Péntek reggel az Escalade-dal mentem suliba. Kicsit rettegtem az új helytől, meg attól, hogy esetleg felismernek és mindenki azért barátkozik majd velem, mert befolyásos vagyok. Leparkoltam a kocsit az egyik szabad helyen. Már elég késő volt és biztos voltam benne, hogy senki helyére nem álltam be. Már szólt a csengő, mikor kiszálltam a kocsiból. Rohannom kellett, hogy elérjem az első órámat. Irodalom és költészet óra volt. Az ajtóban nekiütköztem egy fiatal férfinak.

- Bocs – mondtam, ahogy mind a ketten lehajoltunk a pasi cuccaiért.

- Semmi gond - válaszolta a srác és maga elé engedett a terembe. Rosszat sejtettem. Beléptem az osztályba. Mindenki elcsendesedett, de nem miattam, hanem a férfi miatt, aki utánam lépett be. Anyám mekkora égés, ez az én szerencsém. Már a kezem is remeg. - Helló osztály, kérem, üljetek le – utasította rendre az osztályt, én meg égtem mint a pokol. Még mindig az ajtóban álltam. Hallottam, ahogy rólam susognak, és ettől még idegesebb lettem. Akkor megszólalt a fiatal férfi, és a nevemet mondta. Azt hittem már nem lehet rosszabb, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Két csaj az első sorban hangosan fecsegett, rólam. Biztos voltam benne, mert elkaptam néhány szófoszlányt arról, hogy meghaltak a szülei, meg hogy bazi gazdag és nagy háza van New Yorkban. Hát ez a vég. - Nos Josephine, kérlek, ülj le valahová - mondta a tanár, én meg amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a leghátsó padba. Maga a pokol, már most utálom. Túléltem a délelőtti órákat, utána kajálda. Leültem az egyik sarokba és magamba roskadva visszasírtam a New York-i időket. Néhány perc csendes magány után leült mellém a két csaj angolról.

- Helló, Ashley vagyok ő meg a legjobb barátnőm, Lucy. - mondta a csaj. A másik lánynak meg lehetősége sem volt megszólalni. – Ugye, nem baj hogy ideültünk? Nem nézhetem tétlenül, hogy ennyire el vagy anyátlanodva.

- Oooo. - csak ennyit tudtam kibökni, és már megállíthatatlanul csacsogott. Tuti nem lopja be magát a szívembe. A másik csaj meg rám sem mer nézni. Ennyire ijesztő lennék? Viszont legalább nem beszél marhaságokat. A másik lány, Ashley meg azt taglalta, hogy ki kicsoda. És akkor megláttam belépni a terembe Mike Newtont. Felénk indult. De jó, egy ismerős arc. Mike-ra mosolyogtam, ő pedig rám.

- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Ashley. Meglehetősen szembetűnő volt, hogy vonzódik Mike-hoz.

- Igen. Josie nálunk szállt meg - magyarázta Mike, közben rám vigyorgott

- Josie? - kérdezte Ashley .

- Igen Nem szereti a keresztnevét – mondta, majd újra rám nézett. - Mindened megvan az új házban? - kérdezte kedvesen. 

- Persze. Joseph mindent megvett, és elég jól berendezkedtem.

- Magad laksz abban a házban?

- Igen. Tudod, Joseph sokat utazik és azért költöztem ide, hogy nyugodtabb legyen az életem – mondtam, hogy nyomatékot adjak annak, hogy nem akarok beszélni arról, hogy honnan jövök. Miután Mike odaült hozzánk, egész élvezetes volt az első napom. A hétvégét a házban töltöttem. Megmostam a kocsikat meg a motorbiciklit. Este elmentem a kifőzdébe. Ott találtam Mike-ot meg a lányokat. Integettek, hogy üljek hozzájuk. Nem leszek bunkó, gondoltam magamban, és miután megrendeltem a salátámat, odamentem hozzájuk.

- Hellóka! - üdvözölt Mike elsőként, a megszokott vigyorával megfűszerezve.

- Sziasztok. Leülhetek? - kérdeztem.

- Naná, nő, mit gondolsz, miért integettem olyan eszeveszetten?

- Oké, hülye kérdés volt. – válaszoltam, és megadóan a magasba emeltem a kezem.

- Mi járatban errefelé? – kérdezte Ashley. Mégis miért jár az ember egy kajáldába? Sakkozni?

- Vacsizni jöttem, meg a konyhában elég nagy a káosz. - válaszoltam bárgyú képet vágva. Nem mertem Mike-ra nézni, mert tuti elröhögném magam, és ezzel a srác is tisztában volt. Ő sem nézett rám, csak lenyelte a röhögését, ami épp kitörni készült belőle.

- Josie, esetleg ha segítség kell a rendezkedésben meg a vásárlásban, ismerek pár jó üzletet Port Angelesben - ez most ajánlat akart lenni?

- Hát be kell vallanom, hogy kellene egy kis segítség, de én inkább Seattle-be mennék, az mégis nagyobb.  Holnap délelőtt elmehetnénk így együtt. Persze csak ha nincs jobb programotok – Könyörgöm, Mike, mondd azt, hogy ráérsz és eljössz velem meg a csajokkal. Megőrülök, ha Ashley-t kell hallgatom egész nap.

- Benne vagyunk - vágta rá Ashley és Mike egyszerre.

- És te? - kérdeztem Lucyt.

- Naná hogy igen. - válaszolt helyette Ashley, ettől Lucy kicsit elpirult, én meg bocsánatkérően mosolyogtam rá. Kihozták a salátámat. Elfogyasztottam, közben még dumáltunk csupa hétköznapi dologról, suli, autók, pasik.

- Ki a legjobb parti a környéken? - kérdeztem rá egyenesen. - Persze csak Mike után - tettem hozzá, miközben megveregettem Mike vállát, aki ettől láthatóan elpirult.

- Mike után? Hát mindenképp a legdögösebbek a Cullen fiúk.

- Igen? - szóval többen vannak, tettem hozzá magamban, ez egyszerűen zseniális.

- 5 gyerekről van szó, akit dr. Cullen meg a felesége fogadtak örökbe. 2 csaj, Alice és Rosaline, és 3 srác Jasper, Emmett és Edward. Alice és Edward a mi osztályunkba jár, de elég sokat vannak távol. Furcsa család, azt meg kell hagyni. – kisanyám, ha tudnád hogy mennyire, gondoltam arra, amit Carlisle mondott. - De Edward nagyon jó dög, és ráadásul facér.

- És a többiek? - kérdeztem, mert láttam Ashley-n hogy ezzel meg nem fejezte be. - Rosaline Emmettel jár, Alice meg Jasperrel. – Na, legalább családban marad a titkuk. Miközben Ashley beszélt, én befejeztem az étkezést.

- Kösz a társaságot. Holnap reggel összeszedlek benneteket, most viszont mennem kell, mert telefonálnom kell - azzal felálltam az asztaltól.

- Várj, én is megyek. - mondta Mike és otthagyta a bosszús Ashleyt. A kocsimig egy szó nélkül jött mellettem. - Ha gondolod, holnap indulás előtt átmegyek hozzád és utána mehetünk együtt a többiekért.

- Oké, ez így nagyon jó lesz. Szinte senkit nem ismerek a környéken, csak téged, hála annak, hogy nálatok laktam – válaszoltam és megint akarva-akaratlanul megveregettem a vállát, aminek az lett a vége, hogy ellépett mellőlem. Óvatosan belestem a kajáldába és láttam Ashley gyilkos tekintetét. Ezek szerint még csak az eszembe se jusson, hogy én Mike-kal kavarjak. Aztán mindenki ment a maga útjára, én is, meg ő is, haza. Beszarás, sosem gondoltam volna, hogy egy rakat vámpír miatt költözöm ide az isten háta mögé, és még ilyen Ashley-hez hasonló kis libuskákkal is hajlandó leszek barátkozni. Leparkoltam az Escalade-et a kocsifelhajtón, nem volt kedvem bevinni a garázsba. Meg amúgy is a Ferrari mellett nem is biztos, hogy elfér. Még nem volt kedvem lefeküdni, hiszen gyerek az idő. És akkor vettem észre, hogy Joseph elhozta a második legfontosabb játékszerem, a gitárom. De jó, örvendezett meg a szívem, és azon nyomban be is izzítottam magam. Most kiderül, hogy mennyire vannak távol a szomszédok, és hogy mennyire fogom őket zavarni. Magam sem tudom, hogy meddig pengettem, de egy eszeveszetten jót gitároztam, már rég volt ilyen. Odahaza New Yorkban ilyenkor mindig kötelező megjelenések voltak különböző jótékonysági eseményeken, itt meg a kutya nem törődik velem, és ez annyira jó.

Reggel halk kopogásra ébredtem, Mike volt az a hálószoba egyik nagy ablakát kocogtatta. Anyám, szépen nézhetek ki, a hajam tuti kócos, és a szerelésem sem valami meggyőző. A kiscsávó meg láthatóan élvezi a helyzetet, mert úgy vigyorog, mint a tejbetök. De remélem, hogy kávét hozott magával, akkor megbocsátom neki, hogy így rám tört.  

- Kinyitom – mondtam, és a teraszajtóhoz siettem. – Hello, gyere be – mondtam neki és félreálltam, hogy be tudjon jönni.

- Jó reggelt. Hoztam neked kávét – azzal az egyik papírdobozos italt a kezembe nyomta.

- Zseniális vagy – mondtam és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Ettől mind a ketten elvörösödtünk, mint a rák. Oké, Josie, jobb lesz, ha leállítod magad, kezdesz átmenni kínosba. – Nézz körül nyugodtan, addig én emberi külsőt varázsolok magamnak – mondtam és egy laza mozdulattal kitessékeltem a szobából.

- Oké – válaszolta, majd elindult a nappali felé. Én meg addig kutakodni kezdtem a még ki nem csomagolt dobozokban. Anyám, még ezt is meg kell csinálnom. Blőőő. De ahogy turkáltam a cuccaim közt, azért rájöttem, hogy Joseph szisztematikusan csomagolta be a dolgaimat, a kedvenc ruháim kerültek legfelülre. Ez már csak természetes.

- Neked van gitárod? – hallottam Mike hangját, utána meg, hogy elkezd pengetni. Josie, nyugodj le, nem haraphatod le a fejét. Beleugortam a farmerba, ami elég szakadt volt, és egy zöld felsőbe, amin Che Guevara arca virított. Tökéletesen illett a mai naphoz.

- Ugye nem baj, ha pengettem kicsit? Bár sosem tudtam igazán játszani – vallotta be a srác.

- Á dehogy, amúgy én sem nagyon, csak időtöltésnek tartom a gitárt, a zongora meg még nem érkezett meg.

- Zongorázol is? – kérdezte meglepetten

- Igen, tudod elvárás, hogy legalább két hangszeren játssz. Meg Joseph szerette beosztani a szabadidőmet – jajj, Josie, már megint hazudsz. Joseph nem is volt veled szemét, és szerettél zeneórára járni.

- Jól nézel ki – mondta, mikor lerakta a gitárt. Én épp a hajammal bíbelődtem. Csak simán szorosan a tarkómon összefogtam, és az utolsó csavarásnál nem húztam ki a copfot teljesen.

- Kösz. Akarsz vezetni? – kérdeztem tőle, és láttam, hogy felcsillan a szeme, ahogy ezt megkérdeztem.

- Szabad? – kérdezett vissza. Anyám, mi ezen akkor stíl? Miért ne? Ha nem akarnám, nem kérdeztem volna.

- Persze. Itt van a kulcs – azzal felé dobtam az Escalade kulcsát, ő meg egy ügyes mozdulattal elkapta.

- Tetszik a házad, jól néz ki.

- Kösz, szerintem szeretni fogok itt lakni – válaszoltam

- És meddig akarsz a mi kis városunkban maradni?

- Na látod, ez egy jó kérdés. Sok mindentől függ a dolog. De azt hiszem, mindenképp itt szeretnék érettségizni.

- És nem hiányzik New York?

- Nem, most nagyon jó, már most több barátom van, mint ott. – mondtam, és Mike-ra mosolyogtam. Vajon azt hiszi, hogy most kikezdek vele? Vagy ennyire ijesztő a mosolyom, mert éreztem, hogy megrántotta a kormányt és kicsit megcsúszott a kocsi. Hamarosan megláttam Ashleyt meg Lucyt, ahogy a járdán álldogálnak és ránk várnak. Vagyis azt hiszem, hogy inkább rám, mivel nem tudták, hogy Mike eljött hozzám. Ashley szemei majd kipotyogtak, mikor meglátta, hogy Mike vezeti a kocsimat. Na jó, azt hiszem hogy tényleg jobb lesz ha takarékra teszem magam, főleg ha nem akarom végleg magamra haragítani Ashley-t.

- Sziasztok – köszöntünk oda nekik Mike-kal egyszerre. Majd intettem, hogy másszanak be hátra. Persze mondanom sem kell, hogy Ashley egész úton csacsogott, és csak úgy ömlött belőle a sületlenség. Szegény Mike, ha egyszer sikeresen behálózza, a srác tuti kikészül tőle. Meg sem álltunk egészen Seattle-ig. Ashley irányította a bevásárlást. Én meg élveztem, hogy bármit megvehetek és csinosíthatom vele a kis otthonomat.

- Tudod, mi hiányzik még? – kérdezte Mike, mikor már mindennel végeztünk.

- Nem. Szerintem minden megvan, ami kell, még esetleg valami kaját vehetnénk. Gondolom, eljöttök és kipakolni is segítetek. – remélem, ha már ennyire belerángattak ebbe a nagy vásárlási mizériába.

- Én nem arra gondoltam. Még nincs ágyad. – mondta lesütött szemmel.

- Tudom, és ez így helyes, én a földön alszom, jót tesz a hátnak.

- Micsoda? Te a földön alszol? – lepődött meg Ashley. Láttam Mike szemében hogy csalódott. Passz, majd ha pasival szeretnék „aludni”, vételezek egy ágyat, addig viszont pont megfelelő nekem a fenyő parkett. Lucy egész idő alatt egyetlen szót sem szólt, csak bólogatott és helyeselt, mikor Ashley megkövetelte. Jó lenne olyankor beszélni vele mikor nincs mellette ez a szófosó fruska. Kivitelezni egy beszélgetést Lucyval négyszemközt,pont, jegyeztem fel magamban. Fontos, felkiáltójel. És ez meg már az elmebaj tetőfoka. Gond nélkül hazaértünk Ashley el volt ragadtatva a háztól meg a bútoroktól. Miközben pakolásztunk, elég hamar eltelt az idő, de legalább a ruháim is bekerültek a helyükre. Kis lelkifurkám volt, hogy így kihasználtam a lányokat meg Mike-ot, de neki kifejezetten örömöt okozott, hogy nálam lehetett. Vajon miattam, vagy Ashley miatt? Az is felmerült bennem, hogy esetleg titkon Mike és Lucy vonzódnak egymáshoz, csak Ashley nem hagyja őket kibontakozni. Érdekes ötlet, ki kell puhatolni. Hazafelé vettünk két doboz pizzát, és miután végeztünk, nagy nyugiban elfogyasztottuk azt

- Skacok, kösz a segítséget, így már egészen úgy néz ki a ház, mint egy otthon. – mondtam nekik, mikor már indulófélben voltak. Mike hazavitte a lányokat, Ashley szemmel láthatóan örült a ténynek, hogy Mike mellé ülhet. A srác próbálta beindítani a kocsit, de az csak nem akart bestartolni.

- Baby, könyörgöm, csak most ne hagyj cserben. – mondta Mike a kocsinak esdeklő hangon. De édes. Ha nem lenne szemétség, most tuti mosolyognák rajta. De a kocsi csak nem akart elindulni.

- Mike, itt az enyém, elviheted. Ezt meg majd megnézzük valamikor – mondtam és odadobtam neki az Cadillac kulcsát.

- És veled mi lesz?

- Ne aggódj már annyit, van itt másik autó. – legalább kivihetem egy körre a Ferrarit, vigyorodtam el. – Ezt meg addig használod, míg jólesik. – Na, megfogadtam hogy nem húzom ki a gyufát Ashleynél. Ehhez képest épp most adtam oda a kiszemelt pasijának egy méregdrága autót kölcsönbe. Már éreztem, hogy hamarosan közeledik az óra és újra találkozhatom Carlisle-al. Reggel belemásztam az előző napi szerelésembe, tudtam, hogy ezzel megbotránkoztatom Ashleyt, de végül is az volt a cél hogy ne tekintsen rám úgy, mint ellenfélre. Bevágódtam a Fiorano-ba és meg sem álltam a suli parkolójáig. Valaki állt azon a helyen, ahol pénteken parkoltam. Nem baj, eléggé feltűnő voltam ezzel az olajzöld csodával. Mindenki engem bámult. Ahhoz képest, hogy azért jöttem ide, mert senki sem ismer, most mégis eléggé felvágósra vettem a figurát. A frászt, Josie, te nem az ismeretlenség miatt jöttél ide, hanem azért, mert itt van egy vámpírcsalád, aki elmeséli az élete történetét. Már alig vártam, hogy túl legyek a mai napon, és újra a kórház felé vehessem az irányt. De előtte még át kellett esnem pár kellemetlen tanítási órán. Viszont a Cullen gyerekek már a suliban voltak. Biztos voltam benne, hogy pont olyanok, mint Carlisle. Hihetetlen nap-illat lengette be az angol termet, mámorosan másztam a hátsó padba és onnan bámultam a két tökéletes Cullent. A srác ugyanaz volt aki Carlisle-nél járt, mikor ott voltam. Rámosolyogtam, de ő elkapta a tekintetét, de egy pillanatig még láttam benne, hogy veszélyforrásnak tart. Upsz, tuti azért van, mert tudja, hogy tisztában vagyok azzal hogy ők micsodák.