A két kicsi teljesen elvarázsolt. El sem hittem, hogy hozzám tartoznak és hogy mindig velem lesznek. És ahogy rájuk néztem… pont, mint Kimi, mikor alszik. Mindketten magukon hordozták azokat az apró jeleket, amelyeket Kimiben annyira szerettem. Ahogy néztem őket, egyre jobban vágytam arra, hogy mellettem legyen. De tudtam, hogy ez nem lehetséges. Eközben odakint befutott a boldog apuka.

-Komolyan apa lettem?- kérdezte a bátyját már a folyosó végéről.

-Igen, méghozzá kétszeres.- nevetett Rami.

-Miért nem szóltatok nekem erről?- fékezett le a kis csapat előtt. Mindenki lehajtotta a fejét, néhányan motyogtak valamit, de rendes választ nem kapott. Elhatározta, hogy türelmes lesz és megvárja, amíg valaki hajlandó felelni.

-Utáltunk, amiért csak úgy, szó nélkül elhagytad Hannaht.- felelt végül Leena.- Ő is arra kért minket, hogy ne mondjunk neked semmit és mi is mérgesek voltunk rád a történtek miatt.

A Jégember végignézett a kis társaságon és rájött, hogy ott voltak a legjobb barátai, akik mellette voltak akkor is, mikor nem beszéltek. Érezte, hogy támogatják. És a fiúk… segítettek neki a pályán. Elmosolyodott.

-Minden meg van bocsátva. De mostmár látni akarom őket.- türelmetlenkedett.

-Azt hiszem, előbb bemegyek és szólok Hannah-nak, hogy itt vagy.- mondta Rami és bejött. Meglepve néztem rá.

-Baj van?- kérdeztem. Bűnbánó volt a tekintete.

-Szóltam az öcsémnek.- felelte egy nagy sóhaj után.

-De hiszen mondtam a lányoknak, hogy…- kezdtem emelt hangon, de utána a torkomon akadt a szó.- Rólad megfelejtkeztem.

-Pontosan. És Kimi pont írt egy SMS-t Marknak, hogy sürgősen beszélnetek kell. Ő nem mondhatta el, hogy hol vagy és hogy miért, de én megtehettem. Most kinn vár, hogy bejöhessen.- pillantott rám.

-Nem akarom látni.- vágtam rá egyből. Bár a szívem mást diktált, az eszemre hallgattam.

-Ne foszd meg a törpéket tőle. Hallgasd végig és mindent érteni fogsz.- érintette meg a kezem. Éppen Petrát tartottam a karjaimban, Matias ott feküdt az ágyon, szorosan mellettem. Rájuk pillantottam és meginogtam. Ezt Rami is észrevette, mert némán kiment.- Tiltakozni fog az ellen, hogy bementél. De hozd fel, hogy nem tagadhatja meg tőled a gyerekeket. Az hatni fog.- darálta az idősebb fivér és az öccsét a kórterem felé tolta. Mire felnéztem, ott állt előttem életem nagy szerelme.

-Szia!- köszönt halkan és letett egy szál rózsát az éjjeliszekrényre. Hányszor lepett meg vele…

-Miért?- kérdeztem egyből. Nagyon jól tudta, hogy mire gondolok, mert nem jött közelebb. A két picúrt visszafektettem a kocsiba, amiben behozták őket és betakargattam.

-Meg akartalak védeni. Ijesztő fenyegetéseket kaptam, de addig nem figyeltem rájuk, míg nem jött egy, ami egy hullát is ábrázolt. Egy szőke, fiatal lányt vérbe fagyva. Akkor értettem meg, hogy ha nem hagylak el, akkor bajod esik. És tudtam, hogy ha nem szólok semmit és fájdalmat okozok, akkor nem keresel majd. Így is lett. Eltűntél és semmit nem hagytál magad után, kivéve ezt.- nyúlt a zsebébe és elővette az ezüstláncot, amit majdnem egy éve kaptam tőle.- Fájt, hogy ennyire messzire vagy és senki nem mondott semmit. Hónapokig éltem úgy, hogy csak annyit tudtam, élsz és jól vagy. De ez is megnyugtatott. Majd beavattam Markot, mikor elváltam.- nézett félve. Ekkor már szaporábban vettem a levegőt.- Azért mondtam el neki, hogy értse, hogy soha nem akartam rosszat neked. Megígértettem vele, hogy nem szól neked róla és megtette. És tudtam, hogy ő sem mondhat rólad semmit, mert megígérte. Nem is faggattam, mert nem akartam, hogy megszegje az ígéretét. Egészen a mai napig nem történt semmi. Reggel aztán hívott a magánnyomozó csoport vezetője, hogy elkapták azt, aki fenyegetőzött. Kiderült, hogy megszállottan imádja Lewis-t és van egy kevés elmezavara is. Azt hitte, hogy így majd az ő kedvence lesz a bajnok és a rögtönzött vizsgálatok alapján volt gyilkos szándéka.- fejezte be a kis monológot. Nekem már az eleje is sok volt, nemhogy a vége. Eszembe jutott, hogy mi minden történhetett volna velünk… szinte rosszul lettem. Kimi mellém lépett, leült az ágy szélére, az egyik kezét a szívemre tette, a másikkal megfogta a kezem. Mindig így nyugtatott. Becsuktam a szemem, mélyeket lélegeztem és szép lassan ismét nem volt semmi bajom. Éreztem, ahogy a keze lassan eltávolodik tőlem.

-Csókolj meg!- suttogtam. Ilyenkor mindig ez következett, de tudtam, hogy most nem tenné meg, nehogy eljátssza azt a parányi esélyét, amivel még kötődik hozzám. Az ajkai hozzáértek az enyémekhez és mézédes csókot nyomott rájuk. Teljesen lenyugodtam, végre úgy éreztem, jól vagyok. És még boldog is, hiszen mellettem volt ő is. Vagyis már nem ült ott, velem, mert ott állt a gyerekeink kocsija mellett és csak nézte őket.- Jobban már nem is hasonlíthatnának rád.- léptem mögé és átöleltem hátulról. A keze az enyémre csúszott.

-És évek múlva majd megnézzük, hogy Petra mennyire lesz olyan, mint te…

-És Matias pedig olyan, mint te.- mosolyodtam el, mire megfordult. Szorosan öleltük egymást, mikor nyílt az ajtó és beléptek a többiek.