Mosolyogva (�s gyan�tlanul) nyitottam ajt�t. Aulia volt az. Hatalmas b�r�nd�kkel.
- Szia! – vis�totta fejhangon �s meg�lelt a kilencven kil�j�val.
- Szia – ny�gtem – h�t te?
- Ki… Aulia? – olvadt le Bastian arc�r�l a mosoly, amikor megl�tta az ajt�ban �ll� szem�lyt.
- Szia, Bastian – j�tt be. Meg�llt a nappali k�zep�n. – Vidd be a t�sk�mat, Bastian. Gy�ny�r� a h�zatok. Csak… kicsit egyeletlen a padl�. – dobbantott a l�b�val.
- Val�sz�n�, az�rt, mert a l�bamon �llsz. – n�ztem v�r�s l�bamra, mivel Aulia mind a kilencven kil�j�val bel�m d�fte a t�sark�t.
- Idek�lt�z�m. – mondta mosolyogva. Bastianra n�ztem, azt�n Auli�ra. Azt�n elkezdtem nevetni. – Komolyan. Valakinek seg�teni kell majd, mikor megsz�letik Meredith.
- Meredith? – nevettem �jra.
- Ez lesz a neve. Ez a legkevesebb. Hiszen a f�rjemet is Meredithnek h�vj�k, csak ez a m�sodik neve �s ritk�n haszn�lja.
- Elhiszem, de � nem lesz Meredith. El�bb h�vom Rudolfnak, mint Meredithnek. �s nem sz�ks�ges idek�lt�zni. Mondhatni… nem is kell. �s nem is hagyom.
- De…
- Viszontl�t�sra, Aulia!


- J�v� h�ten kar�csony. – �lelt �t Bastian egy kirakat el�tt.
- Mit k�rsz a j�zusk�t�l? – mosolyogtam.
- T�ged. – fogta meg a kezemet. Megsimogatta j�ghideg arcomat. – Csak nem f�zol?
- K�pzeld, ugyanis m�nusz t�z fok van.
- Az nem is olyan sok.
- Soknak nem sok… �pp, hogy kev�s. De h�t a magadfajta hegyi �slakosok megszokt�k a hideget.
- K�sz – vigyorgott. – Ide bemegy�nk? – mutatott egy �kszerboltba.
- Aha. – l�ptem be m�g�tte.
- Seg�thetek valamiben? – k�rdezte az �reg�r, a pult m�g�tt.
- A h�gomnak n�zn�k valamit… - magyar�ztam.
- H�ny �ves?
- Tizenh�rom �s f�l. Teniszezik. Victoria.
- �s, ha… csin�ltatna neki valamit?
- Ez eszembe sem jutott. Tudna aj�nlani egy �kszer�szt?
- �desem… - b�k�tt meg Bastian – Az �r �kszer�sz.
- �h. Eln�z�st. Sz�val… tudna csin�lni valamit?
- Term�szetesen. – majd lerajzolt egy tenisz�t�t egy Victoria felirattal.
- Gy�ny�r�. Feh�r aranyb�l szeretn�m.
- Semmi akad�lya. K�sz�n�m.
- �n k�sz�n�m. Majd beszaladok �rte valamelyik nap. – l�pt�nk ki.
- Vett�l nekem aj�nd�kot? – vigyorogtam Bastianra, akinek a kez�t fogtam.
- Att�l f�gg, hogy viselkedt�l az �vben… - nevetett. – �s te?
- Te sem biztos, hogy meg�rdemled… - alig n�gy �ra volt, de �gtek a d�szkivil�g�t�sok. �s fekete volt az �g. �s hideg volt.
- Megy�nk haza?
- M�g ne… - mondtam. Pelyhekben elkezdett esni a h�… nem mintha m�shogy eshetett volna… na mindegy… A z�ld sapk�mat a f�lemre h�ztam. A f�rjemre n�ztem, aki, mint mindig, most is sapka n�lk�l j�tt.
- Megfagy a hajzsel� a hajadon. – r�ztam meg a fejemet.
- Ann�l k�nnyebb lesz reggel megcsin�lni – vigyorgott. – Le�l�nk? – mutatott a cukr�szda fel�.
- Persze. – mondtam, mire bement�nk, azt�n le�lt�nk egy ablak melletti asztalhoz. Levettem a kab�tomat, sapk�mat, keszty�met, s�lamat �s el�vettem a list�t. – Nincs m�g aj�nd�ka anyuk�dnak �s Stefanonak. Stefnek veszek egy �r�t, hogy l�ssa, mikor veri ki az �lmot a szememb�l…
- Anya kapjon b�rmit, csak ne k�t�t�ket. A mostaniakat is j� lenne eldugni el�le. – r�zta meg a fej�t, majd rendelt k�t szelet gesztenyetort�t.



Reggel szok�s szerint Domin �bresztett. Teh�t arra �bredtem, hogy tiszta ny�l a k�pem.
- Pfuj – �ltem fel. Bastian r�m n�zett. M�r fent volt.
- Mi van?
- Tiszta ny�l vagyok. Domin �sszeny�lazott.
- Na mi van, rem�lted �n vagyok? - vigyorgott.
- Dehogy. Domin sokkal �gyesebb.