24. rész
2009.03.20. 13:44
Vénusz szinte 5 percenként pillantott a telefonjára. Próbálta lekötni magát a munkájával, de mindig elkalandoztak a gondolatai. Végül is meg kellett volna nyugodnia Seb üzenetét olvasva, de az csak egy csomó kérdést vetett fel benne. Hol van most? Kivel van? Mikor akar hazamenni? És mi lesz a következő versennyel? Engedélyezett magának egy kis szünetet az írásban, és a konyhába ment. Éhes nem igazán volt, már második napja alig evett.
Szóval felrakta a vizet a kávénak, majd visszament a telefonjáért, amit a szobájában hagyott. Mikor épp fordult volna be a konyhába, csöngettek. Értetlenül állt meg, majd a sokadig csengetés után megindult az ajtó felé. El se tudta képzelni ki keresheti ilyenkor. Sebastian vagy Leona biztos szólt volna neki előre…
Megállt az ajtónál, majd határozott mozdulattal nyitott ajtót. Ledermedt a látványtól. Ott állt teljes valóságában, a szőkeségével, kifejezéstelen arcvonásaival és jégkék szemei őt fürkészték. Vénusznak bele tellett egy időbe, mire meg tudott szólalni az ámulattól.
- Te mit keresel itt?- kérdezte erőtlen hangon.
- A lányomat.- válaszolta röviden a férfi.
Vénusz ekkor még jobban elcsodálkozott.
- Itt?- kérdezte összezavarodottan.
- Igeeen.- válaszolta bizonytalanul Kimi.- Azt hittem, hogy a fiad meg….- itt nem tudta folytatni, mert sejtette, nem volt jó a megérzése.
- Meg mi?- értetlenkedett Vénusz.
- Meg a lányom együtt vannak nálatok.- fejezte be végül Kimi a gondolatmenetét.
- Lehet, hogy vele van….de nem itt.- jelentette ki Vénusz.
- Értem .- válaszolta csalódottan Kimi.- És nem is tudod, hol lehetnek?- próbálkozott tovább azért.
- Nem.- volt a rövid és barátságtalan válasza Vénusznak.
Ekkor hallották meg a ház valamelyik helyiségéből érkező zajt. Vénusz összerezzent a hírtelen zajra, Kimi pedig értetlenül nézett rá. A nő szó nélkül rohant be a házba. Az első gondolata bizonyosodott be. A jó öreg kávéfőző adta fel a szolgálatot. Tanácstalanul állt a konyha ajtajában. A helység nagy részét kávézacc és feketekávé lé borította. A kávéfőző a földön hevert. Ekkor érkezett melléje Kimi.
- A kávémániás.- állapította meg kissé elmosolyodva. Vénusz még nevetni is tudott volna a kijelentésén, ha nem abban a helyzetben lettek volna, amiben. Így csak lemondóan nézett Kimire.
- Egyébként nem engedtelek be!- szólt rá.
- Gondoltam, lehet, hogy szükséged lesz segítségre.- magyarázta Kimi.
- Nincs szükségem, főleg a tiédre nem.- válaszolta rosszalló tekintettel Vénusz.
- Bocs, de mi rosszat csináltam?- kérdezte értetlenül Kimi.
- Hogy mi rosszat?- emelte fel a hangját Vénusz.
- Nem értelek….én a lányomat keresem, aki eltűnt, erre te….- nézett értetlenül Kimi a nőre.
- Erre én? Mit erre?- kérdezte kihívón Vénusz.
- Hát, olyan vagy, mint egy hárpia.- vallotta be Kimi.
Ezen a válaszon Vénusz nagyon meglepődött, de nem igazán érdekelte. Nem akart tudni erről a férfiról.
- A lányod nincs itt, szóval neked se kell itt lenned.- jelentette ki dühösen.
- De még nem válaszoltál a kérdésemre.- jegyezte meg nyugalmat erőltetve magára Kimi.
- Jó. Tudni akarod?- kérdezte felháborodottan a nő.- Csak annyit, hogy úgy léptél le, hogy arra se vetted a fáradtságot, hogy valami magyarázatot kitalálj!- válaszolta kiábrándultan Vénusz.
- De te….szóval sose kérdezted.- válaszolta Kimi elcsodálkozva.
- Mert azt hittem feléred ésszel, hogy azok után, amin keresztül mentünk ennyit megérdemlek.- jegyezte meg Vénusz.
- Sajnálom.- kért bocsánatot Kimi.
- Jókor sajnálod már!- mérgelődött tovább Vénusz.- Nem sokra megyek vele! Végül is neked bejött az élet, családod van, szerető feleséged… kell ennél több? Egyáltalán mért jöttél ide? Azért, hogy még több fájdalmat okozz nekem, még ennyi év után is?- szegezte a kérdéseket Kiminek Vénusz.
- Nem, dehogy.- válaszolta halkan Kimi.
Vénusz kicsit meglepődött ezen a válaszon, de nem foglalkozott ezzel. Már nem volt miért. Túl sok év és túl sok fájdalom volt mögötte. Ezt egy bocsánatkéréssel nem lehetett meg nem történtté tenni.
- Akkor tudod, merre van a kijárat!- szólította fel Vénusz.
Kimi szó nélkül indult meg arra amerről jött. Vénusz pár méterrel mögötte követte. Már a bejárati ajtónál álltak, mikor Kimi megtorpant, és visszafordult. Vénusz szikrázó tekintetével találta szembe magát, mégis belekezdett a mondandójába.
- Vénusz, tudom, hogy már késő bocsánatot kérnem, de az én helyzetemben te is ezt tetted volna.- kezdte. Vénusz kételkedve nézett rá. Kimi folytatta.- Jenni, már terhes volt, mikor elváltunk… csak arra gondoltam, hogy a gyerekeknek apa kell… és Jenni nem biztos, hogy vállalta volna őket, ha egyedül marad….- mesélte szomorúan Kimi.
- Az én fiam meg elvesztett egy apát.- vágta rá Vénusz csalódottan.
- De ott van Nico…- vélekedett Kimi.
- Te ezt sose fogod megérteni, ahogy én se, azt, amit tettél.- válaszolta szomorúan Vénusz.- Menj el innen! És ne keress többet! A fiam pedig nem fog találkozni a lányoddal ígérem! Egy ilyen férfi lányára nincs szüksége!- jelentette ki határozottan Vénusz, majd kinyitotta a bejárati ajtót.
Kimi lassan kisétált rajta. Bánatos tekintettel nézett vissza Vénuszra mielőtt beszállt a kocsiba. Vénusz visszament a házba, de csak pár lépést tett meg, mikor megint csöngettek. Felháborodottan indult vissza.
- Nem voltam érthető?!- kérdezte felháborodottan, mikor ajtót nyitott.
Aztán csak meglepetten nézett az előtte álló alakra.
- Sebastian? Hogy kerülsz ide?- kérdezte értetlenül és zavartan Vénusz.
- Szia neked is! Egyébként jól láttam, hogy épp Kimi hajtott el a kocsival?- szegezte rögtön neki a kérdést Sebastian.
|