3. rész

  2009.05.01. 18:39

- Gratula...- mondta Jule Kiminek.

- Kösz

- Igen, igen, nagyon jó voltál! - szállt be Eszti.

- Hát, nem a legjobb formámban voltam - mondta Kimi.

- Nem látszott - csúszott ki Jule száján - vagyis, nem úgy értettem, csak...

- Dehogynem, úgy értetted! - csípkelődött Eszti.

- Fogd be!

- De, igenis úgy értetted...

 

- ...és ez volt életem legjobb ringje... - fejezte be a beszámolóját a családnak. Garnet és Sven szinte egyszerre szálltak rá a szobája előtt.

-Még, hogy nem tetszik...

- Jaj, istenem! hagyjatok már, kérlek!

 

Bezárkózott a szobájába. Végiggondolt mindet.

 

"Oké, oké. Lehet, hogy Svennek és Garnetnek tényleg igazuk van...Dehogy! Dehogy! Dehogy! Már hogy lenne igazuk?! Én és...Á! Képtelenség! Fizikai képtelenség!"

 

 

 - Na, akkor most magyarázd meg, hogyha kicsit sem érdekel ez a kis gyorsasági Lady, akkor miért hívtad be? - kérdezte Mark a reptéren Kimitől.

 - Csak, mert...Oké, most mit vársz tőlem?

 - Valld be!

 - De mit?

 - Tudod te azt!

 - Nem, nem tudom. Rendben, talán kicsit csinos volt. Ennyi.

"Miért nem hagy már békén? Feleségem van, és amúgy is minimum öt év van köztünk...meg nem is szimpatikus. Na, jó. Szimpatikus. Kicsit. Nagyon! De az tény, hogy csinos, és helyes. De nincs többről szó. Remélem..."

  

 Jule már egy órája a gyorsulásin volt. Csak rádőlt a korlátra és igyekezett alkohollal elfojtani a bánatát. "Van felesége! Hahó, Jule, ébredj! Felesége van! Annyira jó lenne újra látni..."

- Szia, Jule. - ezt a hangot Jule már hallotta...mitöbb, álmában még többször...

- Szia, Kimi... - fordult hátra hitetlenkedve.

- Most meg ne kérdezd mit keresek itt.

- Miért, mit keresel itt?

- Őszintén szólva magam sem tudom.

- Megyünk egyet? - mutatott Jule a pályára.

- Ha akarod...

- Nos, ha élvezed a vereséget... - mondta Jule és a pálya felé indultak. Közben Sven mellé lépett és a fülébe súgta:

- Egy szót se halljak!

Sven megfordult és mikor megpillantotta Kimit szélesen elmosolyodott.

 

Hat menet után Kimi vezetett négy-kettő arányban.

- Már a kormányig se látok! - mondta Jule.

- Most már nekem se nagyon van kedvem nyomni a gázt...

- Holnap elmész, igaz? - kérdezte Jule keserűen. Kimi bólintott.

- Visszamegyek Finnországba.

- És ide visszajössz még? - kérdezte Jule.

- Nem tudom. - Jule bólintott. A szeme mintha kicsit elhomályosúlt volna.

- Te sírsz? - kérdezte Kimi halkan.

- Én?! Dehogy sírok! - ugrott fel Jule, és igyekezett megtörölni a szemeit. - illetve, tudod ez a sok neon... hány óra van? - Kimi ránézett az órájára.

- Még csak fél egy.

- Az jó. Legalább háromig maradok. Most.

- Most?

- Tudod, így, hogy jó a hangulat...úgyértem, nem, nem... - Jule kicsit elvörödödött. " Most biztos azt hiszi én is olyan ugráló tizenéves- szinten vagyok. Nem csoda!"

 

Egy órával később még mindig javában beszélgettek. Legtöbbet a sportról.

- Jule, bocs a kérdésért, de... nos, megkérdezhetem, miért nem vezetsz versenyszerűen?

- apa... tudod autóversenyző volt, és...a pályán halt meg... - mondta Jule csendesen.

- Bocsáss meg, nem tudtam, hogy ilyen érzékeny témát érint - szabadkozott a Jégember.

- Nem, nem...szóra sem érdemes, nem is emlékszem rá.

- És gondolom anyukád...

- ...hát igen. Eléggé nem örülne...

- Aha. pedig nagyon jól vezetsz.

- Köszi. - nézett mélyen a szemébe. Kimi arca egyre közelebb ment, és...mintha ő is közeledett volna...lágyan megcsókolták egymást, mikor Kimi hirtelen elrántotta magát.

- Bocs, én nem akartam, és nem is tudom, mi ütött belém.

- Nem, az én hibám. - mondta Jule.- Azt hiszem, jobb ha megyek, anya már aggódik.

- Persze, menj csak... Jule! - kiáltott a lány után - elkérhetném...a telefonszámodat? - Jule elmosolyodott, majd egy fecnire firkantotta a mobilszámát.

- Szia, remélem még találkozunk...

- Én is - motyogta Kimi, majd az Enzojába pattant, és elhajtott. " Mekkora egy balfék vagyok! Képes voltam megcsókolni! Á, ezt ki kell vernem a fejemből, ilyen nincs!"

 

 

 - Figyelj Kimi! Én nem buzdítalak, csak azt mondom, hogy próbáld meg. Itt van 3 hét szünet Valenciáig. Menj haza, pakold össze ami kell, és utazz vissza Pestre, egy kis "pihenőre"! Na, mit szólsz? - mondta Mark már a Zürichbe tartó gépen ülve. Tudta, hogy Kimi magánélete az elmúlt 4 évben eléggé viharos volt, és végre rendbe akarta tenni a dolgait. De ahhez kell egy kis segítség is.

 - Jó ötlet lenne, meg minden, csak otthon vár Jenni, meg még Anyuékhoz is haza kéne utazni. Szóval nem hiszem, hogy menne. - vágott csalódott arcot Kimi. Legbelül most azonnal visszafordulna, és hagyná Jennit a fenébe, de nem lehet, sajnos. Jennivel már régóta nem olyan , mint volt. Tán már a szerelem is elmúlt, de még vele van. Maga sem tudja miért, talán már csak megszokásból.

 - Jennit bízd rám, elintézem. És én sem azt mondtam, hogy mind a 2 hetet, ami a tesztelésig hátra van, töltsd ott, hanem csak 1 hetet, vagy pár napot, mindegy. Csak menj vissza Julehoz!

 - De ez korántsem szerelem! Nem is lesz! És egy múló fellángolásért hagyjam ott a biztos támaszt, Jennit?? - Kimi már egyátalán nem volt biztos magában. "Lehet, hogy tényleg vissza kéne menni? Még egy kicsit pihenni is kéne! Meg amúgy sem akarok Jennivel találkozni. Biztos megint elvinne a puccos "barátaihoz" bájcsevegni! Áááh!" - gondolkodott hangosan a magyarok kedvenc finnje.

 - Barátom! Akkor lesz Jenni a biztos támaszod, amikor én váltom le Mosleyt az FIA élén! Vagyis SO-HA!! Szóval? Mi a válaszod?

 - Oké! Visszamegyek! De mit mondasz Jenninek, hova mentem? - Kimi már teljesen biztos volt döntésében és egyátalán nem bántja, hogy nem Jenni mellet kellet lennie. Még szerencse, hogy nem hozta magával Magyarországra, akkor most nem ismerné Julet.

 - Háát... - mélyedt bele gondolataiba edzője. - Meg van!! Azt mondom neki, hogy muszáj volt Pesten maradnod, mert még kutatjátok a motorhiba okát!

 - Nekem tetszik! Elég hihető! Akkor most hívd fel mondd meg neki, hogy nagyon sok a munka és azért nem én hívtam, és kérdezd meg hol van, mert nem akarom, hogy észrevegye, hogy otthon voltam! - Mark már vette is elő telefonját, és tárcsázta Jennit.

 - Szia Jenni! Mark vagyok!

 - Á, szia Mark! Valami baj van?...Hm, az nekem is tetszik! - Jenni hangján hallani lehetett, hogy inkább foglalkozna a barátnőivel, mint férje edzőjével, ugyanis a háttérből hallatszik a vihogás.

 - Csak annyi, hogy Kimi nem tud hazamenni, mert Pesten kellet maradnia!

 - Ja, persze! Miért, ezt nem tudta volna ő elmondani? Biztos megint kurvázik, és kiütötte magát, ezért hívsz te, ugye?..Mennyi lesz? Köszönöm.

 - Nem! Figyelnél rám egy picit!...Na, azért hívlak én, mert a futamon Kimi motorjának is volt baja, és ott kellet maradnia míg meg nem tudják, hogy mi okozta a meghibásodást!

 - Jó Mark! Te sosem tudtál igazán hazudni, tudom, hogy ott ül melletted az én drága férjecském! Szóval Kimi, jó szórakozást! - azzal le is tette.

 - Hát Jennit sosem volt könnyű átverni! - sóhajtott Kimi. - De mindegy, otthon volt?

 - Nem a barátnőivel van vásárolni.

 - Gondolhattam volna! Akkor haza megyek, összeszedek pár cuccot és még ma visszamegyek Pestre! - és ezt mind széles vigyorral nyugtázta magában a most már boldog Iceman. Ahogy leszálltak a repülőről Kimi fogott egy taxit. Mikor odaért gyorsan körbeszimatolta a házat, és hál' istennek Jenni még nem volt sehol. Pár cuccot összeszedett, na meg a gondolatait, és 30 perc múlva már a Ferihegy 2-re tartó gépen utazott.

 

 

Jule ahogy belépett a szobájába vigyorogva bevágta magát pihe-puha ágyába, és gondolataiba mélyedt. "Hát már tényleg nem tudom mit gondoljak Kimiről! Most olyan aranyos volt, meg még hülyéskedett is, teljesen más volt mint a versenyen! Asszem tényleg tetszik! Igen, tetszik, meg szimpatikus is, nagyon. Ez az énje legalábbis igen! De jobb lesz, ha erről is és róla is megfeledkezem, hisz' legközelebb 1 év múlva látom, sajnos!" - Jule teljesen elkomorodott, szerette volna jobban megismerni az igazi Kimit.

 

 

 A gondolat tárgya éppen most szállt be odarendelt taxijába, ami egyenesen egy szállodába vitte. Ahogy belépett a szobájába rádöbben, hogy mekkora hülyeséget csinált, hisz' akkora ez az ország és Jule bárhol lehet, még a telefon számát sem tudja.

 

Jule teljesen kimerült, az egész nap tiszta pörgés volt így szomorú gondolataival aludt el. Azonban álma sem tartott sokáig, mert megcsörrent a telefonja. Külföldi szám volt, ezért angolul szólt bele.

 - Tessék, Jule Wyatt.

 - Gyere ki a ház elé! - és az illető le is tette. Gyorsan kinézett az ablakán és ház előtt állt egy kis fehér Fiat 500-as. Úgy ahogy volt, Ferraris ruhába ment le a kocsihoz. - Szállj be! - szólt az utasítás a sofőrtől. Jule nem tudta miért, de szótlanul beült az autóba, és csak akkor látta meg a sofőrt, amikor bekötötte magát. Kimi volt az. - Szia! - szólt félénken főhősünk.

 - Szi..szia! Te..hogy-hogy itt vagy? - Jule még mindig nem hitt a szemének.

 - Mutatni akarok valamit! - azzal beindította a motort, és szótlanul utaztak egészen egy kis parkig. A park közepén volt egy tó, körülötte végig bokrok és fák, köztük pedig a padon ülő szerelmes párok. A tó közepén pedig egy híd volt, Kimiék odamantek fel. Az időközben beállt kissé kínos csendet Jule törte meg.

 - Tudod, nekem az a kedvenc helyem. Mindig ide járok ki, ha valami nincs rendben, vagy csak unatkozom. De te honnan ismered, és miért hoztál ide?

 - Én 2005-ben voltam ezen a helyen először, és valahogy idehozott a lábam. Az akkori Magyar Nagydíjra kihoztam Jennit, de összevesztünk, én meg csak menni akartam, és...ide jutottam ki. De téged azért hoztalak ide, mert mondani szeretnék valamit. - Jule nem értette a pasit, kérdőn nézett rá, ezért az folytatta. - Tudod, mióta először megláttalak a gyorsulásin nem tudlak kiverni a fejemből. - itt megfogta Jule kezét, és közelebb lépett. - Mindig rád gondolok, igaz először azt hittem, hogy nem kedvellek, de csak nem akartam bevallain magamnak, hogy egyátalán nem vagy közömbös. És mostanra rájöttem, hogy belédszerettem. Lehet, hogy ez még túl korai, de... - már nem tudta befelyezni, mert Jule kezeibe fogta a férfi arcát, és lágyan megcsókolta.

 - Cssss. Én is így érzem! Szeretlek! - és újra megcsókolta. Ez egy kicsit hosszabrba sikeredett, vagy 5 percig tartott mire elváltak ez ajkaik. Ezután kézenfogva lassan körbesétálták a parkot, és közben meséltek magukról, meg néha leültek, és csak csókolóztak. - Figyelj, én szívesen maradnék még, de kezdek fázni, és anyuék sem tudják, hogy hova mentem. haza vinnél?

 - Persze. - mondta Kimi, és csalódottan visszaballagtak a kocsihoz.

 - Amúgy meddig szándékozol maradni?

 - Hát péntekig, mert még haza kell utaznom Finnországba. Jule.. - fordította magafelé a lányt. - tényleg szeretsz?

 - Tiszta szívemből! - simította meg a pasi arcát.

 - Mert én is! Nagyon! Akkor nem lenne kedved velem jönni Finnországba, csak pár nap lenne? Mit gondolsz? - Jule elbizonytalanodott, nem tudta mit mondjon, és ezt Kimi is látta rajta. - Oké, értem, bocs. Még túl korai. Igaz.

 - Hát...miért ne? Szeretlek annyira, hogy pár napot kibírjak veled! - gyorsan megcsókolta míg mondhatott volna valamit.

 - Tényleg? Annyira jó lesz! Csak tudod, anyuék még nem tudják, hogy válni akarok Jennitől, és nem lenne baj, ha most úgy jönnél oda, mint egy barát? - Kimi félt a választól, de végül megnyugodhatott.

 - Semmi gond. Csak még anyunak el kell újságolni, hogy a pici lánya szerelmes, és elutazik, meg össze kell pakolni, és mehetünk! - nyomott egy puszit Kimi arcára, és haza felé vették az irányt.