Na megint jötem, nem tudom mennyire érdekellek titeket, bár ha a látogatókat nézem, elég sokan vagytok! Na szóval tegnap ugye a balesetnél tartottunk. Mellékesen mondom, h éjszaka megint rémálmaim voltak.....hát de azon csodálkoztam már, h eltudtam aludni, nagy luxus lett volna, ha még rémálom mentes is lett volna...

Na szóval a baleset után ott a kórházban megtudtam, h eltört három bordám és mindkét lábam szilánkosra tört és csak vmi isteni csoda árán nem kellett amputálni. Isteni csoda??? Ez annak nevezhető? Odalettek azok akikért éltem.... Ááá inkább hagyjuk. Szóval megműtötték a lábaimat, meg a bordáimat is rendbehozták. 2 hónapig a kórház falai közt teltek mindennapjaim. Aztán mikor már úgy volt, h végre szabadulok, az orvos totál idiótának nézett és beutaltatott egy csomó dilis közé. Merthogy szerinte nem dolgoztam fel azt a traumát, ami a balesetnél ért. Még jóhogy 2 hónap alatt nehéz kiheverni, még így 7 hónap után is kész roncs vagyok, amihez még az is hozzájárul, h alig bicegek.

Na tehát az elmúlt 5 hónapomat egy elmegyógyintézetben töltöttem. Így 24 évesen szép mi??? Na még mielőtt mindenféle rémképek jönnének elő a szemeitek előtt, az nem is olyan rossz hely. Van egy-két normális emberke is. De azért elég kemény ott az élet. Az alatt az 5 hónap alatt, 4 ember lett öngyilkos, ebből kettőnek sikerült. Szép arány, én pont azért kerültem oda. Ja nem említettem volna??? A kórházban még megpróbáltam felvágni az ereimet, a doki ezért javasolta az elmegyógyintézetet. Ha kérdezgetik, hogy miért, azóta se tudok rá választ adni, de ez nem kézenfekvő nekik??? Nektek az??? Elvesztettem a barátaimat....magam miatt. Ez nem elég ok a halálra??? Na jó állítólag már nem vagyok depressziós... persze mindennap telezabálom magam nyugtatóval, éjszakánként meg altatóval. Ja az is meg kéne említeni, h a drogokról ott sikerült leakadnom. Ha másra nem, hát erre jou volt.

Még mit írhatnék amúgy, mindennap őrült fájdalmaim vannak, a lábaimat meg sem bírom mozdítani. Egy kis mozdulattól is a falra tudnék mászni. Így jobbára, mióta kiengedtek (3 napja) egyhelyben ülve töltöm az időt, de mától ugye ez megváltozik. Kezdődik ez  rehabilitáció vagy mi....

Ja a lakásom. Érdekel ugye??? Persze maradtam Svájcban, de már nem a régi lakásomban. Abban minden a régi életemre emlékeztetett. Az unokatesóm szerzett nekem egy lakást, mostanság ő gonoskodik rólam. Aranyos tőle. Ő az egyetlen rokonom, aki aggódik értem. A szüleim még a bandánk alapításakor kitagadtak, ja meg mert rájöttek, h drogozom. És állítólag a szülőkre mindenben lehet számítani.... Akkor mért nem tartottak ki mellettem és mért nem segítettek, mikor szükségem volt rájuk??? Áááá mindegy, ezek kötői kérdések, nehéz rájuk választ találni. Aztán volt nekem ugye egy tesóm is....ő ugyanaz......azt mondta számára nem létezem, még a számát is lecserélte. Ja mert ő volt a követendő példa a családban. Csodálkoznak a szüleim, h kezdettől fogva utáltam. Mert a szüleim mindig azt szajkózták, hogy: „ Nézd Alisha a nővéredet, milyen rendes tanuló“ meg hogy: „ Alisha példát vehetnél Lararól, milyen kedves és rendes mindenkivel“. Jajjj hánytam ezektől a szövegektől, közben ők nem látták, h Lara milyen számító kis dög. Mindegy is....ő nem nagyon zavar.

És még ott volt Ő. Igen volt nekem egy barátom is.... Hát nem hiszitek el mi történt. Vele minden nagyon jól alakult, azt hittem ő az, akire egész életemben vártam, erre mi történik. Hát hazavittem bemutatni. És ez volt életem legnagyobb hibája. Mert megismerkedett a nővéremmel, Laraval. De én hülye, nem vettem észre rögtön az elején,  h mi folyik köztük....nem...én egyre jobban és jobban szerettem bele Justinba, mikor egyszer aztán előbb toppantam be a vártnál és tessék. Persze a szüleim megint Larat védték. Azt mondták, h gondolhattam volna, h ha ilyen maradok továbbra is, akkor el fogom veszíteni Justint. Hát ez nem elnyomás??? Aztán csodálkoznak, h rákaptam (először) a piára és a bulizásokra, majd a drogokra. Lara és Justin össze is házasodtak, de nemrégiben hallottam, h sikerült nekik elválni....hosszúéletű volt mit mondjak! Bár fiatalon házasodtak, Lara és Justin is 22 volt. Én akkor voltam 17 és úgy döntöttem, én ebből többet nem kérek így fogtam magam és akkor költöztem ide Svájcba (addig a szüleimmel egy kis, esős angliai faluban éltem, Modburyban). Itt találkoztam a fiúkkal, akik éppen énekesnőt kerestek. Sok próbát kellet kiállnom, mígnem végül befogadtak maguk közé. És így alakult meg a mi kis bandánk. Remekül kijöttünk egymással, szinte már egy családot alkottunk, és mit ad isten, mire végre sínre értünk, és talán elindulhattunk volna a siker útján, addigra jön ez a baleset és félbetöri a karrierünket, a barátságunkat és egyszerűen, teljes egészében véve az életünklet. Na jóóó...és megint itt kötök ki.....

Mindjárt kezdődik az a hülye rehabilitáció. Ha vmi jó barom lesz az az edző, a következőre el sem megyek. Mondjuk nem ismerem a fickót, pedig állítólag ismert ember, vmi autóversenyzőnek a felkész.... nem mi az??? Személyi edzője vagy mi....asszem Mark a neve...állítólag nagyon jó szakember, és szimpatikus is....de ez az unokatesóm véleménye, majd fél óra múlva kiderül az enyém is. Na de most elmegyek letusolni, aztán jön értem Pet és visz ehhez a Markhoz. (Ja megjegyzésképp, Pet az unokatesóm). Na majd jövök és mesélek milyen volt az elő „foglalkozás“.