A templom toronyórája éppen 2-t ütött, mikor leparkoltam egy kellemes családi ház előtt. Kétszintes volt, kívül fehérre vakolva és az előkertben csak úgy zöldellett a fű és a fák. Szó nélkül indultam befelé és Sebastian is követett. Nem is csengettem, csak beléptem. Azt hiszem, meglepte, amit látott. Ahelyett, hogy egy kellemes nappaliba érkeztünk volna, egy hatalmas műtermet láthatott. Mindenhol lámpák, kamerák, sminkes asztalok és hátterek. És megjelent a férfi, akivel telefonon beszéltem.

-Pete!- örültem meg neki.

-Édesem, szia!- indult el felém és 3 puszival üdvözölt. Azt hiszem, Sebnek egyből sikerült leszűrnie, hogy az én drága Pete-em a saját neméhez vonzódik.- Annyira boldog vagyok, hogy vállaltad. Ne mondd el a lányoknak, de te vagy a kedvencem, hisz tökéletes vagy.

-Ne túlozz, kérlek!- pirultam el egy kissé.- Lenne min változtatni.

-Szerintem is nagyon csinos vagy.- szólalt meg először a „főnököm”, mióta megérkeztünk. Ebbe még inkább belepirultam.

-Köszönöm.- motyogtam zavartan és inkább el is fordultam.- Mit kell felvennem?- néztem a fotósra.

-Fenn van, minden az öltöződben, szivi. Nagyon dögös leszel.- kacsintott. Még mielőtt valami nagy őrültséget tettem volna, gyorsan felmentem az emeletre és bezárkóztam az öltözőmbe. Egyből a hatalmas üveg erkélyajtóhoz mentem, aminek nekinyomtam az arcom. Éreztem, hogy le kell higgadnom, mert Seb aprócska mondata igen mélyen hatott rám. Be kellett vallanom magamnak, hogy egyáltalán nem közömbös számomra, de ezt nem szabad kimutatnom. Mikor sikerült visszatérni az eredeti állapotokhoz, felvettem az ágyon heverő ruhákat. Egy Red Bullos top volt, meg egy rettentően mini farmernaci. Ahogy a tükör elé álltam, észre is vettem, hogy ha rövidebb lenne, felesleges lenne felvenni, annyit mutatna. Még gyorsan belebújtam a kényelmes sportcipőbe, majd kinyitottam az ajtót és lementem. Sebastian mellett ott állt egy, a 30-as évei második felében járó, barna hajú férfi. Ő lehetett a főnöke.

-Christian, ő az asszisztensem, Ada.- mutatott be a férfinek, amint odaértem.- Ada, ő pedig Christian Horner, a csapatfőnököm.

-Helló!- nyújtotta felém a kezét és kezet fogtunk.- Azt hiszem, tegeződhetünk, mert nem vagyok én olyan öreg. És a versenyhétvégéken elég sokat kell majd csevegnünk.

-Rendben, nekem oké.- mosolyogtam rá, majd elmentem, mert jött a sminkes. A csapatfőnök igazán szimpatikus volt, pedig úgy képzeltem, hogy lesz majd egy bizonyos vonal, amit nem lépünk át. De ezt ő egyből átugrotta, mikor felajánlotta a tegeződést. És ennek nagyon örültem. Nem kaptam túl erős sminket, csak egy természetesnek tűnő, a ruhával harmonizáló kéket. A számra is csak egy kis szájfény került, a hajamat pedig kiegyenesítették és felkötötték egy egyszerű lófarokba. Úgy tűnt, ez a fotózás nem a nagyzolásról szól. Amint kész volt minden, mentem is az ezüst háttér elé és akkor Pete elkezdte igazgatni a fényeket. Ezzel telt el legalább 40 perc, majd végül elkezdődött maga, a fotózás is. Először csak néhány egyszerű képet csinált, amin azt csináltam, amit akarok. Mivel volt egy kedves mókamesterünk is, nem esett nehezemre vidáman mosolyogni. Amint vége lett az első sorozatnak (valamikor 4 után), elmentem inni egy kis vizet. Visszafelé megláttam Pete hatalmas hifi berendezését.- Szabad?- kérdeztem tőle.

-Persze, szívem, csak nyugodtan.- felelte mosolyogva, miközben a laptopján válogatta a képeket. Elkezdtem végigvenni a CD-it. Tele volt romantikussal és filmzenével. Majd végül megtaláltam, amit kerestem. Beraktam a CD-t a lejátszóba és halkan elindítottam. Csendes háttérzajként elkezdett szólni a Beatles. Nyugodtan sétáltam vissza a sminkes csaj asztalához és szemben találtam magam a meglepett Sebastiannal.

-Baj van?- kérdeztem kissé felhúzott szemöldökkel.

-Ez a zene…- kezdte és kissé furán nézett.

-Ha gondolod, cseréld ki nyugodtan.- húztam fel egy kicsit az orrom.

-Nem, eszembe sem jutott.- magyarázkodott egyből.- Csak nem hittem, hogy van a korosztályomban még egy olyan, aki szívesen hallgat Beatles-t.

-Személy szerint a kedvencem.- mosolyodtam el és a következő fél óra azzal telt, hogy ecseteltük a rajongásunkat. Utána vissza kellett térnem a munkához, amit nem szívesen tettem, mert a Sebbel folytatott beszélgetéseim igazán sokat jelentettek. De a munka ment tovább és nem is hagytuk abba egészen este 8-ig. A végére már mindenki unta, de szerencsére be tudtuk fejezni, mert szóltam a másnapi versenyről. Mire mindenem összeszedtem, fél 9 is elmúlt. Elköszöntünk Pete-től és kifelé igyekeztünk. És akkor esett le, hogy nekem még haza kell vinnem Sebit.

-Te nem akartál edzeni, amíg itt voltunk?- kérdeztem, mikor elértünk a Ferrarihoz.

-Ez jobb volt annál. Legalább sikerült még jobban megismernem téged.- dőlt neki a kocsim oldalának.- Viszont holnap verseny. És fogalmam sincs, hogy hogyan jutok én el oda 10-re.

-Mi lenne, ha nálam aludnál?- vetettem fel kissé félve.

-Nem a szüleidnél laksz?- kérdezte meglepve.

-De, azonban van egy lakásom itt, nem messze. Nem nagy, de ha sokáig dolgozom, akkor általában ott éjszakázom. És így a holnap miatt sem kellene aggódnod.

Láttam rajta, hogy fontolóra vesz minden lehetőséget és már kezdtem lemondani arról, hogy jó lesz így neki, mikor…

-Oké, menjünk!- vette fel azt a hatalmas mosolyát és beszállt a kocsiba. Én még egy pillanatig meglepve álltam, majd sikerült felfognom, hogy mit mondott, így beszálltam és elindultam a második otthonom felé.