-N

a itt lennénk.- mondta Nico mikor kiszálltunk a kocsiból.

-         Egy kis nyugi, végre.- sóhajtottam fel.

-         Gyere.- kérte ő, - van mit bepótólnunk.- tette még hozzá.

-         Mit?- kérdeztem naivan.

-         Majd meglátod.- válaszolta titokzatosan.

Lepakoltunk és én elterültem a kétszemélyes ágyon. Úgy éreztem, mintha álomvilágban lennék. Két nappal ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy én egyetlen egy forma1-es pilótával is meg fogok ismerkedni, hát körbe röhögtem volna. Most meg…

Nico érintése hozott vissza a gondolataimból.

-         Mire gondolsz?

-         De útálom ezt a kérdést!

-         Szóval?- kérdezte, mintha nem is hallotta volna a kijelentésem.

-         Nem fog hiányozni a társaság és a buli?- kérdeztem aggódva.

-         Majd bepótolom.- legyintett.

-         Nélkülem?- kérdeztem csalódottan.

-         Rajtad múlik.- válaszolta.

-         Szóval mehetek veled?

-         Ha bírod.

-         Mégis mit?

-         Az éjszakázást, a piálást, a csajozást… jaj ezt hangosan mondtam- kapta a kezét a szája elé.

-         Mond hány éves is vagy?- kérdeztem komolyan tőle.

-         Mért érdekel az téged?

-         Nehogy azt mond, hogy nem illik ilyet kérdezni!

-         Ha ragaszkodsz hozzá, de mért is?

-         Csak tudni akarom mire is számíthatok tőled.

-         Mért, az kor függő?- kérdezte meglepődve.

-         Szerintem, kell egy bizonyos kor, hogy benőjön az ember feje lágya… -elmélkedtem.

-         Én már túl vagyok rajta.- jelentette ki.

-         Majd meglátjuk.- válaszoltam makacskodva.

Ő meg gyorsan megcsókolt.

- Szóval?- kérdeztem mikor levegőhöz jutottam.

- 23.

- Fiatal, de nem reménytelen.- állapítottam meg.

- Te most kötözködsz velem?- kérdezte felhúzva a szemöldökét.

- Hát, ha hagyod.

- Na jó ezért büntit kapsz!- jelentette ki.

- Mi lesz az?- kérdeztem kíváncsian.

- Neked is el kell árulnod hány éves vagy.

- Muszáj?- kérdeztem kelletlenül

 - Nos?- kérdezett vissza.

- Oké, 29 vagyok. Most jobb? – kérdeztem durcásan.

- Nem is látszik.- állapította meg.

- Gondolom, reggel nem ezt mondtad volna.

- Háát…

- Váltsunk témát!- kértem miközben gyorsan megcsókoltam.

Már majdnem besötétedett, Nico ötlete volt, hogy sétáljuk körbe a pályát. Elindultunk, a boxutcát is útba ejtettük.

-         Maradj itt!- kérte miközben megálltunk a Williams boxánál- és ne kérdezz semmit, 5 perc és itt vagyok.- ennyit mondott és eltűnt a boxban.

Tényleg itt volt az ígért időn belül, az egyik kocsijukkal.

-         Hát ez?- kérdeztem ámulva.

A kezembe nyomott egy overallt, és intett, hogy öltözzek. Megint otthagyott.

- Nem lesz ebből gond?- kérdeztem miközben kiszállt a másik kocsiból.

- Ne aggódj, nem rúgnak ki érte.

- Remélem is.- tettem hozzá.

Gyors tanfolyamot tartott a kezeléséről, majd egy bátorító csókot adott. Hát kellett is.

-         Én megyek elől, te jössz utánam, csak követned kell a nyomom.- magyarázta-, Ne aggódj, nem megyek gyorsan, ha gond van, emeld fel a bal kezed és húzódj le, oké?- kérdezte komolyan.

Én kétségbeesetten néztem rá, de azért okéval válaszoltam.

Beszálltunk a kocsikba. Tényleg lassan ment, így még élvezhető volt a vezetés, de aztán fokozatosan növelte a sebességet. A szemem a pályára és a kocsijára tapadt, már szinte alig bírtam követni az út vonalát. A szívem és a gyomrom a torkomban volt, de fokozatosan visszahúzódtak, és az utolsó kanyar után már élvezni is tudtam a sebességet.

Azért megkönnyebbültem mikor kint voltam a kocsiból.

Szó nélkül öleltem át Nicot.

-         Ennyire rossz volt?- kérdezte bűntudattal a hangjában.

-         Be kell vallanom nagyon féltem, de a végére már kezdett oldódni bennem a feszültség. Összességében klassz és felemelő érzés volt, de nem leszek forma 1-es pilóta az tuti.

-         Akkor nem lőttem annyira mellé?- kérdezte reménykedve.

-         Nem, dehogy. Mégis mennyivel mentünk?

-         200 km/h-val átlagosan.

-         Jesszus!

-         Nem nézted a kijelzőt, mi?

-         Rá se mertem nézni elég volt az utat figyelni és téged.

-         Ügyes voltál, és büszke vagyok rád!- jelentette ki.

Édes volt, ahogy megcsókolt.

Már besötétedett mire visszaértünk a home-ba.

-         Olyan nyugodt itt minden.- mondtam miközben ledőltünk az ágyra.

-         Igen, jó lenne, ha így maradhatnánk örökre.- ábrándozott Nico is.

-         Én el tudnám viselni. Figyelj Nico- kezdtem kicsit félve- beszélnünk kéne valamiről.

-         Mi a baj?- kérdezte meglepetten.

-         Nincs baj, csak nem akarom, hogy kinevess, ígérd meg, hogy nem teszed!- kértem tőle miközben a mellkasára hajtottam a fejem.

-         Oké ígérem, miről van szó?- kérdezte, miközben simogatta a karom.

Meg kell „halni” ettől a pasitól, hogy tud ilyen hatással lenni rám, én mindjárt rávetem magam, lesz, ami lesz.

-         Szóval mikor reggel illetve délelőtt felébredtem melletted elég kómás voltam és asszem néhány óra kiesett a tökfejemből… és nem értettem mért van rajtunk ruha… szóval nem is történt semmi köztünk? Vagy tényleg nem emlékszem, mert hiába erőltetem az agyam, nem ugrik be semmi, valamire csak kéne emlékeznem ha…

-         Ne is folytasd, én is hosszasan töprengtem ám ezen, végül arra jutottam, hogy van mit bepótolni, és ígérem emlékezni fogsz rá, mint szép eseményre, ha neked is oké így.

Miközben ezt mondta, felém fordult és felkönyökölt, hogy a szemembe tudjon nézni.

-         Akkor ezt kell bepótolni.- válaszoltam megvilágosodva.

Nem válaszolt, csak gyengéden simogatni kezdett, ajkaink közelítettek egymáshoz, lassan összeértek és olyan szenvedéllyel csókolt, hogy azt hittem máris elolvadok. Átkaroltam a nyakát és a vállát, a hátát simogattam. Keze a nadrágom csatjával bíbelődött, de a csókot egy pillanatra sem hagyta abba. Lassan bontott ki a nadrágból, és minden egyes porcikámat apró puszikkal látta el. Mikor a derekamnál tartott majdnem felkiáltottam, hogy ezt az érzést már nem lehet fokozni…

Tévedtem, lehetett.

Mikor lekerült a nadrág, én is akcióba léptem egy mozdulattal lekaptam az ingjét és csókoltam ahol értem, ő csak mosolygott mikor lopva ránéztem.

-         Mi van?- kérdeztem halkan tőle.

-         Édes vagy, meg minden…

-         Te is.

-         Gyere!

Azzal felkapott és a fürdő felé vitt…

A maradék ruhánkban álltunk be a tus alá. Ő mögém lépett és szorosan átölelt, majd lekerült rólam a póló is. Ő gyorsan megszabadult a nadrágjától…és már csak arra eszméltem, hogy egyikünkön sincs ruha. Még mindig mögöttem állt, két kezével simogatott, majd maga felé fordított, csukott szemmel kerestem meg az ajkait, a nyakát, mellkasát csókoltam. Közben izmos hátát és fenekét simogattam. Szorosan magához húzott, a vágyaihoz nem fért kétség. Felkapott, én combjaimmal átkaroltam a derekát, behátráltunk a szobába…

Az ágyra kerültem, és utat engedtem vágyainknak. Szédítő volt minden mozdulata, a nedves hajáról lehulló vízcseppek még jobban fokozták az izgalmamat, nem engedtem, hogy tovább halogassa a dolgokat, föléje kerültem és ráültem. Az arckifejezése mindent elárult…

- Szóval így szereted…-gondoltam magamban.

Ez a srác tényleg a legszenvedélyesebb volt.

Minden egyes mozdulatomra megremegett, élveztem a helyzetet, mert tudtam hogy neki is jó így.

Aztán hírtelen mozdulattal maga alá gyűrt, a szemei azt sugallták „ezt te se úszod meg!” Srác még így összhangban nem volt velem, zene nélkül is ritmusra mozogtunk, ugyanarra a ritmusra… és a beteljesedés nem váratott magára.

Jóleső fáradsággal terültem el az ágyon, ő mellettem feküdt, lecsukott szemekkel. Nem mozdultunk, keze az enyémhez ért, megszorította, így tudatta, hogy már egész lényünkkel összetartozunk.

Gyorsan álomba szenderültünk.

Az ébresztőóra hangjára eszméltünk. Hajnali 5 volt. Kint már kezdett világosodni.

Fel akartam Nicoval kelni, de nem engedte. Újra álomba merültem.