A

rra eszméltem, hogy fázok. Még kisebbre húztam magam össze, de akkor se lett jobb. Próbáltam a takaróért nyúlni, de nem volt sehol. Kénytelen voltam kinyitni a szemem. Először csak résnyire nyitottam, de az éles fény így is bántotta a szemem. Nem értettem mért van ilyen világos. Tán egy percbe is beletellett mire megszokta a szemem a fényt. Furcsa mód a Beatle műszerfalát láttam magam előtt. Felültem. Tátva maradt a szám is. Egy búzamező közepén állt az autó. Na most lenne jó tudni mi a fenét csináltam, amire nem emlékszem.

Kutattam az emlékek közt és próbáltam megkeresni az utolsót, amibe lehet kapaszkodnom. A fehér ruha segített. Igen, esküvőre készültem. De hol a férjem?

-         Te jó ég hát el se jött!- kiáltottam fel,- legalábbis, míg ott voltam addig nem jött.- folytattam hangosan.

Nem ártott volna tudnom mennyit aludtam, hány óra és milyen nap van. Bekapcsoltam a rádiót. Aug. másodika van és 11 óra, tudtam meg.

Előző nap lett volna az esemény, így csak egy éjszakát voltam itt. Itt nem tudtam folytatni a gondolatmenetem, mert egy ismerős alak közeledett felém.

☺

A

ug. 2. reggel 9 óra:

Épp reggelizni készültem mikor a tálcán lévő újság címlapjára pillantottam. Hisz ezt a lányt ismerem, vagyis inkább Nico. Ö vele volt tegnapelőtt a dicsoban, de nem ment férjhez? Vagy mi a szösz?

Gyorsan felkaptam egy farmert és átugrottam a tolmácsunkhoz. Elgondolkodva sétáltam vissza a szobámba. Tényleg nem ment férjhez, sőt annyira nem, hogy nem is tudják, hol van most. Persze se mobil, se GPS, se semmi nála, csak a menyasszonyi ruha lehet feltűnő.

-         Na ezt hallania kell Niconak.- gondoltam.

Rendbe szedtem magam, majd kocsiba pattantam és elindultam a pályára, mert Nico épp tesztelt. Kb. egy órája vezethettem, mikor valami megcsillant a bal oldalamon. Mintha egy tükröt mozgattak volna a napfényben. Lassítottam, és oldalra néztem ahol látni véltem az előbb a fényt. Nem kis meglepetést okozott a fehér Beatle látványa a búzamezőn.

Lehúzódtam az út szélére és elindultam a kocsi felé. Már majdnem odaértem mikor hátra nézett az első ülésen ülő lány, már innen láttam, hogy ő a „szökevény”.

-         Szia, jól vagy?- kérdeztem őszinte aggodalommal, mert nem túl üdén festett.

Ő csak nézett és nem szólt semmit.

- Elviszlek, ahova szeretnéd. Tudod, hogy mindenki téged keres?

Hogy kerül ide Kimi? Nem mertem megszólalni… tuti komplett idiótának tart már így is. Főleg, hogy ha kinyögöm, hogy a legnagyobb bajom hogy éhes vagyok.

-         Érted, amit mondok?- próbálkozott tovább Kimi.

Időszerűnek láttam, hogy megszólaljak:

-         Bocsi, csak még nem vagyok képben teljesen… egyáltalán te hogy kerülsz ide?- kérdeztem csodálkozva.

-         Mindent csak sorjában!- kérte.- Először is egyben vagy, ugye nem volt baleseted?

-         Nem, egyben vagyok, fizikailag biztos.- válaszoltam ironikusan.

Ő csak aggódva nézett rám.

- Éhes, vagy szomjas vagy?

- Mindkettő.- vágtam rá.

- Van másik ruhád? Már csak azért, mert így elég feltűnő vagy, és gondolom nem hiányzik most a nyilvánosság.

- Hááát nincs.

- Akkor nézünk a csomagtartómban valamit neked.- jelentette ki.

- Köszi.- nyögtem ki.- de mégis mit akar tőlem?- gondolkodtam el. De legalább kikerülök innen.- zártam le a gondolatot.

Nagyon összeszedett és logikus volt végig. Hozott ruhát, egy piros ferraris pólót és egy térdnacit, mely eléggé lógott rajtam… de beértem ennyivel. A kocsit otthagytuk, mert már benzin se volt benne. Beszálltam mellé a kocsiba. Rögtön a tükörben szemügyre vettem magam. Nem lepett meg a látvány, csak az, hogy Kimi nem menekült el mikor meglátott. A hajam kissé féloldalasra el volt feküdve és a virágok összegubancolódtak, öröm lesz kiszedni őket. A sminkem szétkenődve, mint egy pandamaci állapítottam meg.

-         Elmondhatod, hogy te már egy pandamacit is furikáztál.- mondtam elmerengve.

Ő kérdőn nézett rám. Én a szemeimre mutattam. Kitört belőle a nevetés, és rám is átragadt, egy ideig csak nevettünk. Szép mosolya van állapítottam meg.

Ő szólalt meg először:

- Szóval Vénusznak hívják a pandamacit.

- Igen, te pedig Kimi vagy, na milyen vagyok?- kérdeztem még mindig nevetve.

- Zseniális. És honnan tudod?- kérdezte komolyan.

- Nézek forma 1-et.

- Az jó.- állapította meg.

- Most mit vársz, ugorjak a nyakadba, mint a többi rajongód és esdekeljek autógrammért a mellemre?- kérdeztem csodálkozva, majd folytattam:

- Egyébként meg nem vagyok jó paszban.

- Bocsi, nálam sincs minden rendben.

- De mégis segítettél, és mit kerestél itt egyébként?

- Láttalak a reggeli újságban, és a tolmácsunk lefordította a cikket.

- Ez szép, akkor tudod mi történt, nem mondom gyorsan terjednek a hírek.

- Igaz hogy senki nem tudja hol vagy most?

- Úgy hiszem.

- Akarsz telefonálni?

- Jó lenne…

- Tessék, nyugodtan.- nyújtotta felém a mobilját.

Kiszálltam az autóból és Gerdát tárcsáztam.

A sokadik csörgésre vette fel. Öröm és meglepődöttség volt hallható a hangján. Gyorsan sztoriztam neki, és megígértem, hogy pár napon belül haza megyek, persze nem Lőrinchez. Egyébként Gerda elárulta, hogy ő se jelent meg az esküvőn fontos, halaszthatatlan üzleti ügye miatt. Forrt bennem a düh, de jobban is éreztem magam ezzel a tudattal.

Visszaszálltam, és megköszöntem a telefont.

-         És most hova?- néztem rá kérdőn.

-         Nicohoz.- jelentette ki.

-         Kihez????- kérdeztem hitetlenkedve.

-         Épp hozzá indultam az újsággal, tudod, most épp tesztelnek.

-         Ez nem fog menni.- jelentettem ki.

-         Mért? Hisz 2 napja elég közel kerültetek egymáshoz, nem hiszem, hogy újat tudnátok mutatni egymásnak.

-         Na jó, hogy értsd, nem köszöntem el tőle, csak egy cetlit hagytam ott neki… és nem is tudom pontosan mi történt köztünk. Na de hogy ezt elmondtam, remélem, nem fogod híresztelni.

-         Kérdezhetek valamit?

-         Aha, de válaszolj először!- kértem.

-         Ígérem nem élek vissza a helyzettel. Szóval miatta hagytad ott az esküvőt?

-         Is.- volt a rövid válaszom.

-         Bővebben?

-         Ez nem olyan egyszerű helyzet, de most nem akarok beszélni róla.

-         Akkor megyünk Nicohoz.- jelentette ki.

Beleegyeztem.

Húsz perc múlva ott voltunk a Ring bejáratánál. Én kint vártam a kocsiban, míg Kimi beszélt Nicoval.

A gondolataimba mélyedtem, és csak arra lettem figyelmes, hogy jobban fúj a szél, felnéztem. Az ajtó nyitva volt, és Nico guggolt mellettem.

- Mióta vagy itt?- kérdeztem ilyedten.

- Nem régóta.

- Nico…- kezdtem volna, de elhallgattatott.

- Majd később mindenről beszélünk, most visszamegyünk a szállodába, és rendbe szeded magad!- jelentette ki Nico.

Némán bólintottam, hogy oké. Megköszöntem Kiminek a segítséget, és beszálltunk Nico BMV-jébe. Egész úton csendben voltunk, és asszem kicsit el is szundítottam.

A szálloda recepcióján kicsit furcsán néztek rám, de Nicoval voltam így oké volt minden.

- Végre víz!- lelkesedtem a zuhany alatt. Áztattam is magam jó ideig. Mikor kijöttem a fürdőből Nicot nem találtam a szobában, csak egy levélkét és ruhát nekem.

Azt írta megbeszélésre ment. Felöltöztem. Jó ízlése volt, rövid, világos farmer szoknyát és világoskék vékonypántos felsőt kaptam, hozzá egy klassz nike papucsot.

Megálltam a szoba közepén és körbe néztem. Mikor először itt voltam nem állt módomban. Nicon gondolkoztam, én csak úgy faképnél hagytam, ő meg ilyen kedves velem. Talán csak a helyzetem miatt, biztos úgy látja én vagyok a védtelen lány, akit fel kell karolnia.

Elnyúltam a kétszemélyes ágyon, mely az ajtóval szemben az ablaknál állt. Felidéztem az együtt töltött időt. Épp az utolsó ruhadarabok elvesztésénél tartottam mikor álomba szenderültem.

☺

A

rra eszmélem, hogy valami csiklandozza az arcomat. Mikor kinyitottam a szemem egy mosolygós szempárt láttam csak.

Felvontam a szemöldököm.

-         Éreztem ám a búcsúcsókod.- válaszolta halkan.

-         De akkor mért hagytad, hogy lelépjek?- kérdeztem értetlenül, még mindig fekve.

-         Lett volna értelme bárminek akkor? Hisz férjhez készültél menni…- kezdte magyarázni miközben az ágy szélére ült háttal nekem.

Én ösztönösen öleltem át. Nem húzódott el, csak a fejét az enyémhez támasztotta. Nem gondoltam volna, hogy ez az ölelés is tud ilyen felkavaró lenni.

Csendben voltunk, nem volt erőnk megszólalni. De mégis én törtem meg a csendet:

-         Akkor mi lesz most? Mármint velünk? Van értelme? Lehet értelme?- zúdítottam rá a kérdéseimet.

-         Mért léptél le az esküvődről?- kérdezte komolyan.

-         Jó kérdés… komolyan azért, mert nem voltam biztos az érzéseimben, a tegnapelőtti találkozás után.- válaszoltam még mindig átkarolva őt.

-         De ennyi nem hiszem, hogy döntő lehetett, volt ott még más is, ugye?

-         Na jó- adtam fel,- amint láttad a vőlegényem elég gazdag és befolyásos ember, akinek a munka az első. Jól elvoltunk, és nem is merült fel bennem, hogy másra van szükségem, míg nem találkoztunk. Akkor hosszú idő óta először éreztem, hogy másra vágyom, és nem ilyen kapcsolatra…- itt egy kicsit megtorpantam, nem tudtam folytatni.

Ö az ölébe húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Hát nem volt sok kedvem beszélgetni ilyen csók után. Szerencsére ő is így gondolta. De azért 10 perc után abbahagytuk, mert volt még mit megbeszélnünk.

- Most már tudod a folytatást?- kérdezte elégedett mosollyal.

- Ez nem ér!- szóltam rá, de mi tagadás hatásos érvei voltak. Újra 20 évesnek éreztem magam, és jelenleg ez kellett nekem.

- Igen, konkrétan rád van szükségem, ezt éreztem és akartam, bár akkor még nem is reméltem, hogy ilyen hamar újra látlak.

- Azért ne gondold azt, hogy szánt szándékkal hálóztalak be, hisz mikor megláttalak, nem tudtam mi a helyzet veled.- mentegetőzött.

- Tudom.- válaszoltam mosolyogva.

- Mit nevetsz?- kérdezte ő.

- Mindig ilyen magabiztos vagy?- kérdeztem tőle.

- Más is ezt mondja, de én nem érzem így, főleg az elmúlt éjjel nem éreztem így. Nagyon kikészültem, hogy talán sose látlak többet, és ha Kimi nincs, lehet, hogy úgy utaztunk volna el innen, hogy így lett volna.- válaszolta.

Ez a válasz meglepett. Most vagy csak együttérzésből mondja, vagy tényleg így van. Jelenleg nem tudtam eldönteni, de ez most nem is volt olyan fontos.

Azért átöleltem, hogy tudja, együtt érzek vele.

-         Meddig maradtok, mármint itt?- kérdeztem, mintha nem tudtam volna.

-          Vasárnapig.- válaszolta röviden, és lehangoltan.

-         Addig van még egy napunk!- válaszoltam lelkesen.

-         Igaz, de az olyan kevés „belőled”. – sopánkodott.

-          Jó ezt hallani.- válaszoltam.

-         A nap további részében ráérek már, mit szeretnél csinálni?- kérdezte.

-         Veled lenni, de komolyra fordítva jó lenne egy váltás ruha és néhány cucc.

-         Haza akarsz menni?- kérdezte értetlenül Nico.

-         Nem, dehogy. Ne érts félre, csak kéne pár cucc, majd Gerda elintézi nekem.- vágtam rá gyorsan.

-         Így már jó. Felhívod?

-         Szabad?

-         Dilis vagy, jóhogy!- válaszolta a fejét rázva.

Míg Gerdával beszéltem ő asztalt foglalt az étteremben kettőnknek. Ki is voltam éhezve valami normális kajára. Szerencsére az ízlésünk és a méretünk is stimmel kedvenc barátnőmmel, és ő készséggel segített nekem, kicsit „bűnösnek” érezte magát a Kimi és közte történtek miatt. Pedig tényleg nem nehezteltem rá.