Reggel vidáman keltem, és később a pályára is vidáman érkeztünk. Sok kisseb riportot csináltunk pilótákkal.

-          Ott van Fernando. Menjünk, és készítsünk vele is?- kérdezte Kitty.

-          Menjünk, naná.

Siettünk Fernando után, de elég gyors volt. Azért utolértük.

-          Fernando. Egy gyors riport belefér?- kérdeztem mosolyogva. Megvakarta a fejét.

-          Nektek bármikor, csak nem most. Sietnem kell. Hamar végzek, aztán, egy fél óra múlva keressetek meg. Oké?

-          Rendben. Köszönjük.

A boxban sétálgattunk. Közben a kötelező szövegeket is felvettük. Fél óra hamar elszaladt, és megkerestük Fernando-t. Adott interjút. Utána épp indultunk volna, mikor megszólalt.

-          Ráértek délután?

-          Attól függ. - mosolyogtam.

-          Miért?- kérdezte Kitty.

-          Ismerek errefele egy Gokart pályát. Jöhetnétek. Elhozom néhány haverom is.

-          Hát, nagy nehezen talán be tudjuk illeszteni a naptárunkba, igaz Kitty?

-          Igaz. Megyünk.

-          Akkor megyek majd értetek. Sziasztok.

-          Szia.

Mivel a napnak koránt sincs vége, és a főnök „izgatottan várja” a napi munka eredményét mentünk, és elküldtük neki a laptopról.

-          El sem hiszem, hogy Fernando Alonso-val fogunk gokartozni. – nevettem.

-          Tegnap vacsoráztál vele. Neked el kéne hinned.

-          Ez igaz. Jaj, Fernando egy olyan rendes ember. Tegnap is olyan őszinte volt. A családjáról beszélt. Nem hittem volna, hogy bármit is elmond a családjáról, mert olyan zárkózottnak mondja mindenki, akiről soha, semmit, semmiképpen nem lehet megtudni. Tegnap olyan nyílt volt.

-          Talán csak nem szereti, ha rajta élősködnek az emberek.

-          Talán igaz.

-          De mindenképpen szerencsés vagy, hogy megismerhetted.

-          Igen. Nem is hiszem el. Mintha csak álom lenne, de ha ez álom, akkor soha nem akarok felkelni.