6 órára értünk vissza a hotelba. Vettünk egy szép ruhát. Én lassan elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam, felöltöztem, és egy halvány smink. Kész is voltam. A ruha világoskék színű. Majdnem földig érő. Kicsi csillámok is vannak rajta. A cipő sárga lapos sarkú. Apró kék virágok díszítik.

-          Kész is vagyok. Milyen?

-          Nagyon gyönyörű vagy. Fernando-nak kötelező elájulnia, ha meglát.

-          Inkább ne ájuljon el, mert akkor ki visz vacsorázni?- mosolyogtam.

-          Ez igaz. Itt a táskád.

-          Köszi. De biztos ne maradjak?

-          Ne. Elleszek, eskü. Ne aggódj miattam. Érezd jól magad.

-          Köszi. Mindent. Nem is kívánhatnék jobb barátnőt. - ekkor kopogtattak.

-          Nyugodtan, és csak vidáman.

-          Rendben. – kinyitottam az ajtót. Fernando fekete öltönyben volt, világoskék inggel. A kezében 2 szál sárga virág.

-          Szia. Nagyon jól nézel ki. - nézett végig rajtam.

-          Te meg nagyon elegáns vagy.

-          Úgy néz ki, összeöltöztünk.

-          Valóban. – néztem a virágokra.

-          Jaj, ezt neked hoztam, ezt pedig a barátnődnek.

-          Köszönjük. - mondtuk egyszerre Kittyvel.

-          Hamar vízbe rakom, és jövök. Jössz Kitty?

-          Megyek.

Kimentünk a konyhába, és vízbe raktuk a virágokat. Mély levegőt vettem, és elköszöntem Kitty-től. Mentem, és elindultunk Ferrel. A garázsban beszálltunk Fer fekete Renault-jába. Az út elején nagyon csendben voltunk. Mindketten.

-          Szép a ruhád.- szólalt meg.

-          Köszi, hogy tetszik. Hova megyünk egyébként?

-          Egy gyönyörű elegáns étterembe. Egyik évben a csapattal ott vacsoráztunk, és nagyon megtetszett az a hely.

-          Értem. – néztem közben, ahogy vezet. – Jól tudsz vezetni. Igazán, kényelmes.

-          Hát, tudod, furcsa lenne, ha autóversenyző révemre nem vezetnék jól közúton, amikor nem kell rohanni. – mosolyodott el.

-          Ez igaz. Butaságokat beszélek én itt. – néztem ki az ablakon.

-          Semmi baj. Köszönöm egyébként a dicséretet. Jól esett. Meg is érkeztünk. - Kanyarodott be egy parkolóba. Kiszálltunk, és elindultunk befele. Fernando kérte a foglalt asztalt. Egy pincér odavezetett minket, és odaadta a Menü-t.

-          Te mit eszel?- kérdeztem.

-          Valami tésztát. Paella. A kedvenc ételem. Azt hiszem, azt fogok rendelni. Te?

-          Lehet én is megkóstolom. Még soha nem ettem Paella-t.

-          Nem? Akkor most kötelező megkóstolnod. Bár az igazi mégiscsak az, amit a mamám, és az anyukám tudnak csinálni. Eredeti spanyol recept szerint. Az isteni.

-          El tudom képzelni.

-          Majd talán egyszer megkóstolod.

-          Talán. - mosolyogtam rá.

Jött a pincér, és Fernando leadta a rendelést. Mosolyogva nézett a szemembe.