Kitty és én bementünk a nappaliba. Fernando az egész kanapét elfoglalta. Leraktam a kisasztalra a tál pattogatott kukoricát, és Fernando lábát leraktam a kanapéról.

-          Na, olyan kényelmes volt így.

-          Bocs, de elfoglaltad az egész kanapét. - nyúltam a TV kapcsolóért, de Fer gyorsabb volt, és elkapta előttem.

-          Nem kapcsolod el. Nem akarok valami buta szappanoperát nézni.

-          Nem is tudod, mit akarok nézni. – nyúltam a kapcsoló után, de elrántotta a kezét.

-          Gondolom. Ott van fent a kisebb TV. Menjetek, és ott nézzétek a buta szappanoperákat.

-          Nem megyek fel, és nem azt nézem. Add már ide. Menj fel te, és ott hallgasd a zenéket.

-          Itt kényelmesebb.

-          Hé, add már ide. Látod milyen?- néztem Kitty-re. Ő nagyban nevetett rajtunk.

-          Látom. Olyanok vagytok, mint az ovisok.

-          Ő olyan. – mondtam.

-          Nem is igaz. – rántotta megint arrébb a kezét.

-          Ha nem adod ide, akkor… Várjunk csak, de buta vagyok. - csaptam a fejemre.

-          Miért is?- kérdezte Kitty.

-          Mert itt leállok vele veszekedni, hogy adja ide, miközben ha jobban átgondolnám, rájönnék, hogy itt a TV-n lévő gombocskák közül van, ami csatornát is vált. - léptem a TV-hez, és kapcsolgattam át.

-          Azt hiszem jobb, ha felmegyek. – állt fel Fernando. Közben épp megtaláltam a TV csatornát. Leültem a kanapéra, és vettem egy nagy marokkal a kukoricából. A srácok épp büntetőt rúgtak. És bement.

-          Gól! Igen. Láttad Kitty milyen szép volt?

-          Láttam. – nevetett Kitty. Gondolom látta, milyen képet vág Fernando.

-          Mit nézel?- kérdezte Fer.

-          Focit. Nem látszik?- vettem még egy marokkal a kukoricából.

-          De, látszik…

-          Milyen jó kis „buta szappanopera”.

-          Én nem hittem volna, hogy te…

-          Focit nézek? Á, dehogy. Én soha.

-          Ezt én is nézem. - akart volna leülni, de én elfeküdtem a kanapén.

-          Jaj, igazad van. Ez tényleg kényelmes. – mosolyogtam rá.

-          Ezt direkt csinálod?- mosolyodott el.

-          Én? Mit?

-          Ezt. Jaj, múltkor mondtam, hogy, az miatt csinálod, igaz?

-          Hogy focit nézek? Nem, csak, kedvet kaptam rá.

Kintről kocsi hangot hallottunk.

-          Szerintem megjött Javi. Én megyek is. Vigyázzatok magatokra. Sziasztok. - mosolygott Kitty, és állt fel a fotelből.

-          Várj, kikísérlek. – pattantam fel.

Kikísértem Kitty-t és elköszöntem tőle. Utána visszamentem. Fernando elfoglalta a kanapét megint. Odamentem a fotelhez, és leültem volna.

-          Ide ülhetsz mellém. – ült fel.

-          Nem. Nyugodtan feküdj. Ha kényelmes, akkor én nem akarlak…

-          Ülj ide mellém, kérlek.

-          Rendben.

Odaültem mellé. Megcsókolt, majd kicsit „összehúztuk magunkat” és elfeküdtünk a kanapén.