A

  park egy csendes részében álltam. Testem remegett, az elmúlt órákra gondoltam. Nem értettem mi zajlik bennem és mi történik velem. Léptek zajára lettem figyelmes, de nem fordultam meg. Reméltem, hogy láthatatlan vagyok, és rejtve maradok az illető elől. Nico volt az.

Nem szólt semmit csak egy pulóvert terített a vállamra. Megborzongtam. Némán álltunk egymás mellett.

-         El akartam mondani, de túl gyorsan történt minden…

-         Tényleg nem lett volna időd rá.- válaszolta megértőn Nico.

-         Akkor nem haragszol?- kérdezte Vénusz csodálkozva.

-         Nincs miért. De az érzéseimen ez nem változtat.

Nagyot sóhajtottam.

-         Ez mit jelent?- kérdezte.

-         Megkönnyebbülést, bűntudatot, vágyat, haragot, dühöt, örömöt…szóval ebben a sóhajtásban benne volt minden.

-         Mit szeretnél most?- kérdezte hírtelen Nico felém fordulva.

-         Tudod az egyik barátnőm ma este, azt mondta, hogy még mindig nem tudok a mának élni, mert mindig a jövőre, a holnapra, a következő percre gondolok… most, hogy holnap férjhez megyek… talán most eljött az ideje ennek, legalább egyszer az életben. Ezt szeretném.

-         Akkor a ma éjszaka kettőnké?- kérdezte lelkesen Nico.

-         Remélem.- válaszoltam lassan.

-         Megcsókolhatlak?- érkezett a kérdés.

Én kérdőn néztem rá, mért kérdi ezt meg.

-         Az első előtt nem kérdeztem, talán még nem késő.- magyarázta.

-         Mondom, hogy túl gyorsan történtek dolgok.

-         Akkor most visszautasítasz?- kérdezte lehangoltan.

-         Nem…

Ahogy ezt kimondtam, kezébe vette kezeim és magához húzott, éreztem az illatát, a bőre bársonyosságát, ahogy végig simítottam az arcát, átadtam magam az érzésnek, és a vágyaknak.

Egyszer csak abbamaradt a csók.

-         Gyere!- kérte ő.

Elindultunk vissza az épületbe. Éppen egy lassú szám volt: she’s like the wind. Észbontóan jól táncolt, teljesen elvarázsolt, és még jobban levett a lábamról. Teljesen kész voltam tőle.

Vége lett a számnak és mi azért megkerestük a lányokat, nehogy aggódjanak értem. Furcsa kép fogadott minket. Gerda eléggé bizalmas beszélgetést folytatott  Kimivel, miközben Niki és Nina 1-1 ismeretlen pasival beszélgetett.

Mikor megláttak minket, mintha kissé széjjelebb húzódtak volna egymástól.

Megnyugtattuk őket és megegyeztünk, hogy ha reggelig nem érek haza a sztori az, hogy Gerdánál aludtunk mind a hárman. Tuti ötlet volt, mert Gerda a város másik végében lakik és Lőrinc (a vőlegényem) bizti nem fog kocsiba ülni egy átmulatott éjszaka után.

Kimentünk a parkolóba, ahol egy taxi várt minket, majd elvitt a szállodába.

Mondanom se kell az egész úton csókolóztunk, nem bírtuk ki, hogy ne érintsük egymást…

Mikor a szobájához értem megtorpantam egy kicsit.

-         Elbizonytalanodtál?- kérdezte, mintha ez természetes lenne.

-         Nem csak arra gondoltam, és lehet hogy hülyeség, hogy hány lánnyal tetted ugyanezt.

-         Jó kérdés, nem számoltam, de abban biztos vagyok, hogy így még nem éreztem egyik iránt sem.

-         Pontosan hogy?

-         Többet érzek egyszerű testi vágynál, jó veled lenni, beszélgetni és hallgatni is. Olyan természetesen teszed, amit teszel… lenyűgözöl minden percben… és te, mit érzel?- kérdezte hírtelen.

-         Furcsa de én is csak ezeket tudnám elmondani- válaszoltam halkan.

-         Akkor még bizonytalan vagy?- kérdezte kissé türelmetlenül.

-         Nem.

-         Csak?

-         Félek a helyzettől, nem akarok csalódást okozni neked… olyan más vagy, mert idáig fel se merült bennem ilyen gondolat…

-         Akkor inkább ne gondolkodjunk!- kérte és megcsókolt.

Végig csókolóztuk az utat a szobán keresztül az ágyig. Egymás mellett feküdtünk, ő csendben próbált megszabadulni zakójától, nyakkendőjétől, cipőjétől. Én mosolyogva figyeltem.

-         Segítsek?- kérdeztem felülve.

-         Boldogulok…

Nem hagytam tovább mondani, mert ajkaim az övét érintették, és miközben csókoltuk egymást sikerült eltüntetni az említett ruhadarabokat. Egyszerre néztünk egymásra. És egyre is gondoltunk. Lassan kikapcsolta ruhám pántját, majd óvatosan és kissé remegő kézzel húzta lefelé a csekély ruhadarabot rólam, én mosolyogtam magamban, annyira édes volt… olyan eszményi és mesébe illő.

Csókokkal borította a szabaddá váló részeimet és én időnként meg –meg borzongtam, ahogy a hajtincsei végigsiklottak a bőrömön. Közben lekerült róla az ing és szabad utat engedett a kezemnek, hogy végigsimítsam a hátát, vállát, mellkasát… majd én is csókoltam a szabad részeit. Csak fehérnemű maradt rajtunk, a levegő izzott körülöttünk, zihálva vettük a levegőt, minden érintés, mozdulat felkavaró, perzselő, észbontó volt. Lassan fektetett az ágyra és fölém hajolt, testünk összeért és itt már elvesztünk mind a ketten.