Éjfél előtt pár perccel érkezett a megbeszélt helyre. Leállította a kocsi motorját, majd nagyot sóhajtott. Próbált nyugalmat erőltetni magára miközben kiszállt a kocsiból. Gyorsan körbenézett, de a csekély fényviszonyok mellett nem sokat látott a borús éjszakában. Legközelebbi és egyben egyetlen fényforrás az utcai lámpa fénye volt. Hűvös szél fújt, Máté beleborzongott, ahogy megérintette a fuvallat. Szíve a torkában dobogott.
Szinte percenként tekintett az órájára. Elhagyatott és kísérteties volt a hely. Egyre teltek a percek, már Máté lemondott arról, hogy Krisztián megérkezik, mikor meghallotta a fülhallgatójában az egyik kommandós hangját. Mátéban ekkor tudatosult a tény, hogy milyen észrevétlenek tudnak lenni a kommandósok. Szinte eggyé olvadtak a sötétséggel.
Fényszóró fénye világította meg Máté előtt az addig sötét utat. Lassan kibontakozott egy fekete autó körvonala. Az autó pár méterrel előtte állt, meg, a sofőrje nem állította le a motort.
A kocsiból pedig Krisztián szállt ki, aki valaha a barátja volt.
Elegáns fekete öltönyt viselt, fehér inggel és ezüstszínű nyakkendővel, melyen a feljövő Hold fényei megcsillantak. Krisztián mindig ilyen volt. Sokat adott a külsőségekre, és szeretett mindig megnyerően öltözni. Máté, az ő egyszerű szürke „munka-öltönyét” szinte kopottnak érezte Krisztián öltözete mellett.
- Látom, idetaláltál!- Krisztián hangja hozta vissza a valóságba. Máté megköszörülte a torkát.
- Igen. - válaszolta rekedtes hangon. - Most már láthatom a lányomat?
- Hohó, először látni akarom a pénzt. - jelentette ki Krisztián. Máté hírtelen nem tudta mitévő legyen. Nagyon nem akart ebben a helyzetben lenni, remélte gyorsan lezajlanak az események és hazamehet végre.
- A csomagtartóban van. - kezdte Máté.
- Akkor az egyik emberem odaküldöm. Ajánlom, hogy ne legyen csapda! Mire ezt kimondta 3 alak szállt ki a kocsiból. Arcuk álarccal volt eltakarva, és fekete kezeslábasban voltak. Máté kettőt férfinak vélt, a harmadiknál elbizonytalanodott.
- „Egyezzen bele!”- hallotta a fülében a hangot. Máté alig láthatóan bólintott.
- Rendben.
- Akkor az egyik testőröm odamegy. Semmi magánakció, mert éles lőszere van a fegyverében és még 2 AK-47-es géppisztoly szegeződik rád, amiben speciális töltény van, így a golyóálló karosszéria sem véd meg. - figyelmeztette Krisztián.
- Értem. - válaszolta kissé remegő hangon Máté. Az egyik sötétruhás, álarcos alak megindult felé. Csak ekkor vette észre Máté a kezében a PM-9 típusú félautomata pisztolyt. Nagyot nyelt. A férfi egyenesen rá szegezte a fegyverét, így közeledett felé. Máté hátrálni kezdett a kocsi hátulja felé. Mikor odaért, megvárta,, hogy közelebb érjen a férfi. Majd felnyitotta a csomagtartó tetejét. Így Krisztián többi embere elől takarásba kerültek, de Máté még így is magán érezte a géppisztolyok csövét. Hírtelen kiáltást hallott a bal fülénél, egy pillanatra nem is tudta mi történik, aztán „esett le” csak neki, hogy a mikrofonjába kiabálnak.
- „Feküdj!”- hallotta a kiáltást. Máté hasra vágta magát, kezét a fejére szorította és becsukta a szemét.
Ekkor dördült el az első lövés. Máté sejtette, hogy Krisztián emberei közül lőtt valaki. Kinyitotta a szemét és kicsit felemelte a fejét. Az imént még fegyverrel a kezében álló férfi holtan feküdt előtte. Máté hiába forgatta a fejét nem látott senki mást a közelben, csak a gépkarabélyok szaggatott sorozatait hallotta maga körül. Fekve kúszott el a halott férfiig, valahogy nem lepte meg a homloka közepén ˝ékeskedő˝ golyónyom. Kivette a férfi kezéből a fegyvert. Máténak fogalma sem volt mi történi körülötte. Próbált a kocsi alatt átlesni, de nem látott semmit. A mikrofonjába is hiába beszélt, csak recsegést és sistergést hallott a fülében. A fegyvert szorongatva a kocsi hátuljához lapult és guggolva maradt. Onnan próbált kilesni, hogy láthassa, mi is történik. Hatalmas robbanás zavarta meg a géppisztolyok hangját. Egy pillanatra nappali világosság támadt. Máté elképedve nézte a felcsapó lángokat. Mivel még mindig nem látott semmit, csak sejteni merte, hogy Krisztián kocsija robbanhatott fel. A fény ereje csökkent, majd kiáltásokat hallott, amik nem a fülhallgatójából jöttek. Minden irányból fekete kommandós ruhás emberek özönlötték el a területet. Az egyik felkarolta őt, és megindult vele. Máté már csak a mentőkocsiban eszmélt fel. Egy fehér köpenyes férfi takarót terített a vállára. Máté révetegen nézett rá. Végre aztán ismerős arcot pillantott meg. A rendőrfőnök volt az.
- Vége van?- kérdezte bizakodó tekintettel Máté.
- Egyelőre. - volt a nem túlbizakodó válasz.
- Ezt, hogy érti?- kérdezte megrökönyödve Máté. A rendőrfőnök gondterhelt arckifejezéssel ült le mellé.
- - Hol van most?- firtatta Máté.
- Remélhetőleg már a túlvilágon! Egyébként nem tudjuk. A kommandósok megsebesítették, de sikerült neki elmenekülnie. - foglalta össze a rendőrfőnök.
- De hogy lehetséges ez? Nem maguk voltak túlerőben?- értetlenkedett Máté.
- Hát- kezdte egy sóhaj kíséretében- ő se csak 3 emberével érkezett. A tűzharcban megsebesült, majd a kocsija felrobbant, mikor is megjelent egy sötét sportkocsi és másodmagával berakták a sebesült maffiózót. - magyarázta a rendőrfőnök.
- És a többi embere?
- Egy meghalt, akiről maga is tud. A másik férfi megsebesült ugyan, de életben van és sikerült elkapnunk. Krisztián pedig a harmadik emberével, ahogy már említettem elmenekült. - fejtette ki az eseményeket a rendőrfőnök.
- Hát ez nem jó hír! Főleg, hogy azt se tudjuk, életben van e. És a maga embere, rendben vannak?
- Van néhány sebesültünk, de nem vészes az állapotuk.
- Ez megnyugtató. És most hazamehetek végre?- kérdezte óvatosan Máté.
- Még be kell jönnie a kapitányságra vallomást tennie. - emlékeztette rá a rendőrfőnök.
- Jaj. - mondta csalódottan Máté és kérlelőn nézett a rendőrfőnökre.
- Sajnálom, a szabályzat magára is vonatkozik.