Vénusz nem sokat aludt. Bántotta a tegnapi vitájuk Sebbel. Ahogy újra és újra végiggondolta a beszélgetést egyre erősebben érezte, hogy az a lány nem a fiához való. Igaz sose beszélt a lánnyal, de legbelül érezte. És ez az érzés egyre jobban erősödött benne.

Szomorú és dühös is volt egyben, mert Seb ezt nem látta a lányban. Őt elvakította a szerelem, ahogy Vénuszt is annak idején.

-          Csak nehogy valami hülyeséget csináljon!- ugrott fel az ágyról aggodalmas arckifejezéssel.

Előkereste a telefonját és megpróbálta felhívni a fiát. Persze a telefonja ki volt kapcsolva. Azt se tudta merre lehet most a fia. Aggodalom lett úrrá rajta. Arra tudott csak gondolni, hogy valami baja esett, mert ilyen hosszú időre nem szokta kikapcsolni a telefonját… persze a múltkor is….

Igaz felnőtt ember volt már és nem tartozott beszámolási kötelezettséggel neki, hogy mikor merre jár, de Vénusz szerette, ha elérhető volt.

Ahogy téblábolt az üres lakásban, Nico jutott az eszébe, aki végül is Seb apja volt, és talán Dani révén tud is valamit Sebről.

Vénusz nem említette neki a vitájuk okát, csak azt, hogy összevesztek, és Seb elvitte a kocsiját.

Nico se tudott Seb hollétéről, de megígérte, mihelyt tud valamit, rögtön szól Vénusznak. Gondterhelten rakta le a telefont.

Seb a kisváros túlsó végében talált egy motelt szabad szobával. Szerencséje volt, mert a recepciós elmondása szerint az én ezen időszakában rengeteg a turista erre.

Miután egyedül maradt a szobájában elgondolkodva ült le az ágyra, ahonnan pont ki lehetett látni az ablakon. A napot eltakarták már az egyre csak gyülekező esőfelhők. Seb hangulata is ilyen borús volt. Persze örült az esti találkozónak, de félt attól, hogy valami, vagy valaki megakadályozza.

Nem akarta elhinni, hogy a 21. században létezik ilyen. Annak a nőnek nem volt joga elítélnie őt, hisz nem is ismeri. Ha meg Kimit félti az anyjától, az az ő dolguk. Eszébe jutott az anyja. Bekapcsolta a telefonját. Látta, hogy jópár hívás volt az anyjától. Csak annyira volt hajlandó, hogy egy üzenetet küldjön neki. Aztán újra kikapcsolta a telefont.

Sisu durcásan üldögélt az íróasztala előtt, mikor kopogtak a szobája ajtaján. Gyorsan becsukta a naplóját és az ajtó felé fordult. Ekkor lépett be az apja a szobába.

Sisu megkönnyebbülten állt fel, és indult meg az apja felé. Mikor abba maradt az ölelés Kimi kérdőn nézett rá.

-          Beszéltél azzal a boszorkánnyal?- kérdezte elkeseredetten a lány.

-          Igen, de azért nem kéne így hívnod!- kérte Kimi.- Őt is meg lehet érteni.- kelt Jenni védelmére Kimi.

-          Ezt nem hiszem el, már megint az ujja köré csavart!- méltatlankodott Sisu.- Mivel tud ennyire levenni a lábadról?- kérdezte csalódottan Sisu.- Na jó inkább ne válaszolj!

-          Ugyan lányom ő csak téged félt, hogy rosszul választasz.- magyarázta Kimi.

-          Nem is ismeri őt!- emelte fel a hangját Sisu.

-          Sisu!- kérte Kimi szelíden.

-          Te nem hallottad, hogy beszél vele! Fattyúnak nevezte… annak a nőnek a fiát, aki egykor a feleséged volt.- mesélte kikelve magából Sisu.

-          Ezt nem mondta?- kérdezte kíváncsian a lány, miután Kimi nem reagált a lány szavaira.

-          Na, most mért nem válaszolsz?- kérdezte tovább a lány.

-          Ez elág bonyolult helyzet.- szólalt meg végül Kimi.

-          Érdekes, idáig még Seb pártján álltál. Azóta vagy ilyen, mióta az a banya utánunk jött.

-          Később beszélünk róla.- válaszolta az apja miközben az órájára pillantott. Sarkon fordult és otthagyta a lányát.

-          Jellemző! Te se veszel komolyan!- kiabálta Sisu utána, majd jó nagy lendülettel becsapta a szobája ajtaját.

Kimi lelkében vihar dúlt. Mióta viszont látta Vénuszt egy régen érzett érzés furakodott a szívébe, de nem akarta ezt érezni, mert oly sok év telt el, azóta, és oly sok minden változott. Nem fordíthatott hátat a családjának!

 Ezen gondolatok jártak az agyában, mikor megszólalt a telefonja, régi cimborája Toni hívta.

Seb leadta a recepción a szoba kulcsát, majd kilépett az utcára. Összébb húzta a világoskék széldzsekijét magán, mikor megérezte a hűvös levegőt.

Átsietett az úttest túloldalán

lévő parkolóba, ahol a bérelt kocsi állt. Beszállt és bekapcsolta a biztonsági ővet. Mire felpillantott, már eleredt az eső.

Ennek nem igazán örült, ha arra gondolt, hogy egy ideig földúton kell haladnia.

Lassan haladt az erdővel szegélyezett úton. Már ki lehetett venni a ház körvonalait a távolban. Elszorult a szíve, ahogy arra gondolt, hogy nemsokára kettesben lehet a lánnyal. Lekapcsolta a kocsi reflektorait, mikor látótávolságba került. Szinte hangtalanul gurult az említett kerítés mellé. Megállt és leállította a motort. Az órájára pillantott. Még 5 perc volt 11-ig.

Türelmetlenül nézett a ház felé. A tetőtéri szobában kialudt a villany.

Sisu miután meggyőződött arról, hogy az anyja és a testvére már alszanak, Kimi pedig nincs otthon, lekapcsolta a villanyt, majd kinyitotta ruhásszekrényt. Nagyobbacska hátizsákot vett elő, amibe már délután bepakolta a legfontosabb cuccait, és persze a naplóját is.

Üzenet írásával nem bajlódott, mert úgy érezte, hogy egyikük se érdemli meg.

Kilépett az erkélyre, az eső zuhogott. Ennek nem örült túlságosan, de nem rettentette el az elhatározásától.

Hátára vette a hátizsákot, és megkereste a sarokba rejtett kötelet. Szakszerű csomóval rögzítette a korláthoz, majd ledobta a többi részét. Átlépett a korláton, majd kissé esetlenül kezdett leereszkedni rajta. Nehezebbnek bizonyult a sok cuccal a hátán.

Megkönnyebbült, mikor megérezte a talajt a lába alatt. Gyorsan körbenézett, de semmi mozgást nem észlelt így sietősen vágott át a kerten. Mire a kerítéshez ért haja teljesen elázott.

Seb kiszállt a kocsiból, és idegesen tett pár lépést a kerítés felé. Magas kőkerítés volt, így nem látott át rajta. Mikor felnézett, egy ismerős alak jelent meg a kerítés tetején. Seb ösztönösen nyújtotta a lány felé a kezeit. Sisu elfogadta a segítséget. Mikor a lány végre előtte állt szorosan ölelte magához. Sisunak is jólesett Seb közelsége, de egy idő után kibontakozott az ölelésből. Komolyan nézett a srácra.

-          Vigyél minél messzebb innen!- kérte, miközben kérlelő tekintettel nézett Sebre.

Seb szó nélkül ültette be a kocsiba és ő is beszállt a lány mellé. A srác ekkor vette észre a lány táskáját.

-          Ez most komoly?- kérdezte, miközben a zsákra mutatott.

-          Igen.- válaszolta röviden Sisu.

-          De mért?

-          Már nem bírtam anyám rosszindulatát, és ráadásul aput is sikerült a maga pártjára állítani.- panaszolta a lány.

-          Seb egy törölközőt halászott elő a hátsó ülésről, majd a lány felé nyújtotta.

-          Hát az anyád velem se volt túl kedves…- elmélkedett Seb.

-          Akkor képzelheted, hogy velem hogy bánt, ha egy idegennel így viselkedett.

-          Bántott?- kérdezte aggodalmasan Seb.

-          Nem… dehogy!

-          Értem. – válaszolta kissé nyugodtabban Seb.

-          Veled maradhatok?- kérdezte, miközben visszaadta a törölközőt.

-          Naná, persze!- vágta rá boldogan Seb.