-Nekem te ne segíts- jött utánam

Erre nem tudtam mit mondani, így ott hagytam.

-Fiam menj utána!- szólt rá Paula

-Nem- vágta le magát a kanapéra

-Ne mondjam még egyszer- állt előtte az anyja

-Nem érdekel

-Egy idegen országba van, hívd vissza! Ráadásul éjszaka van!

-Minek jött ide- húzta meg a vállát Kimi- senki, nem hívta

-ÁÁÁÁÁÁ fiam te nem ilyen vagy- viharzott ki Paula

Közbe épp a telefonom után kutattam, hogy hívjak egy taxit.

-Niki várj- kiabált valaki

-Tessék?- fordultam hátra

-Maradj itt éjszakára- jött oda Kimi anyukája

-Köszönöm, de nem szeretnék zavarni

-Nem zavarsz

-Nem így vettem észre

-Kimivel ne foglalkozz, én hívlak- kacsintott

-Ebben az esetben- mosolyodtam el gonoszul- köszönöm

Besétáltunk Paulával.

-Mit keres ez itt?- jött oda Kimi

-Ez ahogy mondtad, itt fog maradni amíg te is- mosolyogtam diadalittasan

-Itt ugyan nem

-Kimi azt ajánlom, most fejezd be, Niki az én vendégem- szólt közbe Paula

-Mi?- döbbent le Kimi

-Nem, mi, hanem tessék- szólt rá Paula

-Akkor én megyek el- indult az ajtó felé

-Ha most kisétálsz azon az ajtón, ide ne gyere vissza- kiabált Paula, akit nagyon felbosszantott a fia gyerekes viselkedése

Úgy látszik hatásos volt, mert ugyan duzzogva, de Kimi visszaült a kanapéra.

Mivel elég későre járt az idő így gyorsan megfürödtem és hamar el is aludtam. Kilenc fele keltem fel. Lebaktattam a konyhába, ahol már Paula tüsténkedett.

-Jó reggelt- köszöntem neki

-Neked is –mosolygott rám- kérsz reggelit?

-Igen

Megreggeliztem, mint meg tudtam Kimi elment edzeni. Reméltem, hogy nem csinál valami hülyeséget.

Segítettem Paulának elkészíteni az ebédet. Közben egész jót beszélgettünk. Mesélt kicsit arról Kimi milyen is volt régen. Azt hiszem egész kedvelmén, ha olyan lenne, de sajnos nem.

Mikor megjött Kimi persze engem figyelembe se vett. Na mindegy ilyen apróságon már fent se akadok.

-Anya isteni ez a leves- szólt Kimi

-Örülök, ugyanis ezt Niki csinálta

Kimi majdnem kiköpte a levest.

-Így jobban meggondolva, nem is annyira finom- tette le a kanalat

-Hát te krumplipürédnél biztos finomabb- mosolyogtam gúnyosan

Kimi felpattan és kiviharzott a szobából. A következő két nap elég furán telt alig szóltunk egymáshoz. De a családjával nagyon is jól elvoltam ami szerintem még külön bosszantotta.

Elbúcsúztunk a családtól majd indultunk a következő verseny helyszínére. Persze az úton megint nem volt hajlandó beszélni. Nem erőltettem, így a laptopomon intéztem az ügyeimet. Azonnal a pályára mentünk, ahol találkoztunk Markkal.

-Na milyen volt a hetetek?- kérdezte mosolyogva

-Csodálatos- mondta gúnyosan Kimi és elvonult

-Ahogy látom nem változott a helyzet

-Nem, három napja nem szól hozzám, megsértődött

-Miért?- fogta a fejét Mark

-Hosszú, de megdicsérte a levest, mikor kiderült én csináltam már rossz volt én meg mondtam, hogy az ő krumlipüréjénél biztos jobb

Markból itt kiszakadt a nevetés.

-Örülök, hogy ennyire egymásra találtatok- robogott el mellettünk Kimi

-Mi a bajod már megint?- szóltam utána

-semmi- mondta majd tovább ment

Interjúkat adott, persze addig ott szobrozhattam mellette. De ha már így alakult, akkor a bosszú édes.

-Nem ismered az órát?- kérdezte idegesen, ahogy már a kocsi felé mentünk

-Miért?- néztem rá ártatlanul

-Ez az interjú nem negyed óra volt

-Komolyan?- vágtam döbbent arcot

-Igen, képzeld-, nyitotta ki a kocsit

-Nem vettem észre tudod annyira, repül az idő-, mosolyogtam, miközben beültem

-Ja persze- mormogta- még véletlenül se direkt volt

-Feltételezel rólam ilyen?- néztem rá totál ártatlan arccal

-Igen- vágta rá

Mark jót nevetett rajtunk.