-         Szóval mi történt? – kérdezte a vasárnapi futam után két nappal Katie, miközben a konyhámban ültünk és spagettit készítettünk.

-         Mondom semmi, épphogy csak ledöntött az ágyra, és folytattuk volna, mikor Jäger berontott, és odaugrott az ágyra.

-         Miért nem tudod azt a büdös kutyát ilyenkor bezárni valahova? – kérdezte mérgesen.

-         Neked lett volna időd, ha eleve úgy mész be a házba, hogy a lábad le se ér a földre, mert a pasi cipel, és közbe őrült módon csókoljátok egymást? – fordultam hozzá.

-         Nem igazán, de ez így nem jó. Le kellett volna feküdnötök! Tényleg utána miért nem folytattátok?

-         Jó, elmondom mégegyszer az egészet neked, jó? Bementünk az ajtón, és most az ágyon vagyunk, hirtelenjéből jön egy kutya, aki megharapja a pasit, aki éppen téged csókolgatott. Lenne hozzá még hangulatod?

-         Hát már annyira nem, de ez így… jajj – kiáltott fel, és összecsuklott.

-         Katie! Katie! Jól vagy?  - Leguggoltam hozzá, és kitapintottam a pulzusát. Kissé megkönnyebültem, de azért még így is igen ideges voltam.

Hívtam a mentőket, Atte-t, Katie szüleit, egyszóval mindenkit akit kellett.

Én már a kórházban voltam Katie-vel, mikor befutottak a szülők.

-         Mi történt? – kérdezte Marie ( Katie anyja)

-         Épp nálam volt, és spagettit csináltunk, na jó ez nem lényeg, és csak egyszerűen összeesett.

-         Összeesett? Csakúgy? – kérdezte tőlem Marie, mire bólintottam.

-         Régebben volt mindig, hogyha idegeskedett elájult. Nem mondtál neki semmi olyat? – kérdezte David ( Katie apja). Nem mondom, ember, de most mondjam el nekik, hogy épp azt beszéltünk, hogy miért is nem feküdtem le a pasimmal?

-         Nem, semmit. Csak a szokványos női dolgokról beszéltünk.

-         Értem – sóhajtott fel David. Én épp leültem a váróban a székre, mikor berobbant Atte.

-         Mi történt? Jól van? Hol van? – zúdította ráma  kérdéseit hirtelenjében. Azt se tudtam hova kapjam a fejem.

-         Ön kicsoda? – tette fel Katie anyja a kérdést Atte-nak.

-         Atte Mustonen lennék,  Katie barátja. De hol van ő?

-         Benn a szobában. Azt mondták, hogy jól van, csak most pihen. De még nem mondták el mi baja – feleltem neki végre.

-         Akkor jó – mondta  megkönnyebülve, majd a többiekhez fordult – Gondolom Önök Katie szülei. Még nem volt szerencsénk találkozni. Remek teremtés a lányuk.

Na így legalább elvannak ők. Én közben bekukkantottam a szobába, ahol Katie épp ébredezett. Nem szólva a többieknek besunnyogtam.

-         Szia Katie!

-         Oh, szia! Azt hittem már anyáék.

-         Nyugi, ők most el vannak Atte-vel foglalva. Mit mondott az orvos?

-         Hat hetes terhes vagyok – jelentette ki halkan.

-         Oh, de hisz ez jó! Kis Atte! – vigyorodtam el.

-         Nem, egyáltalán nem jó – vágott a szavamba.

-         De miért nem?

-         Mert hat hete még nem is ismertem Atte-t, nem rémlik?

-         Tényleg, pedig azt hittem régen történt meg az a hétvége.

-         Pedig alig két napja volt.

-         Oh, azt hiszem rossz a memóriám.

-         Veszem észre.

-         De, várj, akkor T-T-Tom lenne a gyerek apja? – kérdeztem tőle elhűlten, mire csak bólintott egy gyorsat. – Huh, ez durva. Mindenkit már felcsinált az a buzi?  - kérdeztem, mire ő csak nézett. – Oh, bocsi, ezt nem kellett volna pont most mondanom. Máskor megtartom magamnak, bocsi.

-         Áh, semmi. Csak azt nem tudom, hogy Atte-nek, hogy mondom el.

-         Ahogy nekem.

-         Csak úgy simán jelentsem ki neki? – ült fel az ágyban.

-         Hát miért ne? Úgy lesz majd a legegyszerűbb. De azt hiszem most mennem kell. Meddig maradsz itt? Vagyis meddig tartanak itt?

-         Holnapután hazamegyek – mosolygott. – És akkor bepótoljuk a spagettit.

-         Remek – feleltem én is mosolyogva, majd elköszöntem tőle és kiléptem az ajtón.

     Davidék teával a kezükben ültek és beszélgettek Atte-val. Igen csak elvoltak. Ennek örülök. A végén tényleg komoly lesz! Vagyis remélem. Annyira jó lenne, édesek együtt.

-         Katie jól van – mosolyogtam rájuk, miközben ők igen meglepődött arcot vágtak, ahogy láttak kijönni a szobából. – De azt hiszem most Atte-nek kéne bemennie. De csak szerintem. Én viszont most megyek. Sziasztok!

Ez gyors, tömör, és ravasz volt. Na jó, ravasz talán nem, de nem találtam megfelelő szót rá , amivel illessem, így ravasz lett. Megkönnyebülten léptem ki a kórház ajtaján. Sosem szerettem a kórházakat. Kiskoromban rosszul lettem, mégha csak látogatóba is jöttem. Szóval nem igazán szeretem őket.

Beültem az autómba, és elindultam hazafele. Alig indultam el, mikor Toni hívott. Arra volt kíváncsi, hogy tényleg terhes-e Katie. Honnan tudhatja? S majd megjelent a sárga villanykörte. Atte! Szóval Katie elmondta neki.

Pár percig beszéltünk, majd leraktam. Amint megnyomtam a piros kis gombocskát, már csörgött is újra.

-         Szia anya! Lejöttök hétvégére? Oh, persze, jó. Örülök. Tényleg örülök. Okés, szia!

-         Istenem! Addigra rendet kell rakni. Fel kell hívnom Lizzie-t.

                                            *

-         Toni, kibírhatatlan az a csaj. Muszáj vele járnod? Méghogy miattam veszti el a munkáját! Még csak a közelében sem voltam! – dobtam le magam mérgesen az egyik fotelbe, miközben Toni a szobaszervizt hívta.

-         Hallod, Toni, szerintem … na hallod! Toniiii! Te mit csinálsz? – találtam meg a földön fekve.

-         Szerinted?

-         Hát szerintem érzelmes búcsút veszel a padlótól, amire Ajax rápisilt. De ezt ne mondd a szálló izékéjének.

-         Hülye vagy, és izékéjének? – akadt ki. Most mi van, csak a fiatalok használhatják a szlenget?

-         Jól van már, nem kell úgy kiakadni, csak van egy ismerősöm, és így beszél, és rászoktam.

-         Csaj, ugye? – kérdezett rá.

-         Igen, miért?

-         Beakarsz vágódni nála, mi?

-         Nem akarom, nekem nincs szükséem ilyenre, csak úgy vonzóm a nőket.

-         A pénzed vonzza őket, nem te.

-         Ez gonosz! És durva!  - hördültem fel. Jennire célzott. Rá célzott. És ez nagyon gonosz, hogy felemlegette.

-         Ugyan, Kimi, lépj már túl rajta. Egy szemét dög, de  az már rég volt. Amúgy ideje pakolnunk, ha a holnapi géppel megyünk.

-         Nem maradunk még pár napot?

-         Én megígértem anyáéknak, hogy átmegyek hozzájuk, így én megyek holnap. De te maradhatsz, Atte úgyis marad itt még.

-         Hogy-hogy?

-         Katie, - tudod a szabadidős lánynak a barátnője, és Mark unokahúga – összeesett, és most kórházban van, és terhes, és Atte kiborult egy picit, de amúgy jóll van.

-         Oh, ez jó! Így szorosabb lesz a kapcsolatuk, már ha túlélik egymás mellett.

-         Igen, ha túléli. Tényleg, el kéne búcsúznom Alice-től, még csak enm is mondtam neki, hogy holnap megyek.

-         Ugyan! Hagyd el, el lesz ő a búcsúd nélkül is.

-         Ugye, csak azért gonoszkodsz velem és az én kapcsolatommal, mert nem bírod Alice-t.

-         Eltaláltad! Na menj, én vodkázom! – mondtam neki, majd ő sebtében el ment, én meg újabban szoros barátságot kötöttem a vodkámmal. Kiderült róla, hogy igen ízletes, és hogy nagyon kedvel engem. Azt hiszem már most bemákoltam!

                             Oh, Kimi, oh-oh nincs megállj!

                               Idd , idd a voodkáád.

                              Öleld körbe karjaiddal.

                               S kóstold ajkaiiidddaaal.

                                     Ohhh, Kimiiii!!

                                    Oh, Kimi, idd és idd.

                                  Ne hagyj egy cseppet sem.

                                   Légy nagyfiú és idd!

                                    Ne hagyj egy cseppet sem!

                                        Oh, Yes It Is!