Sisu értetlenül nézte a kezében tartott papírcetlit. Nem értette, hogy Seb mért nem ébresztette fel mielőtt elment. Legalább el tudott volna búcsúzni tőle. Azt se tudta, hogy meddig lesz távol, hol van most, és hogy épségben van e. Idegesen kereste elő a mobilját, muszáj volt beszélnie vele. Pár csöngés után felvette a telefon.

-          Szia kicsim, tudom, hogy szó nélkül hagytalak ott, de sietnek kellett.- magyarázta Seb.

-          Jól van, értem… de mi a baj?- kérdezte aggodalmasan a lány.

-          Anya… már megint. Leona szerint nem jó, ha egyedül marad.

-          Akkor most otthon vagy?

-          Nem. Sebastian nyaralója felé tartok, mert oda ment állítólag.- folytatta Seb.

-          Akkor még nem beszéltetek.- állapította meg a lány.

-          Hát nem, és nem is tudom, hogy egyáltalán szóba fog e állni velem.- válaszolta lehangoltan a srác.

-          Talán egy kis egyedüllét jót tett neki.- vélekedett Sisu.

-          Bárcsak így lenne! Most le kell tennem, mert mindjárt odaérek… majd hívlak, ha van valami. És sietek vissza hozzád!- ígérte Seb.

Seb már látta is az előtte kibontakozó kis házat. Összeszorult a gyomra mikor arra gondolt, hogy pár perc múlva megint egy értelmetlen beszélgetés résztvevője lesz. Megállt pár méterre a háztól a kocsival, majd kiszállt. Lassan indult el a ház bejárata felé. Nem úgy tűnt neki, mintha valaki lakná a házat, de aztán megpillantotta a garázs előtt álló kocsit. Odaért az ajtóhoz, és bekopogott. Válasz nem érkezett, és semmi mozgást nem észlelt. Így a csengővel próbálkozott. Pár perc után az anyja meglepődött arca jelent meg az ajtóban.

-          Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdezte rosszallóan Vénusz.

-          Nyugi, nem Sebastian mondta el….

-          Akkor?- firtatta Vénusz.

-          Leona aggódott nagyon érted…meg persze a többiek is.- tette hozzá gyorsan a srác.

-          Ez jó, de nem kellett volna idejönnöd, mert nincs miről beszélnünk.- jelentette ki határozottan Vénusz.

-          Anya- kezdte a srác, könyörgő tekintettel- én azt hittem, hogy végre nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgokat. És végre tudunk nyitottan beszélgetni az érzéseinkről…

Vénusz nem reagált a srác szavaira, csak meredten nézett maga elé.

-          Tudok a múltról… az öngyilkosságodról, meg a többiről is.- próbálkozott tovább Seb.

Vénusz végre felemelte a tekintetét, szemében düh látszott.

-          Nem volt joguk hozzá… egyiknek se!- szólalt meg dühösen.

-          De hisz apa mondta el…- kezdte csodálkozva Seb.

-          Van is neki fogalma a történtekről, és hogy mit miért tettem?- kérdezte csalódottan és idegesen az anyja.

-          Ezért kéne beszélgetnünk… anya!- kérte Seb aggodalmas arccal.

A nő kérlelhetetlen volt.

- Nem akarok beszélgetni egy árulóval.- válaszolta a nő komoran.

- Jól van… szóval… így… állunk.- fogta fel a hallottakat Seb.

Lehangoltan nézett az anyjára. Szemében csalódottság és értetlenség látszott. Vénusz arca komor maradt.

-          Így .- válaszolta röviden a nő.

-          Akkor elmegyek….- kezdte Seb lassan, majd hátat fordított az anyjának.

Vénusz nem válaszolt, így Seb lassan visszaindult a kocsihoz. Nagyon bizakodott benne, hogy az anyja végre hajlandó lesz beszélni vele a múltról, de nem így lett. Lassan beszállt a kocsiba, majd gázt adott. Csak kilométerekkel később állt meg, mikor már nem látott a szemébe összegyűlt könnyektől. Dühös volt az anyjára, de egyben féltette is. Nem tudta mitévő legyen, és kihez fordulhatna segítségért. Az anyja elüldözött mindenkit maga mellől, akinek egy kicsit is számított. Seb dühösen csapott a kormányra.

Vénusz még mindig a bejáratnál állt, és az utat nézte, ahol már nyoma sem volt Seb kocsijának. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy így viselkedett a fiával. Kezdte megint úgy érezni, hogy kicsúszik a talaj a lába alól és nem ura a helyzetnek.

Nem akart idáig jutni, és úgy volt vele, hogy idővel a fia is feladja a harcot ellene, és nem kell elmondania neki a nem túl derűs múltját. De ezt megtette más helyette. Nicora is dühös volt, mert nem volt joga hozzá. Ő nem ismerte az érzéseit és sose élte át azt, amit ő. Aztán Sebastiannak se kellett volna elmondani Leonának, hisz mit gondolhat róla most a keresztlánya? Minden és mindenki összeesküdött ellene….senki nem értette meg, és úgy érezte, hogy nem is akarják megérteni.

Dühös, csüggedt, és csalódott volt. A számára legfontosabb emberek okozták a legnagyobb fájdalmat neki újra az életében. Nem tudta elviselni már a nyomasztó gondolatokat, így visszament a házba, és előkereste az altatós dobozt. Ki akarta zárni a gondolatait, így bevett pár szem gyógyszert, majd leroskadt a legközelebbi fotelba. Máris kicsit nyugodtabbnak érezte magát, ahogy arra gondolt, hogy perceken belül már mélyen fog aludni és nem lesznek nyomasztó gondolatai és álmodni sem fog.

Seb eközben padlógázzal hajtott a reptérre, majd türelmetlenül váltott jegyet. Megkönnyebbült, mikor végre leszállt Helsinki repterén. Még várt rá egy kis kocsikázás, de ezt már nem bánta.

Megkönnyebbülten ölelte át Sisut, aki már a nappaliban várta. Aztán Seb kérdőn nézett rá.

-          Apa segített lejönni.- magyarázta a lány.- Nem vagy túl vidám.- állapította meg aggodalmasan Sisu.

-          Nem tudtunk normálisan beszélni… mikor pedig megtudta, hogy apa elmondta nekem a múltbeli dolgokat… akkor teljesen kiakadt.

-          És te otthagytad?- kérdezte értetlenül Sisu.

-          Elküldött.- válaszolta zavart tekintettel Seb.

-          És ha valami baja esik?- kérdezte a lány.

-          Ezért kell Kiminek odamennie.- jelentette ki Seb.

-          Apának?

-          Igen lányom.- jelent meg Kimi a nappaliban.- Talán ha felidézem neki a múltat, akkor végre rájön, hogy mi a helyes.- magyarázta Kimi.

-          Itthagysz?- kérdezte lehangoltan a lány.

-          Seb itt lesz veled.

Az említett hevesen bólogatott.

-          Már foglaltam jegyet, így nemsokára indulok is…

-          Apa?!

-          Igen?- fordult a lánya felé Kimi kérdőn.

-          De honnan tudtad? Mármint, hogy Sebnek nem sikerül jobb belátásra térítenie.- értetlenkedett a lány.

-          Ez bonyolult… és egyszer se biztos, hogy rám hallgat.- vélekedett Kimi.

Kimi kicsit idegesen szállt be a kocsijába, és egyre nyugtalanabb lett, ahogy visszaemlékezett a közös múltjukra.