Seb csak pár órát bírt aludni, majd, muszáj volt felkelnie. Letusolt, majd felöltözött. Lelkiismeret furdalása volt a tegnap este miatt. Bár tudta, hogy a véletlenek hozták így össze a dolgokat, de akkor se akarta, hogy az anyja így szerezzen tudomást Sisuról. Félt, hogy ezzel elriasztotta a lányt, pedig olyan jól indult az este.

Óvatosan átsétált az anyja szobájához, bekopogott. Nem kapott választ. Lassan benyitott és rögtön észrevette, hogy az ágya érintetlen. Értetlenül nézte egy darabig, majd lesietett a konyhába. Szerencsére a nagyi már fent volt.

-          Jó reggelt!- köszöntötte kicsit lehangoltan.

-          Neked is kicsikém!- válaszolta a nagyi, majd megölelte.

-          Te, nem tudod, anya merre lehet?- kérdezte óvatosan Seb.

-          Hát gondolom a szobájában, alszik.- mondta eltűnődve a nagyi.

-          Érintetlen az ágya…- magyarázta Seb aggodalmas arccal.

-          Ezt nem értem… pedig hallottam, hogy hazajött.

-          Biztos ez?

-          Persze kis unokám.

-          Akkor nem értem….csak nem?- kérdezte elcsodálkozva Seb.

-          Mit nem?- firtatta a nagyi.

-          Hazament.- mondta lassan Seb.

-          Haza, de mért?- nézett tanácstalan arckifejezéssel a nagyi.

-          Történt néhány dolog….- kezdte Seb.

A nagyi érdeklődő tekintettel nézett rá miközben leült az egyik székre. Seb pedig elmesélte az előző este történteket.

- Sajnálom… a helyzetet és anyádat is. De tudod, hogy milyen rossz lehet neki most?- érdeklődött a nagyi.

- Sejtem, de nem tehetek róla, hogy pont Kimi lánya tetszik. Nem volt ráírva, hogy ki ő.- panaszolta el magát Seb.

- Ez igaz… de adj neki időt, hogy valamennyire megbékéljen a helyzettel!- kérte a nagyi.

- Hát remélem, hogy ez lesz… mert én tényleg szeretem Sisut.

- Ha tényleg szereted, és a lány is téged, akkor majd anyád is lassan megbékél a helyzettel.- bölcselkedett a nagyi.

- Jaj nagyi! Ha ez ilyen egyszerű lenne.- mondta lehangoltan Seb.

A nagyi bíztatón simogatta meg Seb vállát. A srác hálásan nézett rá.

- Megyek, megpróbálom felhívni.- mondta, majd elindult vissza a szobájába. A nagyi aggódó tekintettel nézett unokája után.

Seb idegesen nyomkodta a telefont, de az anyja telefonja ki volt kapcsolva. Lehangoltan ült le az ágyára. Nem tudta mi lesz most. Nem mehet az anyja után, mert itt van a verseny és azt se tudta, hogy Sisut hogy érintette a dolog. Egyáltalán ezek után még látni akarja őt? Mennyit tud az apja múltjáról? Seb ezektől a gondolatoktól még jobban letargiába esett.

Sisu elmerengve feküdt az ágyon. Nem értette a történteket. Legszívesebben rögtön az apjára zúdította volna a kérdéseit, de látta rajta, hogy választ kapnia nem lesz olyan egyszerű. Az is aggasztotta, hogy megkérte, ne szóljon az anyjának e dologról. Bár a kérése nélkül sem állt szándékában megosztani vele. Felült az ágyon, majd előkereste a naplóját.

„Végre kettesben lehettem Sebastiannal! Sajnos nem sokáig, mert felbukkant az anyja… aztán meg apa. Valami nem stimmel velük… azóta még nem volt módom apával beszélni, de jó lenne minél hamarabb tudni, mért van ez. Egyébként Seb nagyon vonzó volt abban az öltönyben. És hozzá a mosolya! Kezdek beleszeretni…..jaj én sose gondoltam, hogy így is lehet érezni valaki iránt….”

Sisu lassan becsukta a naplóját, majd az ágy matraca alá csúsztatta. Ekkor kopogtak az ajtón.

Az apja volt az.

-          Szia!- köszöntötte lehangoltan.

-          Szia apa!- látom nincs túl jó kedved. A tegnapi miatt?- kérdezte érdeklődve a lány.

-          Jól látod…csak olyan nehéz beszélni róla…- kezdte Kimi, miközben lánya arcát fürkészte.

-          Nekem elmondhatod!

Kimi lassan bólintott, és igazat kellett adnia lányának. Vele mindig megbeszélhette azokat a dolgokat, amiket Jennivel nem lehetett.

-          Tudom.- válaszolta miközben leült a lánya mellé az ágyra.

-          Nos?- nézett kérdőn Sisu az apjára.

-          Tudod nagyon régen… mikor még ti nem voltatok, más volt a feleségem.- kezdte Kimi, Sisu figyelmesen hallgatta őt.- Szóval… ő volt Vénusz.

Kimi látta a lány arcán a kétségbe esést, így gyorsan hozzátette, hogy Seb nem az ő fia. A lány kissé megnyugodott a válasz hallatán.

-          De akkor?- kérdezte értetlenül Sisu.

-          Hát akkoriban gyorsan történtek az események… így történhetett, hogy… Vénusz már terhes volt, mikor összejöttünk…- magyarázta Kimi.- Persze ez csak később derült ki. Akkor cserbenhagytam… de be kellett látnom, hogy nélküle nem tudok élni. Három évig boldogok voltunk… de akkor egyik pillanatról a másikra megváltozott bennem valami… úgy éreztem, hogy az összes szeretetem kevés ahhoz, hogy… Sebet saját fiamként szeressem…

-          Apa… Seb anyukája haragszik rád?- kérdezte értetlen tekintettel Sisu.

-          Valószínűleg.- válaszolta elmélázva Kimi.

-          De tudod, hogy van valami jó is abban, hogy elváltatok?- kérdezte felderülve a lány.

-          Jó???

-          Igen! Mert ha még mindig együtt lennétek, én nem születtem volna meg, és nem zúghattam volna bele a világ egyik leghelyesebb pasijába.- magyarázta Sisu.

-          Szerelmes vagy?- kérdezte megrökönyödve Kimi.

-          Igen… de mért lepődtél meg annyira?- firtatta a lány.

-          Hisz nem is ismered őt.- válaszolta értetlenül az apja.

-          Tudom… de elég volt amennyit megismertem belőle idáig…- magyarázta elmerengve a lány.

-          Jaj Sisu…

-          Apa, ne kezdj el prédikálni!- kérte kétségbe esett tekintetekkel a lány.

-          Csak ne siess el semmit!- kérte aggódó arckifejezéssel Kimi.

-          Oké… ismersz.

-          És ugye megkérhetlek, hogy…

-          Tudom, anyának egy szót se.- vágott közbe Sisu.

-          Igen… ezt akartam kérni.

-          Rendben, de cserébe ígérd meg, hogy segítesz nekem találkozni vele!

Kiminek nem volt más lehetősége, így beleegyezett. Sisu pedig elégedetten mosolygott rá.