Reggel fáradtan ébredtem. Az első pillanatban még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, utána viszont szép lassan megismertem a szobát. Mikor a továbbképzésre jártam Zürichben, akkor laktam ebben a házban. Jane házában voltunk és pont akkor utazott el, mikor nekem elkezdődtek az óráim, így itt laktam. Barátnőm mondta, mert legalább volt valaki, aki figyelt a házára. A szoba, amiben feküdtem, az pedig az volt, ahol akkoriban laktam. Még néhány pillanatig feküdtem, majd kimásztam a fürdőbe és megpróbáltam életet verni magamba. Letusoltam, majd felöltöztem. Végül vettem egy nagy levegőt és lementem a földszintre. A konyhában csak Jane-t láttam.

-Szia!- köszöntem halkan.

-Szia! Hogy vagy?- kérdezte vidáman.

-Köszi, jól.- ültem le.- Többiek?

-Anabell, Kimi és Sebastian úgy egy órája mentek el, Bruno és Fabian meg épp az előbb.- rakott le elém egy csésze kávét, meg egy borítékot.- Seb kért meg rá, hogy adjam oda.

-Köszi szépen!- mondtam és elkezdtem kibontani a borítékot. Egy levél volt benne.

„Drága Ada!

Ahogyan tegnap mindketten megjósoltuk, hiba volt. Ne kérd soha, hogy bánjam meg, mert nem fogom. Tudom, hogy te is akartad és én is. Be kell vallanom, hogy Hanna mellett igazán szürkék a napjaim, de mióta te megjelentél, ismételten tudom, hogy mik azok a színek. A fotózás után megkérdezted, hogy tetszett-e, amit láttam. Akkor nem hallhattad a válaszom, úgyhogy most elmondom. Rég láttam annyira szép lányt, mint te. És ez nem csak a külső szépség, bár a szememben sokkal szebb vagy, mint bármelyik másik nő. De emellett ott van az a belső szépség, amit minden pillanatban sugárzol. Valami olyat ébresztettél fel bennem, amit eddig még nem ismertem. Szeretem Hannát, de kezdem úgy érezni, hogy nem fog örökké tartani. Remélem, hogy azért magam mellett tudhatlak. Ne feledd, hogy nekem mindig mindent elmondhatsz!

                                                                                  Sebastian”

Éreztem, hogy az éjszaka történtek még nem változtattak meg mindent. Benne még nem. Bennem viszont minden kitisztult. Teljes mértékig tisztában voltam azzal, hogy szeretem őt. De Hannatól soha nem fogom elválasztani. Akarattal legalábbis nem. A szavai viszont reménnyel töltöttek el. Mivel 11 múlt, elköszöntem barátnőmtől, majd hazafelé vettem az irányt. A nappaliban meg is találtam a szüleimet.

-Sziasztok!- mentem be. Apám az újságot olvasta, anyu pedig éppen hímzett valamit.

-Milyen volt a tegnap, kincsem?- nézett rám anya.

-Csak olyan, mint mindig. Beszélhetnénk?- kérdeztem. Szerencsére értették a célzást, így mindketten abbahagyták azt, amit csináltak.

-Nem ülsz le?- kérdezte apa.- Rossz nézni, hogy ott ácsorogsz.

-Gyorsan befejezem. Csak azt akarom mondani, hogy elköltözöm a lakásomba.- jelentettem ki, majd el is indultam a lépcső felé.

-De mégis miért?- kérdezték egyszerre.

-Már felnőtt vagyok, ideje a saját életemet élnem.- feleltem már a lépcsőn felfelé haladva és ezzel a témát lezártnak tekintettem. Bementem a szobámba, előkaptam a bőröndjeimet és elkezdtem belepakolni a ruháimat. Mikor ezekkel végeztem, jöhettek a kis kacatok, amik igazán sokat jelentettek. Két dobozba azok is belefértek. Mire mindennel készen lettem, elmúlt este 8 is. (Azért azt hozzá kell tennem, hogy a bátyám eléggé nagy hátráltató tényező volt számomra. Meg az a rengeteg kaja, amit belém akart diktálni… de azért álltam a sarat. J) A késői időpont ellenére mindent bepakoltam a Ferrariba és elindultam haza. Ez volt az egyetlen olyan autó, ami a nevemre volt íratva, így büntetlenül furikázhattam vele. A késői időpont ellenére a szomszéd néni a függöny mögül leselkedett. Nem nagyon zavart. Bevittem minden cuccot, majd a bőröndöket felcipeltem az emeletre is. Kipakolni már nem volt energiám, ezért inkább csak gyorsan letusoltam és bedőltem az ágyba aludni.