Kösz!

 Vénusz annyira megbarátkozott a ruhával és a látvánnyal, hogy nem is keresgéltek tovább. Közben Niki és Nina is előkerültek. Így Négyesben tértek be az egyik kávézóba. Vénusz leadta a rendeléseket, majd ő is helyet foglalt.

Még megvitatták, milyen hajat viseljen Vénusz, majd indulni készültek. Ekkor váratlan esemény történt. Ahogy Vénusz fordult volna a tálcával a pult felé, egy fiatal lány került eléje és csak a gyors reakciójának köszönhette, hogy nem ejtette el a tálcát az üres csészékkel.

Mindketten értetlenül néztek egymásra.Vénusznak valahogy olyan ismerős volt a lány arca. Mintha, látta volna már ezeket a szemeket és az orra is….a lány bocsánat kérésére eszmélt. Nem magyarul szólt hozzá. Vénusz arca még csodálkozóbb volt, és alig bírta kinyögni, hogy minden rendben van.

Aztán mire felfogta a történteket a lány már el is tűnt.

-          Jól vagy?- kérdezte Niki értetlenül.- Olyan furcsán néztél szegény lányra.- tette hozzá.

-          Persze….csak valahogy ismerősnek tűnt.- tűnődött még mindig az előző perceken Vénusz.

-          Na gyere!- fogta karon Nina.- Még térjünk be pár üzletbe!- kérte.

A többiek egyetértésben követték őket.