Reggel az órám időben keltett, hiszen mennem kellett dolgozni. Szép lassan összeszedtem magam, majd beültem a kedvenc kávézómba enni. Itt viszont addig szöszmötöltem, hogy sikerült fél órát késnem. Épp csak arra volt időm, hogy bekapcsoljam a kocsi riasztóját, mikor meghallottam Hannát.

-Mégis merre jártál a második munkaheted kezdetén? Vagy nem ismered az órát?

Földbe gyökerezett a lábam, ahogy meghallottam a hangját. Nem segített abban, hogy a reggelem kellemes legyen, az biztos.

-Elnézést!- motyogtam és elindultam felé.

-Állj csak meg egy percre!- kapta el a karom, ahogy mellé értem.- Hogy képzeled, hogy…

-Hanna, higgadj le!- hallottam meg azt a kellemes hangot, amire vágytam. Seb jelent meg az ajtóban frissen.- Nincs semmi gond abból, hogy Ada később jött, mert rugalmas a munkaideje. És nem dőlt össze a világ attól, hogy nem volt itt pontban 8-kor.- jött ki az udvarra.- És ha lehet, akkor ne őt faggasd olyan dolgokról, ami a mi magánügyünk.- fejtette le a lány kezét a karomról. Nem feleltem semmit, csak bementem és elidőztem a csendes irodában. Sajnos aznap nem volt lehetőségem megvitatni a történteket a főnökömmel, mert Hanna, mint valami pincsikutya, követte. Még akkor is ott állt mellette, mikor a következő hét eseményeit beszéltük, mivel vészesen közeledett az évadnyitó. Már alig vártam abból a szempontból, hogy végre megszabadulhatok Hannától. Kezdett az agyamra menni, bár lehet, hogy ebben benne van a féltékenységem is. Valamikor 4 után még mindig ott voltam és éppen Jane-nel folytattunk egy elég érdekes eszmecserét, amiben persze elemeztük a kapcsolatomat - már ha annak lehet mondani - mikor berontott Hanna.

-… igen, és akkor… bocsi, de most mennem kell.- változtattam meg a mondandómat, mikor megláttam a lányt.

-Semmi gond. De akkor majd este még átnézek.- felelte Jane.

-Rendben, szia!- tettem le gyorsan.

-Ez felháborító!- akadt ki Hanna.- Nem elég, hogy egész nap itt vagy, a vőlegényem nyakán lógsz, még hosszasan pletykálsz a barátnőiddel is?- vont kérdőre.

-Már elnézést, de én…- kezdtem volna, de félbe lettem szakítva.

-Hanna, mi lenne, ha végre abbahagynád?- jött be Seb is.- Először: Ada azért van itt, mert segít megszervezni az életem. Másodszor: Nem lóg a nyakamon. Harmadszor: Nem pletykál, csak beszélget. Negyedszer: Ezt én magam engedtem meg neki. És végül: Nem vagyok a vőlegényed!- emelte ki a végét.

-Nem engem kellene védened?- háborodott fel a szőke hercegnő.

-Nem védelek, mert te csak vádaskodsz.- válaszolt Sebi nyugodtan.

-Ő volt az, ugye?- fogta magát vissza a nő.- Vele csókolóztál, ugye? Ő hálózott be a hétvégén.

Ahogy meghallottam ezeket a mondatokat, úgy éreztem, hogy menten összeesek. Szinte pánikba estem. Azt hittem, semmit nem tud rólunk.

-És te ezt mind Stefanie barátnőd meséjére alapozod. Látott egy barna hajú lánnyal csókolózni. És én be is vallottam, hogy ez igaz. De miért pont Ada lett volna az a lány?- húzta fel a szemöldökét.

-Mert ő akar magának megszerezni.- vádaskodott.

-Már elnézést, de ez nem a célom.- vágtam közbe. Végre meg is tudtam szólalni.- Én a szombat estét a barátomnál töltöttem, Sebastiant akkor láttam utoljára, mikor Kimivel és a bátyámmal távoztak a gokart pályáról.

-Én már mondtam, hogy Ada nem volt velünk.- nézett Seb a lányra.

-Honnan tudjam, hogy nem hazudsz?- kérdezte a nő. Ekkor elővettem a telefonom és reménykedtem, hogy az illető, akit hívok, érti majd a célzást. Tárcsáztam, majd kihangosítottam.

-Szia, drága, mondjad!- vette fel a férfi. Seb egyből meg is ismerte a hangját és csak reménykedett, úgy, ahogy én.

-Szia, édes!- feleltem neki.- Van itt egy hölgy, Hanna, aki nem hiszi, hogy szombat éjjel nálad voltam. Azzal vádolja a barátját, hogy velem csókolózott az egyik klubban.

-Veled?- kérdezte nevetve.- Az lehetetlen, hiszen mi a bátyádék után legalább egy órával jöttünk el és nálam voltunk Stettbachban. Hacsak abban a 2 percben nem jártad meg az utat oda-vissza, amíg én a konyhában kerestem a pezsgőt.

Felnéztem Hannára és láttam rajta, hogy majd felrobban a dühtől. Mérgesen rohant ki a szobából, majd a házból is.

-Fabian, most megmentetted az életünket.- sóhajtott Sebi.

-Csak Adának köszönd, mert ő találta ki évekkel ezelőtt ezt a jelrendszert.- felelte az unokaöcsém.- De én most megyek, mert kezdődik egy előadásom.

-Majd beszélünk! Szia!- köszöntem el és letettem. Ekkor ismét csapódott az ajtó. Mivel Hanna ismét a házban volt, összeszedtem a cuccaimat és hazamentem.