Fázom, a földön fekszem, és nagyon fázom. Hideg van, de legalább érzékelek. Ezek szerint élek, de semmire sem emlékszem. Nyújtózkodom. Kilóg a lábam a takaróm alól. Otthon fekszem a háló padlóján, pont ott, ahol minden alkalommal.  Kezd visszajönni az éjszaka. Emlékszem arra, hogy beülök a Ferrariba. Szól a zene, mi is? Aaa, megvan. Red Hot Chili Peppers-dal, gyors, pont jó arra, amire készülök. Egyenesen öngyilkosság egy vámpírral autóversenyezni. Nem baj, szeretem a kihívásokat, és végül is ez a lényeg. Beültem az autóba és még tekertem a hangon.

- Jól nyomja - mondta egy srác, egy magas nagydarab srác, hatalmas vigyorral az arcán. A csaj meg, aki ellen kiállni készülök, küld felé egy gyilkos pillantást. Upsz, ezért a megjegyzésért drágán fizet majd. Bocsánatkérőn pillantottam a srác felé, hálás voltam neki, amiért kiakasztotta a szöszit. Talán így van esélyem az életben maradásra és a győzelemre.

- Nyugi, Rosaline, győzni fogsz. - hallottam a fekete alacsony csajszi dallamos hangját. Rosaline nem válaszolt, csak idegesen kopogtatott a körmeivel a BMW bőr borítású kormányán. Bosszantottam, és ez jó, ezzel kiborítom. Beindítottam a Ferrari 12 hengeres motorját, megbőgettem, kicsit húztam az időt. Hatalmas zaj volt, a zenén és a motor hangján kívül szinte semmit sem lehetett hallani.

- Josephine, kérlek, ne tedd, erre semmi szükség. Nem kell bizonyítanod - A hang a fejemben esdeklő volt.

- Ezt ne nekem mondd - küldtem felé a gondolatom, majd lezártam az agyam, bármennyire is édes volt hallani.

- Rose, ne légy kicsinyes, tudod jól hogy semmi esélye - még jó, hogy nem láttam Rosaline arcát, csak a hangját hallottam.

- Ezt nem én provokáltam ki. Tehetek én róla, hogy meg akar halni? – Na, ez azért sok. Ki mondta neki, hogy meg akarok halni?

- Csapjunk a lecsóba. Oda-vissza – mondtam, a szőke meg csak bólintott. Alice a két kocsi közé állt és jelt adott. Felpörgött a motor, majd felengedtem a fejét és mintha ágyúból lőttek volna ki. A piros BMW csikorogva indult utánam. Az események felgyorsultak és követhetetlenek és kuszák voltak. Arra emlékszem, hogy a fordulónál a szőke még előttem volt, de aztán újra csak gyorsultunk és nekem volt még egy plusz sebesség a kocsimban. Simán lehagytam őt és még fél perces előnyre is szert tettem. Ennyire emlékszem, semmi másra. Arra sem,  hogy mi volt azután, hogy kiszálltam a kocsiból. Vagy mikor Rosaline kiszállt és Alice milyen meglepett arcot vágott. Ezt kifejezetten sajnáltam.  Életem végéig emlékezni akartam arra, hogy milyen arcot vág egy vámpír, mikor rájön hogy az érzékei felmondják a szolgálatot. Kár!

- Ne sajnáld - Szólalt meg Edward hangja a fejemben.

- Ez mindig így lesz? - kérdeztem tőle.

- Zavar? - kérdezte gúnyosan.

- Csak elég hülyén érzem magam, hogy egy vadidegennel társalgok a fejemben - válaszoltam neki gondolattal. Próbáltam kizárni, de ma valahogy nem ment. Hallani akartam a hangját, és ezt ő is pontosan tudta.

- Mire volt jó neked a tegnap éjszaka? - kérdezte. Én meg bevonultam a fürdőbe, nem válaszoltam. - Ott vagy, tudom, hogy ott vagy. Miért csinálod?

- Baszki, fogat mosok, legalább kicsit, csak egy picit hagyj magamra - kiabáltam vele. - Zuhanyozni is fogok - tettem hozzá, és már csak halk fütyörészést hallottam. Önkéntelenül énekelni kezdtem, és hallottam, ahogy kacag, és még csak nem is idegesített.

- Jó a hangod - most én kacagtam.

- Csak a fejemben és csak a zuhany alá – mondtam. Miközben öltözködtem, próbáltam nem arra gondolni, hogy nincs  rajtam ruha. – Amúgy nem zavaró, hogy hallod mások gondolatát?

- Csak megszokás kérdése. Vannak emberek, akik elég érdekesek, mikor épp azon tanakodnak, hogy mit vegyenek fel.

- Huh, bassza meg – anyám, megint egy kacajt hallottam.

- Most magadra hagylak a gondolataiddal – hallottam Edward utolsó szavait, majd nem szólt többet.

Edward és a többi Cullen aznap nem ment iskolába, mivel ragyogó napsütés volt, és olyankor vagy csak simán otthon maradtak, vagy elmentek északra, egészen Alaszkába, hogy távol legyenek a figyelő szemektől. Ez ma sem történt másképp.  Az egész család futni kezdett, mert úgy gyorsabb. Alice egész úton azon gondolkodott, hogy vajon hogyan csalták meg őt az ösztönei. Edward minden egyes gondolatát tisztán hallotta. Nagyon egy hullámhosszon voltak a lánnyal. Valami nincs rendben Josephine-nel, meg kell tudni, hogy mi a képessége, és hogy vajon veszélyes-e ránk nézve. Edward a másik hang irányába figyelt. Carlisle gondolatait hallotta. Küldött felé egy rosszalló pillantást, hogy miért ilyen. Hiszen az egész az ő hibája, felelőtlen volt, hogy mindent elmondott a lánynak. Ne feledd, ő a tökéletes pár neked életed végéig, gondolta a férfi, és a fiára mosolygott. Nem, kiáltott fel Edward magában. Nem hagyom, hogy ilyenné váljon, mint mi, hogy szörnyeteg legyen. És gyorsított a léptein, így maga mögött hagyta a családját. El kell mennem, veszélyes vagyok Josie-ra. Itt maradok északon Tanyával és a többiekkel, vagy elmegyek Európába az olaszokhoz, és új életet kezdek. Mindegy, hogy mit, hogy hol, csak Josie ne legyen veszélyben. Néhány óra alatt odaért a lányokhoz. Tanya örömmel fogadta. Titkon mindig is szerelmes volt Edwardba, és minden egyes látogatás alatt azt remélte, hogy a férfi talán örökre marad. Most is ilyen bizalommal várta a Cullen családot. Edward érkezett először

- Üdvözöllek újra itthon – mondta a nő és szélesre tárta a karjait Edward előtt. Megölelték egymást.

- Köszönöm, és hálás vagyok a szívélyes fogadtatásért – mondta Edward, majd egy lépést hátrált. – Semmit sem változtál. Pont olyan gyönyörű, vagy mint régen. – tette hozzá, és tudta, hogy ez a felszínes bók most a remény apró szikráját gyújtotta be Tanya szívében. Mocskosul érezte magát miatta, de talán meg lehetne próbálni, talán lenne esélye arra, hogy egy olyan nőt tegyen boldoggá, aki igazán megérdemli.

- A többiek? – kérdezte Kate.

- Ők lassabbak kicsit, de bármelyik pillanatban itt lehetnek – mondta Edward.

- Már itt is vannak – szólalt meg a harmadik lány, Irina. Majd Tanya és a két másik lány előbb Carlisle-t, majd a család többi tagját is üdvözölték.

- Nagyon örülök, hogy mindannyian újra köztünk vagytok – mondta végül Tanya. – Meddig maradtok?

- Mi csak néhány napig, míg az idő újra borús nem lesz Forksban, de azt hiszem, van itt valaki, aki tovább maradna – mondta Emmett és Edward felé bökött a fejével. Igazán kösz haver, mordult fel magában Edward.

- Addig maradsz, ameddig csak jól esik – mondta Tanya, és a testével hozzásimult Edwardéhoz.

- Még nem döntötte el, hogy marad-e – mondta Alice, aki látta, hogy Edwardot ez mennyire zavarja. – Bár mostanság nem úgy működik az érzékelésem, ahogy kellene.

- Hogyhogy? – kérdezte Irina elcsodálkozva.

- Csak van egy csaj a városban, aki kis fejtörést okoz a családnak – válaszolt Jasper.

- Én egy pillanat alatt megoldanám a dolgot – mondta Rosaline, és a kezével mutatta, hogy csak egy csavarás és ki is tekerné az emlegetett lány nyakát. Edward még idegesebb lett, egy vad hörgés hagyta el a torkát, és újra rohanni kezdett. Miért kell kibeszélni a bajait? Hihetetlen, hogy nekik nem szent a magánélet.

- Te mondod, aki mindenki gondolatát hallja? – szólalt meg Josie a fejében.

- Josephine, kérlek, most az lenne a legjobb, ha hagynánk egymást.

- Rendben, majd találkozunk – válaszolta Josie, és békén hagyta Edwardot a gondolataival. Miután Josie elhallgatott, egy újabb hangot hallott meg. Tanya elkeseredett hangja volt.

- Csak azért van itt, hogy távol legyen attól a másiktól. Nem miattam, hanem a lány miatt. Egy halandó miatt.

- Sajnálom, Tanya, hogy megint csalódnod kellett – mondta ki Edward a szavakat a semmibe, majd tovább rohant. Érezte, hogy havazni kezd. Annyira északon voltak, hogy ott mindig esett a hó. Eldöntötte, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha ő most elmegy, és soha többé nem jön vissza. Elmegy Olaszországba és ott éli majd az életét, ahova mindig is tartoznia kellett.

- Elmegy – suttogta Alice fátyolos tekintettel.

- Kicsoda? Hova? – kérdezte Tanya rémülten. Hiszen még csak most jött, ez így nem fair.

- Edward elhagy bennünket, talán örökre – mondta a lány. Ha most tudna sírni, talán megkönnyezné ezt a búcsút.

- Fiam, nem teheted meg ezt velünk – mondta Esme, ahogy meglátta Edward közelgő alakját. A hangja kissé hisztérikus volt. A sok hosszú együtt töltött év után a kialakult kötelék olyan szoros volt a Cullen család tagjai közt, hogy bármelyikük elvesztése hatalmas fájdalmat okozott a többieknek.

- De meg kell tennem, mindenkinek így a legjobb, nem akarok áltatni senkit. Nem tudok hamis ígéretet tenni arra, hogy boldog tudok lenni mellette. Nem akarok bántani senkit, azért ami vagyok, és azért amit nem tudok neki megadni. Egyszerűen ez a legjobb megoldás mindenkinek, ha én most azonnal elmegyek.

- Edward, kérlek – szólt Carlisle, és a fejével a szabadba hívta őt. Edward némán követte. Tudta, hogy a férfi beszélni akar vele, és meg kell adni a lehetőséget az apjának, hogy rávegye a maradásra.

- Hallgatlak – mondta Edward

- Tudom, hogy időre van szükséged, és azzal is tisztában vagyok, hogy most ténylegesen ez a legjobb megoldás. De kérlek, amint készen állsz a visszatérésre, azonnal gyere haza. Esme szíve meghasad, ha soha többé nem láthat. És ne feledd, erős vagy, és történjék bármi, te akkor is egy Cullen vagy és közénk tartozol. Már nem kell bizonyítanod, főleg az olaszok előtt – Edward pontosan tudta, hogy Carlisle mire céloz, csak némán bólintott. – Szeretlek, és rám mindig számíthatsz – azzal megölelte, majd visszament a házba. Egyedül, mert Edward búcsú nélkül ment el, át az óceánon Európába.

- Elment – mondta Carlisle, és megölelte Esmét, aki nem tudott mit kezdeni magával. A hangulat elég szomorú lett. Még Jasper hatására is csak alig változott, érezhető volt, hogy Edward távozása mindannyiukat kiakasztotta kicsit.

- Minden annak a kis halandó libuskának a hibája – fortyogott Rosaline Emmett-nek. A srác viszont nem így gondolta, ő egészen megkedvelte Josie-t. De hangot nem adott ennek a gondolatának, mert tudta, hogy Rose-t ez most nagyon kiakasztaná.

- Szerinted visszajön valaha? – susogta Jasper Alice fülébe.

- Van egy olyan érzésem, hogy igen. Látni nem látom, csak azt, hogy Josie és ő boldogok lesznek együtt.

- Akkor nem értem, hogy ez az egész önpusztítás mire jó neki. Nem veszi észre, hogy a körülötte élők szenvedik meg a hiányát – Jasper bele sem mert gondolni, hogy milyen lesz Edward nélkül. Szerette őt. Mindenkit szeretett ebből a családból, csak annyira nehezen tudta kimutatni. Alice-szal minden más volt. Neki elég volt egy-egy kis ölelés, egy lágy mosoly, neki nem kellett bizonygatni, hogy mennyire odavan érte. Pont ellentettje volt Rosaline-nak, ő szerette, ha hízelegtek neki, ha körüludvarolják.

Magamra kaptam valami ruhát a szekrényből, és a garázs felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, hogy a Ferrarival megyek ma suliba. Egész útón Edwardot kerestem, arra vágytam, hogy meghalljam a hangot a fejemben, de csak nem jött, csak a némaság volt, csak a saját kusza gondolataim, amik mindig arra figyelmeztettek, hogy Edward és a családja veszélyesek. Leparkoltam a kocsival a suli parkolójában. Mike már várt, egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Tervek hétvégére? – kérdezte Mike.

- Passz, el kellene utaznom New Yorkba.

- Hellóka mindenkinek – lépett oda mellénk Ashley viháncolva. – Valaki New Yorkot emlegette.

- Igen – válaszoltam bosszúsan. Miért kell neki mindig mindenbe belemásznia? Inkább el se megyek, minthogy őt is elvigyem. – De a hazalátogatás ráér, majd máskor. Kitaláltál már valami programot? – kérdeztem Mike-tól.

- Ja, a hétvégére. Semmi extra, de elmehetnénk Port Angelesbe mozizni, hátha van valami jó kis film.

- Én benne vagyok – csapott le rá Ashley. Na, őt meg ki hívta? Láttam Mike-on, hogy ő sem nagyon örül a ténynek, hogy Ashley is elkísér bennünket. Ashley a kezébe vette a hétvége megtervezését, én meg a parkolót pásztáztam, hogy vajon hol késlekedhetnek Cullenék.

- Ők nem jönnek – szólalt meg Lucy. Jééé, van hangja a lánynak, és milyen kellemes.

- Hogy lehet?

- Ilyenkor mindig lelépnek. Csak azt tudnám, hogy honnan tudják, hogy jó idő lesz – magyarázta a lány. Hát, ha tudnád, hogy nekik van egy mindenre kiterjedő képességű jövőbelátójuk, akkor nem csodálkoznál ezen.

- Ugye te is velünk tartasz Port Angelesbe? – kérdeztem, kihasználva a lehetőséget, hogy Ashley teljes figyelmét Mike-nak szenteli.

- Hát hanem zavarok? – kérdezte félénken a lány

- Ugyan, dehogy, nagyon jól elleszünk mi négyesben – biztosítottam róla.

- Láttam Mike szemében, hogy jobb szeretett volna veled kettesben lenni. – mondta Lucy halkan. Na, ez övön aluli volt, ezt biztos Ashley is látta.

- Pedig mi csak barátok vagyunk – kezdtem magyarázkodni neki. Aztán mentünk az órákra, egész nap semmi sem történt, a hang a fejemben néma volt. Semmit sem hallottam. Suli után irány haza. Rá kellene vennem magam, hogy végre főzzek valami normális ételt, mert a kajálda csak kényszermegoldás. Viszont ha én is vámpír lennék, mennyivel egyszerűbb lenne. Morgást hallottam, majd egy ugatást. Ez jó, biztos farkasok vannak a környéken. Este kopogásra eszméltem fel a gondolataimból.

- Szia Josie, remélem nem zavarlak? – kérdezte Ashley, aki maga érkezett, ezek szerint épp ejteni készül Lucyt a közvetlen legjobb barátnői státuszból. Ami lehet, hogy csak Lucy javát szolgálja majd, viszont remélem nem engem ér majd ez a megtiszteltetés.

- Dehogy, gyere be – mondtam, és elléptem az ajtóból, hogy beengedjem.

- Arra gondoltam, hogy kiválaszthatnánk valami jó kis romantikus filmet.

- Romantikust? – kérdeztem borzongva.

- Igen, mindenképp. Én az Igazából szerelemre gondoltam, amiben Hugh Grant játszik. Imádom azt a pasit, annyira szexi.

- Be kell vallanom, hogy nem is nagyon tudom, hogy milyen filmek a menők mostanság. De én inkább bevállalnák valami kis akciót. Például valami véreset Bruce Willissel – mondtam Ashey-nek, és láttam, hogy elborzad az ötlettől.

- Hát van valami vérengző film, amiben most ő játszik. A nap könnyei. Rákereshetünk a neten, hogy miről szól – oké, akkor érezd magad otthon, gondoltam keserűen, ahogy végigveretett a nappalin, fel a galériába, ahogy a számítógép meg a többi kütyü kapott helyet. Lehuppant a gép elé, és mint aki otthon van, kényelmesen keresgélni kezdett. Ahogy olvastam a recenziót a filmről, egyre inkább azt gondoltam, hogy ez lesz a megfelelő választás.

- Hát, elég lapos történetnek látszik, de majd meglátjuk, hogy Lucy és Mike mit mond – én meg abban bíztam, hogy Mike azért inkább mégis a Bruce Willis féle-romantikára vágyik.