- Lucy eltűnt. – rohant ki a szobából, a 4 testőr meg bambán összenézett. – Mamlaszok, hova lett? – kérdezte és elkezdte rázni az egyiket, elég komikusan nézett ki az eset. Bár Chris sem volt kicsi a maga 188 centijével, de a testőr akivel épp vitázott, vagy két fejjel volt magasabb nála. Egy ápoló lépett oda hozzájuk

- Megkérem önöket, hogy csendesedjenek el, ez egy kórház, és nem kocsma. Kérem eszerint viselkedjenek.

- Elnézést meg tudná nekem mondani, hogy hova lett a hölgy a szobából?

- Persze, saját felelősségre távozott. Az orvos aláírta a papírt, úgy 30 perce. – mondta a férfi

- Köszönöm. Fiúk megyünk. – mondta Chris és intett a gorilláknak, akik kelletlenül bár, de követték. Chris hazament, a ház még mindig tele volt. Már nem csak a rendőrökkel, hanem a mihaszna testőrökkel is. Bár a srácok élvezték, hogy kaptak maguk mellé játszótársat. Odahaza aztán felhívta Timet és nyomatékosan megkérte hogy rendeljen vissza a kutyáiból.

- De értsd meg, nekem nem kell ennyi testőr, a gyerekek mellett maradhat, az a 6. De a többiekre semmi szükség. – mondta Chris. Tim nem mert ellenkezni. Látta Chris szemében hogy most jobb lesz, ha nem pattog vele. Most mi lesz, Vicky nem veheti el tőle KicsiChrist. Sőt a kisfiú sosem tudhatja meg hogy nem az ő fia. Szereti a kissrácot, és még egyszer egy gyermekét sem akarja elveszteni.

Két nap telt el Lucy eltűnése óta. Chris egyre idegesebb volt, és ezt hol Susannon, hol pedig a zsarukon vezette le. Bántotta a tehetetlenség, hogy a zsaruk nem kapták még el az elrablót, hogy Lucyról nem hallani semmit. Aztán jött az a nap, mikor minden megváltozott. Chester lépett be az ajtón.

- Ezek meg hova mennek? – mutatott a pakolászó zsarukra Chester.

- El. – válaszolta félvállról Chris.

- Hogyhogy? – Chester nem értette az egészet, miért mennek el.

- Elkapták a venezuelait, szóval újra szabadok vagyunk. – mondta Chris de nem nagyon törődött semmivel. Lucy hiányzott neki a legjobban.

- Haver mi a frász bajod van.

- Semmi.

- Látom rajtad, az emberek pont ilyen arcot vágnak mikor semmi bajuk. Lucy miatt vagy ilyen. Igaz?

- És ha igen, mond számít is ez valamit? Érdekli őt hogy mi van velem. Ha igazán fontos lennék neki, akkor nem ment volna el.

- Tévedsz, én beszéltem vele. Pont azért ment el mert fontos vagy neki.

- Beszélj. – ugrott fel a székből Chris és elkapta Chester pólóját.

- Nyugi. Ott van a parti házamban. Megszökött a kórházból. De addig nem ment el míg le nem zárják az ügyet. Siess, itt vannak a ház kulcsai. – mondta Chester és Chris kezébe nyomta a parti ház pótkulcsait. Chris felkapta a kabátját, nyomott egy gyors csókot Susann homlokára, aki épp akkor jelent meg a szobában.

- Ez meg hova megy?

- Megkeresi a szerelmet. – mondta Chester boldogan.

- És szerinted összejön nekik? – kérdezte Susann

- Hát, én csak annyit tudok, hogyha Lucy magára marad meghal.

- De hiszen Lucy egy erős lány.

- Az csak álca, neki is pont úgy szüksége van barátokra, és szerelemre, mint mindenki másnak. Lucy belehal, ha egyedül marad. Remélem nem lesz túl késő.

- Akkor miért vártál eddig.

- Baszki Chris élete veszélyben volt. Eddig az volt a legfontosabb hogy a házban maradjon, és a venezuelai Lucyt is akarta. Most jött el annak az ideje, hogy tisztázzanak mindent és hogy új életet kezdjenek. – válaszolta Chester, és Susann is belátta, hogy a férfinak igaza van.

Lucy idegesen mászkált fel alá a kis házban. Miért nem mondanak semmit a hírekben, miért nem beszélnek Chrisről. Chester is jelentkezhetne. Lucy úgy döntött nem vár tovább. Ezt nem bírja tovább, beült a fekete Mustangba és a rendőrségre hajtott.  Felmutatta az igazolványát, ami minden ajtót megnyitott előtte.

- Jó napot a chris Cornell nyomozással kapcsolatban szeretnék érdeklődni. – mondta az ügyeletesnek.

- McKanzy nyomozót keresse, ott van hátul. Az a magas férfi aki oly nagy átéléssel magyaráz.

- Köszönöm. – mondta Lucy és elindult az említett férfi felé. Új nyomozó, helyes, gondolta magában. – Jó napot Elizabeth Cornell vagyok.

- Cornell? – kérdett vissza. – Ön az a bizonyos Cornell aki kimentette a kisfiút?

- Igen én lennék. – mondta Lucy, azzal a kezét nyújtotta a férfinak.

- Örülök, hogy megismerhetem, már sokat hallottan önről a seattlei kollégáktól. Gratulálok az utolsó esetéhez.

- Köszönöm, a gyilkos elkövetett egy hibát, és csak azért tudtuk elkapni. – mondta Lucy

- Esetleg elárulná, hogy miben segíthetek?

- Csak azt szeretném megtudni hogy, hogy áll a nyomozás az elrablási ügyben. – bökte ki Lucy

- Valójában, már csak az engedélyre várunk, hogy lecsaphassunk. Mondanám, hogy jöjjön velünk, de nem lehet.

- Miért nem? – kérdezte Lucy.

- Mert meg van sérülve, és amúgy sem hinném, hogy jó ötlet, ön kicsit elfogult, és nem tud racionálisan gondolkodni. – mondta a nyomozó. Lucy belátta, hogy a férfinak igaza van. és arra gondolt, hogy szemétség lenne, úgy meghalni, hogy esetleg ezek a fiúk, majd magukat okolnák miatta.

- Uram, megjött a parancs. – lépett oda hozzájuk egy fiatal ügynök.

- Köszönöm.

- Nos akkor én most megyek. Köszönöm hogy beszélt velem. – mondta Lucy majd újra kezet rázott a férfival és távozott.  Most hova menjen, mit kezdjen magával. Az idő csodás, és nincs kedve visszamenni a házba, sem Chirshez, sem Timhez. Kocsiba ült és a parkhoz hajtott, oda ahova a gyerekekkel jártak régen. Talán ott majd megnyugvásra lel, vagy megváltásra. Teljesen mindegy, de jó lenne ha már vége lenne az egésznek. Mindegy hogyan, csak vége. Talán halállal, talán megbékéléssel, talán Chrissel. Abban az egy pillanatban úgy érezte, hogy talán van esélye a kettőjük kapcsolatának. De végül elhessegette magától a gondolatot, ők ketten már sosem lehetnek együtt. Chrisnek van 3 gyereke, és talán újra összejöhetne Susannal, és akkor mind az 5-en boldogok lennének együtt. Néhány órát a parkban töltött, csak úgy semmittevéssel. Aztán kocsiba ült és visszament Chester parti házába. Lucy alig várta már hogy hazaérjen. Haza, gondolta magában, neki már nincs olyan hogy haza. Csak mindig egy ágy van ahol alszik néhány órát, hogy bírja a következő napot, és hogy szenvedhessen. Mióta Peter meghalt nem találta a helyét a világban. Lehet a zsaruknak ténylég igaza volt, tényleg azért csinálta, hogy meghaljon. Meg akart halni, és akkor tényleg újra Peter mellett lehetne. De nem jön a megváltó halál, nincs olyan szerencséje, gondolta megkeseredetten. Megállította a kocsiját Chester óceánparti háza előtt. Chester azt mondat addig marad a házban ameddig jól esik, de már nincs miért maradnia. KicsiChris is kiszabadul, és ő már végzett is. Visszamehetne Seattlebe és ott folytathatná az új életét, de már ahhoz sem volt kedve. Matt mindent megolt a Sparks Frequencyvel kapcsolatban, már ez az elfoglaltság sem maradt meg neki. már nincs semmi ami kiűzné a szívéből  ezt az ürességet. Hosszú pillanatokig csak ült a kocsiban, csak ezt az egy dolgot, Peter autóját hagyta meg. egy 1964- e fekete Ford Mustangot. Szerette ezt a kocsit, ahogy Peter is szerette. Kiszállt a kocsiból és csak akkor vette észre hogy szakad az eső. De nem az a nyári finom illatú megkönnyebbülést hozó zápor volt, hanem alattomos, igazi égszakadás. Míg az ajtóig ért bőrig ázott, de már az sem érdekelte. Semmi sem érdekelte, meg akart halni. Minden pillanatban egyre jobban. Belépett a házba és becsukta maga mögött az ajtót. A támlának támaszkodott és végig nézett magán, csurom vizes volt. A fehér felső a testéhez tapadt, és a seb ami még mindig vérzett pirosra festette azt. A ménkűbe is, miért nem tudott 10 centivel arrébb menni, akkor már rég nem élnék. Mennyivel jobb lenne. Ledobta a kocsi kulcsot az egyik kis asztalra ami fehér lepellel volt letakarva. Mint minden más bútor is. Csak az ágyat használta a házban semmi mást. Ahogy keresztül ment a szobán megszabadult a vizes ruháitól, bement a hálóba és onnan a fürdőbe.

- Annyira szerencsétlen vagy, még meghalni sem tudsz. – mondta a tükörképének és felsóhajtott. Megmosta az arcát és visszament a hálóba, hogy valami kényelmes ruhát keressen magának az ajtó halk nyikorgására lett figyelmes, megfordult de nem látott senkit. Aztán mikor az ajtó teljesen becsukódott akkor látta meg az idegen arcát. Chris lépett ki a sötétből. Lucy megremegett, mikor meglátta a férfi szemét. Őrület csillogott benne. Istenem most ne, nem lesz erőm elküldeni őt. Lucy nem szólt semmit, még csak mozdulni sem volt ereje. Csak bámult a férfi szemébe, aki egyre közelebb lépett hozzá.

- Kérlek menj el. – mondta a lány alig hallható hangon, de Chris még csak tudomást sem vett róla. Lucy reszketett a férfi közelségétől, az illatától, a látványtól, és hogy nem tud neki ellenállni. Eddig erős volt, de már nincs ereje küzdeni ellene, semmire sem vágott jobban, mint hogy Chris megsimogassa, hogy eljátszon vele, hogy boldoggá tegye, hogy olyan legyen mint azon az estén mikor először együtt voltak. De nem lehet. Lucyt visszatartották Peter iránti érzelmei.

- Lucy szeretlek, és nem akarom hogy elmenj. – mondta a férfi.

- Chris neked ott a családod, én már nem tudok neked adni semmit. Nem tudok szeretni. Meghaltam Peterrel. – suttogta a lány.

- Az én hibám, nem lett volna szabad hagynom, hogy hozzámenj. Tudod mióta szeretlek, azóta hogy megláttalak Tim házában ahogy a gyerekeimmel játszol.

- Ez a mi sorsunk. – válaszolta Lucy és hátat fordított a férfinak.

- Lehetne másképp is. – Chris hangja remegett, de tudta hogy a lány hajthatatlan, hogy ők sosem lehetnek együtt.

- Nem. – válaszolta határozottan a lány. Chris elindult kifelé de az ajtóban még megfordult és csak ennyit mondott.

- Hibáztam, de te voltál életem legszebb tévedése. – mondta Chris és kilépett az ajtón. Lucy érezte hogy égnek a szemei, hogy sír, és ez jó. Ezek szerint mégis vannak érzései, és talán mégis tud újra szeretni, aztán eszébe jutottak Peter utolsó szavai. Hogy megérdemli hogy boldog legyen Chrissel. Ráébredt hogy meg kell ragadnia a pillanatot.

- Chris. – kiáltotta el magát, és kirohant a férfi után az esőbe. Chris a kocsija mellett állt. Maga sem tudta miért nem indult el, de egy hang azt súgta neki, hogy várjon. Meghallotta a lány hangját ahogy az ő nevét kiálltja, megfordult és meglátta Lucyt. Lucy odarohant a férfihoz, a nyakába vetette magát, és megcsókolta. Az eső meg szakadt de egyiküket sem érdekelte hogy bőrig áztak, az eső most olyan volt számukra, mint a megváltás. Mindent elmosott ami eddig történt, és ők ketten új életet kezdenek együtt boldogan, míg meg nem halnak.