M

ikor lenyugodtam, kisettenkedtem a szobából, de a frász jött rám, mert majdnem keresztül estem Kimin. Ugyanis ott ült az ajtó mellett, felhúzott lábakkal a földön. Asszem el is aludt, mert nem vett észre. Visszamentem egy takaróért és betakartam, lecipelni úgyse bírtam volna. Kerestem valami erőset, mert megint jött a kézremegésem. Totál idegbeteg vagy alkoholista leszek a végén futott át az agyamon. Egyik se hiányzott, csak most egy pár órára lazítani akartam. Most néztem az órára, már du. 5 volt, jól elment az idő a vásárlással állapítottam meg. Kiminek meg kötélből vannak az idegei. Tényleg nem is kérdeztem, ő mit vesz fel este. Bár azok után, hogy nem láthatta rajtam a ruhát, nem hiszem, hogy beavatna.

Leültem a konyhába egy üveg whisky társaságában. Nem nagyon szerettem, de mást nem találtam. Nem tudom mennyit ülhettem itt, csak egyszer zenére lettem figyelmes. Most egy Robbie Williams szám ment: Rock DJ. Szerettem ezt a számot, felkeltem és átmentem a nappaliba. Kimi a földön ült. Rögtön észrevett. Kérdőn néztem rá.

-         Megegyeztünk, hangosabban fogok közlekedni, úgy gondoltam ez jó lesz.- magyarázta.

-         Ötletes, egyébként jól aludtál?- kérdeztem kissé melankólikusan.

-         Ja, leszámítva, hogy mindenem sajog.

-         Nem csoda.

-         És te? Lehet már veled beszélni?

-         Lehetni lehet, de nem tudom, miről akarsz. Én egy csődtömeg vagyok, az összes pasit elszúrom, aki valamit is számít nekem.- válaszoltam csüggedten.

-         Sajnálom, de ne magad hibáztasd, kérlek!

-         Mért ne? Hisz én léptem le az esküvőmről, és én hagytam ott a biztosat a bizonytalanért…

-         Inkább a bizonytalant a még bizonytalanabbért, szerintem, de nem rosszindulatból mondom ezt. Szeretném én is, hogy újra jókedvű és boldog legyél.

-         Akkor már ketten vagyunk, akik így akarjuk, de tudsz rá receptet?- kérdeztem mellé ülve a földre.

-         Nézd-, kezdte komolyan,- először is próbáld meg kizárni az emlékeket pár órára, szerintem sikerülni fog, mert olyan helyre megyünk, ahol nem lesz rajtam és Mikán kívül más ismerős. Remélem ez elég. Most viszont készülődni kéne.

-         Igen, azt hiszem megyek ,és rendbe szedem magam. A ruhám?- kérdeztem érdeklődve.

-         Még a kocsiban.

-         Akkor megyek érte.

Szerencsére nem sokáig aludt Kimi, így nem volt időm eleget inni ahhoz, hogy megártson. Megfürödtem és felvettem a ruhát. Tetszett a végeredmény. Elegáns, visszafogott és mégis érdekesnek láttam magam benne. Reméltem ezt azért más is így látja. Ha nem, akkor is jól érzem magam benne. Bezseléztem a hajam, kifestettem magam, bordó és fekete szemfestéket használtam, elég vadra sikeredett, de most ez kellett. Mikor leértem a nappaliba Kimi már ott volt „teljes harci díszben”.

-         Nem értem, hogy csinálod.- tűnődtem.

-         Mit?

-         Te mindig hamarabb elkészülsz, mint én. Pedig én is nagyon sietek.

-         DE mondom, hogy nőből vagy…- tette hozzá viccesen.- Ne tiltakozz ellene! Egyébként tényleg jól áll a ruha, te biztos ez a lány volt tegnap velem a szüleimnél?- kérdezte gyanakvón.

Már fel se vettem a csipkelődéseit, hátha akkor hamarabb „leszáll” rólam. Csak egy „köszi”-t nyögtem ki.

-         Semmi visszavágás?- kérdezte.

-         Semmi. Ja és te is jól nézel ki.

Tényleg jól nézett ki. Bordó alapon fehér, függőlegesen csíkos inget és fekete egyenes szabású, néhol koptatott farmert viselt.

-         Mehetünk?- kérdezte felvonva a szemöldökét.

-         Igen.- válaszoltam sóhajtva.

Természetesnek vettem, hogy elfogadom a karját, és belé karolok.

Kb. fél 8-ra értünk oda. Már elég sokan voltak Mika házában. Nem volt messze Kimiétől, de azért kocsiba ültünk. Elég lesz hazafelé sétálni. Már messziről észrevette Kimit és intett neki.

-         Helló, isten hozott itthon.- köszöntötte Mika.

-         Tudod mindenütt jó, de …

-         Ne is folytatsd!- vágott közbe.

Aztán hozzám fordult:

-         Szóval veled beszéltem telefonon. Tényleg jó volt a ruha választás.- mért végig szakértő szemmel.

-         Köszi. Örülök, hogy személyesen is találkozunk.

-         Én is, naná! De menjünk beljebb, ne fagyoskodjatok!- kérte Mika.

Bekísért és kért 1-1 italt nekünk, majd otthagyott minket kettesben a pultnál. Lányok jöttek és mind Kimire voltak kíváncsiak. Először tetszett, hogy ennyire oda vannak érte, de egy ponton már kezdett idegesíteni. Az is segített ebben, hogy sorra fogyasztottam a vodkákat. Aztán Kimi pár percre magamra hagyott. Mármint az ő állítása szerint volt pár perc, nekem évszázadnak tűnt.

-         Na ittál már eleget ahhoz, hogy táncoljunk?- kérdeztem nem szűnő mosollyal Kimitől.

-         Most?- kérdezte kissé ijedten.

-         Úgy kérdezed, mintha nem táncoltunk volna még lassút.

-         De az kettesben volt, nem látott senki.

-         Nehogy azt mond, hogy nem is tudsz táncolni, mert azt nem hiszem el, és van rá bizonyítékom, hogy tudsz!- szóltam rá.

Erre nem tudott mit mondani, így mentünk táncolni. Eleinte tök semlegesen illegtünk egymás karjában. De aztán valami történt, szinte szavakba se tudom önteni azt az érzést, ami a hatalmába kerített. A furcsa az volt benne, hogy úgy éreztem Kimi is változott. Igen, más lett. Közelebb húzott magához, és szorosabban fogta át a derekam, vagyis inkább a keze már a hátsó részemnél járt.

-         Mi történik? - tettem fel a kérdést magamnak. Tiltakozni akartam, de az agyam üzenetére nem válaszolt a testem. Azon vettem észre magam, hogy a karjaimat a nyaka köré fontam… érdekes sose szoktam pasival így táncolni. Lehet, hogy pasival nem, de vele… megszűnt a külvilág létezni, és elöntött a vágy, a felismerés, az érzés ami oly régóta, vagyis az első pillantás óta bennem rejtőzött. Amit eltemettem a szívem legmélyére, annyira hogy ennyi időnek és ilyen sok rossznak kellett történnie, ami felszínre hozta az érzést, nem bírtam már titkolni és leplezni. Féltem mi lesz, hogy fog reagálni, hisz mindig csak haverként volt mellettem. Vártam, és nem mertem semmit se tenni, hisz mi van, ha megcsalnak az érzéseim és az ő jelzéseit is csak beképzelem magamnak?

Közben vége lett a lassú számnak. Szó nélkül indultam ki a szabadba. Kimi értetlenül állt és nézett utánam.

Végre kint voltam, és egyedül. Hideg volt, de ez most jól esett, mert kijózanított egy kicsit.

-         Istenem mi lesz most?- kérdeztem magamtól. Remegtem egész testemben. És a sírással küszködtem. Nem akartam elrontani ezt a barátságot holmi múló érzelmi kitöréssel, és Kiminek nem szabad észrevennie, hogy baj van.

Mikor a bejárathoz értem akkor bukkant fel Kimi alakja tőlem jobbra. Láttam a szemében az aggodalmat. Így nem hagytam szóhoz jutni:

-         Csak nagy volt a füst bent, azért jöttem ki levegőzni.- magyaráztam erőltetett mosollyal.

-         Értem, és egyébként is minden oké?- kérdezte azért meg.

-         Persze, de fáradt vagyok, és pihenni szeretnék. Asszem én megyek, te maradj nyugodtan és érezd jól magad!- kértem.

-         Azt már nem! Nélkülem sehova nem mész, még a végén bajod esik. Megyek veled, lesz még módom bulizni máskor.- jelentette ki.

-         Oké.- egyeztem bele.

-         Jó akkor menjünk be elköszönni!

Sétálva tettük meg a kb. 10 perces utat. Furcsa volt így vele kettesben, a sötét éjszakában. Még mindig arra gondoltam, hogy biztos csak álmodok és előbb-utóbb fel fog ébreszteni az ébresztőóra hangja. De még nem történt meg, csak Kimi hangja „riasztott”:

-         Beszélnünk kéne….

-         Miről?- kérdeztem félve.

-         Szóval hogy is mondjam,… kettőnkről.- nyögte ki.

Földbe gyökerezett a lábam. Csak arra tudtam gondolni, hogy biztos észrevette tánc közben, mert nem tudtam leplezni jól az érzéseim. Megálltam és a földet bámultam. Nem tudtam mit mondani és nem is mertem. Kimi csak állt szembe velem, és én nem mertem rá nézni, pedig magamon éreztem a tekintetét. Percek, vagy tán órák teltek el így.

-         Jó, akkor kezdem én.- jelentette ki Kimi.

-         Mikor először rám néztél rámtört egy érzés, ami nem enged szabadulni tőled …. – itt megállt és várt hátha én is mondok valamit. Nem szóltam és nem is mozdultam. Folytatta:

-         Nem tudom túl jól kifejezni szóban és talán nem is lehet, amit érzek irántad…

-         Mért kell ezt?- kérdeztem ingerülten, de még mindig a földet néztem.

-         Mert látom, hogy szenvedsz… egyedül vagy és én már barátként nem tudok többet segíteni.- magyarázta.

-         Kimi, ne tedd tönkre a barátságunkat!- könyörögtem neki, és a sírással küszködtem.

-         Én nem.

-         De igen!- mondtam már kiabálva.

Futni kezdtem a sötétben, ahogy csak bírtam. Kimi meg utánam és neki volt a jobb állóképessége. Kifulladtan álltam meg, ő magához húzott és szorosan átölelt. Senki nem szólalt meg.

Majd kibontakoztam Kimi öleléséből. Ezzel teljesen összezavartam szegényt. De nem tudtam elmagyarázni neki, mért félek viszonozni az érzéseit.  Némán indultunk tovább. Ő nem erőltette a témát, én pedig csak mentem leszegett fejjel. A házban ment mindenki a saját szobájába szó nélkül. Reméltem a zuhany segít, de nem lett jobb. Csak feküdtem az ágyon könnyes szemmel. Szerettem Kimit. És ezt ő is sejtette, de nem tudtam úgy viselkedni. Arra gondoltam holnap mindennek vége lesz, mert hazamegyek, ő pedig megy a következő versenyre… Mért szeretem? Hisz ez okozta mindig a vesztem, nekem nem szabad szeretnem! Annyit mondogattam ezt magamnak, hogy tényleg elhittem már én is. Vele akarok maradni, szükségem van rá nem csak barátként.

Ahogy ott feküdtem a sötétben léptek zajára lettem figyelmes. Bár reméltem, hogy nem kell szembenéznem vele és az érzéseimmel, de tudtam, hogy ő is azon rágódik, hogy holnap elválnak útjaink. Kopogtak az ajtón.

-         Gyere.- mondtam halkan.

-         Jöhetek?- kérdezte mikor már a szobában volt.

-         Persze.- nyögtem ki.

 Az ágy mellé érve megállt, a Hold bevilágított az ággyal szembeni ablakon, így láttam az arcát. Csalódottságot és értetlenséget láttam rajta. Teljesen jogosan, hisz semmi értelmes magyarázatot nem adtam neki, sőt el is zárkóztam a megbeszélni valók elől. Még mindig ingben és farmerban volt. Hírtelen leült az ágy szélére. Mozdulni se mertem.

-         Holnap hazamész és elválnak útjaink-, kezdte,- ha szeretnél bármit megosztani velem akár az érzéseidet is, és van mondanivalód számomra, vagy csak magad számára, még itt vagyok.- emlékeztetett erre a tényre.

-         Tudom.- válaszoltam.

-         És?- kérdezte bizakodva.

-         Nincs olyan dolog, ami számodra fontos volna… másképp alakult ez a pár nap, nem erre számítottam, vagyis inkább nem számítottam semmire. De reméltem, hogy könnyebben megy a felejtés. Lehet, hogy nem volt szerencsés veled jönnöm, mert benned minden a forma 1-re emlékeztet…- próbáltam menteni magam nála.

-         Nem, nem ezt akartad mondani.- jegyezte meg Kimi. –Csak félsz bevallani magadnak, hogy mi az igazság, és nem akarsz túllépni a fájó dolgokon… de ne ragaszkodj ezekhez. És ha túllépsz még boldog is lehetsz .

-         Persze, minden lehetek csak akarnom kell!- válaszoltam dühösen. – de hiába akarok felejteni, nem megy! Hagyj békén, kérlek! – folytattam.

-         Nézd, amit most mondok, csak egyszer mondom el: szeretlek.- mondta halkan.

Azt hittem rosszul hallok, és csak az érzékeim csalnak meg megint. De ahogy ezt kimondta fel is állt az ágyról és szó nélkül hagyott ott. Tudtam, hogy elrontottam, megint. Csak feküdtem és nem mozdultam, nem mentem Kimi után.