G

erdával az étteremben találkoztunk. Egy fehér közepes méretű sporttáskával érkezett.

-         Használd egészséggel!- nyújtotta át.

-         Köszi, de ülj le, ne siess!- kértük egyszerre Nicoval.

-         Látom nagy az összhang köztetek.- állapította meg mosolyogva.

-         Igen.- válaszoltam én is mosolyogva.

-         Nem maradhatok soká, mert figyelnek.- mondta miközben azért leült az egyik üres székre.

-         Mesélj, milyen a közhangulat, meg akarnak még „lincselni”?- kérdeztem lehangoltan.

-         Szerinted?

-         Ez nem jó, de mégis konkrétan?

-         A szüleid szomorúak, és aggódnak érted, a lányok megértenek, és veled vannak…- kezdte,- és Lőrinc őrjöng.

-         Jellemző. És mégis mit akar tenni?

-         Kerestet és figyeltet minden ismerősödet. Ezért jó lenne, ha egy időre lelépnétek innen, már ha van rá módotok.- kérte Gerda.

-         Jó kitalálunk valamit.- szólalt meg Nico.

-         Méghogy őrjöng, mikor ő se volt ott? Tőle aztán fel is fordulhattam volna!- mérgelődtem.

-         Nyugi, majd lehiggad, egyébként kiosztottam rendesen.

-         Kösz. És hatott?

-         Legalább már velem nem kiabált.- válaszolta Gerda.

-         És mit akar most?- kérdeztem komolyan.

-         Ő se akarja már a házasságot, mert csorbát szenvedett az egója és a büszkesége. Alattomosnak tart, hogy szó nélkül léptél le.

-         Mintha ez változtatott volna valamin is.- mondtam már kissé nyugodtabban.

-          De legalább nem kell leráznod.- jegyezte meg Nico.

-         Nézzük a dolgok pozitív oldalát!- fűztem hozzá.

-         Mennem kell, nehogy gond legyen, kinek mit üzensz?

-         A lányoknak kitartást, és köszönöm a támogatást, köztük neked is! A szüleimnek hogy ne aggódjanak, jó helyen vagyok, és amint tudom hívom őket. Ja és hogy boldog vagyok.- tettem még hozzá.

Nico ezen elmosolyodott, és én is.

-         Szívesen, neked bármikor, na viszlát fiatalok!- köszönt el Gerda.

-          Akkor most mi lesz?- kérdeztem aggódva Nicotól.

-         Ne aggódj! Beszélek a főnökkel és elintézem, hogy kint aludhassunk a motorhome-ban. Szerintem ez a legbiztosabb.

-         Remélem.- válaszoltam nagyot sóhajtva.

Nico rendezte a számlát, visszamentünk a szobájába és én végre átöltözhettem, bár nem mintha nem lett volna jó a cucc, amit Nico hozott.

Fehér, kantáros vászon rövidnacit, és egy fehér topba öltöztem, hozzá pedig egy rózsaszín-fehér sportcipőt. Egy kicsit sminkeltem is, csak hogy ne legyek olyan gyűrött.

-         Hófehérke.- jegyezte meg Nico mikor meglátott.

-         Ne cikizz! Nekem tetszik.

-         Nekem is, csak egy kis vidámságot szeretnék.

-         Azt én is!- jegyeztem meg.

Átmentünk a főnökhöz, mert Nico úgy vélte illik bemutatnia, ha már ilyet kér tőle. Egész szimpi volt a csávó. Kicsit apára emlékeztetett. Szerencsére belement, egy feltétel volt: korán kelünk és Nico visszajön még a szállodába reggel. Nagyon repkedtünk az örömtől.