-          Szia anya!- lépett be a szokatlanul csendes házba Seb.

Kicsit meg is torpant, ahogy visszhangoztak a szavai, mert nagyon kísértetiesnek hatott. Végül Vénusz megjelent a nappali ajtajában. Tekintetében szomorúságot és csalódottságot látott. Nem szólt semmit, csak állt és nézte a fiát.

-          Ki volt kapcsolva a telefonod… aztán meg nem akartál velem beszélni.- magyarázta Seb.

-          Át kellett gondolni a dolgokat.- szólalt meg végre Vénusz.

-          Milyen dolgokat?- kérdezte csodálkozva Seb.

-          A látottakat.

-          De azt se tudod, hogy mit láttál.- erősködött Seb.

-          De hidd el, nagyon is tudom.- ellenkezett az anyja.

-          Üljünk le, és beszéljünk róla!- kérte Seb kedvesen.

Vénusz szó nélkül indult vissza a nappaliba. Seb a csomagjait ledobálva követte anyját.

-          Anya…- kezdte a srác .- Hidd el, én nem tudtam ki ez a lány!- kérte Seb és bocsánatkérőn nézett anyjára.

-          Elhiszem.- volt az anyja rövid válasza, miközben tekintete a messzeségbe vezetett.

-          De mért baj anya?- kérdezte értetlenül Seb.

-          Mert köze van Kimihez.- még mindig nehezére esett kimondani a férfi nevét.

Seb tanácstalanul nézett anyjára, aki végre a fia felé fordította tekintetét.

-          Mi történt?- kérdezte érdeklődve Seb.- Mármint veletek.

-          Nem is tudom… az igazi okát sose tudtam meg.- magyarázta lehangoltan Vénusz.

-          A válásnak?- kérdezett rá óvatosan Seb.

-          Igen.

-          Sajnálom… de mért? Mért nem tudtad meg?

-          Nem mertem megkérdezni.- magyarázta az anyja.

-          Akkor Kimi hagyott el téged, igaz? Sose beszéltél róla.

Vénusz hosszasan hallgatott, majd alig láthatóan bólintott.

-          Sajnálom.

-          Már úgyse változtathatok rajta.- kesergett Vénusz.

-          Anya, tudod, hogy én melletted állok, de Sisut nem büntetheted az apja hülyesége miatt.- magyarázta Seb.

-          Nem is büntetem… én téged akarlak megvédeni.- válaszolta aggodalmas tekintettel Vénusz.

-          Megvédeni, de mitől?- nézett értetlenül az anyjára Seb.

-          A csalódástól.

-          De mért gondolod, hogy én is csalódni fogok?

-          Mert olyan vagy, mint én.

-          Ez hülyeség!- vágta rá kiakadva Seb.- Nincs megírva előre, hogy ezért nekem is csalódnom kell.- ellenkezett Seb.

-          De én akkor is féltelek.- jelentette ki Vénusz.

-          De én meg felnőttem már… szóval egyedül is el tudom dönteni mi a jó nekem.- magyarázta Seb.

-          Nézd Sebastian, hogy világos legyen, én nem akarom, hogy bármi közöd is legyen Kimihez, vagy a családjához.- jelentette ki határozottan Vénusz.

Seb elképedve hallgatta anyját. Nem tudott mit válaszolni erre. Mert értelmes dolgot nem is lehetett. Nem értette, mért csinálja ezt az anyja vele. Hisz már nem gyerek!

Nem is válaszolt neki, csak felkelt a kanapéról és elindult az előszoba felé. Vénusz értetlenül nézte a fiát. Seb felvette a táskáit, majd még egyszer hátranézett, mikor is találkozott a tekintetük.

-          Ne csináld ezt!- kérte az anyja.

-          Nem én kezdtem… de mért maradjak, ha nem értesz meg?- kérdezte csalódottsággal a hangjában Seb.

-          Máskor se értettünk mindenben egyet.- próbálkozott Vénusz.

-          De azok nem voltak ilyen fontos dolgok.- magyarázta a srác.

Vénusz megsemmisülten állt a fia előtt.

-          Sebastian! Ha kilépsz ezen az ajtón, ne várj tőlem több támogatást!- jelentette ki az anyja.

Seb egy pillanatra megtorpant, de aztán tovább indult. Megkönnyebbülten lépett ki a házból, és a garázs előtt parkoló Ford Escape felé vette az irányt. Tudta, hogy az anyja ezért is haragudni fog rá, de nem volt ideje és türelme taxit hívni.

-          Elegem van, hogy mindenről be kell számolnom neked!- kiabálta Sisu, mikor már otthon voltak.

-          Beszélj velem rendesen!- szólt rá az anyja.

-          Ezek után ne várd el tőlem!- kiabálta Sisu.

-          Amíg az én házamban laksz, igenis elvárom!- már Jenni is kiabált.

Kimi csak állt és tanácstalanul hallgatta a két nő veszekedését.

-          Nem érdekelsz! Útállak! És te se szerettél engem soha!- fakadt ki Sisu.

Jenni segélykérőn nézett Kimire.

-          Nyugodjatok meg mindketten!- kérte szelíden tőlük.

-          Azt már nem! Elolvasta a naplómat! Ezt nem bocsátom meg neki!- fordult apja felé Sisu, azzal felrohant az emeletre vezető lépcsőn.

Hangosan be is csapta maga után a szobája ajtaját. Dühösen vetette le magát az ágyra.

-          Mire volt ez jó?- vonta kérdőre Kimi a feleségét.

-          Arra, hogy örökre kiverje a fejéből azt a gyereket.- magyarázta Jenni.

-          Ez nem így működik.- vélekedett Kimi.

-          Mostantól így fog.- jelentette ki elszántan Jenni.

Kimi megrökönyödve nézett a feleségére.

-          Mégis mit gondolsz, mit fogsz ezzel elérni?- kérdezte elképedve Kimi.

-          Azt, hogy végre szót fogadjon… ideje, hogy fegyelmet tanuljon.

-          Ebben tévedsz! Sisu fél év múlva nagykorú lesz, és akkor már nem parancsolhatsz neki. Nem gondolod, hogy későn akarod elkezdeni fegyelmezni?- vonta kérdőre Kimi Jennit.

-          Te meg egyáltalán el se kezdted!- válaszolta bosszúsan Jenni.

-          Mert az én nevelési elképzeléseimbe ez nem fér bele.

-          Ez meg is látszik Sisun.

-          Hagyd abba!- szólt Jennire Kimi.

-          Mindjárt abbahagyom, csak még annyit, hogy ha a lányod találkozik azzal a fiúval, te se teszed zsebre, amit kapsz tőlem!

Kimi nem is reagált Jenni fenyegetésére, inkább hátat fordított neki, és kisétált a házból.