Kimi ragaszkodón fogta Vénusz kezét. Csak nézte, ahogy békésen aludt a kórházi ágyon. Milyen rég volt, mikor ugyanígy látta, jutott az eszébe. Nem akarta elhinni, hogy megint idáig jutottak. Mintha valami felsőbb erő mindig közéjük állt volna. Elhatározta, hogy most minden erejével meg fogja akadályozni ezt. Nem tudta igazán, hogy mit is tehetne ellene, de azt tudta, hogy mindennél fontosabb neki Vénusz boldogsága. Lassan szavakba, majd mondatokba formálta a gondolatait.

-          Mindent én rontottam el… te nem hibáztál, én nem láttam tisztán a dolgokat, és egy másik nő csapdájába sétáltam… Jenni, sose akarta a gyerekeket igazán… csak az anyagi biztonság és a látszat kellett neki… ha már akkor tudtam volna… sose hagytalak volna el…- magyarázta bűnbánóan Kimi.

-          Ha ez még számít valamit… már csak a gyerekek miatt vagyok vele… de már folyamatban van a válásunk.- folytatta Kimi.

A nő továbbra is békésen aludt. Kimi aggodalmas arccal nézett rá. Végigsimította az arcát és a haját. Olyan kortalannak tűnt, ahogy feküdt lecsukott szemekkel.

- És kérlek, ne ellenezd a fiad kapcsolatát Sisuval! Ők nem tehetnek arról, hogy én fájdalmat okoztam neked… ne Sebet büntesd ezért! Ha úgy akarod, büntess engem… de őket ne!

Kimiből csak úgy áradtak a szavak, míg meg nem érkezett egy nővér, aki ellátta a nőt. Kimi addig járt egyet az épületben, de aztán sietett is vissza Vénuszhoz.

Leona kicsit zavartan állt meg a szülei előtt, nem is tudta hogy kezdjen bele a dolgokba. Az apja próbált segíteni neki.

-          Vénusszal van valami?- kérdezte aggodalmasan, mikor látta a lány zavartságát.

-          Apa… szóval… igen.

-          De mi van, mond már!- kérte felállva a fotelból.

-          Kórházban van.- válaszolta lehajtott fejjel Leona.

-          Hogy mi?- kérdezte mindkét szülő egyszerre.

Értetlenül néztek a lányra.

-          De ezt honnan tudod? És hogy? És mi történt? És mikor?- kérdezte értetlenül Sebastian.

-          Apa…talán jobb lenne, ha kettesben maradhatnánk…- vélte Leona.

Sebastian a lányára, majd feleségére nézett.

-          Anyád előtt is nyugodtan elmondhatod.- nyugtatta meg Sebastian.

-          Oké.- egyezett bele a lány.- Az úgy volt, hogy Sebet felhívtam, hogy próbáljon beszélni vele, mert aggódtam érte… szóval elment hozzá… de nem tudtak beszélni, mert elküldte őt. Aztán Seb megkérte, vagyis Kimi úgy gondolta, hogy megpróbál beszélni a nagynénémmel.- itt megtorpant egy pillanatra, és lopva nézett a szüleire. Mindkettőn értetlenséget látott. Leona folytatta a történetet.

-          Szóval, mikor Seb hívott, már Vénusz kórházban volt, Kimi vitte be, mert eszméletlen volt, mikor rátalált…- nem tudta folytatni, mert a sírással küszködött, az apja bíztatón ölelte át.

-          Mi történt vele?- kérdezte Danica aggodalmasan.

-          Altatót vett be… nem tudni mennyit.- válaszolta révetegen és fejét az apja vállára hajtotta Leona. Az anyja megsimogatta a lány vállát, majd Sebastianét is. A férfi hálásan nézett rá. A gondolatai viszont nagyon aggodalmasak voltak. Rögtön az jutott  az eszébe, hogy újra megtörtént, ami régen. És akarva akaratlanul is újra magát hibáztatta a történtekért, mert ha ő nem adja neki oda a kulcsokat, nem maradt volna egyedül, és talán nem fordult volna ennyire magába.

-          Ne hibáztasd magad!- hallotta valahonnan a távolból a felesége hangját.- Ha itt maradt volna, akkor se biztos, hogy fel tudta volna dolgozni a történteket… és jusson eszedbe mindig, hogy Kimi felbukkanása indította el a folyamatot.- próbálta meggyőzni Danica.

-          Oda kell mennem, látnom kell.- jelentette ki, majd kibontakozott a lány öleléséből.

Mindkét nő csak némán állt és nézte őt.

-          Van még valami.- szólalt meg halkan Leona.

-          Igen?- kérdezte aggodalmasan Sebastian.

-          Seb és Sisu, aki Kimi lánya idejön, mert a lánynak autóbalesete volt, és még nem épült fel annyira, hogy el tudja magát egyedül látni… én pedig megígértem Sebnek, hogy segítek neki.- vallotta be Leona.

Először szemöldök ráncolva néztek a szülők a lányukra, majd Danica szólalt meg.

-          Ez természetes. Akkor segíts rendbe szedni a vendégszobát!- kérte Leonát.

-          Köszi, és bocsi, ha egy gonddal többet okoztam.

-          Ugyan már!- szólt rá az apja.

Leona hálásan nézett rájuk.

Sebastian elköszönt tőlük, majd a lánya által megadott cím felé vette az irányt.

Mikor Kimi kilépett a kórteremből ismerős, de rég nem látott alakot pillantott meg a folyosón. Félreérthetetlenül feléje tartott. Megállt előtte. Mindketten zavartan és értetlenül néztek egymásra.

-          Helo.- köszönt először Sebastian.- A lányom keresztanyja…- próbált valami magyarázatot adni ottlétére.

-          Helo, hát értem.- válaszolta elgondolkodva Kimi.

Majd kezet fogtak.

-          És van valami változás?- kérdezte aggodalmasan Sebastian.

-          Nem… nincs. És sajnálom.- válaszolta lehangoltan Kimi.

-          Ez a minimum.- válaszolta komoran Sebastian.

-          Tudom, hogy miattam került ilyen helyzetbe.- vallotta be Kimi.- Tudom, hogy mindenkit váratlanul ért a válásunk… de nem volt más választásom…- magyarázta Kimi.

-          Hogy nem volt?- kérdezte rosszallóan Sebastian.

-          Ez egy bonyolult történet…

-          Na persze!- méltatlankodott Sebastian.

Nem tudta folytatni a mondatot, mert újabb ismerős bukkant fel. Mindketten csodálkozva nézték a szőke férfit, ahogy közeledett feléjük. Mikor odaért hozzájuk mindannyian zavartan néztek egymásra.

- Na megint teljes a csapat.- állapította meg kissé gúnyosan Sebastian.

Nico értetlenül nézett Kimire, nem értette, hogy mi baja Sebastiannak. Ezt szóvá is tette.

-          Én csak most érkeztem, így nem értem mért vagy ilyen ellenszenves… egyébként meg a fiamtól tudom, hogy mi történt… magához tért már?- kérdezte már Kimi felé fordulva Nico.

Kimi csak a fejét ingatta. Sebastian pedig dühösen fordított hátat mindkettőjüknek.