Lassan szokásossá váltak a kórházi látogatások Lukasnál. Mindig Bastiannal mentünk. Egyszer találkoztunk csak Sarahval.

-         Hello. – köszönt Bastian neki, de a lány összepréselte ajkait és szó nélkül bement előttünk az ajtón. Bastian is belépett, de visszahúztam.

-         Légyszi ne. Ne egyszerre Sarahval.

-         Rendben.

Sarah Lukas mellett állt, aki nemrég nyerte vissza az eszméletét, de alig emlékezett dolgokra.

-         Sarah. – nyögte. – Gáz lenne mástól megkérdezni, de… mond, együtt vagyok Blairrel?

-         Aha. – bólintott Sarah – Már egy ideje. – Kopogtattak és beléptek Lukas szülei.

-         Szia. Már nagyon régen láttunk, Lukas. – köszönt az anyukája.

-         Na, rendben, elmentem. – kapta fel a táskáját Sarah majd ki is ment.

- Hello. – köszönt Blair és Bastian kórusban.

- Sziasztok. – mosolyodott el Lukas. – Gyere Blair. Anya, Apa, bemutatom a barátnőmet, Blair Waldorfot. – Blair ereiben szinte megfagyott a vér, de Lukas szülei pillanatok alatt a karjaikba zárták.

- Mondanom kell valamit!- mondta elfúló hangon Blair. Bastian mereven a cipőjét nézte. Lukas szülei biztatóan mosolyogtak rá és Lukas összetört végtagokkal, gépekre kötve várta. – Én… azt akartam… szóval… jobbulást, Lukas. – fejezte be némiképp imbolyogva és Bastianra nézett, aki ebben a pillanatban feltépte az ajtót és kiment. Blair a kezébe temette az arcát.

-         Bastian! – szaladtam utána.

-         Mégis…? Hagyjuk – rázta meg a fejét. A nap folyamán egyszer sem vette fel a telefonját.

-         Bastian! Tudom, hogy hallasz. Vedd fel, kérlek. – hagytam üzenetet az üzenetrögzítőjén – Tudom, hogy szemét dolog volt, de a doki azt mondta, Lukasnak lassan eszébe jutnak azok a dolgok, amikre most nem emlékszik. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy… Rendben, jól van na! Köcsög voltam, ez igaz. De ha Lukas meggyógyul, én fogom neki elmondani először! Vedd fel, kérlek. – könyörögtem. – Légyszives. – de Bastian nem vette fel.

Bastian végighallgatta az üzeneteit, miután hazajött az edzésről. Blair hangja már remegett. Bastian sóhajtott és ledobta magát a fotelra. Ha úgy vesszük… fordított esetben ő is hasonlóan csinálta volna a dolgokat. Talán. Oké, talán egy kicsit eltúlozta. Bár Lukas, szegény… na, jó.

-         Bemegyek Lukashoz… - suttogta Bastian, inkább magának.

-         Szia. – köszönt Blair Lukasnak.

-         Szia édesem. – mosolyodott el Lukas, mire Blair beharapta a szája szélét.

-         Lukas… mondanom kell valamit. – kezdte Blair. A szeme megtelt könnyel. – Nagyon sajnálom, de… azt hiszem, nem én vagyok a… - De Lukas magához húzta Blairt és megcsókolta.

Bastian lassan kinyitotta a kórterem ajtaját. Ahol Blair Lukassal csókolózott. Hogy ő igazán sajnálja?! Hát ezt szokta ő csinálni mindenkivel, akit igazán sajnál? Hogy szereti őt? Egy frászt! Olyan, mint Sarah! Egy az egyben! Szinte gondolkodás nélkül fordult sarkon. Azt hitte, Blair az övé. Aki őt szereti. És akit ő szeret. Talán elsiette az egészet. Hülyeség volt. Oké, Blair gyönyörű és lehengerlően helyes, de… Saraht meg két éve ismeri.