A lány kinyitotta a szemét. Lassan pislogott, de újra csak a káoszt látta maga előtt. Felborult és helyükről kiszakadt székeket látott, vele szemben pedig nem volt a gépnek fala.  Nem akarta elhinni, hogy ez a valóság. Egyfolytában azt mondogatta magának, hogy ha legközelebb kinyitja a szemét, eltűnik minden. Percekig próbálkozott ezzel, de nem történt semmi. Dühítette a helyzete, bár a balesetből nem emlékezett semmire, illetve az utolsó emléke az ablak előtt hömpölygő fehér füst volt.

Megpróbált felkelni, de meg kellett állapítania, hogy a szék, amiben ült felette van, és ö deréktól lefelé beszorult alá. Ráadásul a kezét se tudta mozgatni, mert szorosan a törzse mellé volt szorulva.

Kissé felemelte a fejét, de nem sokáig bírta így megtartani. A sokadik kísérletkor, mintha mozgást látott volna. Mikor újra felemelte a fejét, már nem látta az alakot. Kétségbeesetten kiabálni kezdett.

- Segíííítsééééég! Valaki segítsen már!- hangja rekedt volt, és türelmetlenségről árulkodott.

Mikor felpillantott egy srác állt mellette. A srác világosbarna, kócos hajú, fiatal srác volt, fehér hosszú ujjú inget és világos farmert viselt. A lány némán meredt rá.

A srác szó nélkül lehajolt hozzá, és először megpróbálta a lányra esett széket felemelni, de nem sikerült neki, mert azt egy repülőgép darab szorította oda. A srác nagyot sóhajtott és megvakarta a fejét.

- Na jó, megpróbállak kihúzni.- szólalt meg végül a srác.

A lány beleegyezően bólintott. A srác a két kezét a lány válla alá csúsztatta, és húzni kezdte. A lánynak össze kellett szorítania a fogát, hogy nehogy felkiáltson a fájdalomtól.

- Baj van?- kérdezte ijedten a srác és elengedte a lányt.

- A lábam…- mondta dühösen a lány.

- - Bocsi.- kért elnézést zavartan a srác.

- Nem te tehetsz róla, valami végig horzsolja.- magyarázta a lány.

- Akkor mi legyen?- kérdezte a srác tanácstalanul.

- Valahogy ki kell jutnom… szóval, folytasd!- kérte a lány.

A srác újra húzni kezdte, a lány pedig szó nélkül tűrte a fájdalmat, csak az arcán látszódott a fájdalom.

Végül sikerült a srácnak kihúznia őt. A lány az oldalán fekve maradt. A srác egyből észrevette a hosszú egyenes sebet a lábán. Elég csúnya volt, így remélte, hogy találnak valami kötszert is.

-         Kösz.- mondta röviden a lány, majd felült.

-         A jó életbe, ilyen nincs! Ez is csak velem fordulhat elő!- mérgelődött a lány.- Ez jó… azt se tudom, hol vagyok! Azt se, hogy értünk jön-e valaki! Tudja egyáltalán valaki, hogy hol vagyunk!?- kérdezte már kiabálva a lány, miközben rövid fekete hajába dúrt.

A srác csak értetlenül nézett rá.

-         Hát nincs mit, és fogalmam sincs…..de hogyhogy te is, szóval, hogy értjük…. egymást?.- próbálkozott témaváltással a srác.

-         Hát ez van….engem nem érdekel a miért, csak jussunk ki innen minél előbb….- válaszolta a lány, miközben szemügyre vette a lábát. Fájt neki, de nem volt olyan elviselhetetlen a fájdalom, mint amilyen csúnyán nézett ki a vágás.

-         Én is ezt szeretném.- értett vele egyet a srác.

Aztán csend telepedett rájuk. Mindketten maguk elé bámultak és nem is tudták mit mondjanak egymásnak.

-         Dávid vagyok .- nyújtotta a srác a kezét és mosolyogni próbált.

-         Ja,….én pedig Lotti.- kezdte, és ő is a kezét nyújtotta a srác felé.

-         Rövid, de szép név.- állapította meg a srác.

-         Sokra megyek vele itt!- nézett dühösen a srácra a lány.

-         Bocsi… de azzal, hogy itt mérgelődsz, és dühöngsz, nem jutunk hamarabb ki.- jegyezte meg a srác.

-         Hát akkor bocsi… de valahogy le kell vezetnem a feszültséget.- válaszolta a lány gúnyosan.

Egy ideig megint nem szóltak egymáshoz.

-         Van még túlélő?- kérdezte már nyugodtabban a lány.

-         Nem tudom… épp azt próbáltam kideríteni, mikor meghallottalak.- magyarázta a srác.

-         Értem. Akkor, folytassuk?- érdeklődött normális hangon a lány.

-         Szerintem előbb a lábad kéne…

-         Majd útközben keresünk kötszert is.- ajánlotta a lány.

A srác csak bólintott. Elindultak még túlélőket keresni.

Órákat bolyonghattak a roncsok közt, de csak törmelékeket és halottakat találtak. Nem sokat beszéltek, de látszott rajtuk, hogy megviseli őket a látvány. Mikor megálltak  kifújni magukat Lotti hírtelen megszédült, és alig bírt talpon maradni, ha a srác nem kap észbe el is vágódott volna. Dávid óvatosan leültette az egyik fa tövébe.

-         Ez iszonyatos.- mondta halkan a lány.

-         Tudom… szerintem más nem élte túl .- vélekedett a srác.

-         Bíztató.- válaszolta elkenődve a lány.

-         Nézd a jó oldalát… legalább mi kaptunk még egy esélyt.- magyarázta a srác.

-         Esélyt?!- kérdezte felháborodva a lány .- Milyen esély ez?- mutatott körbe Lotti.

-         Biztosan a keresésünkre indultak.- vélekedett a srác.

-         Nem vitatkozom.- válaszolta lemondón a lány.

-         Ne is!- kérte a srác.- Inkább maradj itt, és pihenj én addig keresek kötszert meg gyógyszert.- ajánlotta a srác.

-         Jól van, csak siess!- kérte a lány.- kezdek fázni.

Dávid aggódó tekintettel nézett a sápadt és erőtlen lányra. Az útközben talált takaróval betakarta a lány, majd visszaindult a roncsokhoz.

Lotti fáradtan nézett a srác után, és remélte, hogy sikerrel jár. Aztán gondterhelten nézett körbe. Aztán hátrahajtotta a fejét és a fa törzsének támasztotta. Eszébe jutott, hogy óvatosabb is lehetne, de nem volt energiája hozzá.

Szerencsére Dávid hamar visszaért. Talált mindent, ami kellett. Kitisztították és bekötözték a sebet. Lotti mindjárt jobban érezte magát, viszont egy kellemetlenséggel még számolniuk kellett, ugyanis elkezdett esni az eső. A trópusi éghajlaton voltak, így számíthattak az esővel. Lotti már épp kezdte volna a káromkodást, de Dávid szúrós tekintetét látva inkább csöndben maradt. Kerestek egy viszonylag szárazabb helyet, és onnan szemlélték az esőt.

-         Te hogy kerültél a gépre?- kérdezte hírtelen a srác.

-         Hát tudod az úgy szokott lenni, hogy az ember rendel, vagy vesz repülőjegyet, aztán kimegy a reptérre…- kezdte magyarázni Lotti.

-         Tényleg?- kérdezte komoran a srác.

-         Többet nem mondhatok.- tárta szét a kezét a lány.

-         Jól van.- hagyta rá Dávid.- Akkor el kéne dönteni, hogyan tovább.- ajánlotta.

-         Ez már jobb téma! Szerintem kaját és vizet kell kerítenünk, majd indulhatnánk délnek.

-         Elindulni????- kérdezte elkerekedett szemekkel a srác.

-         Mért te itt akarsz maradni?- kérdezte rosszalló tekintettel a lány.

-         Persze.- válaszolta röviden a srác.

-         Hát én egy percig se maradok.- jelentette ki a lány.

-         Hogy nem? Akkor szerintem máris indulhatsz.- állapította meg a srác.

-         Kösz….még várok egy kicsit, hogy csendesedjen az eső, és ne aggódj utána indulok is .- vágott vissza a lány.

A srácnak nem tetszett a beszélgetés menete, mert nem erre számított és nem értette, hogy mért ilyen undok és indulatos a lány vele, mikor ő semmiről nem tehet, és nem ártott neki. El is határozta, hogy rákérdez, úgy volt vele, hogy rosszabb már csak nem lehet a viszonyuk. Végül is csak egymásra számíthattak, és tényleg ki tudja, mikor találják meg őket.

- Mért vagy ilyen?- kérdezte érdeklődve a srác.

Lottit kissé meglepte ez a kérdés, de nem esett ki a szerepéből.

- Csak!- vágta rá .- Ha nem tetszik ,itt is hagyhatsz….boldogulok egyedül is .- folytatta a lány.

- Igen?- kérdezte kárörvendő mosollyal a srác.- Nem is tudom, mihez kezdtél volna nélkülem… szerintem még mindig ott feküdnél az ülés alá szorulva…

- Ezt hagyd abba!- szólt rá a lány, és ölni tudó tekintettel nézett a srácra.

Egy ideig csak állták egymás tekintetét, majd Dávid szólalt meg először.

- Csak ketten maradtunk… össze kéne tartanunk, nem pedig vitatkozni.- ajánlotta.

- Én nem vitatkozom.- jelentette ki a lány.

- Iszonyat makacs vagy!- méltatlankodott Dávid.

- Ez van… tudod mi erről a véleményem, ha nem tetszik…

- Lotti!- ezt már Dávid se tűrte nyugalommal és felemelte a hangját.

- Jé, te tudsz kiabálni is?- kérdezte elcsodálkozva a lány.

- Nagyon vicces vagy .- jegyezte meg idegesen a srác.

Lotti nem mert válaszolni mert kezdte úgy érezni, hogy kihúzta a gyufát a srácnál. Pedig jó taktikának tűnt neki az elején a feldúlt, és bosszantó stílus felvétele. Most be kellett látnia, hogy túlzásba vitte, és kicsit vissza kell fognia magát, ha nem akar egyedül maradni, bár legbelül volt egy olyan érzése, hogy lehet ő bármilyen kiállhatatlan, Dávid úgyse fogja magára hagyni, mivel nőnemű lény, és a srác van annyi alázattal  a másik nem iránt, hogy nem teszi meg.

- Bocsi. Válaszolta halkan a lány, mikor már egy ideje nem szóltak egymáshoz.

- Miért is kérsz bocsánatot?- szegezte a lánynak a kérdést Dávid.

- Jaaaaj.- sóhajtott a lány és hátra simította a vizes haját. Elmerengve nézett a srácra. Dávid is csak bámulta a lányt. Végül Lotti lecsukta a szemeit, és így válaszolt.

- Azért mert kiállhatatlan voltam.

- Igen?- kérdezte csodálkozva a srác.

- Igen… de sok minden van, amit úgyse értenél meg.

- Ha meg se próbálod elmondani.- válaszolta kissé csalódottan a srác.

- Nézd, legyen elég annyi, hogy míg egymásra vagyunk utalva, megpróbálok normálisan viselkedni veled.- ajánlotta a lány.

- Úgylegyen!

- Oké, akkor ezen túlestünk… mehetnénk is kaját keresni, mert farkas éhes vagyok!- ajánlotta Lotti derűsen és az égre mutatott. Az eső szinte teljesen elállt végre.

Lotti még sántított egy kicsit, de az antibiotikum és a pihenés jót tett neki. Az összes, amit találtak néhány konzerv, tasakos leves, cukorkák, pár csomag keksz volt, ami épségben maradt egy koffernak köszönhetően. És Dávid figyelmességének köszönhetően egy üveg ásványvizet is találtak. A csomagok közt akadt egy kiskés, ami több volt a semminél. Az összes cuccot berakták egy katonai hátizsákba, ami egész jó állapotban élte túl a balesetet.

-         Hát ez nem sok minden.- állapította meg lehangoltan Lotti.

-         Tényleg nem.- értett vele egyet Dávid is.- De remélem, nem is kell itt lenünk sokáig!- bizakodott a srác.

-         De jó, hogy még tudsz ebben hinni!- jegyezte meg cinikusan a lány.

-         Ne kezd már megint!

-         Jó, nem kezdem, de ha belegondolsz, már majdnem egy napja, hogy történt a baleset, és sehol senki.- hívta fel a figyelmét Lotti.

-         Figyelj, először is pontosan meg kell tudniuk, hogy hol zuhantunk le… aztán nem biztos, hogy olyan helyen vagyunk, ami könnyen megközelíthető.- sorolta az érveit Dávid.

-         Az utóbbival egyet értek… ilyen sűrű lombkorona mellett még egy erdőtüzet se nagyon lehet kiszúrni fentről.- vélekedett Lotti.

-         Na inkább hagyjuk, és beszéljük meg, hogy mégis merre induljunk.- kérte a srác.

-         Előre.- vágta rá Lotti.

Dávid nem szólt semmit, csak rosszallóan nézett rá.

-         Oké, nem hülyéskedem. Szóval a megérzésem szerint délnek kell menni.

-         Mért pont arra? Ennyi erővel…- kezdte az ellenkezést Dávid.

-         Folytathatom?- kérdezte mérgesen Lotti.

A srác csak széttárta a kezeit és várakozó teljesen nézett a lányra.

- Nah, amennyire emlékszem a légi útvonal érinti Oroszországot, Üzbegisztánt… Tádzsikisztánt, Kínát, aztán… Bangladest, Burmát és utána már Thaiföld jön.- idézte föl a térképet magában a lány.

- És te ezt honnan…- kezdte elcsodálkozva a srác.

- Azért kíváncsi voltam mi tart ilyen sokáig ebben az útban…- magyarázta a lány.

- Oké, értem. És ebből még nem egyértelmű hogy merre kell menni.

- Nézd!- szólította fel Dávidot a lány.

Lotti leguggolt és egy faággal rajzolni kezdett az átázott földbe.

-         Na itt van Banglades, tőle kicsit délkeletre Burma, és tőle még délkeletebbre Thaiföld…- mutogatta a lány.- Mivel már nem voltunk túl messze, így a három ország valamelyikében lehetünk… és akkor az óceán tőlünk délre van.- jelentette ki végül.

-         Ez mind szép és jó… de nem biztos, hogy a legközelebbi lakott település is pont délre van tőlünk.- vélekedett a srác.

-         Az lehet, de szerintem akkor is több esélyünk van a kijutásra ebből a dzsungelből.

-         És ha kijutottunk mihez kezdünk? Fürdünk egyet az óceánban?- kérdezte gúnyosan a srác.

-         Hülye vagy! Majd addig kitaláljuk.

-         Na, látom, nem sok szavam lehet itt…

-         Bizony. Szóval vagy velem tartasz, vagy egyedül megyek.- vetette fel a lehetőségeket Lotti.