-Anya! Merre van a kedvenc felsőm?- kiabáltam le az emeleti szobámból.

-Melyik kedvencedre gondolsz?- jött a válasz a földszintről.

-A Red Bullos, melyik másik?- léptem ki egy farmerben és melltartóban.

-Kislányom! Mi lenne, ha nem így rohangálnál a házban?- jelent meg anyu a lépcső alján.

-Épp el vagyok késve.- mondtam kissé durcásan.

-Jól nézel ki, Kicsi.- jött el mellettem Bruno.

-Gondoltam, hogy bejön, amit látsz.- nevettem rajta. És akkor megláttam, amit kerestem. A kezében volt.- Köszi, hogy elcsórtad.- futottam el mellette és közben kiszedtem a pólómat, majd mire beértem a konyhába, fel is vettem. A bőséges reggeli egy gyorsan elfogyasztott pirítós és egy bögre forró csoki volt, majd már rohanhattam is tovább. Kimentem a garázsba és szétnéztem, hogy mégis melyik autót vigyem magammal. Végül a Hyundai Tiburon 2007-et választottam. Leakasztottam a kulcsot a fogasról, bepattantam a volán mögé és kihajtottam a ház udvaráról is. Szokásomhoz híven megint késésben voltam. De szerencsére nem kellett messzire mennem, a forgalom sem volt nagy és elég nagy gyakorlatom van a vezetésben. Gyorsan átszáguldottam a még álmos kis svájci falun, majd beléptem a munkahelyemre pontosan reggel 7-kor. Az utam egyből a főnökömhöz vezetett. Hétfő van, március közepe és nekem máris új munkaköröm lesz, pedig alig dolgozom itt 3 hónapja.

-Jó reggelt, Mr. Neumann.- léptem be kopogás után. Egy 40 körüli, kissé őszülő, jó kiállású úr ült a hatalmas íróasztal előtt, papírokat lapozgatva.

-Köszönöm, hogy nem késett.- nézett fel rám, majd az egyik székre mutatott, ahová le is ültem.- Tudom, hogy meglepi, hogy ennyire hamar áthelyezem, de úgy gondolom, hogy magának van a legnagyobb tapasztalata az új munkája terén.

-Uram, igazán hálás vagyok azért, hogy ilyen röviddel a diplomám megszerzése után rám mer bízni valami mást.- feleltem.

-Tudom, hogy programszervezőnek tanult, de szeretném tudni, hogy képes lenne-e megszervezni egy élsportoló mindennapjait.- hajolt kissé előre és mélyen a szemembe nézett.

-Úgy gondolom, hogy képes lennék megbirkózni a helyzettel, ha az, akinek a napját szervezem, képes az együttműködésre.

-Ezzel nem hinném, hogy probléma lesz, mivel korban közel állnak egymáshoz. Itt a cím, 8-ra várják magát.- nyomott a kezembe egy papírt, majd újra belesüllyedt az előtte kinyitott aktába. Szó nélkül felálltam és kimentem. Nem kellett messzire mennem, a Zuger See mellett, Zug városában várt rám a megbízó. Szerencsére Steinhausen, ahol mi éltünk, nem volt messze. Gyorsan bepattantam a kocsimba és el is indultam a végállomás felé. Nem hajtottam gyorsan, de így is ott voltam 20 perc alatt. Mivel volt még fél órám, beültem egy kis kávézóba, ahol ittam egy kávét és eligazítást is kaptam. Majd pontban 8-kor csengettem egy kellemes ház kapujánál. Egyből beengedtek, majd a ház ajtajában megláttam a kedvenc Forma-1-es pilótámat, Sebastian Vettelt. Kissé meglepetten nézett az autómra, majd mikor kiszálltam, rám is.

-Téged küldött Chris Neumann?- kérdezte egyből. Annyira meglepett, hogy szólni nem tudtam. Nyugodtan, nem zavartatva magát nézett végig rajtam. Hosszú, csokoládébarna hajam össze volt fogva, az arcomon csak minimális smink volt és egy fekete pulcsi volt rajtam (alatta a keresett pólóval) és egy farmerrel.- Gyere be.- enyhült meg egy kissé. Követtem őt a házba, ahol úgy tűnt, elég sokan vannak. A konyhában láttam az anyukáját és a két nővérét, az emeletről jött le az apukája, a nappaliban pedig benn volt az öccse és Hanna, a barátnője. Egészen egy kis irodáig vezetett, ahová be is mentünk.- Kissé nagy a felfordulás ma.- nyúlt el a kanapén. Én inkább egy széken foglaltam helyet vele szemben.- Mi a neved?

-Ada Freisten.- feleltem kissé remegő hangon.

-Tudom, hogy nőtől ne illik ilyet kérdezni, de megmondanád, hogy hány éves vagy?- kíváncsiskodott.

-20 múltam.- válaszoltam már nagyobb önbizalommal.

-Akkor értem, hogy Chris miért mondta, hogy közel állunk egymáshoz korban. És arra tudnál válaszolni, hogy miért mondta, hogy te szakértő vagy a témában is?- ült fel rendesen.

-Talán azért, mert én vagyok, aki nézi a Forma-1-et és érti is, hogy mi miért történik. Amúgy meg a szenvedélyem a vezetés, csak versenyszerűen nem űzhetem, mert még kislányként megsérült a térdem.

Úgy tűnt, érdekli, amit mondok és nagy kő esett le a szívéről, hogy egy olyan embert kapott maga mellé, aki nem fog bután rábámulni, ha azt mondja, hogy első vezetőszárny. Megbeszéltük, hogy mi lesz majd a feladatom és hogy másnap visszamegyek, mert a családja most utazik haza Németországba és később sokkal több ideje lesz, hogy minden apró részletet lerendezzünk. Elköszöntünk egymástól, majd gyorsan távoztam is a házból. A boldogságtól repkedve indultam vissza Steinhausen-be.