11

-kor ébredtem. Sajnos egyedül. Összeszedtem magam, és próbáltam emberi külsőt varázsolni magamnak. Nem voltam túlságosan megelégedve az eredménnyel. Előkerestem az ügyvédnő számát, aki segítőkész volt, és megígérte, hogy közvetít az ügyben Lőrinc és köztem. 5-re beszéltünk meg találkozót egy közeli kávézóban. Majd Gerdát hívtam. Jó hírrel szolgált, Lőrinc már nem is foglalkozik a történtekkel, és el is utazott egy időre, valami konferenciára. Az öccsét bízta meg az ügyei, mármint a velem kapcsolatos dolgok intézésére. Egy kikötése volt, mire visszaér a konferenciáról, az összes cuccom tüntessem el a házból. És egyébként reméli, hogy soha az életben nem fogunk találkozni. A miértek pedig nem érdeklik.

Elmerengve ültem a kávéscsészém előtt, ha már nem alkohol, legalább koffein hiányom ne legyen!

Azon gondolkodtam, hogy ez túl könnyen ment, vagyis megy. Nem volt rendjén valami. Egyetlen dologra tudtam gondolni, hogy Lőrincnek lehetett más nője, míg együtt voltunk. Na ennyit a nagy érzelmekről. Ha ez így igaz, akkor meg egyenesen örülök, hogy még időben leléptem.

Kopogtak.

Kimi volt az, most ital nélkül jött szerencsére.

-         Jó reggelt!- köszöntöttem.

-         Az már régen volt.- jegyezte meg.- Hogy vagy?- tért a lényegre.

Én elmeséltem a fejleményeket.

-         Akkor már rám nincs is szükség itt tovább.- mondta és indulni készült.

-         Nem mész sehova!- szóltam rá.

-         Mért is?

-         Mert nem akarom, hogy azt hidd csak a „lelki szemetesládám” vagy!

-         Akkor még mid vagyok?- kérdezte kíváncsian.

-         Az egyik legjobb barátom.- válaszoltam.

-         Csak az egyik?- kötözködött.

-         Igen, mert még van 3 barátnőm is.

-         Jó akkor a negyedik helyen vagyok befutó?

-         Persze mert téged nem régóta ismerlek.

-         És csak azért?

-         Igen.- válaszoltam kiakadva.

-         Mennyire más, mint Nico.- villant át az agyamon.

Ő nem volt a megtestesült magabiztosság, bár tudta mennyit ér, de érződött a bizonytalansága is, ha váratlan, és számára ismeretlen helyzetbe került.  Szóval olyan ember volt, aki szívesen segít másoknak köszönetet nem várva, ha pedig megköszönik, még zavarba is jön. De ő is makacs volt, és szeretett irányítani. Ez tetszett benne, na meg az, hogy bizonyos határokat tiszteletben tartott, nem akart „rámászni” az emberre.

- Jól van.- válaszolta csendesen.

- Ne már!- kértem.- Akkor én is kérdezek valamit. Te milyen helyet szánsz nekem a kapcsolataidban?

Látszott, hogy ez a kérdés váratlanul érte.

-         Ezen még nem gondolkoztam.- ismerte be őszintén.- De előkelőt!- tette hozzá gyorsan.

-         És minőségben?- provokáltam.

-         Túl jó kedved van már!- jegyezte meg.

De azért válaszolt:

-         Barátit mindenképp.

-         Nekem ennyi elég, hisz még pár napja azt se tudtad, hogy létezem ezen a bolygón.

-         Bizony, de nincs kedved inkább ebédelni? Nekem sincs bajom a negyedik hellyel.

-         Oké, főzzek valamit?

-         Tudsz?

-         Dilis vagy!- hagytam rá és csak legyintettem.