-Sebastian találta ki, igaz?- kérdeztem Kimit.

-Igen, ő.- hajtotta le a fejét.- Ugye, nem haragszol?- pillantott rám.

-Hogy tudnék én haragudni rád?- simogattam meg az arcát és megcsókoltam.- Viszont lenne egy kérésem…- néztem rá. Leültünk a kanapéra, ahol előadtam, hogy mit szeretnék és ő bele is ment. Eközben Seb és Leena is jót nevettek a kis átverésen. Majd elhatározták, hogy elmennek és szétnéznek a hotel környékén. Épp indulni készültek, mikor kicsapódott a szoba ajtaja és megjelent előttük a kétségbeesett Kimi.

-Mi történt?- kérdezte egyből kishúgom.

-Hannah elesett és beütötte a fejét. Most ájultan fekszik a szobánkban.- felelte a pilóta fehér arccal. Barátai egyből mellette voltak és együtt tértek vissza a szobánkba. Az ágyon feküdtem csukott szemekkel. Odaültek körém, majd Leena hozott egy kis alkoholt, amit vattára csepegtetett és az orrom alá tette. Az erős szagra fel is ébredtem. Körbenéztem, majd az ágy végében ülő Sebin állt meg a szemem.

-Édesem!- mondtam neki teljesen átszellemült arccal. Ő csak nézett rám kerek szemekkel. Lassan felültem és odamásztam hozzá.- Valami gond van, szívem?- kérdeztem, miközben a karjai közé bújtam. Közben húgom kezdett egyre féltékenyebb lenni.

-Kimi, csinálj valamit!- szólította fel Seb a pasim.

-Leena, gyere, hátha sikerül valamit kitalálnunk.- mentek ki a szobából, miket kettesben hagyva. A srác pedig egyre inkább megijedt a kialakult helyzettől. Jóban volt Hannah-val, de tudta, hogy ha így folytatódik tovább, abból nagy baj lesz. Én pedig csak még közelebb akartam lenni hozzá, és a kezem lassan a pólója alá csúsztattam.

-Na ne.- súgta Seb és megfogta a kezem. Meglepve néztem rá.

-Mi az? Talán nem tetszek neked?- kezdett könnyesedni a szemem.- Pedig mindig azt mondtad, hogy mennyire gyönyörű vagyok.

-Nem tagadom, tényleg szép vagy. De én nem téged szeretlek, hanem Leenát.

Mintha égetne, úgy ugrottam el tőle. Szomorúan, sírva indultam kifelé a szobából. Elrohantam a Jégember és a kishúgom mellett is, majd egyenesen Mark szobájába mentem.

-Nem szeret.- rontottam be és zokogva borultam a férfi nyakába.

-Kiről beszélünk?- döbbent meg hirtelen a nevelőapám.

-Életem szerelméről, Sebastianról.- feleltem még mindig teljesen kétségbeesve.

-Sebastian???- döbbent meg még jobban. Kezdte rosszul érezni magát ebben a helyzetben.

-Igen, ő. Ki más lehetne az én egyetlenem?- törölgettem a szemem.

-Talán Kimi. Hiszen nemrég vele voltál együtt.- mondta óvatosan.

-Mi???- akadtam ki kissé.- Ezt soha nem fogja megbocsátani Seb.- sírtam még keservesebben. Mark még rosszabbul érezte magát, miután látta, hogy ennyire rosszul érint a dolog. És akkor berontottak a többiek.

-Hannah! Végre megvagy.- szólt kissé megkönyebbülten Sebi.

-Úristen!- engedtem el Markot és az erkélyajtóig hátráltam.- Istenem, mit tettem!- rohantam ki az erkélyre. Kimi volt, aki utánam jött és még a korlát előtt elkapott. Súgott egy apró mondatot a fülembe, majd elkezdett befelé rángatni.- Engedj el!- kiabáltam hisztérikusan. Amint kiszabadultam a karjaiból (ami nem volt nehéz, mert egyből elengedett), rohantam Markhoz.

-Gyere, Hannah, elmegyünk Heikkihez.- indultunk el. Lementünk a recepcióra, ahol hívtunk egy taxit és elvitettük magunkat a McLaren szállodájába. Ott felhívta unokabátyámat és közölte vele, hogy nem vagyok jól és össze-vissza beszélek. Egyből le is jött értem és felmentünk a szobájukba. Ott leültettek a kanapéra és Catherine próbált nyugtatni.

-Sebastian sosem fogja megbocsátani nekem, hogy ezt tettem vele.- hajtogattam folyamatosan. Közben Mark elmagyarázta, amit tudott, majd inkább úgy döntött, hogy visszamegy és próbálja nyugtatni a kedélyeket a többieknél. Amint kilépett a szobából és becsukódott mögötte az ajtó, eltűntek a könnyeim és nevetni kezdtem.