Majd megtörtént. A lámpák kialudtak és a mezőny elindult. Az első kanyar után szerencsére nem történt baleset és az első 8 sorrendje nem változott (Kimi, Sebi, Hamilton, Heikki, Fernando, Felipe, Robert és Mark).  Szép lassan haladtunk és bánatomra Sebi nem bírta tartani a tempót sem Kimivel, sem a mögötte haladóval, így az első tankolás előtt visszaesett a 3. helyre. Miután visszatértek a boxból, volt 6 másodperc előnyünk. És akkor olyan történt, amire senki nem számított.

-Mi a baj a kocsival?- kérdezte Stefano idegesen.

-Nem tudom.- szólt idegesen Andrea.- A kocsival minden rendben, a gumikkal sincs semmi.

Ekkor rezgett a zsebemben a telefonom. Elővettem és azt láttam, hogy jött egy üzenetem Marktól. Gyorsan meg is nyitottam. „Szólj rájuk, hogy ne csináljanak tenni. Hagyjátok egy kicsit szórakozni a bajnokot.” Egy pillanatra elgondolkoztam, és kezdtem megérteni, hogy mire is gondol.

-…. Szólj neki, hogy ezt hagyja abba!- kiabált mellettem Stef.

-Ne!- szóltam a versenymérnöknek.- Engedje, hogy egy kis örömet okozzon a rajongóinak.

A csapatfőnök végül csak rábólintott a kérdésemre. Mindenki csak feszülten várt, a különbség meg egyre csak csökkent. Eljutottunk 1 másodperc alá, és ekkor megszólalt a pilótám.

-Andrea, szólj, ha 5 tizedhez érünk!- kérte. A hangjában valami csintalanságot véltem felfedezni. Természetesen szóltunk neki, mikor ott tartott, amit említett. Mindenki tudta, hogy a brit azt hiszi, Kimi a kezében van, mígnem Kimster rálépett a gázpedálra és fél kör alatt adott neki 6 tizedet. Utána ismét bevárta, majd megajándékozta fél másodperccel. Körökig játszogattak így egymással, elérve, hogy a mezőny (vagy legalábbis az őket követő 6-os boly) beérte őket és hogy Ron bácsi kedvencének az idegei tönkremenjenek.

-Bajnok! Tudom, hogy ez nagyon jó játék, de adj a többieknek is lehetőséget, hogy ők is szórakozhassanak.- szóltam bele a rádióba.

-Ahogy a főnökasszony kívánja.- mondta nevetve és rátaposott a gázpedálra. Alig telt el 2 kör, már más támadta az egyes rajtszám tulajdonosát. A kedvenc kis németünk gyorsan átgázolt az előtte haladón, majd néhány kör után Heikki is túl volt rajta. Majd következett a második kiállás. Fernando és Felipe is átlépett a mi kis kedvencünkön. A következő biztató esemény az volt, hogy Robert volt a 7. helyen és nagyon vágyott egy előkelőbb pozícióra. Nem csalódott benne senki, 3 kör múlva már ő is megelőzte Hamiltont. És akkor jött az utolsó 5 kör… Mindenki idegesen ült a monitorok előtt… A Red Bull gyorsabb volt, mint a McLaren… Mark pedig tövig nyomta a gázt… Az idő egyre fogyott… Eljött a leintés pillanata és egy emberként tomboltunk a fal mellett, ahogy a Ferrari F60 áthajtott a célvonalon. De hátul még mindig folyt a verseny. Az egész boxutca hangosan szidta az idióta ausztrál tévéseket, mert ahelyett, hogy a hátsó csatát adták volna, a győzteseket mutogatták. Nem mintha bajunk lett volna Kimivel, meg a többiekkel, de eléggé fontos dolog, hogy a világbajnok szerez-e pontot, vagy nem.

-Mondjátok már, ki a 8!- kiabált a győztes a rádióban.

-Nem tudjuk, mert a képeken te vagy mindenhol.- feleltem neki és még mindig a falon kapaszkodtam.

-De én nem vagyok olyan fontos!!!- mondta ingerülten. És abban a pillanatban megjelentek a célegyenes végén, fej-fej mellett. Mindenki csak bámulta, mert mindenki abban a hitben él, hogy holmi Red Bull nem tud legyorsulni egy Mercedest. De megtörtént a csoda, a zászlóhoz előbb ért a mi Markunk és ezzel övé lett az utolsó kis pontocska.

-Kimi, a siker teljes mértékű, Hamilton csak a 9.- közölte Stefano a jó híreket a maga higgadtságával, pedig ez nem jellemző az olaszokra. Majd mindenki rohant a dobogóhoz. Én pont akkor értem oda, mikor begurult a 3 dobogósunk. A nagy tömeg egyből előreengedett, mivel a Ferrarisok mindenhogy segítettek eljutni a kordonig, ami visszatartotta a tömeget. Mire odaértem, Kimi, Seb és Heikki is egymást ölelgette boldogan. Majd észrevettek engem is és kaptam 3 ölelést. Elmentek mérlegelni, megtörtént a díjátadás, a pezsgőzés és az interjúk is. Akkor úgy tűnt, itt a nap vége, legalábbis mindenki ezt hitte. Pedig csak ezek után jött a komoly ünneplés és a felejthetetlen buli.