Vénusz egyedül volt a házban. Nyomasztotta ez a tudat, de nem volt ereje a társasághoz. Egy napja jött el a szüleitől, és azóta ki volt kapcsolva a telefonja. Tudta, hogy most ő is úgy viselkedik, mint Seb. Remélte a fia azért nem aggódik annyira, mint ő érte akkor.

Kimi felbukkanása feltépte a régi sebeket, amiről már azt hitte, hogy begyógyultak és abban a pillanatban rá kellett döbbennie, hogy nem. Gyűlölettel gondolt Kimire, mert elhagyta őket, magyarázat nélkül. Most pedig Seb is fájdalmat okozott neki. Mért pont azt a lányt kellett választania? Egyáltalán honnan ismeri, és mióta?

Kétségbeesetten ült le az egyik székre a konyhában. Szeme a bárpultra esett. Eszébe jutottak a régi dolgok, mikor mindent azzal próbált megoldani, hogy ivott… vagy el akarta dobni magától az életét.

Sokáig nézte és merengett, pár pillanatra meg is ingott, de aztán erőt vett magán és elhatározta, hogy nem engedi, hogy Kimi vagy valaki, akinek köze van hozzá, tönkre tegye az életüket.

-          Nem engedem, hogy találkozzanak!- döntötte el.

Tudta, hogy Sebet ezzel maga ellen fogja fordítani, de majd csak túlteszi magát rajta, úgy vélte. Hisz fiatal volt, és még előtte állt az élet. Rengeteg ideje volt a fiának, még megtalálnia az igazit. Remélte, hogy ő okosabb lesz nála, és megfontoltabb. És úgy vélte, Sebnek most inkább a versenyzésre kellene összpontosítania, ha meg akarja előzni Danit.

Újra bekapcsolta a telefonját, és nekiült a munkájának.

Seb idegesen hívta Leonát, már a pálya felé autózva.

-          Tessék.- hallotta a lány hangját.

-          Szia, Seb vagyok….számíthatok rád?- kérdezte érdeklődve.

-          Szia, persze….baj van?- kérdezte aggodalommal a hangjában Leona.

-          Hát, így is lehet mondani.

-          Jaj, ne idegesíts!- kérte aggódva a lány.

-          Nem direkt csinálom.- mentegetőzött Seb.- Szóval anyám összetalálkozott Kimivel…és Sisuval.- kezdte a srác.

-          Hol? És hogy?- kérdezte értetlenül Leoana.

-          Jaj, hát azon a fogadáson… mert a fejébe vette, hogy velem jön. Én épp Sisuval beszélgettem, mikor anya megjelent, majd pár pillanat múlva Kimi is.- vázolta fel a történteket Seb.

-          Te jó ég! És keresztanyut melyik érintette rosszabbul?- érdeklődött a lány.

-          Fogalmam sincs… csak annyit mondott, hogy hátba támadtam….- panaszolta Seb.

-          Ezt sejthető volt Seb.- mondta egyetértőn Leona.

-          És haza is ment, szó nélkül… még a nagyiéktól se köszönt el.- vallotta be Seb.

-          Mért nem ezzel kezdted? Mindjárt átmegyek hozzá.- jelentette ki Leona.

-          Megtennéd?

-          Ne kérdezz hülyeségeket!- szólt rá a lány.

-          Oké, akkor beszélsz vele?

-          Persze, ahogy mondtam, mindjárt átmegyek hozzá.- ismételte Leona.

-          Köszönöm! És hívj, ha van valami!- kérte Seb.

-          Oké, hívlak.- ígérte a lány.

Seb gondterhelten tette le a telefont. Remélte, hogy a lány tud hatni az anyjára.

Az idegessége kihatott a teljesítményére is. Nem úgy ment a szabadedzés, ahogy szerette volna, és alig várta, hogy vége legyen az edzésnek, és újra beszélhessen Leonával.

Leona nagyot sóhajtott, miután letette a telefont. A szobájában ült, mikor Seb hívta. Nagyon nem örült annak, amit Seb mondott. Már az se derítette jó kedvre, hogy újra találkozott a lánnyal. Az meg végképp nem, hogy Vénusz is látta őket. Összeszedte gondolatait, majd felöltözött és elindult Vénuszhoz.

A nő elég lehangoltan nézett rá mikor ajtót nyitott, és rögtön a lány nyakába borult.

- Seb hívott.- kezdte a lány.

- Akkor tudod mi volt.- állapította meg Vénusz.

- A lényeget igen….de mért?- kérdezte komolyan Leona.

Vénusz beljebb hívta a lányt, a nappaliba mentek.

-          Te tudtál róla?- kérdezte lehangolta Vénusz.

-          Hát…igen.- vallotta be Leona.

Vénusz csalódottan nézett rá.

-          De abban reménykedtem, hogy nem fogja újra látni… szerintem azon a versenyen találkoztak.- vélekedett Leoana.

-          A teakwon-do versenyre gondolsz?- kérdezte csodálkozva Vénusz.- De mióta ismerhetik egymást?

-          Hát amennyire én tudom, a maláj nagydíj utáni teakwon-do versenyen látta meg… akkor még csak a keresztnevét tudta… majd az előző futam után láttuk őket.- mesélte Leona.

-          Akkor nem régóta tart…- merengett Vénusz.

-          Szerintem ezen a fogadáson beszéltek először egymással.

-          De mért pont ő?- kérdezte elkeseredetten Vénusz.

-          Nem tudom… és remélem csak egy múló fellángolás a részéről!- bizakodott Leona.

-          Hát én is, mert nem tudok elfeledkezni arról, hogy Kimi lánya…- magyarázta Vénusz.

-            Megkérdezhetem, hogy mért zavar ez ennyire? Tudom, hogy a volt férjed, de ez még nem ok rá…- vélekedett Leona.

-          Tudom, és nem csak erről van szó. Úgy váltak el az útjaink, hogy nem tisztáztuk mért lett vége…- Vénusz nem bírta tovább mondani, mert elcsuklott a hangja.

Leona bíztatón karolta át. Vénusz kétségbe esve nézett rá.

-          Ne aggódj, rendben lesz minden.- bíztatta Leona.

-          Nem tudom, kicsim…

-          Még csak 18 éves… - magyarázta a lány.

-          Tudom, de olyan nehéz… csak ülni és várni…

-          Jaj, próbálj valami vidámabbra gondolni!- kérte a lány.

-          Sajnos nem megy, mert minden, ami azzal a lánnyal kapcsolatos a múltra emlékeztet.- sopánkodott Vénusz.

-          És ha beszélnél Sebbel?- kérdezte hírtelen a lány.

-          Úgyse tudnám meggyőzni.

-          Azért megpróbálhatnád.- vélekedett Leona.

-          Majd megpróbálom.- hagyta rá Vénusz.

Leona nem lett nyugodtabb a beszélgetés után. Felhívta azért Sebet, és elmesélte a beszélgetésüket. Seb nem volt meglepve, valami ilyesmire számított elsőre az anyjától.