Seb a lányt támogatva indult meg az ismerős ház felé. Sisu kételkedve nézett ismét a srácra.

-          Ne aggódj már!- kérte Sebastian.- Leona a legjobb haverom, és a szülei sem emberevők.- magyarázta újra a srác.

-          Jó, de nem is ismerem őket, és ők se engem.- ellenkezett a lányt.

További kifogást nem tudott felhozni, mert Leona jelent meg az ajtóban. Eléjük sietett, majd már ketten segítettek Sisunak a lépcsőzésben. A házba érve túlestek a bemutatkozásokon. Majd Leona a vendégszobába vezette őket, Seb pedig behozta a csomagokat. Kicsit zavartan ültek a szobában, majd Seb vette magához a szót, végül egész jól belemelegedtek a beszélgetésbe.

-          Hát lányok, sajnos itt kell, hogy hagyjalak benneteket.- tárta szét a karját Seb.

A lányok megértően néztek rá.

- Aztán szólj minél hamarabb, ha van valami változás anyukád állapotában!- kérte Leona.

- Én is pont ezt akartam kérni.- jegyezte meg Sisu.

- Hát, jók legyetek, és persze, hogy szólok.- kérte Seb.

Elbúcsúzott a lányoktól, és egy kicsit nehéz szívvel hagyta ott Sisut, bár remélte, hogy tényleg nem fogja kényelmetlenül érezni magát.

Leona mosolygott a lányra, de már alig várta, hogy egyedül lehessen. Ezért gyorsan keresett egy kifogást, hogy végre szabadulhasson a lány társaságából. Sisu megértően nézett rá és mosolygott. Leona pedig már ezerszer megbánta, hogy beleegyezett Seb kérésébe.

Visszament a szobájába és bezárta maga mögött az ajtót. Könnyek gyűltek a szemébe. Ledőlt az ágyára és a párnájába fúrta az arcát. Ez neki sok volt egyszerre, hisz még azon se tette túl magát, hogy Seb nem őt szereti, erre beállít ezzel a lánnyal, és neki-, ha nem óhajtja elveszíteni Seb barátságát-, jó képet kell hozzá vágnia. Remélte, hogy a keresztanyja hamar felépül, és rendeződnek a dolgai, mert nem tudta, hogy meddig bírja majd magában tartani az igazi érzéseit.

Konkrétan nem volt baja a lánnyal, mert ő tényleg nem tehetett semmiről, hisz honnan is tudta volna, hogy mit érez Seb iránt.

Végre sikerült neki abbahagynia a sírást. Felült az ágyon és elmerengve bámult maga elé. Magában valami csodáért fohászkodott, hogy ne kelljen neki újból kettesben maradnia a lánnyal. Felkelt, majd szemügyre vette magát tükörben. Kissé elgyötört arc nézett vissza rá, de nem volt ideje rendbe szedni magát, mert csöngettek. Leona egy ideig értetlenül bámult a tükörbe, és csak a harmadik csengetés után eszmélt fel, majd elindult ajtót nyitni.

Szőke, ismerős arcvonású 16-18 év körüli srác állt előtte. Mintha Kimit látta volna fiatalon. Kérdőn nézett a srácra. A srácnak beletelt jó pár másodpercébe mire összeszedte magát és meg tudott szólalni.

-          Szia! Jari Räikkönen vagyok.- mutatkozott be.- Nemrég beszéltem a húgommal, és ő adta meg ezt a címet, hogy egy ideig itt találom meg.- magyarázta a srác.

-          Szia!- köszöntötte Leona zavartan.- Igen, Sisu pár órája érkezett, mert Seb anyukája kórházba került… de gondolom, erről már tudsz.- vélekedett a lány.

Kicsit hátrált, hogy a srác be tudjon jönni az ajtón. Jari zavartan pislogott a lányra. Sose gondolta volna, hogy létezik olyan lány, akiről idáig csak álmodott. Mintha az álmaiból lépett volna ki, a hosszú hullámos vállaira omló aranybarna hajával, ártatlan mélykék tekintetével, és telt, érzéki ajkaival. Visszafogottan elegáns és nőies megjelenésével és lenyűgöző mosolyával.

Hosszú pillanatokig csak álltak és egyikük se tudott megszólalni, annyira a gondolataikba merültek. Leonának is egyből szimpatikus volt a srác, még mielőtt megszólalt volna. Nagyon magával ragadta a lénye, a kissé visszafogott stílusa, a szőke szélfútta hajával, finom arcvonásaival, sportos alkatával és a tengerkék szemeivel.

-          Akkor te lennél Leona?- szólalt meg hírtelen a srác.

Leonának össze kellett szednie magát, hogy értelmesen tudjon válaszolni a srác kérdésére.

-          Iiigen.- válaszolta még mindig zavartan és szégyenlősen elmosolyogott.

-          Hát, le se tagadhatnád, hogy Sebastian Vettel az apád.- állapította meg Jari is mosolyogva.

-          Te se, hogy Kimi fia vagy.- vágta rá rögtön Leona.

Ezen aztán mindketten elnevették magukat, és egymásra vigyorogva indultak el a vendégszoba felé.

Sebastian maga sem értette a reakcióját, hisz már nem arról szólt ez a helyzet, hogy Vénusz kit választ, hanem, hogy végre hajlandó e tisztázni a nő a Kimi és közte kialakult helyzetet.

Szó nélkül hagyta ott Kimit és Nicot, akik értetlenül néztek utána. Úgy érezte, ki kell egy kicsit szellőztetnie a fejét, hogy rendezze a gondolatait és meg tudjon nyugodni.

Vénusz állapotában nem történt változás. Nico is bement hozzá, de a túl sok emlék őt is felkavarta, így inkább kint várakozott a folyosón. Ekkor érkezett meg Seb. Aggodalom ült ki az arcára, mikor megpillantotta az apját. Nico bátorítólag ölelte át, de Seb nem lett jobban ettől se. Rögtön a kórterem felé fordult.

-          Még nem ébredt fel.- szólalt meg az apja.

-          Értem.- válaszolta lehangoltan Seb.

-          Kimi vele van.- tette még hozzá Nico.

-          Gondoltam….- válaszolta elmerengve Seb, majd megindult a szoba felé.

Furcsa volt az anyját így látnia, és Kimi jelenléte is az volt a számára. Kimi felkapta a fejét, mikor a srác belépett a szobába. Felkelt az ágy melletti székről és az ajtó felé indult.

-          Kösz.- mondta halkan Seb, mikor Kimi mellé ért.

-          Ugyan… én rontottam el mindent, ez a legkevesebb…

-          Akkor is… te legalább próbálkozol… nem úgy, mint anya .- válaszolta keserűen a srác.

-          Ő is idővel be fogja látni, hogy nem küzdhet bizonyos dolgok ellen…

-          Remélem így lesz!- bizakodott Seb, majd leült az ágy melletti székre, és megfogta az anyja kezét.

Kettesben maradtak.

-          Anya, ne haragudj rám!- kezdte Seb kétségbe esve.- Sose akartam neked fájdalmat okozni, és ha azt is okoztam, az nem volt tudatos… hisz te vagy nekem a családom, és apa pillanatnyi figyelme sem pótolja az elmúlt éveket, és a törődést, amit tőled kaptam. Hidd el, hogy nem azért választottam Sisut, hogy neked csalódást okozzak…- magyarázta egyre aggodalmasabb arccal a srác.

Épp erőt gyűjtött a további mondandójához, mikor meghallotta az anyja hangját.

-          Elhiszem.- szólalt meg Vénusz fáradtan.

Kinyitotta a szemét és hunyorogva nézett a fiára. Seb arcán egy pillanatra döbbenet ült ki, de aztán összeszedte magát.

-          Anya… hogy vagy? És mindent hallottál?- kérdezte zavarodottan a srác.

Vénusz egy ideig csak hallgatott és nézte elmerengve a fiát.

-          Voltam már jobban is…- kezdte halkan, miközben próbált felülni az ágyon.

Seb segített ebben neki. Vénusz hálásan nézett rá. Vénusz folytatta:

-          És hallottam… mindent.

Seb nem tudott mit válaszolni csak kérdőn nézett anyjára.

-          Tudom fiam… tudom.

-          De akkor mért tetted?- kérdezte értetlen képet vágva Seb.

-          Tudod, vannak dolgok, amikre későn jövünk rá… vagy talán még épp idejében… és vannak, amik csak úgy megtörténnek, akaratunkon kívül.- magyarázta Vénusz.

Seb számára elég ködös volt az anyja mondanivalója, ezt Vénusz is észrevette.

-          Hogy te is értsd, nem akartam ide kerülni… és igazán nem is tudom, hogy kerültem ide… én csak ki akartam kapcsolni az agyam… és bevettem pár altatót.- magyarázta Vénusz, és próbálta felidézni a történteket.

-          Kimi hozott be.- válaszolta félénken Seb.

-          Ő hogy került oda?- kérdezte kissé ingerülten Vénusz.

-          Anya, kérlek!- szólt rá Seb.- Ha ő nem lett volna ott, ki tudja, mi történt volna veled.

-          De mért pont ő? És most is itt van, ugye?- kérdezte kétségbe esve Vénusz.

-          Igen, és végig melletted volt.- jelentette ki Seb.

Vénusz nem értette, mért foglalkozik vele még mindig Kimi… hisz neki ott van a családja.

-          Már csak ez hiányzott.- méltatlankodott tovább Vénusz.

-          Anya, mért olyan nehéz megbocsátani neki?- szegezte a kérdést az anyjának Seb.

-          Hát nem látod, hogy hova vezet, ha felbukkan az életemben?- kérdezte értetlenül Vénusz.

-          Nem. Nem látom. Én csak azt látom, hogy te menekülsz előle mindig… vagy az érzéseid elől. Azzal, hogy engem megértettél, még nem oldódott meg semmi, mert tudom, hogy csak Kimi miatt viselkedtél velem úgy.

-          Jaj, fiam, minden annyira zavaros.- védekezett Vénusz.

-          Nem zavaros, csak te bonyolítod a végtelenségig a dolgokat.- méltatlankodott Seb.

-          De még nem állok készen rá…

-          Csak nehogy megint túl késő legyen.- mondta Seb gúnyosan, majd felkelt az anyja mellől.

Vénusz ijedten nézett rá.

-          Most hova mész?- kérdezte aggodalmas tekintettel.

-          Szólok az orvosnak, hogy felébredtél, és felhívom Leonát, hogy ne aggódjon.- jelentette ki a srác, majd otthagyta Vénuszt a szobában.